Mind szeretnénk tartozni valahova
Legyen szó akár családtagokról, barátokról, munkatársakról vagy az egyházközség tagjairól, mind szeretnénk tartozni valahova.
Nem vagyok jó a kosárlabdában. Hívhatjuk genetikának, hívhatjuk természetes adottságnak, hívhatjuk bárminek: mindig úgy tűnik, hogy a pályán mindenki másban megvan, csak belőlem hiányzik. Emiatt gyakran érzem magam kívülállónak.
Ez a tény viszont nem akadályozta meg a barátaimat abban, hogy elhívjanak kosarazni. Mindig fel-alá futkostam a pályán, és úgy tettem, mintha tudnám, mit csinálok. Azt hiszem, senkit sem tudtam átejteni. Javukra legyen mondva azonban, a barátaim minden tőlük telhetőt megtettek, hogy bevonjanak a játékba.
Az egyik játszma alatt volt egy dobásom, a labda pedig a kosár felé repült. Nekipattant a palánknak, rá a peremre, aztán átment a gyűrűn. Nem akartam elhinni. Puszta szerencsével sikerült betalálnom!
Átérezve a pillanat csodáját a barátaim mind gratuláltak nekem. Nem sok mindennel járultam hozzá ahhoz a meccshez, de úgy éreztem, közéjük tartozom, és ez sokat jelentett.
A valahova tartozás igénye emberi szükséglet. Legyen szó akár családtagokról, barátokról, munkatársakról vagy az egyházközség tagjairól. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként nemcsak tartozni akarunk valahova, hanem azt is akarnunk kell, hogy mások is érezzék az összetartozást. Követnünk kell a Szabadítónk példáját, és szeretnünk kell és fel kell karolnunk mindenkit, aki szeretne „Isten nyájába jönni és az ő népének neveztetni” (Móziás 18:8).
Mindannyiunkra szükség van
Sajnos nem mindenki érzi úgy, hogy tartozik valahova – még az egyházban sem. Néhányan talán feleslegesnek, de akár kiközösítettnek is érezhetik magukat. Igazából azonban mindannyiunkra szükség van. Az egyházhoz szólva Pál apostol ezt mondta: „Mert [Krisztus] test[e] sem egy tag, hanem sok” (1 Korinthusbeliek 12:14).
Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt mondta: „Rendkívüli megelégedettséget nyújt az, ha szükség van ránk Krisztus testében. Lényegtelen, hogy szemként vagy karként funkcionálok; tény, hogy szükség van rám, …és a test nélkülem tökéletlen.”1
Amikor részévé válunk Krisztus testének – az egyháznak –, hittel csatlakozunk másokhoz. Krisztus testének tagjaiként pedig az egyház minden egyes tagja szükséges.
Segíthetünk másoknak érezni, hogy tartoznak valahova
Az úrvacsorvétel mellett azért is megyünk az egyházba, hogy egybegyűljünk, „hogy böjtölj[ünk] és imádkozz[unk], és hogy lelkü[n]k jólétéről beszélgess[ünk] egymással” (Moróni 6:5).
Kicsit kényelmetlenül érezhetik magukat azok, akik újak az egyházban vagy épp visszatérőben vannak. Meglehet, hogy kívülállónak érzik magukat, és remélik, hogy valaki kinyújtja feléjük a kezét és barátsággal fordul feléjük. Lehetünk mi azok, akik rájuk mosolyognak, köszönnek nekik és a barátságukba fogadják őket.
M. Russell Ballard elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának ügyvezető elnöke ezt mondta: „Ha mi igazán Jézus Krisztus tanítványai vagyunk, minden időben, minden felebarát felé kifejezzük szeretetünket és megértésünket…”2
„Senki ne menjen el”
Amikor a Szabadító megjelent a nefitáknak, mindenkit odahívott, hogy tapintsák meg a sebhelyeket a kezein, a lábain és az oldalán. Az emberek egyesével elébe járultak (lásd 3 Nefi 11:15). Ezután meggyógyította a betegeket, a szenvedőket és a nyomorultakat (lásd 3 Nefi 17:7, 9). Majd pedig megáldotta az összes gyermeket és imádkozott értük (lásd 3 Nefi 17:21). Kis idővel később gyengéden így szólt: „[M]egparancsoltam, hogy senki ne menjen el [közületek]” (3 Nefi 18:25).
Függetlenül a küzdelmeitektől, a hátteretektől, a neveltetésetektől vagy bármi mástól, ami miatt úgy érzitek, hogy nem tartoztok ide, ne feledjétek: a Szabadító nem akarja, hogy elmenjetek. Ha valaha is éreztétek magatokat magányosnak vagy kiközösítettnek, Ő tudja, milyen érzés az. Utált volt és az emberektől elhagyott (lásd Ésaiás 53:3). Magára vette bűneinket és bánatainkat, és megtapasztalta a fájdalom és a magány minden fajtáját (lásd Alma 7:11). Jézus Krisztus önszántából tapasztalta meg mindezt, hogy tudhassa, miként segítsen nekünk. Amikor Őt követjük, azt fogjuk látni, hogy igenis tartozunk valahova.
Van hely számotokra!
Az egyház azért van, hogy segítsen megtanulnunk, miként váljunk olyanná, mint Mennyei Atyánk. Biztosítja továbbá a szükséges keretet és felhatalmazást a szent szövetségek megkötéséhez és ahhoz, hogy a felmagasztosuláshoz vezető ösvényre helyeztessünk.
Nem számít, hol jártok ezen az úton, ne feledjétek, hogy amint azt Dieter F. Uchtdorf elder a Tizenkét Apostol Kvórumából mondta: „[V]an hely számotokra ebben az egyházban. Jöjjetek, tartsatok velünk!”3
Amikor megpróbáljuk követni a Szabadító tökéletes példáját azáltal, hogy szeretjük egymást, segítünk egymásnak, és kezünket nyújtjuk egymás felé, akkor az összetartozás és az egység színterévé tudjuk tenni az egyházat. Még azok számára is, akik nem tudnak kosárlabdázni!