Világosságotok megosztása
    Footnotes

    Világosságotok megosztása

    Szilárdan kell állnunk a hitünkben, és fel kell emelnünk hangunkat az igaz tan hirdetésében.

    Ma este két fontos felelősségünkről szeretnék beszélni: az első, hogy folyamatosan gyarapítsuk az evangéliumi világosságot és igazságot az életünkben, a második pedig, hogy osszuk meg ezt a világosságot és igazságot másokkal.

    Tudjátok, milyen fontosak vagytok? Mindannyiótok – itt és most – értékes és elengedhetetlen Mennyei Atyánk szabadítástervében. Van munkánk, amelyet el kell végeznünk. Ismerjük a visszaállított evangélium igazságát. Készen állunk-e megvédeni ezt az igazságot? E szerint az igazság szerint kell élnünk, és meg kell osztanunk azt. Szilárdan kell állnunk a hitünkben, és fel kell emelnünk hangunkat az igaz tan hirdetésében.

    A 2014. szeptemberi magazinban M. Russell Ballard elder ezt írja: „Nagyobb szükségünk van a nők jellegzetes, befolyásos hangjára és hitére! El kell sajátítaniuk a tant, és meg kell érteniük, miben hiszünk, hogy bizonyságukat tudják tenni az igazságról minden dolgot illetően.”1

    Nőtestvérek, ti erősítitek a Jézus Krisztusba vetett hitemet. Láttam a példátokat, hallottam a bizonyságotokat, és éreztem a hiteteket Brazíliától Botswanáig! Befolyásotok köre elkísér titeket, bárhová menjetek is. Érzik ezt a körülöttetek lévők – a családotoktól kezdve a mobiltelefonotokban található neveken át a közösségi médiában lévő barátaitokon keresztül azokig, akik mellettetek ülnek ma este. Egyetértek Harriet Uchtdorf nőtestvérrel, aki ezt írta: „Lelkesen lobogó jelzőtüzek vagytok egy egyre sötétebb világban, amikor életetekkel megmutatjátok, hogy az evangélium örömteli üzenet.”2

    Thomas S. Monson elnök rámutatott: „Ha világosságot akarsz adni másoknak, magadnak is világítanod kell.”3 Hogyan tudjuk elérni, hogy az igazság eme fénye folyamatosan ragyogjon bennünk? Néha úgy érzem magam, mint egy pislákoló villanykörte. Hogyan tudnánk jobban világítani?

    A szentírások ezt tanítják: „Ami Istentől való, az világosság; és aki világosságot fogad be, és megmarad Istenben, még több világosságot kap”4. Meg kell maradnunk Istenben, ahogy ez a szentírás is mondja. A világosság forrásához kell fordulnunk – Mennyei Atyánkhoz, Jézus Krisztushoz és a szentírásokhoz. Elmehetünk a templomba is, tudván, hogy a falain belül minden Krisztusra és az Ő nagyszerű engesztelő áldozatára mutat.

    Gondoljatok bele, milyen hatással vannak a templomok a környezetükre! Megszépítik a belvárosokat és ragyognak a magas hegytetőkön. Miért tesznek széppé és miért ragyognak? Mert – ahogy a szentírások is mondják – a „világosság fénylik”5, a templomokban pedig igazság és örökkévaló cél lakozik, ahogyan bennetek is.

    1877-ben George Q. Cannon elnök ezt mondta: „…minden templom… Sátán hatalmát gyengíti a földön”6. Hiszem azt, hogy bárhol is épül templom a földön, visszább szorítja a sötétséget. A templom célja az emberiség szolgálata, valamint annak biztosítása Mennyei Atyánk minden gyermeke számára, hogy képesek legyenek visszatérni Hozzá, hogy Vele éljenek. Nem hasonlít-e a mi célunk e felszentelt épületekhez, az Úr e házaihoz? Vagyis, hogy szolgáljunk másokat és segítsünk nekik visszaszorítani a sötétséget, hogy visszatérjenek Mennyei Atyánk világosságához?

    A szent templomi munka gyarapítani fogja a Krisztusba vetett hitünket, és így még inkább hatással lehetünk mások hitére. A templom tápláló lelkülete révén megismerhetjük a Szabadító engesztelésének valóságát, erejét és reménységét a személyes életünkben.

