2020
A nemiség kedvező szemléletének elősegítése
2020. augusztus


Fiatal felnőtteknek

A nemiség kedvező szemléletének elősegítése

Oka van annak, hogy Atyánk isteni, helyénvaló nemi érzésekkel áldott meg bennünket. Ahogy jobban megértjük ezeket az érzéseket, az egyház egyedülálló tagjaiként nagyobb békességre és reménységre lelünk.

Kép
figures of people

Úgy tűnik, mintha napjainkban a világnak egy jelentős része igencsak össze lenne zavarodva azzal kapcsolatban, hogy miként értelmezzék egészséges, kedvező módon a nemiséget.1 És valljuk be, hogy bizonyos értelemben közülünk, az egyház fiatal felnőtt tagjai közül is így vannak ezzel néhányan. Tisztázzunk hát néhány dolgot!

Először is, tisztában kell lennünk azzal, hogy utolsó napi szentekként mi is a szexualitásról vallott álláspontunk. Sok évvel ezelőtt Parley P. Pratt elder (1807–1857) a következőket tanította: „Természetes vonzalmaink Isten Lelke által ültettettének el mibennünk, bölcs rendeltetésből; és ők magának az életnek s a boldogságnak fő rugói – ők minden erényes és mennyei társadalom cementje – ők a jószívűség vagyis a szeretet esszenciája…

Nem létezik tisztább s szentebb tantétel. […]

A tény az, hogy Isten… ülteté el keblü[n]kbe ama vonzalmakat, melyek a boldogságu[n]k s egységü[n]k előmozdítására valának kiszámítva.”2

Amint azt John Taylor elnök (1808–1887) is kifejtette: „Magukkal hozzuk azt [értsd: a természetes vágyat] a világba, ám azt, hasonlatosan minden máshoz, meg kell szentelni. […] Functióink helyénvaló gyakorlása életre, boldogságra s exaltatióra vezet ebben a világban s az eljövendő világban.”3

Egyszerűen fogalmazva: Isten úgy teremtett meg bennünket, hogy szexuális érzéseink lehessenek. Ez része annak, aki vagyunk. Méghozzá jó, csodás, örömteli részét képezheti az életnek – mindaddig, amíg megtanulunk úgy élni ezekkel, és olyan mederben terelni őket, ahogy Ő is jóváhagyná. Amíg helyénvaló módokon kezeljük ezeket az érzéseket az életünk folyamán, hihetetlen áldásokban részesülünk.

Ezen ajándék révén megvan a lehetőségünk arra, hogy segítsünk beteljesíteni Mennyei Atya tervét, és olyanná váljunk, mint a mennyei szüleink.4 Sajnálatos módon a mai világban Sátán igen sokakat torz vélekedésekhez vezetett a helyénvaló, Istentől kapott nemiséggel kapcsolatban – ő azt akarja, hogy visszaéljünk vele vagy félreértsük azt és annak szent természetét. Időnként összezavar bennünket azzal kapcsolatban, hogy mi a különbség szent és titkos között, azt okozva ezáltal, hogy szégyenérzetünk legyen, ha helyénvaló szexuális érzéseink vannak; hogy a kíváncsiság olyasmi felé tereljen bennünket, mint a pornográfia; vagy hogy a saját testünket és másokét olyan módokon használjuk, ami kívül esik az Atya által felállított határokon. Pedig valójában a nemiség – Isten szándékai szerint használva – mennyei ajándék. Ha kedvezőtlen érzéseink vannak a nemiségünkkel kapcsolatban, akkor talán csak jobban meg kell értenünk azt.

Hogyan alakíthatok ki kedvező képet a nemiségről?

