Az Úrnak ajánlva
Kezdjétek el most a folyamatot, melynek eredményeként „az Úrnak ajánlva” lehettek, hogy az Ő Lelke bőségesen veletek legyen.
Jó reggelt, fivérek és nővérek! Szabadítónk, Jézus Krisztus tanítványaként nagyon vártam már, hogy virtuálisan összegyűlhessünk erre a konferenciára a világ négy sarkából.
Meglehetősen szokatlan év volt az idei. Számomra egy megbízással indult az Első Elnökség részéről arra, hogy szenteljek fel az Úrnak egy szent templomot a dél-afrikai Durbanben. Sohasem felejtem el, mennyire pompás az az épület. A környezetnél azonban sokkal inkább kincsként emlékszem azon emberek magasztosságára, akik oly felkészültek voltak ezen szent építménybe lépni. Felkészülten érkeztek arra, hogy a visszaállítás megkoronázó áldásainak egyikében legyen részük – az Úr egyik házának felszentelésében. Az Ő és az Ő engesztelése iránti szeretettől túlcsorduló szívvel érkeztek. Hálával telve érkeztek Mennyei Atyánk felé azért, hogy biztosítja a felmagasztosuláshoz vezető szent szertartásokat. Érdemesen érkeztek.
A templomok – mindegy, hol állnak – a világ útjai fölé magasodnak. A világon lévő valamennyi utolsó napi szent templom – mind a 168 – az örök életbe vetett hitünk, valamint az ennek az életnek a családunkkal és Mennyei Atyánkkal való eltöltése felett érzett öröm tanúbizonyságaként áll. A templomlátogatás gyarapítja értelmünket az Istenségről és az örökkévaló evangéliumról, elkötelezettségünket az igazság tanítása és az a szerint való életvitel iránt, valamint hajlandóságunkat Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus példájának követésére.
Az egyházban minden templom külsején megtalálhatóak az odaillő szavak: „Szentség az Úrnak”. A templom az Úr háza és menedék a világ elől. Az Ő Lelke burkolja be azokat, akik annak szent falain belül hódolnak. Ő állítja fel a mércét, mely meghatározza belépésünk feltételeit az Ő vendégeiként.
Apósom, Blaine Twitchell, aki az egyik legjobb ember, akit valaha is ismertem, nagyszerű leckét tanított nekem. Rasband nővérrel meglátogattuk, amikor halandó utazása végéhez közeledett. A püspöke épp akkor indult tőle, amikor beléptünk a szobájába. A püspököt üdvözölve arra gondoltam: Milyen nagyszerű püspök. Itt van, hogy szolgálattételt nyújtson egyházközsége egyik hithű tagja számára.
Meg is említettem Blaine-nek: „Hát nem kedves a püspöktől, hogy eljött látogatóba?”
Blaine rámnézett, majd annyit mondott: „Ez sokkal több volt ennél. Én kértem, hogy jöjjön el, mert templomi ajánlási interjúra volt szükségem. Az Úrnak ajánlva szeretnék távozni.” Így is lett!
„Az Úrnak ajánlva” kifejezés megragadt a fejemben. Teljesen új értelmet adott az egyházi vezetőink által velünk tartott rendszeres interjúknak. A templomi ajánlás olyannyira fontos, hogy a korai egyházban – egészen 1891-ig – minden egyes templomi ajánlást az egyház elnöke hagyott jóvá.1
Akár fiatalokról, akár felnőttekről legyen szó, a templomi ajánlási interjútok nem csupán a teendőkről és tiltásokról szól. Az ajánlás nem valamiféle kipipálható lista, igazolás vagy kiemelt helyre szóló belépőjegy. Ennél sokkal magasztosabb és szentebb célja van. A templomi ajánlás kiváltságához összhangban kell élnetek Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tanításaival.
Az interjú során alkalmatok nyílik magatokba nézni a Jézus Krisztusba és az Ő engesztelésébe vetett személyes hitetekkel kapcsolatosan. Abban az áldásban lehet részetek, hogy kifejezésre juttathatjátok a bizonyságotokat a visszaállított evangéliumról, a hajlandóságotokat azok támogatására, akiket az Úr az Ő egyháza vezetésére elhívott, és a hiteteket az evangélium tanában. Nyilatkozhattok róla, hogy teljesítitek a családi kötelezettségeiteket, hogy birtokoljátok a becsületesség, az erkölcsösség, a hűség és az engedelmesség erényeit, valamint betartjátok a Bölcsesség szavát, a tized törvényét és a sabbat napjának szentségét. Mindezek a Jézus Krisztusnak és az Ő munkájának szentelt élet alapvető tantételei.
