Az evangéliumok: Négy tanúság a Szabadítóról

2023. január

Nyomtatásban nem jelenik meg

Az evangéliumok: Négy tanúság a Szabadítóról

Írta: Gaye Strathearn vallásoktatási dékánhelyettes, Brigham Young Egyetem, és ifj. Frank F. Judd, az ősi szentírások professzora, Brigham Young Egyetem

A négy evangélium mindegyikét alaposan szemügyre véve olyan egyedi meglátásokat kaphatunk, amelyek fontos igazságokat emelnek ki Jézus Krisztussal kapcsolatban.

Kép

Jézus Krisztus egy asztalnál az apostolaival

In Remembrance of Me [Az én emlékezetemre]. Készítette: Walter Rane; minden más illusztráció: Paul Mann

Az evangélium szó jelentése jó hír, a jó hír pedig az, hogy Jézus Krisztus eljött a földre és véghez vitte szabadító küldetését (lásd 3 Nefi 27:13–14). A négy újszövetségi evangélium a Szabadító életéről és küldetéséről számol be.

Eredetileg mindegyik evangéliumot a Szabadítóról szóló, ám egymástól független tanúságként írták. Amikor egyenként alaposan szemügyre vesszük az egyes tanúságokat, értékelni tudjuk az egyedi meglátásokat, melyek fontos igazságokat emelnek ki Jézus Krisztusról.

Kép

tekercsre író férfi, míg egy másik férfi nézi

Márk

Ki volt ő?	A hagyomány szerint János Márknak, Pál misszionárius társának tartják (lásd Apostolok cselekedetei 12:25).
Mik voltak a forrásai?	Lehetséges, hogy Péter, akit Rómába kísért, és akinek a Szabadítóról való visszaemlékezéseit lejegyezte.¹
Mikor íródott az evangéliuma?	Valószínűleg Kr. u. 65 és 70 között (elsőnek íródott a négy újszövetségi evangélium közül).
Ki volt az elsődleges hallgatósága?	Nemzsidó, valószínűleg római olvasók. Márk zsidó szokásokat magyaráz el az olvasóknak, akik nem ismerték Jézus nyelvét és kultúráját (lásd Márk 7:1–4), és említést tesz római szokásokról is (lásd Márk 6:48; 13:35).

Márk nem Jézus születésével kezd, hanem a keresztelkedésével, amikor Isten kijelentette, hogy Jézus az Ő Szeretett Fia (lásd Márk 1:11). Ez az isteni jóváhagyás és személyazonosság képezi az alapkövét Jézus felhatalmazásának a betegségek, a kórságok és az ellenszegülés felett.

Márk általánosságban kihangsúlyozza, hogy bár Jézust elutasították, félreértették, és megalázó halált halt a kereszten, végül mindenek felett győzedelmeskedett.

Amikor Jézus kimutatta felhatalmazását, a többi zsidó gyakran félreértette Őt (lásd Márk 1:27; 4:11–12; 8:27–28), beleértve a szülővárosában, Názáretben lévőket (lásd Márk 6:1–4), valamint néhány családtagját is (lásd Márk 3:21; lásd még János 7:5). Még a saját tanítványai sem értették teljesen küldetése hatókörét (lásd Márk 4:36–41).

Az ellenszegülés és a félreértés ellenére azonban Jézus győzedelmeskedett. Halandó szolgálattétele során azt tanította tanítványainak, hogy fel fog támadni a halálból (lásd Márk 8:31; 9:31; 10:34). A keresztjénél még a római százados is kijelentette, hogy Jézus valóban Isten Fia (lásd Márk 15:39). A sírnál egy fehér köntöst viselő hírnök megerősítette, hogy Jézus feltámadt (lásd Márk 16:5–6), és sok tanú saját maga is látta a feltámadt Krisztust (lásd Márk 16:9–14).

Mit tanulhatunk Márktól?

Azok számára, akik nem értik, miért nem fogadták el még többen a keresztre feszített Messiást, és igyekeznek saját bizonyságot szerezni vagy megerősíteni azt, Márk evangéliuma reményt kínál. Az emberek kezdettől fogva félreértették Jézus Krisztust. Ám azok, akik türelmesen hűségesek maradnak és követik a Szabadítót – bármilyen háttérűek és származásúak legyenek is –, megerősítést nyernek majd arról, hogy „bizony, ez az ember Isten Fia vala” (Márk 15:39).

Kép

tekercsre író férfi

Máté az izráelita próféciák beteljesedéseként mutatja be Jézust, és annak a bizonyítékaként, hogy Isten a népével van.