Ha tehát a nemiségről alkotott képünk torz, akkor ehelyett hogyan tekinthetünk az Istentől kapott, velünk született szexualitásra kedvező fényben, és tanulhatjuk meg megérteni és helyénvaló irányba terelni az érzéseinket, ahogy arra törekszünk, hogy hasonlóvá váljunk a Szabadítóhoz? Hogyan vehetjük természetesnek azt, akik vagyunk, és fogadhatjuk el az Istentől kapott szexuális érzéseket, amelyekkel teremtve lettünk? Íme néhány javaslat, amely segíthet:

1. Értsd meg, hogy mindenki egyszerre lelki és testi lény!

Talán úgy gondolsz a szexualitásra, mint ami egy tisztán testi dolog, pedig nagyon sok köze van az elménkhez és a gondolatainkhoz is. A gondolataink kihatnak a cselekedeteinkre, és az, ahogy a testünket használjuk, kihat a lelki énünkre is. Boyd K. Packer elnök (1924–2015) azt tanította, hogy „a lelkünk és a testünk úgy kapcsolódik össze, hogy a testünk elménk eszközévé és jellemünk alapjává válik”5.

A nemi erkölcsösség törvényének keretei között kifejezésre juttatva a velünk született nemiség nem akadálya a lelkiségnek. Ha a szexualitásról valamiképpen az a furcsa elképzelés él benned, hogy az rossz dolog, ez valószínűleg a házasságodban is meg fog nyilvánulni. Pedig Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „A nemi egyesülés [a házasságon belül]… nemcsak egy férfi és egy nő egyesülése, hanem nagyon is az egyesülése annak a férfinak és nőnek Istennel. [E]bben az életben soha máskor nem lesztek hasonlóbbak Istenhez, mint amikor kifejezésre juttatjátok ezt a konkrét erőt.6 Miként változtatja meg ennek megértése azt, ahogy jelenleg tekintesz a szexualitásra vagy a nemi intimitásra – még akkor is, ha egyedülálló vagy?

2. Tanulj a testedről!

Tanulj az emberi test felépítéséről, ha még nem tetted volna. Minél jobban megérted a tested fejlődésének természetes menetét, annál jobban fogod érteni azt, hogy a helyénvaló szexuális érzések az élet rendes részét képezik. Tanulni az emberi test felépítéséről, nevükön nevezni a testrészeket, valamint megérteni a nemi és testi szerepüket – mindez segít abban, hogy e testrészek kevésbé számítsanak tabunak. Ugyanakkor a „beszélgetései[nk]ből mellőzz[ük] a megalázó, trágár és szexuálisan szabados szavakat, vicceket és témákat”7! A testrészek és a rendeltetésük jobb megértése esetén kevésbé leszünk fogékonyak arra, hogy kizárólag nemi összefüggésben tekintsünk rájuk.

Russell M. Nelson elnök azt tanította, hogy „minden egyes szerved Isten egy-egy csodálatos ajándéka”8 – ami nyilvánvalóan magában foglalja a nemi szerveket is. Bölcs célból lettek megteremtve, és a mi feladatunk, hogy megtanuljuk úgy használni őket, ahogy azt az Úr szeretné.

3. Ne félj és ne szégyenkezz!

Ha részletesebben tanulsz a testedről, az segítségedre lesz annak megértésében, hogy a szexuális érzések a testünk rendes működéséhez tartoznak. És ugyan mindannyian igyekszünk leküzdeni a „természetes embert” ebben az életben (lásd Móziás 3:19), de önmagában semmi szégyellnivaló nincs azon, hogy helyénvaló szexuális érzéseink vannak. Ez csak akkor bűn, ha azok szerint cselekszel, illetve ha helytelen vagy buja gondolatokat táplálsz. Amiatt sem szoktunk szégyenkezni vagy bűntudatot érezni, ha éhesek vagyunk! Talán csak akkor, amikor az éhségünkre a kedvenc ételünk habzsolásával reagálunk, vagy amikor az éhségünk rögeszméssé válik. Nyugodtan ismerd el önmagad előtt, hogy a helyénvaló szexuális érzések és gondolatok az Istentől kapott természetünk részét képezik, és hasznos rendeltetésük van a megfelelő helyen és időben.

