Isten megcáfolhatatlan tanúja: a Mormon könyve
    Footnotes

    Isten megcáfolhatatlan tanúja: a Mormon könyve

    A Mormon könyve Isten megcáfolhatatlan tanúja Jézus Krisztus isteniségéről, Joseph Smith prófétai elhívásáról, valamint ezen egyház maradéktalan igazságáról.

    A Mormon könyve nemcsak a vallásunk záróköve, de a bizonyságunk zárókövévé is válhat, hogy szilárdan tartsa bizonyságunkat a helyén, amikor próbatételekkel vagy megválaszolatlan kérdésekkel szembesülünk. Ez a könyv olyan súly az igazság mérlegének serpenyőjén, amely egymaga többet nyom a latban, mint a bírálók érveinek összesített súlya. Miért? Mert ha igaz, akkor Joseph Smith próféta volt, ez pedig Jézus Krisztus visszaállított egyháza, tekintet nélkül minden ezzel ellentétes történelmi vagy egyéb érvre. Ezen okból a bírálók feltett szándéka, hogy megcáfolják a Mormon könyvét, ám leküzdhetetlen akadályokba ütköznek, mert ez a könyv igaz.

    Először is, a bírálóknak meg kell magyarázniuk, miként hozott létre Joseph Smith – egy 23 éves, szinte tanulatlan parasztfiú – egyedi nevek és helyek százaival, valamint részletes történetekkel és eseményekkel teli könyvet. Ennek megfelelően sok bíráló azon a véleményen van, hogy olyan alkotókész lángelme volt, aki számos könyvre és egyéb helyi forrásokra támaszkodva alkotta meg a Mormon könyve történelmi tartalmát. Azonban ellentmond az állításuknak, hogy nem volt egyetlen tanú sem, aki azt állította volna, hogy ezen állítólagos források bármelyikének birtokában látta Josephet a fordítás megkezdése előtt.

    Még ha ez az érv igaz is volna, kínzóan elégtelen lenne a Mormon könyve létezésének megmagyarázására. Meg kell válaszolni egy másik kérdést is: miként olvasta el Joseph az összes állítólagos forrást, rostálta ki a lényegtelent, maradt következetes a szövevényes adatokat illetően – ki volt, hol és mikor –, majd pedig mondta mindezt tollba tökéletes emlékezőtehetséggel? Hiszen Joseph Smithnél egyáltalán nem voltak jegyzetek a fordítás során. Mi több, a felesége, Emma így emlékezett vissza: „Sem kézirata, sem könyve nem volt, amelyekből olvasson. Ha lett volna bármi efféle nála, nem lett volna képes elrejteni előlem.”1

    Akkor hát miként vitte véghez Joseph egy több mint 500 oldalas könyv mindenféle jegyzetek nélküli tollbamondásának figyelemre méltó tettét? Hogy ezt megtegye, nemcsak alkotókész lángelmének kellett lennie, hanem lenyűgöző terjedelmű fotografikus memóriával is kellett rendelkeznie. Ha azonban ez így volt, akkor a bírálói miért nem mutatnak rá ezen figyelemre méltó tehetségére?

    De ez még nem minden. Ezek az érvek csak a könyv történelmi tartalmát magyaráznák meg. A valódi kérdés továbbra is ez: miként volt képes Joseph egy olyan könyvet létrehozni, amelyből sugárzik a Lélek, és honnan kerített ilyen mélyenszántó tant, melynek nagy része megvilágítja vagy éppen tagadja korának keresztény hitelveit?

    Például a legtöbb keresztény hitével ellentétben a Mormon könyve azt tanítja, hogy Ádám bukása egy előrevivő, pozitív lépés volt. Kinyilatkoztatja a kereszteléskor kötött szövetségeket, amelyekkel a Biblia nem foglalkozik.

