11. fejezet

Otthon – az igazlelkű élet alapja

„Minél inkább Jézus Krisztus evangéliumának módja szerint nevelitek a gyermekeiteket, szeretettel és magas elvárásokkal, annál valószínűbb, hogy békesség lesz az életükben.”

Gordon B. Hinckley életéből

1973-ban Gordon és Marjorie Hinckley vonakodva úgy döntött, hogy elköltöznek a Utah állambeli East Mill Creekben található otthonukból, hogy közelebb lehessenek az egyház Salt Lake Cityben található központjához. Hinckley elnök, aki ekkoriban a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja volt, ennek az évnek a szilveszterén időt szakított arra, hogy írjon az otthonukról. Szavai felfedték a hely iránti érzéseit, de még többet elárultak arról, ahogyan szerető családja iránt érez.

„Érzelgős bánatot vált ki bennünk az elköltözés gondolata” – írta. Felidézte, hogyan munkálkodott a család a ház felépítésén és a telek szépítésén. Azután a kapcsolataikra irányultak a gondolatai – az egymás közöttiekre és az Istenhez fűződőkre:

„Itt játszottunk együtt, amikor felnőttek a gyerekeink, és itt imádkoztunk együtt. Itt ismertük meg gyermekeinkkel együtt Mennyei Atyánkat, és tudtuk meg azt, hogy Ő él, hallgat minket és válaszol nekünk.

Egész könyvet írhatnék erről, …nem a világnak, hanem ennek az öt gyermeknek, a házastársaiknak és az utódjaiknak. És ha szavakba tudnám önteni ennek az otthonnak a történetét, akkor könnyek és nevetés, valamint a szeretet azon nagyszerű, csendes és mindent betöltő lelkülete is ott lenne benne, mely megérinti mindazok szívét, akik olvassák, mert az ott élő és nevelkedő emberek szerették egymást, szerették a felebarátaikat, szerették Istenüket és az Úr Jézus Krisztust.”¹

Szolgálata során Hinckley elnök többször is bizonyságot tett a szerető, hithű családok fontosságáról. Az ő irányítása alatt adta ki az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma „A család: Kiáltvány a világhoz” elnevezésű dokumentumot, melyről M. Russell Ballard elder a Tizenkettektől azt mondta, hogy „harsonaszóként int a család megvédelmezésére és erősítésére”.² Miután 1995 szeptemberében a Segítőegylet általános gyűlésén felolvasta a kiáltványt, Hinckley elnök azt mondta: „Minden nemzet ereje az otthonai falai között gyökerezik. Mindenhol mindenkit arra buzdítunk, hogy ezekkel az időtálló értékekkel összhangban erősítse meg a családját.”³

„Felszólítjuk a szülőket, hogy erőfeszítéseik legjavát szenteljék gyermekeik tanításának és …nevelésének.”

Gordon B. Hinckley tanításai

A családi kapcsolatok a legszentebb kapcsolatok.

A család Istentől való. Mennyei Atyánk hozta létre. A legszentebb kapcsolatokat foglalja magában. Kizárólag a család szervezete töltheti be az Úr céljait.⁴

Olyan egyház vagyunk, mely bizonyságot tesz a család – az apa, az anya, a gyermekek – fontosságáról, és azon tény fontosságáról, hogy mindannyian Isten, a mi Mennyei Atyánk gyermekei vagyunk. A világra gyermekeket hozó szülők felelősek azért, hogy szeressék ezeket a gyermekeket, hogy gondoskodjanak róluk és törődjenek velük, hogy megtanítsák nekik azokat az értékeket, melyek meg fogják áldani az életüket, hogy felnőve jó állampolgárok legyenek. […] Ki akarom hangsúlyozni azt, amit már ti is nagyon jól tudtok, ez pedig annak fontossága, hogy szeretettel és kedvességgel, megbecsüléssel és tisztelettel, és az Úr útjainak megtanításával egymáshoz kössük a családtagjainkat, hogy gyermekeink gyarapodjanak az igazlelkűségben, és elkerüljék azokat a tragédiákat, amelyek világszerte oly sok családot gyűrnek le.⁵

Tilos elhanyagolnotok a családotokat! Nincs semmitek, ami becsesebb lenne.⁶

Az apák és az anyák kiváltsága a gyermekeikről való gondoskodás és az, hogy megtanítsák nekik Jézus Krisztus evangéliumát.

