Általános konferencia
Igazlelkűségbe és egységbe font szívek
2020. októberi általános konferencia


Igazlelkűségbe és egységbe font szívek

Az egyház történetének ezen a 200 éves, sarkalatos pontján kötelezzük el magunkat amellett, hogy igazlelkűen élünk és olyan egységesek leszünk, mint még soha!

Az igazlelkűség és az egység rendkívüli jelentőséggel bír. 1 Ha az emberek teljes szívükből szeretik Istent és igazlelkűen igyekeznek olyanná válni, amilyen Ő, akkor kevesebb a viszály és a versengés a társadalomban. Nagyobb az egység. Nagyon szeretem az alábbi igaz történetet, mely ezt példázza.

Nem a mi hitünkhöz tartozó fiatalemberként Thomas L. Kane tábornok segítette és védte a szenteket, amikor Nauvoo elhagyására kényszerültek. Sok éven keresztül az egyház pátfogója volt. 2

1872-ben Kane tábornok és tehetséges felesége, Elizabeth Wood Kane, valamint két fiuk a Pennsylvania állambeli otthonukból Salt Lake Citybe utaztak. Brigham Young és társai kíséretében Utah déli részére, St. George városába is ellátogattak. Elizabethnek első utah-i látogatása közeledtével fenntartásai voltak az ott élő nőket illetően. Meglepődött néhány dolgon, amit megtudott. Például kiderült számára, hogy Utah-ban minden olyan hivatás nyitva áll a nők előtt, amellyel megélhetést biztosíthatnak maguknak. 3 Azt is látta, hogy az egyház tagjai kedvesek és megértőek az indiánokkal. 4

Az útjuk egyik állomása Fillmore volt, ahol Thomas R. és Matilda Robison King otthonában szálltak meg. 5

Elizabeth leírta, hogy miközben Matilda ételt készített Young elnöknek és társainak, belépett a szobába öt indián. Bár nem hívták meg őket, nyilvánvaló volt, hogy csatlakozni kívánnak. King nővér „az ő nyelvjárásukon” szólt hozzájuk. Derűs arckifejezéssel leültek a takaróikra. Elizabeth megkérdezte az egyik King gyereket: „Mit mondott nekik az édesanyád?”

Matilda fia ezt felelte: „Azt mondta, hogy először ezek az idegenek érkeztek, és csak annyit főztem, amennyi nekik elegendő, de a ti ételetek is fő már a tűzhelyen, és szólni fogok, amint készen van.”

Elizabeth azt kérdezte: „Tényleg megteszi ezt, vagy csak maradékot ad nekik a konyhaajtónál?” 6

Matilda fia így felelt: „Édesanyám éppen úgy ki fogja szolgálni őket, ahogy önöket, és helyet ad nekik az asztalánál.”

Így is tett, ők pedig „tökéletes illendőséggel ettek”. Elizabeth kifejtette, hogy a vendéglátójukról eztán kétszer olyan jó volt a véleménye. 7 Fokozza az egységet az, ha méltósággal és tisztelettel bánunk az emberekkel, még akkor is, ha a külső jellemvonásaik különbözőek.

Vezetőkként nincsenek azzal kapcsolatos tévképzeteink, hogy a múltban minden kapcsolat tökéletes, minden viselkedés krisztusi vagy minden döntés igazságos lett volna. A hitünk azonban azt tanítja, hogy mindannyian Mennyei Atyánk gyermekei vagyunk, mi pedig Őneki és az Ő Fiának hódolunk, Jézus Krisztusnak, aki a Szabadítónk. Arra vágyunk, hogy a szívünk és az elménk igazlelkűségbe és egységbe fonódjon, és egyek legyünk Ővelük. 8

Az igazlelkűség tág és sok mindent magában foglaló kifejezés, ám egészen biztosan kiterjed arra, hogy Isten parancsolatai szerint élünk. 9 Ez feljogosít minket a szövetség ösvényét alkotó szent szertartásokra, és megáld minket azzal, hogy velünk legyen az életünknek utat mutató Lélek. 10

Az igazlelkűség nem függ attól, hogy jelenleg az életünkben mindannyian minden áldással rendelkezünk-e. Lehet, hogy nem vagyunk házasok, vagy nem áldattunk meg gyermekekkel, vagy éppen most nem rendelkezünk más olyan áldásokkal, amelyekre vágyunk. Ám az Úr megígérte, hogy a hithű igazlelkűek Istennel lakhatnak majd „a boldogság egy soha véget nem érő állapotában” 11 .

