Nyomtatásban nem jelenik meg
Miért nem kérdezem többé, hogy „miért?” a bátyám halála után
A szerző az argentínai Saltában él.
Habár nincs fizikailag mellettem, még most is érzem a bátyám jelenlétét.
Amikor megkaptam a hírt, hogy a bátyám, Sergio meghalt, éppen a szobámban tanultam, anyukám pedig azokat az íméleket olvasta, amelyeket az előző napon a bátyámtól kaptunk. Az írta, boldog, hogy a perui Chiclayóban szolgálhat missziót és képviselheti Jézus Krisztust. Olyan átéléssel írt a szeretetről, amelyet érzett, hogy nem tudtunk nem mosolyogni.
Alig néhány pillanattal azelőtt, hogy a misszióelnöke felhívott a lesújtó hírrel, anyukámmal a bátyám egyik kedvenc dalát hallgattuk. Hirtelen a béke erős érzése árasztotta el a szobát. Átható volt a Lélek jelenléte. Pár könnycseppet is elmorzsoltunk, mert a minket magával ragadó érzések melegsége olyan valóságos volt, hogy szavakkal le sem lehet írni. Majd mindössze 10 perccel később megcsörrent a telefon.
Anyukám és én hallgattuk, ahogy apukám sorra válaszolja meg a neki feltett kérdéseket. Tudtuk, ha a misszióelnök hív, akkor valami komoly dolog történhetett. Majd hallottuk apukám válaszát „Ez biztos valami félreértés. Ez nem lehet igaz.”
Megkérdeztem, mi nem lehet igaz? Akkor apukám elcsukló hangon, patakzó könnyek között így válaszolt: „Kicsi Sergio meghalt.”
Keservesen sírtam, újra és újra feltéve magamnak a kérdést: „Miért, Mennyei Atyám? Miért kell nekünk átélni ezt? Nem a missziónak kellene a legbiztonságosabb helynek lennie a világon?!”
Annak ellenére, hogy az evangélium része volt az életünknek és ismertük a boldogság tervét, úgy tűnt, nincs vigasz a gyötrelmünkre. Tudtam, hogy csak Mennyei Atyánk segíthet nekünk abban a helyzetben.
Azon az éjjelen, amikor egy pillanatra kitisztult a fejem, gyorsan előkerestem a szentírásaimat, mert eszembe jutott egy rész Alma könyvéből, amelyet a bátyám osztott meg velünk hetekkel a halála előtt. Így szól: „Ó, bárcsak angyal lehetnék és nékem adnák szívem vágyát, elmehetnék és… szólhatnék… [A] mennydörgés hangjához hasonlóan hirdetném a bűnbánatot és a megváltás tervét… De íme, ember vagyok, és még kívánságomban is bűnt követek el… [N]em szabadna kívánságaimban felszaggatnom egy igazságos Isten határozott rendelését, mert tudom, hogy kívánságuk szerint ad az embereknek aszerint, hogy halálra vagy életre vezet-e az a kívánság” (Alma 29:1–4).
Akkor megértettem, hogy a bátyám azt szerette volna, ha tudjuk, hogy ő él és velünk van lélekben, de elhagyta ezt az életet, mert elhívták, hogy a lélekvilágban prédikálja az evangéliumot. Azt szerette volna, ha tudjuk, hogy a hiánya a missziós elhívásának meghosszabítása: csupán egy újabb csere, mert szeretett misszionárius lenni, és szíve leghőbb vágya – hogy az Úr egy „angyala” legyen – beteljesült. Ő kész volt önmagát maradéktalanul az Úr munkájának szentelni, hogy minden léleknek hirdesse a „bűnbánatot és a megváltás tervét”, a boldogság tervét.
Habár nincs fizikailag mellettem, még most is érzem a bátyám jelenlétét. Már nem kérdezem azt, hogy „Miért, Mennyei Atyám?”, mivel a válasz világos és mélyreható: „Az Ember Fia mindezek alá ereszkedett. Te talán nagyobb vagy őnála?” (Tan és szövetségek 122:8).
Családként kiöntöttük a szívünket Istennek, és az evangéliumnak köszönhetően vigaszra leltünk. Tudjuk, hogy ez az élet egy próbatétel, és hogy a lelkünk örökkévaló.
A Szabadítónk Jézus Krisztus és Mennyei Atyánk végtelen szeretetéből fakadó remény által tudjuk, hogy minden lehetséges. Ezért, bár nem értünk még mindent teljesen, és ebben az életben még nem láthatunk mindenkit, akiket oly mélységesen szeretünk, az Ő életének köszönhetően tudjuk, hogy ez a helyzet csak átmeneti és időleges.
Alig négy év telt Sergio halála óta. Be kell vallanom, hogy még most is vannak napok, amikor a könnyek és a szomorúság visszatér, annyira hiányzik szeretett bátyám jelenléte. De a szívem csordultig megtelik hálával, amikor eszembe jut, hogy ez csupán egy átmeneti állapot. Az az én reménységem, hogy végül, egy napon újra találkozunk, és örökkön örökké együtt lehetünk a szüntelenül boldog családunkkal. Ez az ígéret nagyobb, mint bármely fájdalom, amelyet most el kell viselnem.