Felszólítjuk a szülőket, hogy erőfeszítéseik legjavát szenteljék gyermekeik tanításának és evangéliumi tanokban való felnevelésének, mert ez közel fogja tartani őket az egyházhoz. Az otthon az igazlelkű élet alapja, és semmi más nem helyettesítheti szerepét vagy töltheti be alapvető feladatát ezen Istentől kapott felelősség megvalósításában.⁷

Meg vagyok győződve arról, hogy semmi nem biztosítja jobban a szülőség kockázatos vállalkozásának sikerét a családi élet olyan megszervezésénél, amely az evangélium bámulatos tanításából fakad: mely szerint Isten papságát ruházhatják a családapára; mely szerint az ő kiváltsága és kötelezettsége Mennyei Atyánk gyermekeinek sáfáraként gondoskodni a szükségleteikről; mely szerint ő irányít otthon a papság lelkületének megfelelően „meggyőzéssel, hosszútűréssel, gyengédséggel és szelídséggel, és színleletlen szeretettel” (T&Sz 121:41–42); mely szerint az anya Isten leánya – intelligens, odaadó és szeretetteljes lény, aki Isten Lelkével lehet felruházva; mely szerint az ő kiváltsága és kötelezettsége Mennyei Atyánk gyermekeinek sáfáraként törődni e gyermekek mindennapi szükségleteivel; mely szerint a férjével együtt ő kell hogy megtanítsa ezeknek a gyermekeknek „a bűnbánat, és a Krisztusba, az élő Isten Fiába vetett hit, valamint a keresztelkedés és a Szentlélek kézrátétel általi ajándékának tanát… és [megtanítsa őket] imádkozni… és arra, hogy egyenes derékkal járjanak az Úr előtt” (T&Sz 68:25, 28).

Az ilyen otthonban szeretik a szülőket, nem pedig rettegnek tőlük, megbecsülik, nem pedig félik őket. A gyermekekre pedig az Úr ajándékaként tekintenek, akikkel törődni kell, akiket gondozni és biztatni kell, akiknek útmutatást kell adni.

Alkalmanként előfordulhat véleménykülönbség, és lehetnek kisebb viták. Ha azonban ima, szeretet és odafigyelés uralkodik a családban, akkor az olyan érzelmi hátteret biztosít, mely örökre egymáshoz köti őket, és olyan hűséget, mely mindig utat mutat.⁸

Most az egyedülálló szülőkhöz szólnék pár szót. […] Kimerítő terhelést jelent számotokra a gyermekneveléssel és a szükségleteik kielégítésével járó mindennapos harcok megvívása. Magányos kötelesség ez. Azonban nem kell teljesen egyedül lennetek. Nagyon sokan vannak ebben az egyházban, akik odafigyelve és megértve benneteket fel szeretnének karolni titeket. Nem akarnak tolakodók lenni ott, ahol nincs rájuk szükség. Azonban figyelmük őszinte és szívből jövő, és saját életüket is megáldják, amikor áldást hoznak a ti életetekbe és gyermekeitek életébe. Fogadjátok jó szívvel a segítségüket! Maguk miatt is adniuk kell, és miattatok is.

Jó püspökök ezrei állnak rendelkezésünkre ebben az egyházban. Jó kvórum-tisztségviselők ezrei állnak rendelkezésünkre. Csodálatos segítőegyleti nők ezrei állnak rendelkezésünkre. Vannak házitanítóink és látogatótanítóink. Ők a barátaitok, akiket az Úr állított adott helyükre, hogy erejükkel segíthessenek nektek. Azt se feledjétek el soha, hogy az Úr maga is mindennél nagyobb erő forrása. Megérintette a szívemet egy olyan egyedülálló szülő által mesélt élmény, aki hét gyermeket nevel. Azért fohászkodott Mennyei Atyánkhoz, hogy akár csak egy éjszakára is Őhozzá mehessen, vigaszt és erőt kapni a következő nap próbatételeihez. Szinte kinyilatkoztatásként érkezett elméjébe a gyengéd válasz: „Te nem jöhetsz hozzám, de én eljövök hozzád.”⁹

Minél inkább Jézus Krisztus evangéliumának módja szerint nevelitek a gyermekeiteket, szeretettel és magas elvárásokkal, annál valószínűbb, hogy békesség lesz az életükben.¹⁰

A családi imán keresztül növekszik a gyermekek élő Istenbe vetett hite.

