Menedék az iszap elől
Írta: Adilson de Paula Parrella elder
a Hetvenektől
„Jézus szeretetét mindenkivel megosztom, ha szívből szolgálok” (lásd Gyermekek énekeskönyve, 42.).
A családom Brazíliában, São Paulóban élt. Az utcánk túloldalán mangrove fák erdeje terült el. A mangrove erdőkben a fák jellemzően egy folyóban állnak. A talaj nagyon iszapos.
Sokan építettek házat erre az iszapos talajra. Óriási farönköket fektettek az iszapba, majd azokra építették a házukat. Amikor azonban esőzések voltak, a folyó kiáradt. A víz befolyt a házakba, az embereknek pedig nem volt hol aludniuk éjszaka.
Amikor ez történt, az édesapám mindig behívta őket a házunkba. Néha akár 15 ember is volt nálunk! Bekísérte őket a nappalinkba, és takarót adott nekik. Anya pedig készített valami ennivalót. Aztán ilyenkor másnapig ott aludtak nálunk.
Ez legalább háromszor-négyszer megtörtént. Emlékszem, azt gondoltam: „Nem sokan fogadnának be idegeneket.” Édesapám olyan embereknek engedte meg, hogy nálunk aludjanak, akiket alig ismertünk! Utána azonban arra gondoltam: „Nincs hova menniük.”
A szüleim mindig tettek valami olyat, amivel segítettek másoknak, de a szolgálatuk nemcsak segítségnyújtásból és adakozásból állt. Szeretetet tanúsítottak a felebarátaink iránt – még akkor is, amikor nem ismertük közelebbről ezt a felebarátunkat.
Oda kell fordulnunk a szükséget látók felé. Segítsük őket mindennel, amivel tudjuk. Ne szabjuk szűkre a másoknak nyújtott segítséget. Szolgálhatunk menedékkel és erőforrásokkal. Adhatunk az időnkből. Megoszthatjuk a Mennyei Atyáról és Jézus Krisztusról való tudásunkat, különösképpen e karácsonyi időszak során.