2018
Tégy szert nagyobb erőre az új tananyag révén!
2018. december


Digital Only

Tégy szert nagyobb erőre az új tananyag révén!

A 2019-es év nagy változásokat hoz a Vasárnapi Iskolába!

Kép
man reading scriptures

Képzeld el, hogy nagyobb erőt kapsz az életedhez – erőt a változáshoz, erőt ahhoz, hogy kitörj a megszokott kerékvágásból, hogy a téged körülvevő nehézségek fölé emelkedj. Ez az erő – Isten hatalma – mindig is elérhető volt az Ő igéje révén, azonban a Vasárnapi Iskolában és az Elemiben eszközölt változtatások célja az, hogy a mindennapi életünkben is szert tegyünk erre az erőre.

Mackenzie vagyok, fiatal felnőtt és egyike az új otthoni, vasárnapi iskolai és elemis Jöjj, kövess engem! kezdeményezésben közreműködő szerzőknek. Áldás volt számomra, hogy segíthettem megírni a Jöjj, kövess engem! tananyagot, és azóta is látom, hogy milyen hatást és erőt képes kifejteni az eredményesebb szentírás-tanulmányozás valakinek az életében – méghozzá a sajátomban.

Amikor először szembesültem az új Jöjj, kövess engem! kezdeményezéssel, nem igazán tudtam, mit gondoljak. Időnként igen kemény küzdelemnek bizonyul, hogy mindennap szakítsak időt a szentírásaim olvasására – ez annak ellenére így van, hogy mindig érzem a rendszeres olvasásuk hatását, és felismerem az abból fakadó áldásaimat. (Ugye nem csak én tartozom az „átfutok egy verset, mielőtt befordulok a fal felé és elalszom” táborba?) Amikor azonban a tananyag írásában való segédkezésem közben igazán el kellett mélyednem a szentírásokban, megtanultam, mekkora értékkel bír, 1.) ha nem csak elég időt adok magamnak a szentírások megfelelő tanulmányozására, de 2.) hogy ténylegesen kaphatok rám vonatkozó kinyilatkoztatást, kifejezetten klassz kinyilatkoztatást, amikor tényleg azon igyekszem, hogy tanulmányozás közben velem legyen a Lélek.

Az új Jöjj, kövess engem! kezdeményezésen végzett munka különleges lehetőséget adott nekem arra, hogy a munkám részeként ügyesebbé váljak a szentírásaim tanulmányozásában és az azokban rejlő igazságok megtalálásában. És bár sok-sok fiatal felnőtt van, akinek nem lesz az enyémhez hasonló lehetősége, biztos vagyok benne, hogy a Jöjj, kövess engem! képes arra, hogy mindegyikünknél elérje ugyanezt a hatást.

Mindegyik vázlatban arra buzdítanak bennünket, hogy olvassuk el a szentírásokat a saját magunk számára, és jegyezzük fel a gondolatainkat, mindezt azon tanbéli gyöngyszemek segítségévél, amelyek az adott versben található tantételekről tanítanak és arra biztatnak minket, hogy tegyünk fel magunknak kérdéseket a tanultakkal kapcsolatban. A szentírások olvasásának ez az egyszerű módja abban van a segítségünkre, hogy többet tudjunk meg a minket érdeklő témákról, és hogy olyan kérdéseket tegyünk fel magunknak, amelyek segítenek elgondolkodni ezeken a témákon. Csakhogy e kezdeményezés révén mindenki más is ezt teszi! Így hát, amikor találkoztok, megbeszélhetitek azokat az evangéliumi igazságokat és tantételeket, amelyek hatással voltak rátok, és a többiek is így tehetnek – ez pedig egyesíteni fog titeket mindannyiótok legfőbb céljának keresésében, ami nem más, mint hasonlóbbá válni Jézus Krisztushoz.

Egy új szentírás-tanulmányozási szokás elindítása eltarhat egy darabig, és nem is feltétlenül könnyű. Azonban Jézus Krisztus segíthet neked ebben, ahogy bármi másban is a segítségedre lehet. Ha küszködsz a szorgalmas szentírás-tanulmányozás szokásának bevezetésével vagy fenntartásával, mindenképpen fordulj Őhozzá. Ha megteszed, te is és a körülötted lévők is megáldattok az Ő igéjének olvasására irányuló megnövekedett vággyal.