Móziás 7
    Footnotes
    Theme

    7. Fejezet

    Ammon megtalálja Lehi-Nefi földjét, ahol Limhi a király – Limhi népe a lámániták rabságában van – Limhi felidézi a történetüket – Egy próféta (Abinádi) bizonyságot tett arról, hogy Krisztus minden dolog Istene és Atyja – Azok, akik tisztátalanságot vetnek, forgószelet aratnak, és azokat, akik az Úrba helyezik bizalmukat, meg fogják szabadítani. Mintegy Kr.e. 121.

    1 És most lőn, hogy miután három éven át állandó békében uralkodott, Móziás király szeretett volna tudni arról a népről, mely afelment, hogy Lehi-Nefi földjén, vagyis Lehi-Nefi városában lakjon; mert népe semmit nem hallott felőlük attól az időtől fogva, hogy bZarahemla földjét elhagyták; ezért állandó kérdezősködéssel zaklatták őt.

    2 És lőn, hogy Móziás király megengedte, hogy erős férfiaik közül tizenhat felmenjen Lehi-Nefi földjére, testvéreik felől tudakozódni.

    3 És lőn, hogy másnap elindultak, hogy felmenjenek, és velük volt egy bizonyos Ammon, aki erős és hatalmas férfi volt, és Zarahemla leszármazottja; és a vezetőjük is ő volt.

    4 És most, nem ismerték az utat, melyen menniük kellett a vadonban, hogy Lehi-Nefi földjére felmenjenek; ezért sok napon át bolyongtak a vadonban, méghozzá negyven napig bolyongtak.

    5 És miután negyven napig bolyongtak, egy dombhoz érkeztek, mely aSilóm földjétől északra volt, és ott felverték sátraikat.

    6 És Ammon vette három testvérét, és az ő nevük Amáleki, Hélem és Hem volt, és lementek aNefi földjére.

    7 És íme, találkoztak azon nép királyával, mely Nefi földjén és Silóm földjén volt; és a király testőrei körülvették, és elfogták, és megkötözték, és börtönbe vetették őket.

    8 És lőn, hogy miután két napja a börtönben voltak, ismét a király elé vitték őket, és megoldozták köteleiket; és a király előtt álltak, és megengedték, vagy inkább megparancsolták nekik, hogy válaszoljanak a kérdésekre, melyeket feltesz nekik.

    9 És ő így szólt hozzájuk: Íme, én aLimhi vagyok, Noé fia, aki annak a Zeniffnek volt a fia, aki feljött Zarahemla földjéről, hogy örökölje ezt a földet, mely atyáik földje volt, és akit királlyá tett a nép hangja.

    10 És most tudni szeretném az okot, mely által oly merészek voltatok, hogy a város falainak közelébe jöjjetek, amikor én magam testőreimmel a kapun kívül voltam.

    11 És most, azon okból engedtem meg, hogy megőrizzenek benneteket, hogy kikérdezzelek benneteket, különben testőreimmel megölettelek volna benneteket. Engedélyt adok, hogy beszéljetek.

    12 És most, amikor Ammon látta, hogy engedélyt kapott a beszédre, előrelépett és meghajolt a király előtt; és ismét felemelkedve így szólt: Ó király, nagyon hálás vagyok Isten előtt ezen a napon, hogy még életben vagyok, és engedélyt kaptam, hogy beszéljek; és azon leszek, hogy merészen beszéljek;

    13 Mert biztos vagyok benne, hogy ha ismertél volna engem, akkor nem engedted volna, hogy viseljem ezeket a köteleket. Mert én Ammon vagyok, és aZarahemla leszármazottja vagyok, és azért jöttem fel Zarahemla földjéről, hogy testvéreim felől tudakozódjam, akiket Zeniff hozott fel arról a földről.

    14 És most lőn, hogy miután Limhi meghallotta Ammon szavait, rendkívül megörült, és így szólt: Most már biztosan tudom, hogy testvéreim, akik Zarahemla földjén voltak, még életben vannak. És most örvendezni fogok; és holnap a népemet is megörvendeztetem.

    15 Mert íme, a lámániták rabságában vagyunk, és adóval aadóztatnak minket, melyet gyötrelmes elviselnünk. És most íme, testvéreink ki fognak szabadítani minket a rabságból, vagyis a lámániták kezéből, és az ő rabszolgáik leszünk; mert jobb a nefiták rabszolgáinak lenni, mint adót fizetni a lámániták királyának.

    16 És most Limhi király megparancsolta a testőreinek, hogy többé ne kötözzék meg sem Ammont, sem testvéreit, hanem elküldte őket a Silómtól északra levő dombra, hogy hozzák el testvéreiket a városba, hogy ezáltal ehessenek, és ihassanak, és kipihenhessék utazásaik fáradalmait; mert sok dolgot szenvedtek el; elszenvedtek éhséget, szomjúságot és fáradtságot.

