Miért vagyunk itt?
Felmondtunk a munkahelyünkön, eladtunk mindent, búcsút intettünk a rokonoknak és barátoknak, hogy olyan helyre költözzünk, ahol még soha nem jártunk.
Illusztrálta: Shauna Mooney Kawasaki
Én nappal dolgoztam, a feleségem, Elen, éjszaka. Alig láttuk egymást. Nem tartottunk otthoni estet, sem családi imát. Eljártunk úrvacsorai gyűlésre, de hiányzott az evangélium melletti elkötelezettségünk.
Elkezdtünk egy űrt érezni, amely abból fakadt, hogy a világ dolgaira összpontosítottunk az Úr dolgai helyett. Úgy éreztük, hogy Mennyei Atya többet vár tőlünk.
Így aztán elmentünk a Chilei Santiago templomba útmutatásért, hogy min tudnánk javítani. Mindkettőnknek arra irányuló késztetésben volt része, hogy költözzünk el a kislányainkkal Santiagóból északra, a partmenti Coquimbo területére.
Soha azelőtt nem jártunk arra, és nem is tudtunk semmit a környékről. Ennek ellenére felmondtunk a munkahelyünkön, eladtunk mindent, búcsút intettünk a rokonoknak, a barátoknak és az egyetemi tanulmányaimnak.
Coquimbóban nem ismertünk senkit, és pénzünk sem volt. Találtam munkát, de az a lakbért is alig fedezte. „Miért vagyunk itt?” – kérdezgettük magunktól.
Elen azon töprengett, hogy talán valahogy ő is be tudna segíteni a számlák kifizetésébe. Az egyik nap varrt egy új huzatot az egyik régi karosszékünkre. Aztán támadt egy ötlete: „Felteszem eladásra, meglátjuk, hátha megveszi valaki.” Valaki aztán tényleg megvette. Ezen felbuzdulva Elen behatóbban tanulmányozta a bútorok újrakárpitozását. Elkezdett hirdetni, és megindultak a megrendelések.
2016-ban engem elhívtak az ottani egyházközségünk püspökének. Az állásom, a folytatott egyetemi tanulmányaim, valamint az elhívásom mellett egyszer csak megint alig láttam a családomat.
„Ez így nem működik – jelentette ki Elen. – Miért nem dolgozol mellettem? Megtanítalak. Itthon is leszel, és rugalmasabban tudod beosztani az idődet, ami az elhívásodat illeti.”
Tartottam attól, hogy feladjam a munkámat, de Elen azt javasolta, hogy imádkozzunk Mennyei Atyához a következőképpen: „Itt van a vállalkozásunk. Együtt fogjuk csinálni. Kérünk, világosítsd meg számunkra, hogyan oldjuk meg ezt, miközben Gregorio püspökként szolgál!”
Mennyei Atya válaszolt. Miután évekig alig láttuk egymást, most már azt szokjuk, hogy mindig együtt vagyunk. Elen néha viccelődik is ezzel: „Nincs valami püspökségi interjúd? Gyere vissza négy óra múlva!”
Megtanultuk itt, Coquimbóban, hogy legyen hitünk, és hogy családként az evangélium szerint éljünk, és megáldattunk. Ismeretlen városba költöztünk, hogy soha nem látott embereket szolgáljunk, és olyan csodákat láttunk, amelyekre nem számítottunk.