A szolgálat szentebb mintája
Írta: Patrick Kearon elder
a Hetvenek Elnökségéből
A Brigham Young Egyetem, Idahón 2018. május 6-án elhangzott, Az Úr igaz és élő egyházának fémjele című, fiatal felnőtteknek szóló világméretű áhítat alapján.
Kövessük hát még készségesebben, még eredményesebben az élő Krisztust, miközben igaz tanítványaivá igyekszünk válni azáltal, hogy úgy végezzük a szolgálattételt, ahogy azt Ő tenné.
Illusztrálta: Kelley McMorris
15–16 éves koromban teljesen magamba fordultam, és sokunkhoz hasonlóan a serdülőkor nyugtalanságot, bizonytalanságot és sebezhetőséget hozott az én életembe is. Elveszettnek, feszélyezettnek és esetlennek éreztem magam. Nyilván nem segített az sem, hogy a szüleim a távoli Szaúd-Arábiában laktak, miközben én bentlakásos iskolába jártam Anglia partvidékének egy sivár részén. A Roxfort még Piton professzorral együtt is kedélyes helynek számítana az iskolámhoz képest.
Ezen a partszakaszon gyakori volt a rossz idő, de az egyik télen különösen félelmetes vihar érkezett az Ír-tenger felől, orkán erejű széllökésekkel. Nagyjából ötezer otthon került víz alá, az élelem kifogyóban volt, az emberek pedig áram, illetve bármiféle fűtés és világítás nélkül maradtak.
Amikor visszavonult az ár, az iskola kiküldött minket, hogy segítsünk a takarítási munkálatokban. Megdöbbentő volt ilyen közelről tapasztalni meg egy természeti csapást. Mindent víz és sár borított. Az árvízkárosultak arca hamuszürke volt, és komor. Napok óta nem aludtak. Az iskolatársaimmal együtt munkához láttunk: felsőbb szintekre hordtuk az átázott holmikat, és felszaggattuk a tönkrement padlószőnyegeket.
Ám a legnagyobb hatást mégis a kialakuló bajtársiasság gyakorolta rám. Csodálatos, jólelkű érzés kötötte össze a kiemelkedő ügyben, emberpróbáló körülmények között egyesülő embereket. Később eltöprengtem azon, hogy a bizonytalanságnak a serdülőkori elmémet rendszerint emésztő érzései eltűntek, miközben ebben a felebarátaink megsegítésére irányuló nagyszerű erőfeszítésben vettem részt.
A felfedezésnek, mely szerint a komorságom és az állandó önmagammal való foglalkozás ellenszere a másoknak való segítségnyújtás, meg kellett volna változtatnia engem. De nem így történt, mert nem érintett meg elég mélyen ez a felismerés, és nem gondoltam bele jobban abba, hogy mi is történt. Mindezt csak később értettem meg.
Felkérés szolgálattételre
Anya és lánya. Fényképezte: Linda Jean Purnell
Ezen gondolkodtam a 2018. áprilisi általános konferencia alatt is, amikor többször is hallottam a felkérést, miszerint szolgálattételünk hasonlítson a Szabadító szolgálattételéhez: fakadjon szeretetből és annak felismeréséből, hogy mindannyian Mennyei Atyánk gyermekei vagyunk.
Nem azért szolgálunk, mert számolják és mérik a szolgálatunkat, hanem azért, mert szeretjük Mennyei Atyánkat, és egy magasztosabb és nemesebb törekvés hajt minket: hogy segítsünk a barátainknak megtalálni a Hozzá hazavezető ösvényt, és meg is maradni azon. Oly módon szeretjük és szolgáljuk felebarátainkat, ahogy azt Jézus is tenné, ha a helyünkben lenne: valóban az emberek életének javítására és terheik könnyítésére törekedve. Innen ered az az öröm és tartós megelégedettség, melyben az is részesül, aki ad, és az is, aki kap, miközben osztozunk annak gyümölcsein, hogy tudjuk és érezzük végtelen értékünket és Isten irántunk érzett örök szeretetét.
