Maradjatok a csónakban, és kapaszkodjatok!
M. Russell Ballard elder
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Ha mindig az Úrra összpontosítunk, páratlan áldás ígéretét kapjuk.
Nemrégiben egy barátom hajótúrára vitte a fiát a Colorado-folyón a délkelet-utahi Zuhatag-kanyonon át. A kanyon közismert a 23 kilométeres gyors sodrású szakaszáról, amely különösen veszélyes lehet.
Kalandjukra felkészülésként tüzetesen átnézték a nemzeti park honlapját, amely fontos információkat tartalmaz a személyes felkészülésről és a gyakori, de rejtett veszélyforrásokról.
A túra elején az egyik tapasztalt túravezető áttekintést adott a legfontosabb biztonsági utasításokról, kihangsúlyozva három szabályt, amely biztosítja majd a csoport biztonságos átkelését a zúgókon. „Egyes számú szabály: maradjatok a csónakban! Kettes számú szabály: mindig legyen rajtatok mentőmellény! Hármas számú szabály: mindig két kézzel kapaszkodjatok!” Aztán újra elismételte, még nagyobb hangsúllyal: „Mindenekelőtt emlékezzetek az egyes számú szabályra: maradjatok a csónakban!”
Ez a kaland a halandó utazásunkra emlékeztet engem. Legtöbben megtapasztalunk olyan időszakokat az életünkben, amikor igen nagyra értékeljük az élet csendes vizeit. Máskor sodró árban találjuk magunkat, amelyek jelképesen igencsak hasonlítanak a Zuhatag-kanyon 23 kilométeres szakaszán örvénylőkhöz – e kihívások lehetnek fizikai vagy mentális egészségi problémák, egy szeretett személy halála, összetört álmok és remények, vagy néhányak esetében akár hitbéli krízishelyzet, amikor szembesülnek az élet gondjaival, kérdéseivel és kételyeivel.
Jóságában az Úr segítséget biztosít, például egy csónakot; alapvető felszerelést, amilyen a mentőmellény; és tapasztalt folyami túravezetőket, akik utat mutatnak és biztonsági utasításokkal látnak el, hogy segítsenek végighaladnunk életünk folyóján és elérnünk a végcélunkat.
Gondoljunk csak az egyes számú szabályra: maradjatok a csónakban!
Brigham Young elnök gyakorta használta a „Sion jó öreg hajója” metaforát Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházára.
Egy alkalommal ezt mondta: „…az óceán közepén [vagyunk]. Jön egy vihar, és a tengerészek azt mondják: nehezen bírja a hajó! – Én nem maradok itt – mondja az egyik –, nem hiszem, hogy ez Sion hajója. – De az óceán közepén vagyunk. – Nem érdekel, nem maradok itt! Leveszi a kabátját és leugrik a fedélzetről. Meg fog fulladni? Igen. Így van ez azokkal is, akik elhagyják ezt az [e]gyházat. Ez »Sion jó öreg hajója«, maradjunk hát rajta!”1
Young elnök egy másik alkalommal azt mondta, aggódik amiatt is, hogy az emberek eltévelyednek akkor, amikor áldottak – amikor jól megy a soruk: „Nyugodt időben megesik, amikor Sion jó öreg hajója lágy szellőben vitorlázik, [és] minden csendes a fedélzeten, hogy néhány fivér ki akar evezni a bálnavadászatra használt csónakokban, hogy …ússzanak egyet; néhányan megfulladnak, mások elsodródnak, és megint mások visszajutnak a hajóra. Ragaszkodjunk az öreg hajóhoz, és ő [biztonságban] elvisz minket a kikötőbe; nincs mitől félnetek.”2
Végül pedig erre emlékeztette Young elnök a szenteket: „Sion jó öreg hajóján vagyunk. [Isten] áll a kormányrúdnál, és ott is fog maradni. […] Minden jó, zengjünk halleluját, mert itt az Úr. Ő irányít, Ő vezet és utasításokat ad. Ha az emberek fenntartások nélküli bizalommal vannak Istenük iránt, és soha nem térnek el szövetségeiktől, sem Istenüktől, akkor Ő megfelelően vezetni fog bennünket.”3
Mindazon kihívások tükrében, amelyekkel mindannyian szembenézünk manapság, hogyan tudunk fennmaradni Sion jó öreg hajóján?