    Néhány évvel ezelőtt családunk óriási kihívással nézett szembe. Elmentem a templomba, ahol buzgón imádkoztam segítségért. Megadatott nekem az igazság pillanata. Világos benyomást kaptam gyengeségeimről, és szörnyen megdöbbentem. Ebben a lelkileg oly tanulságos pillanatban egy büszke nőt láttam, aki a saját feje után megy, nem feltétlenül az Úr útját követve, és magában a saját teljesítményeként könyvel el bármilyen úgynevezett sikert. Tudtam, hogy magamat látom. Szívemben így kiáltottam fel Mennyei Atyámhoz: „Nem akarok ez a nő lenni, de hogyan tudok megváltozni?”

    A kinyilatkoztatás tiszta lelke által a templomban megtanultam, mennyire szükségem van egy Megváltóra. Gondolatban azonnal a Szabadító Jézus Krisztushoz fordultam, és éreztem, ahogy gyötrelmem eloszlik, és szívemben csodás remény ébred. Ő volt az egyetlen reménységem, és egyedül Őbelé akartam kapaszkodni. Világos volt számomra, hogy az öntelt természetes asszony „ellensége Istennek”7 és mindazon embereknek, akik hatókörén belül állnak. Aznap a templomban megtanultam, hogy egyedül Jézus Krisztus engesztelése által lehetséges, hogy gőgös természetem megváltozzon, és képes legyek jól cselekedni. Áthatóan éreztem a szeretetét, és tudtam, hogy a Lélek által képes tanítani és megváltoztatni engem, ha átadom Neki a szívemet, semmit sem tartva vissza.

    Még mindig küszködök a gyengeségeimmel, de bízom az engesztelés isteni segítségében. E tiszta tanításban azért lehetett részem, mert beléptem a szent templomba, enyhülést és válaszokat keresve. Terhektől sújtva léptem be a templomba, és azzal a tudattal léptem ki onnan, hogy van egy mindenható és szeretettel teli Szabadítóm. Megkönnyebbültem és örömmel teltem el, mert részesültem az Ő világosságából, és elfogadtam az Ő számomra alkotott tervét.

    Világszerte minden templom egyedülálló külsővel és felépítéssel rendelkezik, belül azonban mindegyikben ugyanaz az örökkévaló világosság, cél és igazság lakozik. Az 1 Korinthusbeliek 3:16-ban ezt olvassuk: „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?” Isten leányaiként – a templomokhoz hasonlóan – mi is mindannyian a világ különféle pontjaira helyeztettünk, és mindannyiunknak megvan a maga sajátos külseje és felépítése. És bennünk is lakozik lelki világosság, mint a templomokban. Ez a lelki világosság a Szabadító világosságának tükröződése. Vonzani fogja az embereket ez a ragyogás.

    Megvannak a földi szerepeink: leányok vagyunk, anyák, vezetők, tanítók, testvérek, kenyérkeresők, feleségek és még sok egyéb. E szerepek mindegyike hatással van másokra. Mindegyik szerep erkölcsi erővel bír, amikor az evangéliumi igazságokat és a templomi szövetségeket tükrözzük az életünkben.

    D. Todd Christofferson elder ezt mondta: „Az anya mindenképp olyan hatást tud gyakorolni, amilyet senki más, semmilyen más kapcsolatban.”8

    Amikor gyermekeink még kicsik voltak, úgy éreztem magam, mintha férjemmel, Daviddel egy hajó kapitányai lennénk, 11 gyermekünket pedig egy kisebb hajókból álló hajórajként láttam, akik körülöttünk nyüzsögnek a kikötőben, arra készülődve, hogy egy nap vitorlát bontva kihajózzanak a világ tengerére. David és én szükségesnek láttuk nap mint nap az Úr iránytűjére tekinteni, hogy tudjuk, mi a legjobb irány, amerre kis flottánkkal vitorlázzunk.