Ha azt tapasztalod, hogy a saját nemedhez vonzódsz, akkor esetleg ijesztőnek vagy szégyenteljesnek találod az érzéseidet, de Isten nem akarja, hogy így érezz. Igenis élhetünk kiteljesedett életet azon határok között, amelyeket Ő a mi javunkra meghúzott. Mindegyikünknek egyedi az utazása a halandóságban, és amennyiben szeretjük Őt és betartjuk a parancsolatait, akkor nincs olyan körülmény, melyet Mennyei Atya ne lenne képes az örökkévaló hasznunkra fordítani (lásd Rómabeliek 8:28; János 14:15; Tan és szövetségek 90:24). Az Ő segítségével tanulhatunk és növekedhetünk, és hasonlóvá válhatunk Őhozzá.

4. Építs jelentőségteljes kapcsolatokat!

A testi érzések a nemiségnek csupán egy részét alkotják. A helyénvaló szexuális érzések mögött meghúzódó valós szükségletek egyike a kapcsolódás valakihez. Mivel emberek vagyunk, sóvárgunk a közelség után. A másokhoz való kapcsolódás a mély barátságokon, kötődés kialakításán, helyénvaló érintéseken, szerelmen és a vonzalmon keresztül segíthet úgy látnod másokat, amilyenek valójában, és úgy kifejezésre juttatni a nemiséget, hogy közben továbbra is betartsd a nemi erkölcsösség törvényét.

Marlin K. Jensen elder, nyugalmazott általános felhatalmazott hetvenes ezt mondta: „Joseph Smith próféta azt tanította, hogy »a barátság a [vallásunk] egyik nagyszerű alapvető tantétele«. Ennek a gondolatnak mindannyiunkat illene megihletnie és ösztönöznie, mert úgy érzem, hogy a barátság alapvető szükséglet a világunkban. Úgy gondolom, mindannyiunkban van egy mélyreható vágyakozás a barátság iránt, egy mély sóvárgás azon elégedettség és biztonság iránt, melyet a szoros és tartós kapcsolatok képesek nyújtani.”9

5. Gondolj a saját testedre isteni testként – mert az!

A testünk bámulatos áldás Istentől. Mégis oly sokan és gyakran esünk abba a csapdába, hogy leszóljuk a testünket. Ha képesek lennénk felidézni, milyen sokat jelentett számunkra a test még azelőtt, hogy rendelkeztünk volna vele (és hogy milyen sokat fog jelenteni nekünk azt követően, hogy meghalunk [lásd Tan és szövetségek 138:17, 50]), akkor talán nagyobb hálát és kisebb megvetést éreznénk ezen bámulatos ajándék iránt.

Nelson elnök ezt tanította: „A fizikai tested Isten pompás alkotása. Az Ő temploma ez és a tiéd is, és áhítattal kell viszonyulni hozzá. […] A testedet tanulmányozva láthatod annak Isten általi megtervezettségét.”10 Ha pedig tudjuk, valójában mennyire isteni a testünk, ez jó irányba fogja befolyásolni a cselekedeteinket. Nelson elnök ezt is mondta: „Amikor igazán ismerjük isteni természetünket, …a szemünkkel olyan látványokra, a fülünkkel olyan hangokra, és az elménkkel olyan gondolatokra összpontosítunk, amelyek méltóak ahhoz, hogy fizikailag Isten templomaként lettünk megteremtve. Napi imában fogjuk hálásan elismerni Őt a Teremtőnkként, és fogjuk megköszönni Neki a saját testi templomunk fenségét. Gondoskodni fogunk róla és – mint személyes ajándékunkat Istentől – meg fogjuk becsülni.”11

6. Olyan médiatartalmat fogyassz, amely egészséges kapcsolatokat jelenít meg!

Az egészséges kapcsolatoknak része a kapcsolatteremtés, az odafigyelés, a szolgálat, a tudomásul vétel, az elköteleződés és a közös fejlődés. Az egészséges kapcsolat kölcsönös, és mindkét fél a másik kényelmét és jóllétét tartja szem előtt. Az olyan médiatartalom fogyasztása, amely egészséges kapcsolatokat és egy kapcsolat kialakításához szükséges folyamatot jelenít meg, segíteni fog neked abban, hogy kedvezőbb fényben lásd a szexualitást.