Az egység is tág és sok mindent magában foglaló fogalom, ám egészen biztosan példázza az első és a második nagy parancsolatot, miszerint szeressük Istent és szeressük a felebarátainkat. 12 Olyan sioni népre utal, akiknek a szíve és az elméje egységben összefonódott. 13

Üzenetem hátterét a szent írásokból származó ellentétek és tanulságok adják.

200 év telt el azóta, hogy az Atya és Fia 1820-ban először megjelentek és elkezdték Jézus Krisztus evangéliumának visszaállítását. 4 Nefi könyvének beszámolója a Mormon könyvében tartalmaz egy hasonló 200 éves időszakot azt követően, hogy a Szabadító megjelent és megalapította egyházát az ősi Amerikában.

A 4 Nefi könyvében olvasott történelmi feljegyzés egy olyan népről szól, akik között nem volt irigykedés, viszálykodás, felfordulás, hazudozás, gyilkosság vagy bármilyen bujaság. Ezen igazlelkűség miatt a feljegyzés állítása szerint „bizonyos, hogy nem lehetett volna náluk boldogabb nép mindazon emberek között, akiket Isten keze teremtett” 14 .

Ami az egységet illeti, 4 Nefi könyvében azt olvassuk, hogy „nem volt viszálykodás az országban, Isten szeretete miatt, mely az emberek szívében lakozott” 15 .

Sajnálatos módon 4 Nefi könyve ezt követően egy drámai változást ír le, amely „a kétszázegyedik évben” kezdődött 16 , amikor is a gonoszság és a megosztottság lerombolta az igazlelkűséget és az egységet. Az ezután bekövetkező züllöttség mélységei aztán olyan gonoszsághoz vezettek, hogy végül a nagy próféta, Mormon így panaszkodott a fiának, Moróninak:

„De Ó, fiam, hogyan képes rá egy ilyen nép, melynek gyönyöre oly sok utálatosságban van –

Hogyan várhatjuk el, hogy Isten visszatartsa velük szemben ítélkező kezét?” 17

Ebben az adományozási korszakban, bár különleges időket élünk, a világ nem áldatott meg a 4 Nefi könyvében leírt igazlelkűséggel és egységgel. Sőt, a különösen erős megosztottságok idején élünk. Azonban a Jézus Krisztus evangéliumát elfogadók milliói az igazlelkűség és az egység megvalósítása mellett is elkötelezték magukat. Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy teljesíthetnénk jobban is, és hogy ez napjaink nagy kihívása. A társadalom egészét felemelő és megáldó hatást fejthetünk ki. Az egyház történetének ezen a 200 éves sarkalatos pontján kötelezzük el magunkat az Úr egyházának tagjaiként amellett, hogy igazlelkűen élünk és olyan egységesek leszünk, mint még soha! Russell M. Nelson elnök arra kért minket, hogy tanúsítsunk „több előzékenységet, faji és etnikai összhangot, és kölcsönös tiszteletet” 18 . Ez egymás és Isten szeretetét jelenti, valamint azt, hogy testvérekként fogadunk el mindenkit, és valóban sioni nép leszünk.

Mindent magában foglaló tanunkkal az egység oázisa lehetünk, és ünnepelhetjük a sokféleséget. Az egység és a sokféleség nem ellentétek. Nagyobb egységre tehetünk szert akkor, ha segítünk kialakítani a mások bevonásának és a sokféleség tiszteletének légkörét. Abban az időszakban, amikor a San Francisco Kalifornia Cövek elnökségében szolgáltam, voltak spanyol, tongai, szamoai, tagalog és mandarin nyelvet beszélő gyülekezeteink is. Az angolul beszélő egyházközségeink pedig nagyon változatos faji és kulturális háttérrel rendelkező emberekből álltak. Szeretet, igazlelkűség és egység volt közöttük.

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza egyházközségeit és gyülekezeteit a földrajzi határaik vagy a nyelv, 19 nem pedig a rassz vagy a kultúra határozza meg. A tagsági feljegyzéseken nincs megjelölve faji hovatartozás.

A Mormon könyve elején, nagyjából 550 évvel Krisztus születése előtt, tanítanak nekünk egy alapvető parancsolatot a Mennyei Atya gyermekei közötti kapcsolatra vonatkozóan. Mindenkinek be kell tartania az Úr parancsolatait, és mindenki felkérést kap, hogy vegyen az Úr jóságából, „és [Ő] senkit nem utasít vissza, aki hozzá jön, feketét és fehéret, szolgát és szabadot, férfit és nőt; és megemlékezik a pogányokról; és mindegyik egyforma Istennek, zsidó is és nemzsidó is” 20 .