    Napjaim tele voltak olyan feledhető teendőkkel, mint a mosott ruhák összehajtogatása, mesekönyvek olvasása, és egytálételek készítése vacsorára. Otthonunk kikötőjében olykor nem látjuk, hogy az egyszerű, következetes cselekedetek révén – amilyen a családi ima, a szentírás-tanulmányozás és a családi est – nagyszerű dolgok következnek be. De bizonyságomat teszem arról, hogy e tettek örökkévaló jelentőséggel bírnak. Hatalmas öröm forrása, amikor ezek a kicsiny csónakok – a gyermekeink – erős, tengerbíró hajókká cseperednek, eltelve az evangélium világosságával, készen arra, hogy „Isten szolgálatába lép[jenek]”9. Hitünk és szolgálatunk apró cselekedetei jelentik legtöbbünk számára azt, ahogyan megmaradunk Istenben, és idővel örök világosságot és dicsőséget hozunk családunk, barátaink és ismerőseink életébe. Tényleg mindannyian rendelkeztek valamilyen hatókörrel!

    Gondoljatok arra, milyen hatással lehet egy elemis korú kislány hite a családjára. Lányunk hite megáldotta a családunkat, amikor elvesztettük kisfiunkat egy vidámparkban. A család eszeveszetten szaladgált, hogy megtaláljuk. Végül aztán a tízéves lányunk megragadta a karomat, és azt mondta: „Anya, nem kellene imádkoznunk?” Milyen igaza volt! A család összegyűlt a bámészkodó tömeg szeme láttára, és imádkoztunk, hogy megtaláljuk a gyermekünket. És meg is találtuk. Minden elemis kislánynak azt mondom: „Kérlek, mindig emlékeztessétek a szüleiteket az imára!”

    Idén nyáron kiváltságomban állt, hogy részt vegyek egy 900 fős Fiatal Nők táborban Alaszkában. Nagyon mély hatást tettek rám a lányok. Lelkileg felkészülten jöttek a táborba, úgy, hogy elolvasták a Mormon könyvét, és kívülről megtanulták Az élő Krisztus: Az apostolok bizonysága című dokumentumot. A tábor harmadik estéjén mind a 900 fiatal nő felállt, és közösen elmondta a teljes kiáltvány szövegét, szóról szóra.

    A Lélek betöltötte a hatalmas csarnokot, én pedig teljes szívemből szerettem volna csatlakozni hozzájuk. De nem fizettem meg a memorizálás árát.

    Mostanra elkezdtem megtanulni Az élő Krisztus szövegét, ahogy ezek a nőtestvérek is tették, és az ő hatásuk miatt most sokkal teljesebben élem át azt az úrvacsorai szövetséget, hogy mindig emlékezzek a Szabadítóra, miközben újra és újra elismétlem az apostolok bizonyságát Krisztusról. Az úrvacsora mélyebb jelentést kapott számomra.

    Remélem, hogy az idén átadhatom a Szabadítónak karácsonyi ajándékként azt, hogy kívülről megtanultam és biztonságban a szívemben őrzöm Az élő Krisztust december 25-re. Remélem, én is jóravaló hatás lehetek – ahogyan az alaszkai nőtestvérek voltak számomra.

    Magatokra ismertek e dokumentum, Az élő Krisztus következő szavaiban? „Mindenkit arra kért, hogy kövessék példáját. Beteget gyógyítva, vakot látóvá téve és a holtat feltámasztva járta Palesztina útjait.”10

    Mi, az egyház nőtestvérei, nem járjuk Palesztina útjait betegeket gyógyítva, de imádkozhatunk az engesztelés gyógyító szeretetéért és alkalmazhatjuk azt egy gyengélkedő, kificamodott kapcsolat érdekében.

    Noha nem fogjuk visszaadni a vakok látását, ahogy a Szabadító tette, de bizonyságot tudunk tenni a szabadítás tervéről a lelki vakságban szenvedőknek. Fel tudjuk nyitni értelmük szemét annak felismerésére, hogy szükséges a papság hatalma az örökkévaló szövetségekben.

    Nem fogjuk feltámasztani a halottakat, ahogy a Szabadító tette, de áldást hozhatunk rájuk azáltal, hogy felkutatjuk nevüket a templomi munkához. Akkor valóban kiemeljük őket lelki börtönükből, és felkínáljuk nekik az örök élethez vezető ösvényt.

    Tanúságomat teszem arról, hogy van egy élő Szabadítónk, Jézus Krisztus, és hogy az Ő erejével és világosságával képesek leszünk visszaszorítani a világ sötétségét, hangot adni az általunk megismert igazságnak, és hatással lenni másokra, hogy az Úrhoz jöjjenek. Jézus Krisztus nevében, ámen.