A pornográfia részben azért is káros a szexualitás egészséges, kedvező szemléletére, mert kirekeszti a jelentőségteljes kapcsolatteremtést, és arra törekszik, hogy egy adott kapcsolatot egyetlen vonatkozásra szűkítsen le. Kerülj minden olyan írott, képi vagy hangos médiatartalmat, amely túlingerli a nemi ösztönödet. Segít a jó zene, a felemelő médiatartalom, valamint az egészséges nethasználat és a szűrők.Az AddressingPornography.ChurchofJesusChrist.org oldal további hasznos eszközökkel szolgálhat számodra ahhoz, hogy egészséges módokon tanulj a szexualitásról.

Ha pornográfiával küszködsz, akkor tanácskozz a püspököddel vagy gyülekezeti elnököddel, továbbá támogatás céljából érdemes lehet megkeresned más egyházi vezetőket, a családtagjaidat vagy a barátaidat. Egyes esetekben pedig mentálhigiénés szakember segíthet.

7. Bánj mindenkivel Isten gyermekeként!

A nemi fejlődés része annak megtanulása is, hogy miként tartsunk tiszteletben és értsünk meg másokat. Ide tartozik többek között, hogy megtanulunk megbízhatónak, önzetlennek és őszintének lenni, valamint figyelembe venni mások érzéseit – úgy látni őket, mint az Atya isteni gyermekeit. E jellemvonások mindegyikét képesek vagyunk egész életünkben fejleszteni – és jó is, ha így teszünk –, mert ez csupa olyasmi, ami életbevágóan fontossá válik majd akkor, amikor majd eljön a nemi intimitás ideje az örökkévaló társaddal.

Tedd fel magadnak a kérdést: hogyan bánsz az emberekkel? Kedves vagy? Tiszteletben tartod más emberek érzelmi szükségleteit és testi önrendelkezését? Ezek a tulajdonságok segíthetnek neked fejlődni az élet minden területén, beleértve az egészséges szexualitást is.

8. Emlékezz a valódi kilétedre!

Mennyei Atya sok érzést adott neked, amelyekkel gazdálkodhatsz. A nemi erkölcsösség törvényének követése lehetővé teszi, hogy tiszteld és szeresd Istent, magadat és másokat.

Emlékezz rá, hogy örökkévaló lény vagy, aki éppen halandó tapasztalatokat él át. A halandóságban a nemiség terén szerzett személyes tapasztalatod egyedi, és különleges szerepet játszik az itteni, földi finomodásodban. A finomodás nem mindig könnyű, de örömet és békességet eredményez, ahogy Mennyei Atyához hasonlóvá válsz. Amikor betartod a parancsolatait, irányt tud mutatni neked, és segíteni tud neked olyan erőt és tudást meríteni a szexualitás terén szerzett személyes tapasztalatodból, mely segíteni fog neked az isteni rendeltetésed és benned rejlő lehetőség betöltésében.

