Az Ubon Egyházközség képes rá!
A szerző Thaiföldön, Iszánban él.
Az egyházközségünk tagjai ritkán jöttek össze mindannyian – még istentiszteletre sem. Mit tehetnénk azért, hogy mindenkit összehozzunk?
Az időjárás, a távolság és az iskolai időbeosztás sok thai egyháztag számára nehezíti meg, hogy istentiszteletre járjon, ezért az Ubon Egyházközség úgy döntött, kitűz egy napot, és a lehető legtöbb embert biztatja részvételre.
Itt, Thaiföldön, sok olyan egyháztag van, aki nehezen jut el istentiszteletre, aminek az okai között vannak az iskolai értekezletek, a rossz időjárás (a legtöbb tagunk robogóval közlekedik), és a távolság. Az egyházközségem – az Ubon Egyházközség – tagjai is szembesülnek ezekkel és más olyan kihívásokkal, amelyek megnehezítik, hogy eljárjanak istentiszteletre.
Az egyik vasárnap azon tűnődtem, hogyan segíthetnénk az egyháztagoknak felismerni annak áldásait, ha hitet gyakorolnak és gyakrabban hódolnak együtt. Támadt egy ötletem: „Mi lenne, ha kiválasztanánk egy vasárnapot, amikor arra összpontosítanánk, hogy minden egyháztag eljusson istentiszteletre?” Ha meg tudnánk oldani, hogy mindenki eljöjjön ugyanazon a napon, akkor az egyháztagok valóban láthatnák és érezhetnék az egyházközség erejét.
Az ötlet az egyházközség többi vezetőjének és tagjának is tetszett, és ők is nekiálltak megtervezni. Kitűztünk egy dátumot, 2018. június 17-ét – az Ubon Cövek megalapításának évfordulójához legközelebb eső vasárnapot –, és elkezdtünk üzeneteket küldeni erről a közösségi médián keresztül. Nevet is adtunk az eseménynek: „Menjünk istentiszteletre ugyanazon a vasánapon! 200 fős úrvacsorai gyűlés – az Ubon Egyházközség képes rá!”
Gyakorlatilag a teljes egyházközség részt vett abban, hogy egymást buzdítsák a részvételre. Mindenki üzeneteket küldözgetett, győzködve a többieket, hogy ők is csatlakozzanak az eseményhez. Az egyházközség tagjai meghívtak visszatérőben lévő tagokat és nem egyháztagokat is. És nagyon sokan igent mondtak!
Ráébredtünk, hogy ez több lesz egy szórakoztató eseménynél, amikor megnézhetjük, hány embert tudunk összehívni. Azt szerettük volna, ha különösképpen lelki az élmény, ezzel is segítve ösztönözni a tagokat arra, hogy elsődleges fontosságú legyen számukra az úrvacsorai gyűlésen való részvétel. Így aztán az eseményt megelőző hónapokban a püspökség arra buzdította az embereket, hogy kerüljék az olyan tevékenységeket, amelyek elvehetnek az úrvacsora jelentőségéből vagy az Úr iránti hódolatból.
Még könyvjelzőket is készítettünk, hogy az emberek ne feledkezzenek meg az eseményről és a Lélekről – akiről tudtuk, hogy a sok ember részvételi erőfeszítésének köszönhetően jelen lesz. A könyvjelzőn az esemény elnevezése szerepelt, valamint egy szentírásvers: „Én mondottam: istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan” (vö. Zsoltárok 82:6). Azért választottuk ezt a szentírást, mert azt szerettük volna, ha mindenki megértené, hogy ő is Isten gyermeke, és benne rejlik a lehetőség, hogy olyanná váljon, mint Isten.
Az egyháztagok jó előre terveket készítettek, hogy mind ott tudjanak lenni azon a napon. Végül elérkezett a nap. Vele együtt az akadályok is. Az előző este és egész éjszaka sok eső leesett. A másik akadály az volt, hogy néhány egyháztagnak az istentisztelettel egy időben fontos iskolai értekezlete volt.
Arra kértünk mindenkit, hogy imádkozzon ezeknek az akadályoknak az elgördítéséért vagy legyőzéséért. Vasárnap reggel 7 óra körül elállt az eső. Amikor megérkeztünk istentiszteletre, ott találtuk azokat a családokat is, akiknek iskolai értekezletük lett volna. Amikor megkérdeztük, hogy mi van a másik gyűléssel, ezt mondták: „Először úrvacsorai gyűlésre kell jönnünk.” Nagy bizonyság volt ez számomra az úrvacsora – az Úr szentsége – fontosságáról.
Az egyháztagok számos barátjukat és szomszédjukat is magukkal hozták a gyűlésre. Az egyik nővér az egyházközségből nyolc olyan ismerősével érkezett, akik még soha nem voltak istentiszteleten! Ahogy egyre csak érkeztek az emberek, ki kellett nyitnunk a kápolna hátsó részét is. Az úrvacsorán végül 215 résztvevőt számoltunk össze! Az egész gyűlés alatt éreztem, ahogy velünk van a Szentlélek, és hogy Isten segített sikerrel járnunk ebben a törekvésünkben.
E bámulatos vasárnap után megnőtt azoknak a száma, akik rendszeresen járnak úrvacsorai gyűlésre. Van közöttük három melkisédekipapság-viselő is, akik a családjukkal együtt kezdtek el rendszeresen járni istentiszteletre. Az egyik családban két gyermek keresztelésére és konfirmálására is sor került a következő hónapban.
A cöveki vezetőink látták, hogy mennyire jó élmény volt mindez az egyházközségünk számára, és úgy döntöttek, hogy rendeznek egy hasonló eseményt. A cöveki eseményre a cövekben élő minden egyháztag elkötelezte magát, hogy a kitűzött vasárnapon elmegy a saját egyházközségébe. Ez az esemény is nagyon jól sikerült szerte a cövekben: úgy tudom, hogy az egyik egyházközségben 208-an vettek részt benne! Nagyon hálás vagyok azokért az áldásokért, amelyekben én, az egyházközségem és a cövekem ezen eseményeknek köszönhetően részesültünk, valamint a felkészülés és a részvétel során érzett Lélekért.