Máté

Ki volt ő?	A hagyomány szerint a Máté 9:9-ben említett vámszedő.
Mik voltak a forrásai?	Úgy tűnik, az evangéliuma valamennyire Márk evangéliumára is támaszkodik, mind a feljegyzett történetekben, mind pedig – néhány kivételtől eltekintve – azok bemutatásának a sorrendjében.
Mikor íródott az evangéliuma?	Valószínűleg Kr. u. 80 és 95 között.
Ki volt az elsődleges hallgatósága?	Zsidó olvasók. Márktól eltérően Máté nem érzi szükségesnek, hogy zsidó fogalmakat fejtsen ki a hallgatósága számára. Az evangélium egy nemzedékrenddel kezdődik, amely összeköti Jézust a dávidi királyi vonallal, valamint Ábrahámmal, a zsidó szövetség atyjával (lásd Máté 1:1–17). Azonban több olyan szentírásrészt is tartalmaz, amelyek kiemelik a nemzsidók hitét és a mennyek királyságába való befogadásukat (lásd Máté 1:2–6; 8:5–12; 15:21–28), előrevetítve a Szabadítónak az Olajfák hegyén adott utasítását, mely szerint „tegyetek tanítványokká minden népeket” (Máté 28:19).

Máté úgy mutatja be Jézust, mint a Messiásról szóló izráelita jövendölések beteljesedését, aki Dávid király leszármazási vonalából való. Párhuzamokon keresztül Jézust az új Mózesként is megjeleníti: kijött Egyiptomból (lásd Máté 2:13–15), elmondott öt fontos prédikációt² (ahogyan Mózes öt törvénykönyvet adott), és Ő is egy hegyen adta át az új törvényét (lásd Máté 5:1).

Máté evangéliuma Jézus eljövetelét is annak a bizonyítékaként mutatja be, hogy Isten az Ő népével van. Amikor Keresztelő János börtönben volt, elküldte a tanítványait Jézushoz, hogy megkérdezzék, vajon Ő-e „az, a ki eljövendő” (lásd Máté 11:2–3). Jézus válasza az volt, hogy azért jött, hogy meggyógyítsa az embereket, és a szegényeknek tanítsa az evangéliumot (lásd Máté 11:4–5).

Csak Máté evangéliuma jegyezte fel, hogy az angyal Jézust „Immanuelnek nevez[te], a mi azt jelenti: Velünk az Isten” (Máté 1:23, lásd még Ésaiás 7:14), valamint a feltámadt Jézus utolsó szavait, melyeket a tanítványaihoz intézett: „én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28:20).

Mit tanulhatunk Mátétól?

Máté evangéliuma fontos tanúja Jézus azon szerepének, hogy megmutassa, miszerint Isten szeretete az Ő népével van. Jézus földre jövetele egy olyan terv beteljesedése volt, amely kezdettől fogva létezett. Az ítélet napja előtt Isten először elküldte a Fiát, hogy tanítsa és gyógyítsa a népét, mind testileg, mind lelkileg.

Kép

tekercsre író férfi

Lukács azt hangsúlyozza, hogy Jézus minden ember Szabadítója, nem csupán a kiválasztottaké vagy az előkelőké.

Lukács

Ki volt ő?	Orvos, továbbá Pál misszionárius társa (lásd Kolossébeliek 4:14; 2 Timótheus 4:11; Filemon 1:24).
Mik voltak a forrásai?	Szemtanúktól és a korábban leírt evangéliumokból is tanult, beleértve talán Márk evangéliumát is (lásd Lukács 1:1–3).
Mikor íródott az evangéliuma?	Valószínűleg Kr. u. 80 és 90 között, a hozzá tartozó másik kötettel, az Apostolok cselekedeteivel együtt (vesd össze a Lukács 1:1–4-et az Apostolok cselekedetei 1:1–3-mal).
Ki volt az elsődleges hallgatósága?	Nemzsidó olvasók. Míg a Máté által leírt Jézus nemzedékrendje Ábrahámmal kezdődik (lásd Máté 1:2), Lukács Ádámig, az egész emberiség atyjáig visszavezeti (lásd Lukács 3:38). Márkhoz képest Lukács néha módosítja a nem zsidó olvasói számára kevésbé értelmezhető utalásokat, például kihagyja a zsidó vallási hagyományokat, és megváltoztatja az arámi vagy héber neveket vagy megszólításokat.

Lukács a többi evangéliumhoz képest többször tesz említést hithű nőkről is, akik közül néhányan Jézust kísérték és egy ideig támogatták (lásd Lukács 8:1–3). Megjegyzi, hogy más nők is tanúi voltak a Szabadító halálának, és kijelentették az apostoloknak, hogy Jézus feltámadt a halálból (lásd Lukács 23:49, 55–56; 24:1–10).