A templomi ajánlásotok mély lelki szándékot tükröz arra, miszerint igyekeztek az Úr törvényei szerint élni, valamint azt szeretni, amit Ő: az alázatot, a szelídséget, az állhatatosságot, a jószívűséget, a bátorságot, a könyörületet, a megbocsátást és az engedelmességet. Elkötelezitek magatok e normák mellett, amikor aláírjátok a neveteket azon a szent dokumentumon.
A templomi ajánlásotok megnyitja a menny kapuit számotokra és mások számára, olyan örökkévaló jelentőséggel bíró rítusokkal és szertartásokkal, mint a keresztelések, felruházások, házasságkötések és pecsételések.
„Az Úrnak ajánlva” lenni azt jelenti, hogy emlékeztetőt kapunk arról, mi az elvárás egy szövetséget betartó utolsó napi szent felé. Apósom, Blaine, felbecsülhetetlen értékkel bíró felkészülésnek tekintette ezt arra a napra, amikor alázatosan az Úr elé áll majd.
Gondoljunk arra, amikor Mózes felment a Hóreb-hegyre, az Úr Jehova pedig megjelent neki egy égő bokorban. Isten azt mondta neki: „Ne jőjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.”2
Amikor levesszük a cipőnket a templom ajtajában, az azt jelenti, hogy elengedjük a világi vágyainkat vagy élvezeteinket, amelyek elvonják a figyelmünket a lelki fejlődésről, félretesszük mindazt, ami eltérítheti becses halandóságunkat, felülemelkedünk a lázadó viselkedésen, és a szentség idejére törekszünk.
Amint azt Isten megtervezte, a fizikai testünk Isten alkotása, a lelkünk temploma, ezért áhítattal kell bánni vele. Mily igazak az elemis ének szavai: „A testem templom, melyre jól kell vigyáznom.”3 Amikor az Úr megjelent a nefitáknak, azt parancsolta nekik: „a Szentlélek befogadása [szenteljen meg] benneteket, hogy szeplőtelenül állhassatok előttem”4. „Milyen embereknek kell hát lennetek?” – teszi fel az Úr a kérdést, majd meg is adja rá a választ: „éppen olyannak, amilyen én vagyok”5. Ahhoz, hogy „az Úrnak ajánlva” legyünk, igyekszünk Őhozzá hasonlók lenni.
Emlékszem Howard W. Hunter elnök az egyház 14. elnökeként elmondott első általános konferenciai beszédére. Azt mondta: „Szívem leghőbb vágya az, hogy az egyház minden tagja érdemes legyen a templomba történő belépésre. Örömére szolgálna az Úrnak, ha minden felnőtt egyháztag érdemes lenne egy érvényes templomi ajánlásra – és magával is hordaná azt.”6 Annyit tennék még hozzá, hogy a korlátozott ajánlás egyértelmű utat jelöl ki becses fiataljaink számára.
Nelson elnök is visszaemlékezett Hunter elnök szavaira: „Azon a napon, 1994. június 6-án, az általunk hordozott templomi ajánlás más tárggyá vált a tárcámban. Azelőtt egy cél eszköze volt. Eszköz, mely lehetővé tette, hogy belépjek az Úr egy szent házába; miután azonban megtette ezt a kijelentést, maga lett a cél. Isten prófétájának való engedelmességem kitűzője lett.”7
Ha még nem kaptatok ajánlást, vagy lejárt az ajánlásotok, sorakozzatok fel a püspök ajtajánál, ahogyan a korai szentek sorakoztak a Nauvoo templom bejáratánál 1846-ban.8 Az én őseim is e hithű emberek között voltak. Épp elhagyni készültek gyönyörű városukat, hogy nyugatra induljanak, mégis tudták, hogy szent élmények várják őket a templomban. Sarah Rich ezt írta az Iowa államon átvezető rögös útról: „Ha nem lett volna az abban a templomban ránk ruházott hit és tudás…, akkor utazásunk olyan lett volna…, mintha a sötétbe ugrottunk volna.”9 Ezt mulasztjuk el, ha egyedül, a templomban megígért sugalmazás és békesség nélkül haladunk át ezen az életen.
Kezdjétek el most a folyamatot, melynek eredményeként „az Úrnak ajánlva” lehettek, hogy az Ő Lelke bőségesen veletek legyen, az Ő normái pedig békességet hozzanak a lelkiismeretetekbe10.