Nézzétek kicsinyeiteket! Imádkozzatok velük! Imádkozzatok értük és áldjátok meg őket! A világ, mely felé tartanak, összetett és bonyolult világ. Az ellenség háborgó tengerei várják őket. Minden erőre és hitre szükségük lesz, melyet csak kaphatnak tőletek, amíg még a közeletekben vannak. És egy még nagyobb erőre is szükségük lesz, mely egy felsőbb hatalomtól ered. Többet kell majd tenniük annál, mint csupán megfelelni az adott körülményeknek. Fel kell emelniük a világot, és nem lesz hozzá más emelőjük, csak a saját életük által mutatott példa, és a bizonyságukból, valamint Isten dolgainak ismeretéből eredő meggyőzés hatalma. Szükségük lesz az Úr segítségére. Amíg még kicsik, imádkozzatok velük, hogy megismerjék az erő ama forrását, amely aztán mindig rendelkezésükre áll majd a szükség órájában.¹¹

Nem tudom, mi lehetne üdvösebb hatással az életetekre annál a szokásnál, hogy imában együtt letérdeltek. A „Mennyei Atyánk” szavak már önmagukban is óriási hatással bírnak. Nem tudjuk őket őszintén és tudatosan kiejteni úgy, hogy ne éreznénk magunkat valamennyire felelősségre vonhatónak Isten előtt. […]

Ővele folytatott mindennapi beszélgetéseitek olyan békességet hoznak majd a szívetekbe és olyan örömöt az életetekbe, mely más forrásból nem eredhet. […] Meg fog erősödni a szeretetetek. Jobban meg fogjátok becsülni egymást.

Gyermekeitek megáldatnak az abból eredő biztonságérzettel, hogy olyan otthonban élnek, ahol Isten Lelke lakozik. Ismerni és szeretni fogják az egymást megbecsülő szüleiket, és kihajt szívükben a tiszteletadás lelkülete. Megtapasztalják a csendesen elhangzó kedves szavak biztonságát. Olyan apa és anya oltalmazza majd őket, akik becsülettel viseltetnek Isten, egymás, és az embertársaik iránt. Érettebb lesz a hálaérzetük, mert hallják, amint szüleik imában köszönetet mondanak kis és nagy áldásokért is. Az élő Istenbe vetett hittel fognak felnövekedni.¹²

A családi est összehozhatja a szülőket és a gyermekeket az Úr útjainak megismerésében.

Emlékszem, hogy ötéves kisfiú voltam, amikor Joseph F. Smith elnök az egész egyházhoz felhívást intézett, hogy mindenki gyűjtse össze a családját családi estre. Apám azt mondta: „Az egyház elnöke kérte ezt tőlünk, és mi megtesszük.”

Mindannyian összegyűltünk tehát családi estre. Vicces volt. Apám azt mondta: „Eléneklünk egy éneket.” Nos, nem voltunk valami nagy énekesek. […] Megpróbáltunk énekelni és nevettünk egymáson. Sok minden mással is így volt. Azonban ebből az egészből fokozatosan kihajtott valami csodálatos – egy olyan szokás, mely segített nekünk, mely családként összehozott és megerősített minket, és szívünkben kivirágzott a családi est értékéről való meggyőződés.¹³