    Ráadásul azt is megkérdezhetnénk, hogy hol tett szert Joseph arra a hatalommal bíró felismerésre, miszerint Krisztus engesztelésének köszönhetően Ő nemcsak megtisztítani képes bennünket, hanem tökéletesíteni is? Honnan szedte a hitről szóló döbbenetes prédikációt az Alma 32-ben? Vagy Benjámin király prédikációját a Szabadító engeszteléséről, amely talán a legfigyelemreméltóbb prédikáció ebben a témában az összes szentírásban? Vagy az olajfa példázatát, a maga teljes összetettségében és tanbéli gazdagságában? Amikor ezt a példázatot olvasom, ábrát kell rajzolnom hozzá, hogy követni tudjam minden ágát-bogát. Most pedig el kellene hinnünk, hogy Joseph Smith ezeket a prédikációkat fejből, mindenféle jegyzet nélkül egyszerűen tollba mondta?

    Ellentmond az efféle következtetésnek az, hogy Isten ujjlenyomatai mindenütt ott vannak a Mormon könyvében, amint azt annak fenséges tanbéli igazságai – különösen a Jézus Krisztus engeszteléséről szóló mesteri prédikációk – is bizonyítják.

    Ha Joseph nem volt próféta, akkor a bírálók kizárólag úgy magyarázhatják meg ezeket és számos egyéb figyelemre méltó tanbéli meglátást, ha amellett érvelnek, hogy hittudományi lángelme volt. Ha viszont ez volt a helyzet, akkor azt kérdezhetjük: miként lehetett Joseph az egyetlen a Krisztus szolgálattételét követő 1800 évben, aki az egyedi és tisztázó tanok ily tág körét hozta létre? Azért, mert e könyv forrása nem az éleselméjűség, hanem a kinyilatkoztatás volt.

    De tegyük fel, hogy Joseph alkotókész és hittudományi lángelme volt, fotografikus memóriával – önmagukban ezek a tehetségek még nem teszik gyakorlott íróvá. A Mormon könyve létezésének megmagyarázásához a bírálóknak azt is ki kellene jelenteniük, hogy Josephnek 23 évesen természetadta tehetsége volt az íráshoz. Máskülönben miként tudta volna összehangolt, ellentmondásoktól mentes egésszé egybeszőni a nevek, helyszínek és események tömkelegét? Hogyan vetett papírra részletes haditerveket, állított össze ékesszóló prédikációkat, és talált ki olyan mondásokat, melyeket emberek milliói emelnek ki, tanulnak meg, idéznek és raknak ki a hűtő ajtajára, például azt, hogy „amikor embertársaitok szolgálatában vagytok, akkor is csak Istenetek szolgálatában vagytok” (Móziás 2:17), vagy „az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen” (2 Nefi 2:25)? Ezeknek az üzeneteknek szívverése van – ezek élő, lélegző és ihletadó üzenetek. Az a felvetés, miszerint Joseph Smith 23 évesen rendelkezett az ahhoz szükséges készségekkel, hogy ezt a hatalmas munkát első nekifutásra, mintegy 65 munkával töltött nap alatt megírja, egyszerűen életszerűtlen.

    Russell M. Nelson elnök – aki tapasztalt és gyakorlott író – elmondta, hogy egy nemrégiben elmondott általános konferenciai beszédét több mint 40-szer írta át. Most pedig azt kellene hinnünk, hogy Joseph Smith egymagában, első nekifutásra tollba mondta a teljes Mormon könyvét, amely aztán leginkább csak apró nyelvtani változtatásokra szorult?

    Joseph felesége, Emma megerősítette egy ilyen vállalkozás lehetetlen voltát: „Joseph Smith [fiatalemberként] nem volt képes sem megírni, sem tollba mondani egy összefüggő s jól megfogalmazott levelet, nemhogy egy oly könyvet mondjon tollba, mint amilyen a Mormon könyve”2.

    Végül pedig, még ha el is fogadnánk az összes felsorolt érvet, legyenek azok bármilyen kétségesek is, a bírálók előtt még mindig tornyosul egy akadály. Joseph azt állította, hogy a Mormon könyvét aranylemezekre írták. A maga korában szakadatlan bírálatok érték ezt az állítást, hiszen „mindenki” tudta, hogy az ősi történeteket papiruszra vagy pergamenre írták – mígnem évekkel később ősi írásokat tartalmazó fémlemezek kerültek napvilágra. Ráadásul a bírálók azt is állították, hogy a cement használata, ahogy arról a Mormon könyve beszámol, meghaladta e korai amerikaiak műszaki ismereteit – mígnem cementépítmények kerültek napvilágra az ősi Amerikából. Most mivel magyarázzák a bírálók az ilyen és hasonló, nem várt felfedezéseket? Tudjátok, Joseph nyilván nagyon-nagyon szerencsésen ráhibázott. Habár nem sok esélye volt eltalálni, mégis minden létező tudományos és elméleti tudás ellenére is helyesen tippelt ott, ahol mindenki más tévedett.