Az ifjúsági vezetőitek, az elderek kvóruma elnökötök, a segítőegyleti elnökötök, valamint a szolgálattevő fivéreitek és nővéreitek segítenek majd a felkészülésben, a püspökötök vagy gyülekezeti elnökötök pedig szeretettel vezet majd benneteket.
Olyan időket élünk, amikor a templomok zárva tartanak vagy csak korlátozottan használhatóak. Nelson elnök számára, valamint számunkra, akik mellette szolgálunk, a templomok bezárásával kapcsolatos sugalmazott döntés „fájdalmas” és „aggodalommal szaggatott” volt. Nelson elnök feltette magának a kérdést: „Mit mondanék Joseph Smith prófétának? Mit mondanék Brigham Youngnak, Wilford Woodruffnak és a többi elnöknek, egészen Thomas S. Monson elnökig?”11
Most fokozatosan és hálás szívvel korlátozottan újranyitjuk a templomokat pecsételések és felruházások céljából.
A templomba való belépésre vonatkozó érdemesség azonban nem került felfüggesztésre. Szeretném kihangsúlyozni: akár el tudtok jutni egy templomba, akár nem, érvényes templomi ajánlásra van szükségetek ahhoz, hogy szilárdan megmaradhassatok a szövetség ösvényén.
A tavalyi év vége felé Rasband nővérrel egy megbízás során Új-Zélandon jártunk, ahol fiatal egyedülálló felnőttek egy nagy csoportjához szólhattunk. Nem volt könnyű eljutniuk a templomba; a hamiltonit épp felújították, az Aucklandbe tervezett templomnál pedig még csupán az első kapavágásra vártak. Sugalmazást éreztem azonban az arra való buzdításukra, hogy újítsák meg vagy szerezzék meg templomi ajánlásukat.
Bár nem tudták azt bemutatni a templomban, magukat tisztán és az Ő szolgálatára felkészülten mutathatták be az Úr előtt. Érdemesnek lenni az érvényes templomi ajánlásra egyszerre jelent védelmet az ellenség ellen, mivel szilárd kötelezettséget vállaltatok az Úr előtt az életetekre vonatkozóan, illetve egy ígéretet is, miszerint a Lélek veletek lesz.
Templomi munkát végzünk akkor is, amikor felkutatjuk az őseinket és benyújtjuk a nevüket szertartásokra. Bár a templomaink zárva vannak, attól még felkutathatjuk a családunkat. Isten Lelkével a szívünkben helyettesként állhatunk értük, hogy ők is „az Úrnak ajánlva” legyenek.
A Templomi Osztály ügyvezetőjeként szolgálva hallottam Gordon B. Hinckley elnököt erre a szentírásra utalni, amelyet az Úr a Nauvoo templommal kapcsolatban szólt: „Templomom munkája, és mindazon munkák, melyeket kijelöltem nektek, folytatódjanak, és ne maradjanak abba; és kettőződjön meg szorgalmatok, és kitartásotok, és türelmetek, és cselekedeteitek, és semmiképpen nem fogjátok elveszíteni a jutalmatokat, mondja a Seregek Ura.”12
A templomban végzett munkánk az örökkévaló jutalmunkhoz kötődik. Mostanában próbára tétettünk. Az Úr arra szólított minket, hogy szorgalommal, kitartással és türelemmel13 munkálkodjunk a templomokban. „Az Úrnak ajánlva” lenni e tulajdonságokat követeli meg tőlünk. Szorgalmasnak kell lennünk a parancsolatok szerinti életben, kitartónak a templomi szövetségeinkre való odafigyelésben, valamint hálásnak azért, amit az Úr továbbra is tanít ezekről, illetve türelmesnek, miközben a templomok teljes újranyitását várjuk.
Amikor az Úr erőfeszítéseink megkettőzésére szólít bennünket, azt kéri, hogy gyarapodjunk az igazlelkűség terén. Kitágíthatjuk például a szentírások tanulmányozását, a családtörténeti kutatásainkat, valamint hitbéli imáinkat, hogy megoszthassuk az Úr háza iránti szeretetünket azokkal, akik templomi ajánlás elnyerésére készülnek, különösképpen a családtagjainkkal.
Az Úr Jézus Krisztus apostolaként ígéretet teszek nektek arra, hogy amint igyekeztek megkettőzni igazlelkű erőfeszítéseiteket, megújult elkötelezettséget éreztek majd az Atyaisten és Jézus Krisztus iránt, érzitek majd a Szentlélek bőséges kiáradásának irányítását, hálásak lesztek majd a szent szövetségeitekért, valamint békességet éreztek majd tudván, hogy „az Úrnak ajánlva” vagytok. Jézus Krisztus nevében, ámen.