Megmondom nektek. Folyamatos megtérést kell tapasztalnunk azáltal, hogy gyarapítjuk a Jézus Krisztusba vetett hitünket és az evangéliuma iránti hűségünket egész életünk folyamán – nem csupán egyszer, hanem rendszeresen. Alma ezt a kérdést tette fel: „És most íme, azt mondom nektek, testvéreim, hogy ha megtapasztaltatok már egy szívbéli változást, és ha éreztétek már úgy, hogy a megváltó szeretet énekét szeretnétek énekelni, akkor azt kérdezem, hogy tudtok-e most úgy érezni?”4
Napjaink tapasztalt folyami vezetőit az egyház apostolaihoz, prófétáihoz, valamint a sugalmazott helyi papsági és segédszervezeti vezetőkhöz hasonlíthatjuk, akik segítenek biztonságban elérnünk a végcélunkat.
Nemrégiben egy új misszióelnökök számára tartott képzésen beszéltem, ahol ezt a tanácsot adtam ezeknek a vezetőknek:
„Tartsátok a misszió szemét az egyház vezetőin! […] Mi nem fogunk és… nem is tudunk tévútra vezetni [benneteket].
És miközben arra tanítjátok miszszionáriusokat, hogy tekintetükkel ránk összpontosítsanak, tanítsátok meg nekik azt is, hogy soha ne kövessék azokat, akik úgy vélik, jobban tudják, miként kell irányítani az egyház ügyeit, …mint Mennyei Atyánk és az Úr Jézus Krisztus teszi” az elnöklés kulcsait birtokló papsági vezetők által.
„Szolgálatom során azt láttam, hogy jellemzően azok tévednek el [és] zavarodnak össze, akik igen gyakran …megfeledkeznek arról, hogy amikor az Első Elnökség és a Tizenkettek Kvóruma egységes hangon szól, akkor az az Úr hangja az adott időben. Az Úr erre emlékeztet minket: »…akár saját hangom, akár szolgáim hangja által, az ugyanaz« [T&Sz 1:38].”5
Más szavakkal: elhagyják Sion jó öreg hajóját – elmaradnak, hitehagyásba esnek. Tragikus módon gyakran az ezzel járó rövid távú, később pedig hosszú távú, nem tervezett következmények nem csupán rájuk, hanem családjukra is hatással lesznek.
Helyi egyházi vezetőink, csakúgy, mint a viharedzett folyami vezetők, sokat tanultak az élet tapasztalataiból; apostolok, próféták és az egyház más tisztségviselői képezték és terelgették őket; és ami a legfontosabb, maga az Úr tanította őket.
Egy másik alkalommal az idén az egyház fiatal felnőtteihez szóltam a májusi EOSZ áhítat közvetítésén. Ezt mondtam:
„Úgy hallottam, néhányan azt hiszik, hogy az egyház vezetői egyfajta »buborékban« élnek. Amit elfelejtenek, az az, hogy mindannyian tapasztalt férfiak és nők vagyunk, sok helyen éltünk, és sokféle emberrel dolgoztunk együtt. Jelenlegi megbízatásaink szó szerint elszólítanak a földkerekség minden részére, ahol a világ politikai, vallási, üzleti és emberbaráti vezetőivel találkozunk. Bár ellátogattunk [vezetőkhöz] a washingtoni Fehér Házba, találkoztunk a nemzetek [és vallások] vezetőivel is világszerte, azért jártunk a világ legszerényebb otthonaiban is…
Ha alaposan végiggondoljátok az életünket és a szolgálatunkat, valószínűleg egyetértetek majd azzal, hogy úgy látjuk és tapasztaljuk meg a világot, ahogy kevesen. Rájöttök majd, hogy kevésbé élünk buborékban, mint a legtöbb ember. […]
[V]an valami [az egyház vezetőinek] saját és együttes bölcsességében, ami azért vigasztaló kellene, hogy legyen. Mindent megtapasztaltunk, beleértve a különböző törvények és jogszabályok következményeit, csalódásokat, tragédiákat és családtagok halálát is. Tisztában vagyunk azzal, hogy mit éltek át az életben.”6
Az egyes számú szabály mellett, ahogyan azt én a helyzetünkre vonatkoztattam, tartsátok szem előtt a kettes és hármas számút is: mindig legyen rajtatok mentőmellény, és két kézzel kapaszkodjatok! Az Úr szavai megtalálhatók a szentírásokban, valamint az apostolok és a próféták tanításaiba. Tanácsot és útmutatást nyújtanak, amelyeket ha követünk, lelki mentőmellényként fognak szolgálni, és segíteni fognak tudnunk, hogyan kapaszkodjunk két kézzel.
Olyanná kell lennünk, mint Móziás fiai, akik „megerősödtek az igazság ismeretében”. Válhatunk „jó felfogású”, sok mindent értő férfiakká és nőkké. Ezt azzal érhetjük el, hogy „szorgalmasan kutat[juk] a szentírásokat, hogy Isten szavát megismerj[ü]k”7.
A szentírások, illetve a múltbéli és jelenlegi apostolok és próféták szavainak kutatása során Krisztus tanának tanulmányozására, megélésére és szeretésére kell összpontosítanunk.
