A hit képmásai
Iona Wikaira
Új-Zéland, Kaikohe
Iona kedvenc sportja az oldaltámaszos kenuval való evezés (új-zélandi kifejezéssel: waka ama). Szívesen megy ki a vízre, ahol távol lehet a munkahelyi nyomástól.
Habár büntetés-végrehajtási felügyelőként Iona számára nem ismeretlenek a nehéz helyzetek, Jézus Krisztusba vetett hite révén képes erős és nyugodt maradni.
Christina Smith, fényképész
Már hét éve dolgozom büntetés-végrehajtási felügyelőként. Egy évig a nők börtönében dolgoztam, majd áthelyeztek egy kizárólag férfi rabok elhelyezésére szolgáló börtönbe, ahol immár hat éve dolgozom.
Büntetés-végrehajtási felügyelőként az volt számomra az egyik legmegindítóbb történet, amikor tanúja voltam annak, ahogy egy édesanya találkozik a gyermekeivel. Akkor már négy vagy öt éve nem látta őket. A gyermekek szemében látható volt a sokéves különlét keltette könny és fájdalom. A találkozás megrendítő volt, de hivatalos személyként az ember nem mutathatja ki az érzelmeit. Ez nagyon nehéz volt számomra. El kellett fordítanom a fejemet, hogy lenyugodjak és összeszedjem magam. Én is anya vagyok, és el sem tudom képzelni, hogy éveken át távol legyek a gyermekeimtől, és ne láthassam őket, ne beszélhessek velük, de még csak meg se oszthassam velük az érzéseimet.
Egy büntetés-végrehajtási felügyelőnek erősnek kell lennie. Meg kell tudnod védeni magadat, és tudnod kell uralni a helyzetet. Néha feszültté válnak a dolgok, úgyhogy muszáj határozottnak lenni, amikor másokkal beszélsz. Főként akkor, amikor a fogvatartottakkal beszélsz, és csillapítod az emberpróbáló – időnként robbanásig feszült – helyzeteket. Emiatt egyesek azt gondolhatják, hogy kemény, szigorú ember vagyok, de nem mindig vagyok ilyen.
A munkahelyemen úgy érzem, hogy körülvesz a világ, de amikor nem a munkahelyen vagyok, hanem otthon vagy istentiszteleten, akkor az ott érzett lelkiségnek köszönhetően más érzések töltenek el. Az evangéliumi élet egyik öröme, hogy nem kell a világból valónak lenned. A világban vagy, de nem kell, hogy magába olvasszon a világ egésze.
Nagyon szeretem a vasárnapokat, mert akkor ott lehetek istentiszteleten; olyankor lelki lakomában van részem, és emlékezem Urunkra és Szabadítónkra, Jézus Krisztusra. Örülök, hogy részem lehet ebben. Örömmel szolgálok az egyházban, és élvezem mindazt, amiben az evangéliumnak köszönhetően részünk van.
Egykor én is a világból való voltam, és sok kemény leckét tanultam meg. Annyira hálás vagyok, amiért most már teljesen tevékeny vagyok az egyházban, és két lábbal, szilárdan állok Jézus Krisztus evangéliumában! Gyakran kívánom, hogy bárcsak a munkahelyemen lévő emberek is éreznék azt az örömöt, amelyet én érzek az egyház tagjaként.
Rájöttem, hogy amikor az emberek a munkahelyi környezetedben tudják rólad, hogy az egyház tagja vagy, és látják, hogy a környezeted hatására sem engedsz a normáidból, akkor tisztelni fognak téged és az egyházat. Ezért fontos számomra, hogy megpróbáljak jó példát mutatni arra, hogy milyen is egy utolsó napi szent.
Minden helyzetben így gondolkodom: „Mit szeretne a Szabadító, hogyan viselkedjek?” vagy „Mit szeretne, hogyan kezeljem ezt?” Mindenben, ami velem történik, azon vagyok, hogy a tetteim azt tükrözzék, amit a Szabadító is tenne. Ez segít abban, hogy a kemény munkahelyi környezettel járó zűrzavar ellenére is sokkal higgadtabb és nyugodtabb legyek.
Hálás vagyok a Szabadítómnak és Mennyei Atyámnak azokért a kihívásokért és megpróbáltatásokért, amelyeken felül tudtam kerekedni a hitem által, és mert hittem Bennük. Valahányszor megpróbáltatásokon megyek keresztül, és elmondok egy imát, minden alkalommal békességet érzek a szívemben. Tudom, hogy nem élhetek Nélkülük. Mindig elismerem a kezüket mindabban, amit teszek.