2018
Blanca Solis – Paraguay, Asunción
2018. december


A hit képmásai

Blanca Solis

Paraguay, Asunción

Amikor Blanca férje és édesanyja megbetegedett, és már nem tudták ellátni magukat, neki kellett a munkahelyét otthagyva teljes időben gondoskodnia róluk. Blanca az Úrhoz fordulva lelt a sajátját meghaladó erőre.

Fényképezte: Cody Bell

A családunk legnehezebb megpróbáltatásai akkor kezdődtek, amikor a férjem súlyosan megbetegedett. Négy hónapot töltött az intenzíven! Gyötrelmes hónapok voltak. Miután kiengedték a kórházból, a férjem továbbra sem tudott gondoskodni magáról. Ezzel egyidőben az édesanyám Alzheimer-kórban szenvedett, és teljesen ágyhoz kötve élte a napjait.

Képesített ápolónőként volt egy megbízható állásom, és emellett egyszerre láttam el a férjemet és az édesanyámat. Így, hogy mindketten ágyhoz voltak kötve, elcsüggedtem. Sok éjszakát töltöttem alvás nélkül, mert mindent nekem kellett megcsinálnom számukra. Olyanok voltak, mint két kisbaba. A gondozásuk és a munkám miatt úgy éreztem, hogy két ember helyett dolgozom. Mivel nem tudtam úgy gondoskodni róluk, ahogy kellett volna, ott kellett hagynom az állásomat.

Úgy tekintek azokra a napokra, mint az életem legnehezebb időszakára. Nehéz volt az önellátó lét után nincstelenné válni. Elkezdtem aggódni az anyagiak miatt. Nem tudtam, hogy miből fogom fedezni az összes kiadásunkat. Elkezdtem gondolkodni, hogy mit is tehetnék. Az Úr segítségét kértem, hogy segítsen nekem ismét munkába állni, és közben a családtagjaimról is gondoskodni.

Beszélgettem a fiammal, aki azt javasolta, hogy árusítsak saját készítésű pirogot. Megijedtem, mert nem tudtam, hogyan valósíthatnám ezt meg, de volt valami, amire támaszkodhattam: korábban az egyház több önellátási tanfolyamán is részt vettem már. Volt egy, amelyiknek az volt a címe, hogy A vállalkozásom elindítása és bővítése. Ez megtetszett, és beiratkoztam. Miközben oda jártam, képet alkothattam arról, hogy mi vár rám. Az Úr nekem küldte ezt a tanfolyamot, miután a segítségét kértem. Állást kértem tőle, és lehetőséget adott nekem.

Éjszakába nyúlóan dolgoztam, hogy beindítsam a vállalkozást. Egy évig tartott, amíg teljesen működni kezdett. Elkezdtem pirogot árusítani az ismerőseimnek és a szomszédaimnak; közben már azt is tervezgettem, hogy teljesen ennek szentelem magam, hogy gondoskodni tudjak a családtagjaimról. Boldogok voltunk, amikor eljött az idő, hogy megnyissunk egy barátságos családi vállalkozást. A boldogságunk azonban rövid életűnek bizonyult.

Most az én közérzetem kezdett romlani. Elmentem az orvoshoz, ahol mellrákot diagnosztizáltak nálam. Vállaltam a műtétet, a kemoterápiát és minden mást, hogy leküzdjem a betegséget. Amikor végül úgy alakult, kénytelen voltam felhagyni az áhított családi vállalkozással. A kezelésem, valamint a magatehetetlen édesanyám és a férjem ápolása mellett nem maradt fizikai erőm a vállalkozás működtetésére.

Idővel aztán a férjem állapota lassan javulásnak indult, az édesanyám pedig időközben elhunyt. Most a kezelésre összpontosítok.

Fáradhatatlanul imádkozom és kérek erőt az Úrtól ahhoz, hogy tovább haladhassak előre. Állandóan imádkozom Hozzá. Amin a családom keresztülment, az ébresztett rá arra, hogy az Úr ezalatt végig mellettem lépkedett. Ő ad nekem lehetőséget arra, hogy újra felálljak. Hihetetlen, hogy mekkora erőt ad nekem az Úr.

Soha nem kérdezgetem magamtól, hogy „miért én?”. Mindig is úgy gondoltam, hogy megvan az oka. Bízom az Úrban, és elfogadom, amit küld számomra. Támogatott engem a különösen nehéz időszakaim során, és erősebbé váltam.

Kép
Blanca caring for her mother

Habár emberpróbáló feladat volt otthagynia az állását, hogy a beteg édesanyját és férjét gondozza, Blanca készségesen megtette. „A legjobbat akartam számukra – mondta. – Azt érdemelte az édesanyám, ahogy a férjem is azt érdemli.”

Kép
Blanca reading the Liahona magazine

Blanca az egyház több önellátási tanfolyamán is részt vett, hogy a segítségükkel gondoskodjon a maga és a családja megélhetéséről. Hálás mindazért, amit tanult. „Az Úr nekem küldte ezt a tanfolyamot, miután a segítségét, kértem” – jelentette ki.

Kép
Blanca and husband reading scriptures

Huszonhárom év telt el azóta, hogy Blanca és a férje, Anibal, csatlakozott az egyházhoz. „A keresztelkedésem óta érzem, hogy jó helyen, az igaz egyházban vagyok” – mondja Blanca.

Kép
Blanca and husband

Blanca hálás, amiért a férje egészségét javulni látja. Azért is hálás, hogy lehetősége volt gondozni az azóta elhunyt édesanyját.

Kép
Blanca sweeping kitchen

Azt mondja, hogy egyedül nem tudott volna túljutni a nehézségein. „Az Úr ezalatt végig mellettem lépkedett – osztja meg Blanca. – Hihetetlen, hogy mekkora erőt ad nekem az Úr.”