A személyes szentírásolvasás szokásának kialakításán túl Móziás fiaihoz hasonlóan nekünk is „sok imádkozásnak és böjtnek”8 kell átadnunk magunkat.
Úgy tűnik, hogy ezek a dolgok, amelyek nem mérhetők könnyen, hatalmas jelentőséggel bírnak. Összpontosítsatok mindig ezekre az egyszerű dolgokra, és ügyeljetek rá, hogy ne vonja el semmi a figyelmeteket.
Mivel több olyan embert is ismerek, akik nem maradtak a csónakban, és nem kapaszkodtak mindkét kezükkel a megpróbáltatások és gondok idején, vagy akik nem maradtak a csónakban a viszonylagos szélcsend idején, megfigyeltem, hogy sokuk elfordította tekintetét az evangélium központi igazságairól – arról, amiért eleve csatlakoztak az egyházhoz, amiért teljesen elkötelezettek és tevékenyek voltak az evangéliumi normák szerinti életben és mások megáldásában odaadó szolgálatuk révén, illetve arról, hogy az egyház miként volt számukra „a lelki táplálás és növekedés színtere”9 az életükben.
Joseph Smith ezt a központi igazságot tanította: „Vallásunk alapvető tantételei az apostolok és a próféták bizonysága Jézus Krisztusról; az, hogy Ő meghalt, eltemették, és harmadnap feltámadt, és felemelkedett a mennybe; és a vallásunkra vonatkozó minden más dolog ennek csupán függeléke.”10
Ha mindig az Úrra összpontosítunk, páratlan áldás ígéretét kapjuk: „Krisztusba vetett állhatatossággal kell tehát törekednetek előre, tökéletesen ragyogó reménységgel, és Isten és minden ember szeretetével. Ha tehát előre törekedtek, Krisztus szaván lakmározva, és mindvégig kitartotok, íme, ezt mondja az Atya: Örök életetek lesz.”11
Időnként hithű utolsó napi szentek és őszinte érdeklődők elkezdenek az alapvető tantételek helyett a „függelékekre” összpontosítani. Más szóval: Sátán arra kísért minket, hogy fordítsuk el figyelmünket a visszaállított evangélium egyszerű és világos üzenetétől. Akik figyelme ily módon elterelődik, gyakran felhagynak az úrvacsoravétellel, mert kevésbé fontos gyakorlatok vagy tanítások felé fordulnak, sőt, belefeledkeznek ezekbe.
Mások talán a felmerülő kérdésekre vagy kételyekre összpontosítanak. Természetesen az, hogy az embernek kérdései vagy kételyei támadnak, nem összeegyeztethetetlen az odaadó tanítványi mivolttal. Nemrégiben az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvórumának Tanácsa kijelentette: „Megértjük, hogy időről időre az egyháztagoknak kérdéseik merülnek fel az egyház tanával, történelmével vagy gyakorlatával kapcsolatban. Az egyháztagoknak mindig szabadságukban áll feltenni e kérdéseket és buzgón keresni a nagyobb tudást.”12
Ne feledjétek: magának Joseph Smithnek is voltak kérdései – ezzel indult a visszaállítás. Kutatott, és Ábrahámhoz hasonlóan választ talált az élet leglényegesebb kérdéseire.
A legfontosabb kérdések arra összpontosítanak, ami a leginkább számít: Mennyei Atyánk tervére és a Szabadító engesztelésére. Kutatásunknak azt kell eredményeznie, hogy kedves, gyengéd, szeretetteljes, megbocsátó, türelmes és odaadó tanítványokká válunk. Hajlandónak kell lennünk – Pál szavaival élve – „egymás terhét hordoz[ni], és úgy tölt[eni] be a Krisztus törvényét”13.
Egymás terhének hordozása magában foglalja azt, hogy segítünk, támogatunk és megértünk mindenkit, ideértve a betegeket, a gyengélkedőket, a lélekben és testben szegényeket, a kutatót és a gondterheltet, valamint a tanítványtársainkat – köztük azokat az egyházi vezetőket, akiket Urunk szolgálni hívott el egy időre.
Fivérek és nőtestvérek, maradjatok a csónakban, használjátok a mentőmellényeteket, és kapaszkodjatok két kézzel! Kerüljetek mindent, ami elterelheti a figyelmeteket! Ha bármelyikőtök kiesett a csónakból, felkutatunk, megtalálunk titeket, szolgálunk nektek, és visszahúzunk Sion jó öreg hajója biztonságába, ahol Isten, a mi Atyánk és az Úr Jézus Krisztus állnak a kormányrúdnál, és a helyes irányba vezetnek bennünket. Erről teszem alázatosan bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.