Hálás vagyok, amiért az egyház programjának alapvető részét képezi az a szokás, hogy hetente családi estet tartunk. Jelentős dolog az, hogy ezekben az elfoglalt időkben világszerte családok ezrei tesznek elszánt erőfeszítést arra, hogy heti egy estét annak szenteljenek, hogy együtt énekeljenek, tanítsák egymást az Úr útjaira, imában együtt letérdeljenek, megköszönve az Úrnak irgalmas tetteit, és áldását kérve az életükre, az otthonukra, a munkájukra és az országukra. Azt hiszem, nem is nagyon tudjuk felbecsülni, milyen hatalmas jó származik majd ebből a programból.¹⁴

Ha bármi kétség is lenne bennetek a családi est előnyei vonatkozásában, tegyétek próbára! Gyűjtsétek magatok köré a gyermekeiteket, tanítsátok őket, tegyetek nekik bizonyságot, olvassátok együtt a szentírásokat és érezzétek jól magatokat!¹⁵

A szülők már akkor kezdjék el tanítani a gyermekeiket, amikor a gyermekek még nagyon fiatalok.

Nem sokkal a házasságkötésünk után felépítettük első otthonunkat. A pénzünk kevés volt, és a munka nagy részét én végeztem el. A kertrendezés teljesen az én feladatom volt. Sok fát ültettem, elsőként egy tövis nélküli lepényfát, és magam elé képzeltem a napot, amikor árnyéka nyáron segít majd hűsen tartani a házat. A telek sarkába ültettem, ahol a legerősebben fújt a keleti szurdokból jövő szél. Ástam egy lyukat, belehelyeztem a csupasz gyökerét, földet szórtam köré, megöntöztem és nagyrészt el is feledkeztem róla. Vékonyka fa volt még, törzse talán ha két centi átmérőjű. Olyan rugalmas, hogy könnyen el tudtam hajlítani bármilyen irányba. Nem sok figyelmet szenteltem neki a következő évek során. Aztán egy téli napon, amikor nem voltak rajta levelek, kinéztem rá az ablakon keresztül. Láttam hogy nyugat felé dől, torz és nincs egyensúlyban. Alig hittem a szememnek. Kimentem és nekidőltem, hogy kiegyenesítsem. A törzse azonban már majdnem 30 centiméter átmérőjű volt. Semmit nem mozdított rajta az erőm. Kihoztam a fészerből egy csigatárcsás kötelet, az egyik végét a fához erősítettem, a másikat pedig egy stabil oszlophoz. Meghúztam a kötelet. A csiga épp csak megmozdult, a fa törzse enyhén megremegett. Semmi több. Mintha csak azt mondaná nekem: „Nem tudsz kiegyenesíteni. Túl késő. Azért nőttem így, mert elhanyagoltál, és most már nem hajlok.”

Végül elkeseredésemben fogtam a fűrészt, és levágtam a nyugati oldalon lévő nagy, nehéz ágat. Hátraléptem, hogy megszemléljem a művemet. A fa nagy részét levágtam, hatalmas, mintegy húsz centiméter átmérőjű sebet ejtve rajta, és csak egy kis ág volt, mely az ég irányába nőtt.

[…] A minap újra ránéztem a fára. Nagy, formásabb, és javára szolgál az otthonunknak. Mégis, milyen komoly volt az a megrázkódtatás fiatal korában, és milyen fájdalmas volt a kezelés, amelyet használtam, hogy kiegyenesítsem. A fát ültetéskor egy darab madzag is megtartotta volna a szél ereje ellenében. Oly könnyedén biztosítani tudtam volna – és biztosítanom is kellett volna – azt a madzagot, de nem tettem. És meghajolt az ellene szegülő erőknek.

A gyermekek olyanok, akárcsak a fák. Amikor még kicsik, formálható és irányítható az életük, általában nagyon kis erőfeszítéssel. A példabeszédek írója azt mondta: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól” [Példabeszédek 22:6]. Ez a nevelés otthon ereszt gyökeret.¹⁶

„Gyűjtsétek magatok köré a gyermekeiteket, tanítsátok őket, tegyetek nekik bizonyságot, olvassátok együtt a szentírásokat és érezzétek jól magatokat!”

Ésaiás azt mondta: „És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége” (Ésaiás 54:13).