    17 És most másnap lőn, hogy Limhi király kiáltványt küldött szét a népe között, hogy gyűljenek össze a atemplomhoz, hogy hallhassák a szavakat, melyeket szólni fog hozzájuk.

    18 És lőn, hogy amikor összegyűltek, ily módon szólt hozzájuk, mondván: Ó ti, népem, emeljétek fel a fejeteket és vigasztalódjatok; mert íme, közel van, vagyis nincs messze az idő, amikor nem leszünk többé kiszolgáltatva az ellenségeinknek, sok küzdelmünk ellenére, mely hiábavaló volt; mégis bízom benne, hogy hátra van még egy megvívandó eredményes küzdelem.

    19 Ezért emeljétek fel a fejeteket, és örvendezzetek, és aIstenbe helyezzétek bizalmatokat, abba az Istenbe, aki Ábrahám, és Izsák és Jákób Istene volt; és az az Isten is, aki Izráel gyermekeit bkihozta Egyiptom földjéről, és előidézte, hogy száraz talajon menjenek át a Vörös-tengeren, és cmannával táplálta őket, hogy ne vesszenek el a vadonban; és még sok más dolgot tett meg értük.

    20 Továbbá ugyanaz az Isten ahozta ki atyáinkat Jeruzsálem földjéről, és tartotta és őrizte meg népét, méghozzá mostanáig; és íme, gonoszságaink és utálatosságaink miatt van az, hogy rabságba vitt minket.

    21 És ti mindannyian tanúi vagytok ezen a napon annak, hogy Zeniff, akit királlyá tettek e nép felett, mivel atúl buzgó volt, hogy atyái földjét örökölje, ezért félrevezette őt Lámán király ravaszsága és csalárdsága, aki megállapodásra lépett Zeniff királlyal, és kezeibe adta a föld egy részének felségterületét, méghozzá Lehi-Nefi városát, és Silóm városát; és a környező vidéket –

    22 És mindezt azért tette, azon egyetlen célból, hogy ezt a népet kiszolgáltatottságba, vagyis rabságba avigye. És íme, most adót fizetünk a lámániták királyának, melynek mértéke kukoricánk, és árpánk, és még mindenféle gabonánk fele, és nyájaink és csordáink szaporulatának fele; és még mindannak a felét, ami birtokunkban van, azt is, vagy az életünket követeli meg tőlünk a lámániták királya.

    23 És most, nem gyötrelmes-e ezt elviselni? És nem nagy-e ez, a mi megpróbáltatásunk? Most íme, mily nagy okunk van a gyászolásra.

    24 Igen, azt mondom nektek, nagy okunk van a gyászolásra; mert íme, hányat megöltek a testvéreink közül, és vérük hiába lett kiontva, és mindez a gonoszság miatt.

    25 Mert ha ez a nép nem esett volna vétekbe, akkor az Úr nem engedte volna, hogy ez a nagy baj elérje őket. De íme, nem akartak hallgatni a szavaira; hanem viszálykodások keletkeztek közöttük, olyannyira, hogy egymás vérét ontották.

    26 És megölték az Úrnak egy aprófétáját; igen, Istennek egy választott emberét, aki gonoszságaikról és utálatosságaikról beszélt nekik, és sok eljövendő dologról prófétált, igen, még Krisztus eljöveteléről is.

    27 És mivel azt mondta nekik, hogy Krisztus minden dolog aIstene, Atyja, és azt mondta, hogy ember képmását fogja magára ölteni, és az a bképmás lesz az, melyre az ember a kezdetben teremtetett; vagy más szavakkal azt mondta, hogy az ember cIsten képmására teremtetett, és hogy Isten le fog jönni az emberek gyermekei közé, és húsból és vérből való testet ölt magára, és elindul a föld színén –

    28 És most, mivel ezt mondta, megölték; és még sok más dolgot is tettek, amivel magukra vonták Isten haragját. Ezért ki csodálkozik azon, hogy rabságban vannak, és hogy keserves megpróbáltatásokkal sújtanak le rájuk?

    29 Mert íme, az Úr azt mondta: Vétkük napján nem fogom amegsegíteni a népemet; hanem akadályt emelek az útjaikon, hogy nem boldogulnak; és cselekedeteik olyanok lesznek előttük, mint egy botlást okozó kő.

    30 Továbbá azt mondta: Ha népem atisztátalanságot vet, akkor annak pelyváját a forgószélben fogják blearatni; és annak hatása méreg.

    31 Továbbá azt mondta: Ha népem tisztátalanságot vet, akkor a akeleti szelet fogják learatni, mely azonnali pusztulást hoz.

    32 És most íme, az Úr ígérete beteljesedett, lesújtottak rátok és sanyargatnak benneteket.

    33 De ha szívetek minden szándékával az Úrhoz afordultok, és belé helyezitek bizalmatokat, és az elme minden szorgalmával őt szolgáljátok, ha ezt teszitek, akkor saját akarata és tetszése szerint ki fog szabadítani benneteket a rabságból.