A Szabadító szolgálattétele és üzenete következetesen kijelenti, hogy minden rassz és bőrszín Isten gyermeke. Mindannyian fivérek és nővérek vagyunk. Tanunk szerint hisszük, hogy a visszaállítás hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban az alkotmányt 21 és a hozzá kapcsolódó iratokat 22 olyan emberek írták, akik bár nem voltak tökéletesek, de Isten sugalmazta őket minden ember megáldására. A Tan és szövetségekben olvasottak szerint ezeket az iratokat „fenn kell tartani, minden test jogai és védelme miatt, igazságos és szent tantételek szerint” 23 , amiért is meg lettek alkotva. E tantételekből kettő az önrendelkezés és a felelősségre vonhatóság a saját bűneinkért. Az Úr kijelentette:

„Nem helyes tehát az, hogy bárki rabságában legyen a másiknak.

És ebből a célból hoztam létre ennek az országnak az alkotmányát, bölcs emberek keze által, akiket pontosan e célból támasztottam, és ezért váltottam meg a földet vérnek ontásával.” 24

Ez a kinyilatkoztatás 1833-ban érkezett, amikor a szentek Missouriban hatalmas üldöztetést szenvedtek el. A Tan és szövetségek 101 fejlécében részben ez áll: „Jackson megyében a csőcselék kiűzte őket az otthonaikból… Sokszor előfordult, hogy halálosan megfenyegettek egyes egyháztagokat.” 25

Olyan időszak volt ez, amely számos területen feszültségeket szült. Missouriban sokan hajthatatlan ellenségként tekintettek az indiánokra, és el akarták őket távolítani arról a földről. Emellett Missouriban a telepesek közül sokan rabszolgatartók voltak, és fenyegetve érezték magukat azok részéről, akik ellenezték a rabszolgaságot.

Ezzel szemben a mi tanunk tiszteletben tartotta az indiánokat, és Jézus Krisztus evangéliumát kívántuk tanítani nekik. Ami a rabszolgaságot illeti, a szentírásaink nyilvánvalóvá tették, hogy senki ne legyen rabságában a másiknak. 26

A szenteket végül erőszakkal kiűzték Missouriból 27 , majd arra kényszerítették, hogy nyugatra költözzenek. 28 A szentek boldogultak és ráleltek az igazlelkűséget, egységet és Jézus Krisztus evangéliuma szerinti életet kísérő békességre.

Örömömet lelem a Szabadító János evangéliumában feljegyzett közbenjáró imájában. A Szabadító leszögezte, hogy az Atya küldte Őt, és hogy Ő, a Szabadító, elvégezte azt a munkát, amelynek megtételére elküldetett. Aztán pedig azokért imádkozott, akik hinni fognak Krisztusban: „Hogy… egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk” 29 . Az elárulása és a keresztre feszítése előtt Krisztus egységért imádkozott.

Jézus Krisztus evangéliuma visszaállításának első évében, amint azt a Tan és szövetségek 38. szakasza feljegyzi, az Úr háborúkról és gonoszságról beszél, és kijelenti: „Azt mondom nektek, legyetek egyek; és ha nem vagytok egyek, akkor nem vagytok az enyéim.” 30

Egyházi kultúránk Jézus Krisztus evangéliumából ered. Pál apostol rómabeliekhez írt levele igencsak mélyenszántó. 31 Rómában a korai egyház zsidókból és nemzsidókból állt. Ezeknek a korai zsidóknak megvolt a saját kultúrájuk, „kivívták a függetlenségüket, és kezdtek sokasodni és gyarapodni” 32 .

Rómában a nemzsidóknak jelentős hellén befolyással bíró saját kultúrájuk volt, amelyet Pál apostol az Athénban és Korinthoszban szerzett tapasztalatai miatt nagyon is jól értett.