Vezessétek úgy a fiaitokat és a leányaitokat, egészen kicsi koruktól fogva mutassatok utat nekik és irányítsátok őket úgy, tanítsátok őket úgy az Úr útjaira, hogy egész életük során békesség legyen a társuk!¹⁷

Ha a gyermekek fellázadnak, a szülők továbbra is imádkozzanak értük, szeressék és karolják fel őket.

Elismerem, hogy vannak olyan szülők, akik bár bőséges szeretettel, szorgalmas és hithű erőfeszítések által igyekeznek tanítani a gyermekeiket, mégis azt veszik észre, hogy a gyermekeik másképp nőnek fel, és megkönnyezik, amikor tévelygő fiaik és leányaik szándékosan tragikus következményekkel járó útra lépnek. Nagyon együtt érzek velük, és Ezékiel szavait szeretném idézni nekik: „A fiú ne viselje az apa vétkét, se az apa ne viselje a fiú vétkét” (Ezékiel 18:20).¹⁸

Időnként mindannak ellenére, amit tenni próbáltok, előfordul egy lázadó gyermek. Ám ti ne hagyjátok abba. Soha ne adjátok fel! Addig nem veszítettetek, amíg még próbálkoztok. Ne hagyjátok abba!¹⁹

Ha bármelyikőtöknek van olyan gyermeke vagy szerette ebben az állapotban [a lázadáséban], akkor ne adjátok fel! Imádkozzatok értük, szeressétek és karoljátok fel őket, és segítsetek nekik!²⁰

Időnként talán úgy tűnik, már túl késő. […] Ne feledjétek a tövis nélküli lepényfámat sem [lásd 171–172. oldal]. A műtét és a szenvedés valami csodálatosat eredményezett, és a fa később kellemes árnyékot nyújtott a forró napokon.²¹

Meg tudjuk erősíteni a családunkat, ha a menny segítségét kérjük, és az egymás iránti szeretet és tisztelet lelkületét ápoljuk.

[A családnevelés] nem mindig könnyű. Csalódások és kihívások is tarkíthatják. Bátorságot és türelmet igényel. […] A szeretet jelentheti a megoldást – a gyermekkorban nagylelkűen adott, és az esetlen serdülőéveken átívelő szeretet. Eléri azt, amit a gyermekekre zúdított pénz soha nem fog.

– És a türelem, mely megzabolázza a nyelvet és önuralmat gyakorol a düh felett. […]

– És a biztatás, mely gyors a dicséretre, lassú a bírálatra.

Az imával együtt ezek csodákat művelnek. Nem gondolhatjátok, hogy egyedül is képesek lesztek rá. A menny segítségére van szükségetek a menny gyermekének – a ti gyermeketeknek a felneveléséhez, aki az ő Mennyei Atyja gyermeke is.²²

Néhány esetleges kivételtől eltekintve minden gyermek valamilyen családból jön: jóból, rosszból vagy közömbösből. A felnövő gyermekek élete nagymértékben továbbviszi és tükrözi azt, amit a családjukban tanultak. Ahol durvaság, bántalmazás, féktelen düh, hűtlenség van, annak gyümölcsei biztosan megjelennek, és valószínűleg még a rákövetkező nemzedékben is visszaköszönnek. Ahol viszont béketűrés, megbocsátás, tisztelet, előzékenység, kedvesség, irgalom és megértés van, ott is megjelennek a gyümölcsök, és örökké kifizetődnek. Derűs, édes és csodás gyümölcsök lesznek. És ha a szülők irgalmat tanúsítanak és tanítanak, akkor az visszaköszön a következő nemzedék életében és tetteiben.