Lukács azt hangsúlyozza, hogy Jézus minden ember Szabadítója, nem csupán a kiválasztottaké vagy az előkelőké. Azt is kiemeli, hogy a Szabadító üzenete a Szent Lélek hatalma által jutott el az emberekhez. Lukács megemlíti azokat, akiket eltöltött a Lélek, amikor a Szabadító eljövetelére készültek és Róla prófétáltak (lásd Lukács 1:15, 35, 41, 67; 2:25–27). Maga Jézus is megkapta a Lelket, általa nyújtott szolgálattételt másoknak (lásd Lukács 3:16, 22), és kijelentette, hogy Isten hajlandó ugyanezt a Lelket megadni a többi gyermekének is (lásd Lukács 12:10).

Csak Lukács tartalmazza az Úr megbízását a hetveneknek, hogy tanítsák az evangéliumot mindenkinek (lásd Lukács 10:1–12). Ez a téma folytatódik az Apostolok cselekedeteiben, amikor a tanítványok elviszik az örömhírt Jeruzsálemből „a földnek mind végső határáig” (Apostolok cselekedetei 1:8).

Mit tanulhatunk Lukácstól?

Lukács evangéliuma a többi evangéliumnál jobban bemutatja, hogy a világ Szabadítója méltósággal és bátorsággal nézett szembe az előre elrendelt sorsával, hogy mindegyikünk megtapasztalhassa az Ő engesztelésének és feltámadásának az áldásait, függetlenül a származásunktól.

Kép

tekercsre író férfi

János

Ki volt ő?	János apostol. Sok korai keresztény hitte, hogy az ebben az evangéliumban említett János az a meg nem nevezett tanítvány, „a kit szeret vala Jézus” (lásd János 13:23). Az újkori kinyilatkoztatás megerősíti ezt az azonosságot (lásd 3 Nefi 28:6; Tan és szövetségek 7:1).
Mik voltak a forrásai?	Az ő saját szemtanúsága, Keresztelő János írásai (lásd Tan és szövetségek 93:6–16), valamint meg nem nevezett hűséges tanítványok, akik segítettek Jánosnak a műve összeállításában (lásd János 21:24).
Mikor íródott az evangéliuma?	Valószínűleg Kr. u. 90 és 110 között.
Ki volt az elsődleges hallgatósága?	Minden ember. János evangéliuma mindenkit hív, hogy „higyjétek, hogy Jézus a Krisztus” (János 20:31), beleértve azokat, akik még nem hisznek, és azokat a tanítványokat is, akik igyekeznek folytatni és megerősíteni az Őbelé vetett hitüket.

János evangéliuma egyedülálló a négy evangélium között. Az ókorban „lelki evangélium”³ néven ismerték, mivel Jézus isteni természetét hangsúlyozta. Nyitó versében ez áll: „Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge” (János 1:1; kiemelés hozzáadva). Azt is kihangsúlyozza azonban, hogy „az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk” (János 1:14).

Ez az evangélium megmutatja, hogy az egyik ok, amiért sokan nem értették meg Jézus tanításait, az volt, hogy Ő „onnét felül való”, és más, örökkévaló szemléletmóddal rendelkezett, mint azok, akik „e világból valók” (János 8:23; lásd még 3:11–13, 31). A másokkal folytatott párbeszédeinek a gondos olvasása megmutatja, hogyan használta fel Jézus ezeket a beszélgetéseket arra, hogy segítsen az embereknek felemelni a tekintetüket és egy örökkévaló szemléletmódot kialakítani. Amikor csak beszélt, Isten szavait nyilatkoztatta ki (lásd János 8:40; 14:10, 24), és amikor cselekedett, Isten akaratát tette (lásd János 4:34; 5:30; 6:38).

Mit tanulhatunk Jánostól?

János evangéliuma megnevezi a céljait: „Valakik pedig befogadák [Jézust], hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek” (János 1:12), és „ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében” (János 20:31). Ez az evangélium tehát minden olvasójának emlékeztetőül szolgál, mennyire fontos, hogy engedjük Jézust megtanítani nekünk, miként mélyíthetjük el a megértésünket Isten örökkévaló szemszögéből.

Összegzés

Sok mindent megtanulhatunk, ha átgondoljuk, hogyan emelik ki az egyes evangéliumok Jézus szolgálatának a különböző vetületeit, és festenek egyéni képet a Szabadítóról. Sugalmazás által minden evangéliumi író megosztotta a saját egyedi tanúságát Jézus Krisztusról, amelyet ha megértünk, az megvilágosító szempontot nyújthat a saját újszövetségi tanulmányozásunkhoz és a világ Szabadítójával kapcsolatos tudásunkhoz.

Más mélyreható témák mellett ezek az egyéni tanúságok azt tanítják, hogy Jézus Krisztus olyan Szabadító, aki beteljesíti szövetséges népének tett ígéreteit (Máté), aki az örök győzelem reményében átsegít minket a megpróbáltatásokon (Márk), akinek Lelke arra hív minket, hogy könyörületesen forduljunk minden ember felé (Lukács), és aki kijelöli az Istennel való egységhez vezető utat (János).