Ne vidd túlzásba azt, hogy a nemiséged alapján határozod meg önmagadat. A legfontosabb címke az, hogy Mennyei Szülők szeretett gyermeke vagy. Dallin H. Oaks elnök, az Első Elnökség első tanácsosa ezt tanította: „A legfőbb meghatározó tény mindannyiunk számára az, hogy Mennyei Szülők gyermekei vagyunk, akik céllal születtek erre a földre, és isteni rendeltetéssel születtek. Amikor e többi elképzelés bármelyike is e legfőbb meghatározó tény útjába áll, akkor az romboló hatású, és rossz ösvényre visz bennünket” (vö. Interjú Dallin H. Oaks elderrel és Lance B. Wickman elderrel: Az azonos nemhez való vonzódás. newsroom.ChurchofJesusChrist.org).

Célja van annak, hogy eltérőek a tapasztalataink, és azoknak a jellemvonásoknak is, amelyekkel megáldattunk itt a halandóságban. Mennyei Atya azt szeretné, ha azon isteni lényként fogadnád el, tisztelnéd és szeretnéd magad, aki vagy. Cserébe Ő útmutatást fog adni neked az egyéni utazásod során, és nagyszerűbb módokon áld majd meg, mint azt valaha is képzelted volna.

Ne feledd, hogy ez egy élethosszig tartó utazás!

A helyénvaló szexualitás felemelő, egészséges érzetének megértése és kifejlesztése nem olyasmi, amin a házasságkötés után kezdesz majd el dolgozni, vagy aminek máról holnapra a szakértője leszel. Ez egy élethosszig tartó utazás, amely számos módon fog megáldani téged a halandó és az örök életedben. Ha pedig az utazásod során hullámhegyekbe és hullámvölgyekbe futottál bele, tudnod kell, hogy Jézus Krisztus engesztelésének gyógyító és megtartó hatalma mindenki számára elérhető, aki Feléje nyújtja karját (lásd Móziás 4:1-3; 10–13).

Végső soron bármilyenek legyenek is az egyéni körülményeink vagy tapasztalataink, amikor a Szabadítónk példáját követjük, Isten beteljesíti minden számunkra ígért áldását, mi pedig rájövünk, hogy mindegyikünknek van szerepe az Ő tervében (lásd Tan és szövetségek 59:23). Az Ő segítségével sikerrel járunk majd minden arra irányuló erőfeszítésünkben, hogy kedvező módon tudjuk szemlélni a szexualitást.

Jegyzetek

  1. Pál apostol előre látta, hogy az embereket sokféle bűnös vágyakozás fogja félrevinni (lásd 2 Timótheus 3:6).

  2. Writings of Parley Parker Pratt (1952), 52–53.

  3. John Taylor, The Gospel Kingdom, sel. G. Homer Durham (1943), 61.

  4. Lásd Dallin H. Oaks, “Apostasy and Restoration,” Ensign, May 1995, 84; lásd még Nemi tisztaság téma A fiatalság erősségéért (2011) füzetben, 35.; Dale G. Renlund és Ruth Lybbert Renlund: A nemi intimitás isteni rendeltetései. Liahóna, 2020. aug. 12–17.

  5. Boyd K. Packer, “The Instrument of Your Mind and the Foundation of Your Character,” Brigham Young University 2002–2003 Speeches (2003), 2; lásd még M. Russell Ballard: Irányítást adni a lelkünknek a testünk felett. Liahóna, 2019. nov. 106–109.

  6. Jeffrey R. Holland, “Of Souls, Symbols, and Sacraments” (Brigham Young University devotional [a Brigham Young Egyetem áhítata], Jan. 12, 1988), 8, speeches.byu.edu; kiemelés az eredetiben.

  7. Az erkölcsi tisztaság (misszionáriusi füzet, 2007). 11.

  8. Russell M. Nelson: A tested pompás ajándék – becsüld meg! Liahóna, 2019. aug. 52.

  9. Vö. Marlin K. Jensen: Barátság: egy evangéliumi alapelv. Liahóna, 1999. júl. 74.

  10. Russell M. Nelson: A tested pompás ajándék – becsüld meg! Liahóna, 52.

  11. Russell M. Nelson: A tested pompás ajándék – becsüld meg! Liahóna, 54.