Oly módon felkészülve, amilyent még sohasem láttak
    Footnotes

    Oly módon felkészülve, amilyent még sohasem láttak

    Készüljünk fel cseppről cseppre, hogy érdemesen részesüljünk a szabadító szertartásokban, és teljes szívünkkel tartsuk be a velük járó szövetségeket.

    Amikor a legkisebb lányunk hazajött az első iskolai nap után, megkérdeztem tőle: „Na, milyen volt?”

    Ő annyit mondott, hogy: „jó”.

    Másnap reggel azonban, amikor felkeltettem, hogy készüljön az iskolába, összefonta a karját és nagy meggyőződéssel kijelentette: „Már voltam iskolában!” Nyilvánvalóan nem készítettem fel vagy nem magyaráztam el neki, hogy iskolába nem csak egyszer kell menni, hanem heti öt napon át sok-sok éven keresztül.

    A felkészülés tantételét átgondolva képzeljétek el velem a következő jelenetet. A templom celesztiális szobájában ültök, és több jegyespárt is láttok, akiket be- és kivezetnek, mialatt arra várnak, hogy házasságot kössenek az időre és az örökkévalóságra. Egy menyasszony a kedvesével kéz a kézben lép be a celesztiális szobába. Egyszerű, de gyönyörű templomi ruhát visel, arcára nyugodt, békés, meleg mosoly ül. Hajviselete ízléses, de nem hivalkodó. Leül, körülnéz, aztán hirtelen erőt vesznek rajta az érzelmei. Úgy látszik, azért eredtek el a könnyei, mert ámulat és áhítat tölti el mind a hely, mind pedig a rá és élete szerelmére váró szent szertartás iránt. Viselkedése ezt sugallja: „Milyen hálás vagyok, hogy az Úr házában lehetek ma, készen arra, hogy megkezdjem örök utazásomat szeretett örökkévaló társammal!” Úgy tűnik, ő sokkal többre készült fel, mint csupán egy eseményre.

    Drága tizenéves lányunokám nemrégiben egy levélkét hagyott a párnámon, amely részben így szólt: „Az egyik dolog, ami nagyon megérint, amikor belépek a templomba, az a békés, szeretetteljes lelkiség, amely ott lakozik. […] Az emberek elmehetnek a templomba, hogy sugalmazást kapjanak.”1 Igaza van. Sugalmazást és kinyilatkoztatást kaphatunk a templomban – emellett erőt is, hogy megbirkózzunk az élet megpróbáltatásaival. Mindaz, amit most tanul a templomról, miközben szorgalmasan elviszi saját családi neveit a templomi keresztelési és konfirmálási szertartásokra, felkészíti őt további templomi szertartások, szövetségek és áldások elnyerésére mind saját magáért, mind pedig a fátyol túloldalán lévőkért.

    Russell M. Nelson elder ezt tanította: „Miközben templomok készülnek az egyháztagok számára, az egyháztagoknak is fel kell készülniük a templomra.”2

    Most, hogy ismét Moróni kapitányról olvasok a Mormon könyvében, eszembe jut, hogy Moróni egyik legnagyobb sikere az volt, hogy gondosan felkészítette a nefitákat a félelmetes lámánita seregnek való ellenállásra. Olyan jól felkészítette a népét, hogy ezt olvashatjuk: „…íme, [a lámániták] legnagyobb csodálkozás[á]ra [a nefiták] fel voltak készülve ellenük, oly módon, amilyent… még sohasem láttak3.

    Nagyon megragadta a figyelmemet ez a kifejezés: „fel voltak készülve ellenük, oly módon, amilyent… még sohasem láttak”.

    Mi hogyan tudunk jobban felkészülni a szent templomi áldásokra? Az Úr ezt tanította: „Továbbá adok nektek egy mintát minden dologban”4. Nézzünk most meg egy szentírásbeli mintát, amely segíteni fog jól felkészülnünk. Moróni felkészülése az ellenség ellen következetes és hithű szorgalmat igényelt, és ez a minta ugyanezt fogja megkívánni.

    Úgy tűnik, soha nem unok rá arra a gyönyörű példázatra, amelyet a Szabadító mondott az öt bölcs és öt balga szűzről. Noha ez a példázat a Szabadítónk második eljövetelére való felkészülésről szól, vonatkoztathatjuk a templomi áldásokra való felkészülésre is, mely áldások lelki lakomát jelenthetnek azoknak, akik jól felkészültek.

    A Máté 25-ben ezt olvashatjuk:

    „Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé.

    Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.

    A kik [eszesek valának], lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.

    Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.

    Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!

    Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.

    A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.

    Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.

    Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.

    Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.

    Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.”5

    Nem hinném, hogy van bárki is, különösen a gyengéd szívűek, aki ne szomorkodna e balga fiatal nők miatt. Néhányan pedig így szeretnénk kiáltani a többinek: „Nem tudnátok osztozni velük, hogy mindenki boldog legyen?” De gondoljatok csak bele. Ezt a történetet a Szabadító mesélte, és Ő az, aki ötüket eszesnek, ötüket pedig bolondnak nevezte.