Könyörögve kérem az apákat és az anyákat, bárhol legyenek is, hogy hagyjuk magunk mögött a durvaságot, zabolázzuk meg a dühünket, vegyünk vissza a hangunkból, és bánjunk egymással otthon irgalommal, szeretettel és tisztelettel.²³

A régiek szerint „az enged[ékeny] felelet elfordítja a harag felgerjedését” (Péld. 15:1). Aligha kerülünk bajba, ha halkan szólunk. Csak amikor felemeljünk a hangunkat, akkor pattognak a szikrák, és az apró vakondtúrásokból hatalmas veszekedéshegyek lesznek. […] A menny hangja halk, szelíd hang [lásd 1 Királyok 19:11–12]; az otthon békéjének hangja is halk hang.²⁴

Természetesen szükség van a családban fegyelmezésre. Azonban a súlyos, durva fegyelmezés szükségszerűen nem helyreigazításhoz, hanem nehezteléshez és keserűséghez vezet. Semmit nem gyógyít be, csak súlyosbítja a problémát. Saját munkáját teszi tönkre.²⁵

Az egész világon nincs olyan fegyelmezés, mely felérne a szeretetteljes fegyelmezéssel. Csak rá jellemző varázsa van.²⁶

Folyamatosan dolgozzunk családunk megerősítésén! A férj és a feleség ápolja az egymás iránti maradéktalan hűség lelkületét! Ne vegyük természetesnek, hogy egymáséi vagyunk, hanem állandóan dolgozzunk azon, hogy egymás iránt szeretetet és tiszteletet tápláljunk!²⁷

Ó Isten, Örökkévaló Atyánk, áldd meg a szülőket azzal, hogy szeretettel és türelemmel és biztatással tanítsák azokat, akik a legdrágábbak, a Tőled érkező gyermekeket, hogy mind védve lehessenek és jó irányba menjenek, és miközben felnőnek, áldásokat hozhassanak a világra, melyhez tartozni fognak.²⁸

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Hinckley elnök azt tanította, hogy a család „a legszentebb kapcsolatokat foglalja magában” (1. rész). Milyen hatással lehet ez az igazság a családtagjainkkal való kapcsolatainkra? Miképpen hathat arra, hogy milyen fontossági sorrendet szabunk az időnknek és a tevékenységeinknek?
Miért van szükség arra, hogy a szülők „erőfeszítéseik legjavát szenteljék gyermekeik tanításának és evangéliumi tanokban való felnevelésének”? (Lásd 2. szakasz.) Hogyan áldotta meg a családodat az evangélium otthoni tanítása? Hogyan tehetnek a szülők még jobb erőfeszítéseket arra, hogy segítsenek a gyermekeiknek az evangélium szerint élni?
Tekintsd át Hinckley elnök tanításait a családi imából fakadó áldásokról (lásd 3. szakasz). Szerinted miért eredményez áldásokat a családi ima? Milyen áldásokat tapasztaltál már meg a rendszeres családi imából adódóan? Mit veszítünk azzal, ha elhanyagoljuk a családi imát?
Mit tanulhatunk Gordon B. Hinckley családi esttel kapcsolatos kisfiúkori élményéből? (Lásd 4. szakasz.) Milyen áldások érték már a családodat a családi est által?
Tekintsd át, mit mesélt Hinckley elnök a lepényfájukról (lásd 5. szakasz). Milyen tanulságokat vonhatsz le magad számára ebből a történetből?
Hogyan segíthetnek Hinckley elnök 6. szakaszban található tanításai egy eltévelyedett gyermek szüleinek? Hogyan nyújthatnak szeretetteljesen segítő kezet a szülők és mások?
Miért fontos, hogy a szülők szeretettel és ne haraggal fegyelmezzék a gyermekeiket? Mit tehetnek a szülők azért, hogy szeretettel fegyelmezzenek? Hogyan ápolhatják a családtagok az egymás iránti szeretet és tisztelet lelkületét? (Lásd 7. szakasz.)

Kapcsolódó szentírások

5 Mózes 11:19; Énós 1:1–5; Móziás 4:14–15; Alma 56:45–48; 3 Nefi 18:21; lásd még A család: Kiáltvány a világhoz. Liahóna, 2010. nov. 129.

Tanítási segédlet

„Esetleg úgy érzed, hogy nem teljesen értesz egy bizonyos tantételt, melynek tanítására éppen készülsz. Viszont ha imádságosan tanulmányozod, igyekszel aszerint élni, felkészülsz a megtanítására, majd ezek után megosztod másokkal, saját bizonyságod megerősödik és elmélyül” (vö. Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 19.).