2010–2019
Míg újra találkozunk
Október 2014


Míg újra találkozunk

Gondoljuk át mindannyian a hallott igazságokat, és ezek segítsenek nekünk még hősiesebb tanítványokká válni.

Testvéreim, két pompás napon át hallgathattunk sugalmazott üzeneteket. Szívünket megérintette, hitünket pedig megerősítette a konferencia ülésein tapasztalt lelkiség. E konferencia befejeztével köszönjük meg Mennyei Atyánknak, hogy mily sok áldást ad nekünk.

Felemelt és inspirált bennünket az ülések alatt elhangzott csodálatos zene. Az imák közelebb vittek minket a mennyhez.

Hadd fejezzem ki az egész egyház nevében szívből jövő köszönetemet azoknak a fivéreknek, akiket ezen a konferencián mentettük fel. Hiányozni fognak. Nagyon sok mindennel hozzájárultak az Úr munkájához, és ez még nemzedékeken át érződni fog.

Térjünk haza annak elhatározásával a szívünkben, hogy egy kicsit jobb életet élünk majd, mint eddig. Legyünk egy kicsit kedvesebbek és figyelmesebbek. Nyújtsunk segítő kezet nem csupán egyháztag társainknak, hanem azoknak is, akik nem a mi hitünket vallják. Velük érintkezve mutassunk irántuk tiszteletet.

Vannak, akik nap mint nap kihívásokkal küszködnek. A segítő kéz mellett a törődésünket is ajánljuk fel nekik. Áldottak leszünk, midőn törődünk egymással.

Ne feledkezzünk el az idősekről és az otthonukhoz kötöttekről. Ha időt szakítunk a meglátogatásukra, abból tudni fogják, hogy szeretjük és becsben tartjuk őket. Tegyünk eleget a „segítsd a gyengéket, emeld fel a lecsüggesztett kezeket, és erősítsd meg az ellankadt térdeket”1 megbízásnak.

Legyünk tisztességes és becsületes emberek, akik mindig, minden körülmények között megpróbálják azt tenni, ami helyes. Legyünk Krisztus hű követői, az igazlelkűség példái, ragyogjon fényünk a világnak.2

Testvéreim, köszönöm nektek az értem mondott imáitokat! Megerősítenek és felemelnek, midőn teljes szívvel és minden erőmmel Isten akaratának megtételére törekszem, valamint arra, hogy szolgáljam Őt és benneteket.

E konferenciáról távozva a menny áldásait kérem mindannyiótokra. Akik messze vagytok otthonról, térjetek oda vissza biztonságban és találjatok mindent rendben. Gondoljuk át mindannyian a hallott igazságokat, és ezek segítsenek nekünk még hősiesebb tanítványokká válni annál, mint amilyenek e konferencia kezdetén voltunk.

Az Úr áldásait kérem rátok és mindannyiunkra, mígnem hat hónap múlva újra találkozunk, és ezt az Ő szent nevében, méghozzá Jézus Krisztus, a mi Urunk és Szabadítónk nevében teszem, ámen.