24. Fejezet
Amulon üldözi Almát és népét – Halállal fenyegetik őket, ha imádkoznak – Az Úr gondoskodik róla, hogy könnyűnek tűnjenek a terheik – Kiszabadítja őket a rabságból, és visszatérnek Zarahemlába. Mintegy Kr.e. 145–120.
1 És lőn, hogy Amulon kegyet talált a lámániták királyának szemei előtt; ezért a lámániták királya megengedte neki és testvéreinek, hogy kijelölt tanítók legyenek népe felett, igen, méghozzá azon népek felett, akik Semlón földjén, és Silóm földjén és Amulon földjén voltak.
2 Mert a lámániták birtokukba vették mindezen földeket; ezért a lámániták királya királyokat jelölt ki mindezen földek felett.
3 És most a lámániták királyának neve Lámán volt, és atyja neve után nevezték el; és ezért Lámán királynak hívták. És számos nép felett volt király.
4 És Amulon testvérei közül tanítókat jelölt ki minden olyan földön, melyet az ő népe birtokolt; és így kezdték el tanítani Nefi nyelvét az összes lámánita nép között.
5 És olyan nép voltak, mely barátságos egymással; mindazonáltal nem ismerték Istent; és Amulon testvérei sem tanítottak nekik semmit az Úrról, Istenükről, és Mózes törvényéről sem; és Abinádi szavait sem tanították nekik;
6 De arra megtanították őket, hogy vezessék a feljegyzésüket, és hogy írhatnak egymásnak.
7 És így a lámániták kezdtek gyarapodni a javakban, és kezdtek kereskedni egymással, és naggyá válni, és kezdtek ravasz és bölcs néppé válni, ami a világ bölcsességét illeti; igen, nagyon ravasz néppé, és mindenféle gonoszságban és fosztogatásban lelték örömüket, kivéve, ha az a saját testvéreik között volt.
8 És most lőn, hogy Amulon kezdett hatalmat gyakorolni Alma és testvérei felett, és üldözni kezdte őt, és gyermekeivel üldöztette azok gyermekeit.
9 Mert Amulon ismerte Almát és tudta, hogy egyike volt a király papjainak, és hogy ő volt az, aki hitte Abinádi szavait, és kiűzték a király elől, és ezért haragudott rá; mert Lámán király alattvalója volt, mégis hatalmat gyakorolt felettük, és munkákkal terhelte meg őket, és munkafelügyelőket helyezett föléjük.
10 És lőn, hogy oly nagyok voltak a megpróbáltatásaik, hogy kezdtek buzgón Istenhez fohászkodni.
11 És Amulon megparancsolta nekik, hogy hagyják abba fohászaikat, és őröket állított föléjük, hogy figyeljék őket, és ha valakit rajta kapnak, hogy Istenhez fohászkodik, azt öljék meg.
12 És Alma és népe nem emelték fel szavukat az Úrhoz, Istenükhöz, de kiöntötték neki a szívüket, és ő ismerte szívük gondolatait.
13 És lőn, hogy megpróbáltatásaikban szólt hozzájuk az Úr szava, mondván: Emeljétek fel a fejeteket és vigasztalódjatok meg, mert tudok a szövetségről, melyet velem kötöttetek; és én szövetséget fogok kötni a népemmel, és kiszabadítom őket a rabságból.
14 És megkönnyítem a terheket is, melyeket a vállaitokra raktak, hogy még csak nem is érzitek azokat a hátatokon, méghozzá az alatt, míg rabságban vagytok; és ezt azért fogom megtenni, hogy ezentúl tanúkként állhassatok nekem, és hogy biztosan tudhassátok, hogy én, az Úristen meglátogatom népemet a megpróbáltatásaikban.
15 És most lőn, hogy a terhek, melyeket Almára és testvéreire helyeztek, könnyűvé tétettek; igen, az Úr megerősítette őket, hogy könnyen el tudják viselni a terheiket, és ők vidáman és türelmesen vetették alá magukat az Úr minden akaratának.
16 És lőn, hogy oly nagy volt hitük és türelmük, hogy ismét szólt hozzájuk az Úr szava, mondván: Vigasztalódjatok meg, mert holnap kiszabadítalak benneteket a rabságból.
17 És így szólt Almához: Te menj ezen nép előtt, és én veled megyek és kiszabadítom ezt a népet a rabságból.
18 Most lőn, hogy Alma és népe éjnek idején összeszedték nyájaikat, és összeszedtek a gabonájukból is; igen, méghozzá az egész éjnek idején folyamatosan szedték össze a nyájaikat.
19 És reggel az Úr mély álmot bocsátott a lámánitákra, igen, és minden munkafelügyelőjük mély álomban volt.
20 És Alma és népe elment a vadonba; és miután egész nap mentek, egy völgyben felütötték sátraikat, és a völgyet elnevezték Almának, mert ő vezette útjukat a vadonban.
21 Igen, és Alma völgyében köszöneteikkel árasztották el Istent, mert irgalmas volt hozzájuk, és könnyített terheiken, és kiszabadította őket a rabságból; mert rabságban voltak, és senki nem tudta volna kiszabadítani őket, csakis az Úr, az Istenük.
22 És köszönetet mondtak Istennek, igen, mind a férfiaik, és mind az asszonyaik, és mind a gyermekeik, akik beszélni tudtak, Istenük dicséretére emelték fel a szavukat.
23 És most az Úr így szólt Almához: Siess, menj ki magad és ez a nép erről a földről, mert a lámániták felébredtek és üldöznek téged; ezért menjetek ki erről a földről, és én meg fogom állítani a lámánitákat ebben a völgyben, hogy ne jöjjenek tovább ezen nép nyomában.
24 És lőn, hogy eltávoztak a völgyből, és a vadonba vették útjukat.
25 És miután tizenkét napig voltak a vadonban, megérkeztek Zarahemla földjére; és Móziás király is örömmel fogadta őket.