Pál átfogóan tárja eléjük Jézus Krisztus evangéliumát. Feljegyzi mind a zsidó, mind pedig a nemzsidó kultúra azon vonatkozásait 33 , amelyek összeütközésbe kerültek Jézus Krisztus igaz evangéliumával. Lényegében mindannyiukat arra kéri, hogy hagyják maguk mögött a hitelveikből és a kultúrájukból adódó azon kulturális gátakat, amelyek nincsenek összhangban Jézus Krisztus evangéliumával. Pál a parancsolatok betartására, egymás szeretetére, valamint a szabadításhoz vezető igazlelkűségre buzdítja a zsidókat és a nemzsidókat. 34

Jézus Krisztus evangéliumának kultúrája se nem zsidó, sem pedig nemzsidó kultúra. Nem az egyén bőrszíne határozza meg, vagy az, hogy hol él. Miközben örömünket leljük a különféle kultúrákban, magunk mögött kell hagynunk ezek mindazon vonatkozásait, amelyek összeütközésbe kerülnek Jézus Krisztus evangéliumával. A tagjaink és az új megtértek gyakran egészen eltérő faji és kulturális háttérrel érkeznek. Ha követni akarjuk Nelson elnök azon buzdítását, miszerint gyűjtsük egybe a szétszórt Izráelt, akkor rá fogunk jönni, hogy éppoly különbözőek vagyunk, amilyenek a zsidók és a nemzsidók voltak Pál idejében. Mégis egységbe vonhat minket a Jézus Krisztus iránti szeretetünk és az Őbelé vetett hitünk. Pál rómabeliekhez írt levele lefekteti annak alapelvét, hogy mi Jézus Krisztus evangéliumának kultúráját és tanát követjük. Ez napjainkban is mintaképként szolgál számunkra. 35 A templom szertartásai különleges módokon vonnak minket egységbe, és teszik számunkra lehetővé azt, hogy minden örökkévaló jelentőségű módon egyek legyünk.

Nem azért tiszteljük a pionírjainkat szerte a világon, mert tökéletesek voltak, hanem azért, mert felülkerekedtek a nehézségeken, áldozatokat hoztak, azon igyekeztek, hogy krisztusiak legyenek, és arra törekedtek, hogy építsék a hitet és egyek legyenek a Szabadítóval. Egységük a Szabadítóval azt eredményezte, hogy egymással is egyek lettek. Ez a tantétel rátok és rám is igaz ma.

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjaihoz harsona hangján szól szól a felhívás, hogy igyekezzenek olyan sioni nép lenni, akiknek egy a szívük és az elméjük, és igazlelkűségben laknak. 36

Azért imádkozom, hogy igazlelkűek és egységesek legyünk, és teljes mértékben a Szabadítónk, Jézus Krisztus szolgálatára és hódolatára összpontosítsunk, akiről bizonyságot teszek. Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. Lásd Tan és szövetségek 38:27.

  2. Thomas Kane egyháztagokért végzett szolgálata következetesen úgy tárul elénk, mint „egy olyan fiatal idealista önzetlen áldozata, aki tanúja volt egy kegyetlen és ellenséges többség által egy üldözött vallási kisebbségre mért igazságtalanságoknak” (Elizabeth Wood Kane Twelve Mormon Homes Visited in Succession on a Journey through Utah to Arizona című írásának bevezetője, Everett L. Cooley [1974], viii.).

  3. Lásd Kane, Twelve Mormon Homes, 5.

  4. Lásd Kane, Twelve Mormon Homes, 40.

  5. Lásd John W. Welch, “Timing the Translation of the Book of Mormon: ‘Days [and Hours] Never to Be Forgotten,’” BYU Studies, vol. 48, no. 4 (2009), 162–50.

  6. Szemmel láthatóan Elizabeth azt feltételezte, hogy amerikai kortársainak többsége csak maradékokat adott volna az indiánoknak, és nem bánt volna velük úgy, mint a többi vendéggel.

  7. Lásd Kane, Twelve Mormon Homes, 64–65. Említésre méltó, hogy az indiánok közül sokan, köztük számos főnök, az egyház tagjává váltak. Lásd még John Alton Peterson, Utah’s Black Hawk War (1998) 61; Scott R. Christensen, Sagwitch: Shoshone Chieftain, Mormon Elder, 1822–1887 (1999), 190–95.

  8. Ebben az adományozási korszakban „az igazlelkűeket kigyűjtik minden nemzet közül, és Sionba jönnek, örök öröm dalait dalolva” (Tan és szövetségek 45:71).

  9. Lásd Tan és szövetségek 105:3–5. A szentírások rámutatnak, miszerint a szegényekről és a rászorulókról való gondoskodás az igazlelkűség nélkülözhetetlen eleme.

  10. Lásd Alma 36:30; lásd még 1 Nefi 2:20; Móziás 1:7. Az Alma 36:30 végén azt olvassuk, hogy „amennyiben nem tartod be Isten parancsolatait, kivágatsz a színe elől. Most ez az ő szava szerint van.”