    Amikor erre a példázatra a templomra való felkészülés mintájaként tekintünk, figyeljétek meg egy utolsó napi próféta szavait, aki azt tanította, hogy „a lelki felkészülés olaját nem lehet megosztani”6. Spencer W. Kimball elnök segített tisztán látni, miért nem oszthatta meg az öt „eszes” szűz a lámpásukban lévő olajat azokkal, akik „bolondok” voltak. Ezt mondta: „Az úrvacsorai gyűlésen való részvétel olajat csepegtet lámpásunkba az évek során, cseppről cseppre. A böjt, a családi ima, a házitanítás, a testi vágyak feletti uralkodás, az evangélium hirdetése, a szentírások tanulmányozása – az odaadás és az engedelmesség minden megnyilvánulása egy-egy cseppel növeli készletünket. A kedves cselekedetek, a felajánlások és a tized fizetése, az erkölcsös gondolatok és tettek… szintén nagymértékben hozzájárulnak ahhoz az olajhoz, amellyel éjfélkor újra tölthetjük majd kiürült lámpásunkat.”7

    Látjátok hát a felkészülés mintáját – cseppről cseppre haladva –, amely segítséget nyújthat nekünk, miközben átgondoljuk, hogyan lehetnénk szorgalmasabbak a felkészülésünkben, hogy szent szertartásokban részesüljünk önmagunkért és másokért? Milyen további kis és egyszerű dolgokat tehetünk, hogy drága lelki olajcseppeket cseppentsünk felkészülésünk lámpásaiba?

    Richard G. Scott eldertől azt tanuljuk, hogy „a személyes érdemesség alapvető követelmény ahhoz, hogy élvezhessük a templomi áldásokat. […] [Érdemes] jellem leginkább a Mester tanításaira összpontosító következetesen [jó választások mentén élt élet által] kovácsolódik.”8 Nagyon szeretem azt a szót, hogy következetes. A következetesség azt jelenti: szilárd, állandó és megbízható. Milyen nagyszerű jellemzése ez az érdemesség tantételének!

    A Bible Dictionary [Bibliaszótár] erre emlékeztet minket: „Szentség tekintetében csak az otthon érhet fel a templommal.”9 Illik-e a mi otthonunkra ez a jellemzés? Nemrégiben ellátogatott hozzánk egy bájos fiatal nő az egyházközségünkből. Tudva, hogy fivére épp most tért vissza a missziójából, megkérdeztem tőle, milyen érzés, hogy újra itthon van. Azt felelte, hogy jó, de a testvére néha arra kéri, hogy kicsit halkítsa lejjebb a zenét. „Ráadásul nem is rossz zene!” – tette hozzá a lány. Jó ötlet olykor önvizsgálatot tartanunk és ügyelnünk arra, hogy otthonunk olyan hely legyen, ahol készen állunk érezni a Lelket. Amikor felkészítjük otthonunkat, hogy olyan hely legyen, ahol a Lélek szívesen látott vendég, akkor felkészültek leszünk arra is, hogy jobban otthon érezzük magunkat az Úr házában.

    Amikor felkészítjük magunkat, hogy érdemesen lépjünk a templomba, és hűek vagyunk a templomi szövetségekhez, az Úr „áldások sokaságával”10 halmoz el minket. Jó barátom, Bonnie Oscarson nemrég új értelmezést adott egy szentírásnak, amikor ezt mondta: „Akitől sokat követelnek, ott sokkal több is adatik.”11 Teljesen egyetértek vele! Mivel azért megyünk a templomba, hogy örök áldásokat kapjunk, nem kellene meglepetésként érnie minket, hogy az ilyen áldások elnyerése magasabb normákat követel. Nelson elder ezt tanította: „Mivel a templom [az Úr] háza, a belépés normáit Ő állapítja meg. Az ember az Ő vendégeként lép be oda. Templomi ajánlással rendelkezni felbecsülhetetlen kiváltság, és az Istennek és az Ő prófétáinak való engedelmesség kézzelfogható jele.”12

    A világklasszis sportolók és a doktorandusz hallgatók órákat, napokat, heteket, hónapokat, sőt, éveket fordítanak a felkészülésre. A felkészülés mindennapi cseppjei kívántatnak meg tőlük, hogy az élen végezzenek. Hasonlóképpen azoktól, akik a celesztiális királyságban szeretnének felmagasztosulást nyerni, elvárják, hogy az engedelmesség magasabb mércéje szerint éljenek, amely az engedelmesség erényének napról napra és cseppről cseppre való gyakorlásával alakul ki.

    Amikor következetesen és szorgalmasan, cseppről cseppre olajat cseppentünk a lelki lámpásunkba, megtéve ezeket a kis és egyszerű dolgokat, akkor lámpásunk kiváló felkészültséggel ég majd és rendben lesz13. Az én aranyos férjem, aki cövekelnökként szolgál, nemrégiben megjegyezte, hogy szinte mindig rögtön meg tudja állapítani, hogy valaki felkészült és érdemes-e a templomi belépésre, mert az ilyen emberek „beragyogják a szobát”, amikor templomi ajánlási interjúra jönnek.

    A Kirtland templom felszentelési imájában Joseph Smith próféta arra kérte az Urat, „hogy minden ember, aki átlépi az Úr házának küszöbét, érezhesse hatalmadat, …hogy felnőhessenek tebenned, és befogadhassák a Szentlélek teljességét, …és felkészülhessenek minden szükséges dolog elnyerésére”14.

    Azért imádkozom, hogy a templomlátogatás sokkal több legyen számunkra egy egyszeri eseménynél. Készüljünk fel cseppről cseppre, hogy érdemesen részesüljünk a szabadító szertartásokban, és teljes szívünkkel tartsuk be a velük járó szövetségeket. Ha így teszünk, tudom, hogy érdemesek leszünk arra, hogy elnyerjük a Szentlélek teljességének ígért áldásait, valamint az Úr hatalmát az otthonunkban és személyes életünkben is. Jézus Krisztus nevében, ámen.