„Az Úr igaz és élő egyházát mindig is egy olyan szervezett erőfeszítés fogja fémjelezni, mely az Isten egyes gyermekeinek és a családjuknak nyújtandó szolgálattételre irányul – jelentette ki Russell M. Nelson elnök. – Mivel ez az Ő egyháza, szolgáiként mi is az egyénre irányítjuk a szolgálattételünket, éppen úgy, ahogyan Ő is tette. Szolgálattételünket az Ő nevében, az Ő hatalmával és felhatalmazásával, és az Ő szeretetteljes kedvességével fogjuk végezni.”1
Tudom, hogy ha hallgatunk erre a szolgálattételi felhívásra, akkor képesek vagyunk arra, hogy magunkon kívülre tekintsünk; növekedjen a hitünk, az önbizalmunk és a boldogságunk; és felülkerekedjünk az önmagunkra fordított figyelmen, valamint az azzal együtt járó ürességen és komorságon.
A szolgálattétel átalakít bennünket
Az a szép az ilyesfajta szolgálattételben, hogy segít másoknak, ugyanakkor minket is megváltoztat azáltal, hogy elvonja a figyelmünket az aggodalmainktól, a félelmeinktől, a szorongásainktól és a kételyeinktől. Mások szolgálata először talán csupán eltereli a figyelmünket a saját gondjainkról, de aztán hamar át is lényegül valami sokkal magasztosabbá és szebbé. Világosságot és békességet kezdünk tapasztalni, úgy, hogy szinte észre sem vesszük. Nyugalmat, melegséget és vigaszt nyerünk. És megismerünk egy olyan örömöt, mely semmilyen más módon nem érhető el.
Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) a következő magyarázatot adta: „A szentírásokban említett bővelkedő élet egy lelki végösszeg, mely úgy jön ki, hogy megsokszorozzuk a másokért végzett szolgálatunkat, és a tehetségeinket Isten és az emberek szolgálatában fektetjük be.” Hozzátette: „Másokat szolgálva tartalmasabbá válik az életünk; mi több, könnyebbé válik »megtalálnunk« magunkat, mivel sokkal, de sokkal több van így bennünk, amit megtalálhatunk!”2
A Mestertől jövő felkérés
Krisztus és a halászok. Készítette: J. Kirk Richards
Tanulságos, hogy amikor a Szabadító elhívta Pétert, Andrást, Jakabot és Jánost, hogy kövessék Őt, ők azonnal irányt váltottak, és elkezdtek Őrá összpontosítani: „azonnal otthagyván a hálókat, követék őt” (Máté 4:20).
Később azonban, miután a Szabadítót a legkegyetlenebb módon elvették tőlük, visszatértek a halászathoz, gondolván, hogy ahhoz értenek. Egy alkalommal a feltámadt Szabadító odament hozzájuk, amikor épp sikertelenül halásztak.
„Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták azt a halaknak sokasága miatt” (János 21:6).
Ez nemcsak azt mutatta meg nekik, hogy Ő egyáltalán nem veszített a hatalmából, de azt is nyilvánvalóan eléjük tárta, hogy rossz helyen keresgélnek és rossz dologra összpontosítanak. Amikor a parton együtt ették a halat, a Szabadító háromszor is megkérdezte Pétert, hogy szereti-e Őt. Az egyre nyugtalanabbá váló Péter minden egyes alkalommal azt felelte, hogy igen. Péter mindegyik válaszát követően Jézus arra kérte őt, hogy legeltesse az Ő juhait. (Lásd János 21:15–17.)
Vajon miért kérdezte meg Pétertől a Szabadító háromszor is, hogy szereti-e Őt? Péter már korábban is elhívást kapott Jézus követésére, és akkor azonnal reagált, hátrahagyva a halászatot. Azonban amikor Jézus elvétetett tőlük, Péter gyászolt, és elveszettnek érezte magát. Visszatért az egyetlen dologhoz, amiről úgy érezte, hogy ismeri: a halászathoz. Már most, Jézus azt akarta, hogy Péter ezúttal valóban hallja meg Őt, és fogja fel a felkérés súlyát. Péternek meg kellett értenie, mit jelent a feltámadt Krisztus tanítványának és követőjének lenni most, hogy testben már nem lesz ott mellettük.
Mit kívánt az Úr Pétertől? Azt, hogy legeltesse és őrizze a juhait és a bárányait. Ezt a munkát kellett elvégezni. Péter felismerte Mesterének e gyengéd, ám egyértelmű hívását, és a főapostol reagált is erre, hősiesen és rettenthetetlenül annak a szolgálattételnek szentelve élete hátralevő részét, melyre el lett híva.
Kezdjétek imával!
