Hitemnek szigete
Illusztrálta: Allen Garns
A Chile partjaitól 670 km-re fekvő Robinson Crusoe-szigeten nőttem fel. A szüleim hitre és kitartásra neveltek bennünket a testvéreimmel.
Az egyik emlékezetes leckéjük egy vasárnapi szakadó esőhöz kötődik. A szüleim tudták, hogy van egy betartandó kötelezettségvállalásuk az Úr felé: el kell menniük istentiszteletre. Az esernyőink töröttek voltak, így csak kabáttal és csizmával tudtunk védekezni a vihar ellen. Édesanyámnak az az ötlete támadt, hogy húzzunk magunkra műanyag szemeteszsákokat. Mi voltunk az egyetlenek, akik az esőben az utcán gyalogoltak, de ezt nem szégyelltük. Tudtuk, hogy azt tesszük, amit az Úr elvár tőlünk.
Amikor megérkeztünk a kápolnának használt házhoz, rájöttünk, hogy aznap rajtunk kívül nem lesz ott senki. Ez sokszor előfordult vasárnaponként. Édesapám szolgált a gyülekezet elnökeként, és gyakran vezetett le olyan gyűléseket, amelyen csak gyermekek és néhány segítőegyleti nővér vett részt. Az úrvacsorát is ő áldotta meg és osztotta ki.
Hiányoznak azok az idők, amikor családként jártunk istentiszteletre. Becses emlékként őrzöm a közös himnuszénekléseket és azt, amikor Mennyei Atyánkról és a Fiáról, Jézus Krisztusról tanultunk. A szívem ma is a Robinson Crusoe-szigeten van. Az volt minden gyermekkori élményem, köztük a szüleimtől kapott evangéliumi tanítások színhelye is.
Mivel a szigeten az egyháznak csak kevés tagja volt, nem álltak rendelkezésünkre a sok más egyháztag által élvezett programok és források. Ám a szüleink megtanítottak minket istentiszteletre járni, imádkozni és a szentírásokat olvasni. Erőre és iránymutatásra leltem, amikor a szentírásokat olvastam és a személyes kinyilatkoztatás pillanataiban volt részem. Emlékszem egy konkrét vasárnapra, amikor megerősítést kaptam, hogy szolgáljak missziót.
A chilei Viña del Marban jártam főiskolára, és emlékeztem rá, hogyan mentek velem a szüleim istentiszteletre akár esett, akár fújt, akár sütött a nap, akár hullott a jég. Ez az emlék minden egyes vasárnap arra késztetett engem, hogy kikeljek az ágyból, elkészüljek és elmenjek istentiszteletre – mindegy, mi volt odakint.
Gyermekkoromban is, misszionáriusként is, ma pedig feleségként és édesanyaként is Jézus Krisztus evangéliuma az életem középpontja. Most, hogy már saját családom van, a férjemmel tovább fogjuk adni a gyermekeinknek a szüleim hithű példáját.