  11. Móziás 2:41. Lorenzo Snow elnök ezt tanította: „Nincs olyan utolsó napi szent, aki hithű élete végén úgy hal meg, hogy bármit is elveszítene majd azért, mert nem tett meg bizonyos dolgokat, amikor nem adattak meg neki a lehetőségek. Más szavakkal: ha egy fiatal férfinak vagy fiatal nőnek nincs lehetősége a házasságkötésre, és haláluk idejéig hithű életet élnek, akkor megadatik nekik az összes áldás, felmagasztosulás és dicsőség, melyben része lesz bármely olyan férfinak vagy nőnek, akinek megadatott ez a lehetőség és élt vele. ( Az egyház elnökeinek tanításai: Lorenzo Snow [2012]. 114–115.). Móziás 2:41; lásd még Richard G. Scott, “The Joy of Living the Great Plan of Happiness,” Ensign, Nov. 1996, 75.

  12. Lásd 1 János 5:2.

  13. Lásd Móziás 18:21; lásd még Mózes 7:18.

  14. 4 Nefi 1:16.

  15. 4 Nefi 1:15.

  16. 4 Nefi 1:24.

  17. Moróni 9:13–14.

  18. Russell M. Nelson, in “First Presidency and NAACP Leaders Call for Greater Civility, Racial Harmony,” May 17, 2018, newsroom.ChurchofJesusChrist.org; lásd még “President Nelson Remarks at Worldwide Priesthood Celebration,” June 1, 2018, newsroom.ChurchofJesusChrist.org.

  19. A Tan és szövetségek 90:11-ben az áll, hogy „minden ember… a saját beszéde szerint hallja majd az evangélium teljességét”. Ennek megfelelően a nyelvi gyülekezeteket általában jóváhagyják.

  20. 2 Nefi 26:33.

  21. Lásd az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya.

  22. Lásd Amerikai Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozata, 1776; az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának I–X. kiegészítései (Jognyilatkozat).

  23. Tan és szövetségek 101:77; kiemelés hozzáadva.

  24. Tan és szövetségek 101:79–80.

  25. Tan és szövetségek 101, szakaszfejléc.

  26. Lásd Saints: The Story of the Church of Jesus Christ in the Latter Days, vol. 1, The Standard of Truth, 1815–1846 (2018), 172–74; James B. Allen and Glen M. Leonard, The Story of the Latter-day Saints, 2nd ed. (1992), 93–94; Ronald W. Walker, “Seeking the ‘Remnant’: The Native American during the Joseph Smith Period,” Journal of Mormon History 19, no. 1 (spring 1993): 14–16.

  27. Lásd Saints, 1:359–83; William G. Hartley, “The Saints’ Forced Exodus from Missouri, 1839,” in Richard Neitzel Holzapfel and Kent P. Jackson, eds., Joseph Smith, the Prophet and Seer (2010), 347–89; Alexander L. Baugh, “The Mormons Must Be Treated as Enemies,” in Susan Easton Black and Andrew C. Skinner, eds., Joseph: Exploring the Life and Ministry of the Prophet (2005), 284–95.

  28. Lásd Saints: The Story of the Church of Jesus Christ in the Latter Days, vol. 2, No Unhallowed Hand, 1846–1893 (2020), 3–68; Richard E. Bennett, We’ll Find the Place: The Mormon Exodus, 1846–1848 (1997); William W. Slaughter and Michael Landon, Trail of Hope: The Story of the Mormon Trail (1997).

  29. János 17:21.

  30. Tan és szövetségek 38:27.

  31. A Rómabeliekhez írt levél igencsak átfogó, ami a tan kijelentését illeti. Az Újszövetségben a Rómabeliekhez írt levél tesz egyedül említést az engesztelésről. Amikor sok különböző nyelvet beszélő, számos rasszból és kultúrából érkező egyháztagokkal szolgáltam cövekelnökként, akkor alakult ki bennem a megbecsülés a Rómabeliekhez írt levél iránt amiatt, ahogyan Jézus Krisztus evangéliumán keresztül annyiféle embert von egységbe.

  32. Frederic W. Farrar, The Life and Work of St. Paul (1898), 446.

  33. Lásd Farrar, The Life and Work of St. Paul, 450.

  34. Lásd Rómabeliek 13.

  35. Lásd Dallin H. Oaks, “The Gospel Culture,” Liahona, Mar. 2012, 22–25; lásd még Richard G. Scott: Elmozdítani az akadályokat a boldogság útjából. Liahóna, 1998. júl. 96–99.

  36. Lásd Mózes 7:18.