Ma is van a földön egy főapostol. Nelson elnök azt a felkérést intézi hozzátok és hozzám is, hogy legeltessük Jézus juhait. A figyelmünket elterelő és követelő alacsonyabb rendű dolgok közepette a kihívás abban rejlik, hogy reagáljunk is erre a felhívásra, és cselekedjünk – hogy ténylegesen tegyünk valamit, valóban változtassunk, és éljünk másképp.
Ekkor felmerülhet bennetek a kérdés: „Hol kezdjem?”
Kezdjétek imával! Nelson elnök azt a kihívást állította elénk, hogy „nyújtózkodj[un]k a személyes kinyilatkoztatás elnyerését illető jelenlegi lelki képessége[in]ken túlra”3. Kérdezzétek meg Mennyei Atyátoktól, hogy mit tehetnétek, és kiért. Reagáljatok minden kapott benyomásra, tűnjön az bármennyire is jelentéktelennek! Váltsátok cselekedetre! A kedvesség minden apró cselekedete kifelé tekintésre késztet minket, és meghozza a maga áldásait. Lehet ez egy kedves, váratlan üzenet küldése valakinek. Lehet egy virág, egy kis sütemény vagy egy kedves szó. Lehet egy kert vagy udvar rendbetétele, a szennyes kimosása, autómosás, fűnyírás, hólapátolás vagy csak az illető meghallgatása.
Jean B. Bingham, a Segítőegylet általános elnöke ezt mondta: „Olykor azt gondoljuk, valami hatalmas vagy hősies dolgot kell véghez vinnünk, hogy az a felebarátaink szolgálatának »számítson«. A szolgálat egyszerű tettei azonban mélységes hatással lehetnek másokra – csakúgy, mint saját magunkra.”4
Talán vonakodtok megtenni az első lépést, mert úgy vélitek, hogy nincs időtök rá, vagy úgysem tudtok változást elérni, de meg fogtok lepődni, hogy mire képes akár még egy aprócska dolog is. Nelson elnök a szolgálat magasztosabb és szentebb mintáját vázolta fel számotokra és számomra. Ha reagálunk erre, akkor rájövünk, mennyire eltölt, felszabadít és megnyugtat ez minket, és hogy miként lehetünk mi a változás és a vigasz elősegítésének eszköze mások életében.
Vannak időszakok – például egy misszió befejezésekor –, amikor kísértést érezhetünk, hogy ezt mondjuk: „Na, megcsináltam. Most már szolgáljon valaki más. Pihenni akarok.” Azonban az igazi szolgálattétel nem szünetel. Ez egy életmód. A rendszeres tevékenységeinkben tarthatunk szünetet és vakációt, hogy pihenjünk és újult erőre kapjunk, ám azon szövetségbeli felelősségünk, hogy úgy szeressünk másokat, ahogy Ő szeret minket, és hogy tápláljuk az Ő juhait, soha nem szünetel.
A világméretű egyház szolgálattétele
Egymást átölelő orvos és beteg. Fényképezte: Wendy Gibbs Keeler
Nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan egyházhoz tartozom, mely a szolgálattételt átülteti a gyakorlatba. Csupán 2017-ben az egyházunk tagjai több mint 7 millió önkéntes munkaórát áldoztak a szegényeknek és a rászorulóknak adott étel megtermelésébe, betakarításába és szétosztásába. Az egyház félmillió embernek biztosított tiszta vizet, valamint 41 országban 49 ezer ember számára kerekesszéket. Önkéntesek 40 országban biztosítottak szemüvegeket és szemészeti ellátást, illetve nyújtottak képzést a látáskárosultakat gondozó 97 ezer ember számára; 38 országban 33 ezer ápolót képeztek ki a kismama- és újszülöttgondozás területén. Nem is szólva a Segítő kezek programról, mely révén az utóbbi néhány év során népünkből százezrek ajánlottak fel többmillió önkéntes órát. Jézus Krisztus Egyházának tagjai azok segítségére sietnek, akiket kicsi vagy nagy csapások sújtanak, valamint építik-szépítik a környéküket és a közösségüket.
Az egyház nemrég indult JustServe kezdeményezése, amely nagyszerű szolgálati lehetőségeket sorol fel, máris több mint 350 ezer regisztrált önkéntest vonzott, akik több millió órányi időt szenteltek a helyi közösségükben való segítségnyújtásnak.5
Ez a tettek egyháza. Ezt tesszük mi. Ezt teszitek ti. Legyen hát ez a meghatározó jellemvonása annak, hogy kik vagytok.