    Mindezek fényében az ember elgondolkodik azon, miként hiheti valaki, hogy mindezek az állítólagos tényezők és hatások, melyeket a bírálók felvetnek, valahogy úgy kapcsolódtak össze, hogy képessé tették Josephet a Mormon könyve megírására, valamiféle sátáni megtévesztést szolgálva ezáltal. De ennek mi értelme lenne? Éppen ellenkezőleg, ez a könyv milliókat ihletett arra, hogy elutasítsák Sátánt, és krisztusibb életet éljenek.

    Bár lehetnek olyanok, akik úgy döntenek, hogy a bírálók érvrendszerének hisznek, számomra ez egy szellemi és lelki zsákutca. Ahhoz, hogy ezt elhiggyem, egyik bizonyítatlan feltételezést kellene elfogadnom a másik után. Ráadásul figyelmen kívül kellene hagynom mind a 11 tanú bizonyságát3, habár mindegyikük mindvégig hű maradt a bizonyságához; el kellene utasítanom az isteni tant, mely lapról lapra betölti ezt a szent könyvet mindenek feletti igazságaival; semmibe kellene vegyem azt a tényt, hogy emberek sokasága – köztük én is – került közelebb Istenhez e könyv olvasása révén, mint bármely más könyvnek köszönhetően; legfőképpen pedig meg kellene tagadnom a Szentlélek megerősítő suttogásait. Ez ellentétes lenne mindennel, amiről tudom, hogy igaz.

    Az egyik kedves, ragyogó elméjű barátom egy időre elhagyta az egyházat. A közelmúltban ezt írta nekem a visszatéréséről: „Kezdetben azt kívántam, hogy történelmileg, földrajzilag, nyelvileg és kulturálisan is bizonyítsák számomra a Mormon könyvét. Amikor azonban inkább arra kezdtem összpontosítani, hogy mit tanít Jézus Krisztus evangéliumáról és az Ő szabadító küldetéséről, elkezdtem bizonyságot nyerni annak igaz voltáról. Egy nap, amikor a Mormon könyvét olvastam a szobámban, megálltam, letérdeltem, és elmondtam egy szívből jövő imát, majd határozottan éreztem, hogy Mennyei Atya azt suttogja a lelkemnek, hogy az egyház és a Mormon könyve egyértelműen igaz. Az a három és fél éves időszak, melyet az egyház újbóli felfedezésével töltöttem, teljes szívemből és meggyőződéssel vezetett engem vissza annak igazságához.”

    Ha valaki időt szakít a Mormon könyve alázatos olvasására és az arról való elmélkedésre – amint azt a barátom is tette –, és fülel a Lélek édes gyümölcseire, akkor végül meg fogja kapni a vágyott tanúságot.

    A Mormon könyve Isten egyik felbecsülhetetlen értékű ajándéka számunkra. Egyszerre kard és pajzs – harcba küldi Isten igéjét, hogy az igazak szívéért küzdjön, egyúttal pedig az igazság fő védelmezőjeként is szolgál. Szentekként nemcsak a Mormon könyve védelmezésének kiváltsága adatott meg számunkra, hanem az a lehetőség is, hogy támadásba lendüljünk – hogy hatalommal prédikáljuk isteni tanát, és megosszuk bizonyságunkat a Jézus Krisztusról tett mindent felülmúló tanúságáról.

    Ünnepélyes bizonyságomat teszem, hogy a Mormon könyve Isten ajándéka és hatalma által lett lefordítva. Isten megcáfolhatatlan tanúja ez Jézus Krisztus isteniségéről, Joseph Smith prófétai elhívásáról, valamint ezen egyház maradéktalan igazságáról. Váljon tanúbizonyságaink zárókövévé, hogy rólunk is elmondhassák, amit a megtért lámánitákról: „soha nem távolodtak el”(Alma 23:6). Jézus Krisztus nevében, ámen.