Háromféle szolgálat
Szeretném kiemelni a szolgálat három olyan általános fajtáját, melyre mindannyiunknak lehetősége nyílik.
1. Olyan szolgálat, amikor megbízást vagy felkérést kapunk egy egyházi feladat elvégzésére. Ekkor mindannyian igyekszünk olyan szolgálattételt nyújtani, melyet becsben tartanak, nem pedig mérnek; ahol gondolunk azokra, akiket a gondjainkra bíztak, imádkozunk értük, és segítjük őket.
2. Olyan szolgálat, melynek elvégzésére saját késztetésből adódóan vállalkozunk. Ez az első kiterjesztése, mely át fogja hatni a mindennapi cselekedeteinket és kapcsolatainkat, ha még tudatosabban igyekszünk elfeledkezni magunkról, és kifelé, mások felé fordulni. Ez esetben nincs hivatalos megbízatás, de az a vágy hajt minket, hogy Krisztust kövessük, hogy kezdjünk el kedvesebbek és figyelmesebbek lenni a körülöttünk lévőkkel.
3. Közszolgálat. Ahol helyénvaló, ott vegyetek részt a politikában, figyelmeteket a szolgálatra, valamint az egyének és a közösségek felemelésére összpontosítva. Kerüljétek azt a fajta politikai szekértábor-logikát, amely oly szélsőségesen megosztóvá, harsánnyá és rombolóvá vált szerte a közösségekben, országokban és földrészeken. Csatlakozzatok más politikusokhoz, akik közös ügyet találnak azért, hogy gyógyulást hozzanak a hatáskörükbe tartozók gondterhelt életébe, és azon túl is. Ti lehettek a mértéktartás és az észszerűség hangjai, a társadalom minden szegletében pártfogolva a méltányosságot. Egyre inkább szükséges, hogy energiát fektessetek az efféle jeles állampolgári részvételbe.
Meg tudjuk változtatni a saját világunkat
A híreket olvasva azt érezhetjük, hogy egyre jobban félresiklik a világ. Ha mindannyian mindennap teszünk valamit, kis és nagy dolgokat, akkor meg tudjuk változtatni a saját magunk és a körülöttünk lévők világát. Felebarátaitokat szolgálva, és felebarátaitokkal együtt a közösségetekben szolgálva, össze fogtok barátkozni olyanokkal, akik szintén segíteni szeretnének. Ezek erős barátságok lesznek, hidakat építve kultúrák és meggyőződések között.
Ha reagáltok a felkérésre, mely szerint végezzetek szolgálattételt úgy, ahogy azt Jézus teszi, akkor átalakulást fogtok tapasztalni, és egyre inkább önzetlenek lesztek. Fel fogjátok fedezni a Szabadító módján végzett szolgálattételből eredő örömöt, magatok mögött hagyva a vélt alkalmatlanságaitokból eredő szorongást, bizonytalanságot és komorságot.
Talán eszetekbe is jutott egy név vagy egy ügy. Akkor ez valószínűleg a Lélektől érkező hívás – amelyet talán már korábban is hallottatok. Nyújtsátok hát ki a kezeteket, tekintsetek kifelé, és emeljétek fel az embereket! Határozzátok el, hogy válaszoltok erre a hívásra, és imádkozzatok már ma arról, hogy mit tehetnétek. Amikor látjátok és érzitek, milyen áldásokat hoz ez nektek és azoknak, akikért szolgálattételt végeztek, akkor napi gyakorlatotokká akarjátok majd tenni ezt.
A legmagasztosabb és legfőbb törekvésünk az, hogy Isten minden gyermekével megosszuk Jézus Krisztus evangéliumának világosságát, reményét, örömét és célját, és segítsünk nekik megtalálni a hazavezető ösvényt. A tettekre váltott evangélium megnyilvánulása az, ha segítjük őket, és szolgálattételt végzünk. Ezt az életmódot választva fel fogjuk fedezni, hogy az milyen sajátos megelégedettséget eredményez, és ily módon lelhetünk rá arra a békességre és örömre, amely eddig talán elkerült minket.
Így élt a Szabadító, és azért élt így, hogy nagyszerű, végtelen és engesztelő ajándéka által tökéletes balzsamot és végső gyógyulást nyújtson nektek és nekem. Kövessük hát még készségesebben, még eredményesebben az élő Krisztust, miközben igaz tanítványaivá igyekszünk válni azáltal, hogy úgy végezzük a szolgálattételt, ahogy azt Ő tenné.