Rakotomalala Alphonse

Madagaszkár, Sarodroa

Amikor Rakotomalala érdeklődni kezdett az evangélium iránt, a legközelebbi gyülekezeti ház Antsirabe városában volt, 50 kilométerre a falujától, Sarodroától. Rakotomalala és az egyik barátja minden vasárnap valahogy megoldotta a beutazást.

Napjainkban Sarodroában már van egy kis gyülekezeti ház, ahol vasárnaponként több mint 100 egyháztag találkozik. Rakotomalala tanúja lehetett annak, ahogy a faluja befogadja az evangéliumot. Eddig már négy misszionárius szolgált Sarodroából, és az egyház egyre növekszik.

Fényképezte: Cody Bell

Amikor a nagyapám megbetegedett, elutaztam hozzá Antsirabébe, hogy mellette lehessek. A misszionáriusok többször is ellátogattak hozzá. Sem nagyapa, sem én nem voltunk az egyház tagjai, de szívesen beszélgetett a misszionáriusokkal. Az egyik este adtak nagyapának egy áldást, majd egy családi estet követően átnyújtottak nekünk egy Mormon könyvét.

„Kérjük, olvassátok el ezt a könyvet, és kérdezzétek meg Istent, hogy igaz-e” – mondták nekünk.

Amikor visszatértem Sarodroába, nem akaródzott elolvasnom a Mormon könyvét, mert úgy gondoltam, hogy nem igaz. Aztán egy nap annyira beteg lettem, hogy napokig ki se tudtam mozdulni a házból. Miközben valamit kerestem, amivel elfoglalhatnám magamat, ráakadtam a Mormon könyvére, és elkezdtem olvasni.

Később visszatértem Antsirabébe, és találkoztam a misszionáriusokkal. Ők részletesebben tanítottak engem a Mormon könyvéről és Joseph Smith prófétáról. Azt mondtam nekik, hogy nincs szükségünk prófétákra, és hogy napjainkban sincs próféta. A misszionáriusok arra kértek, hogy imádkozzak Istenhez, és kérdezzem meg, hogy van-e jelenleg is próféta. Megígérték, hogy Isten válaszolni fog. Imádkoztam, és éreztem, hogy amit a misszionáriusok mondtak, igaz.

Szerettem volna istentiszteletre járni, de nem volt pénzem buszjegyre. Beszéltem egy lánnyal, Razafindravaonasolóval, aki a barátom, és ő azt mondta, hogy mehetnénk az én kerékpárommal. Minden vasárnap két órát kerekeztünk Sarodroából Antsirabébe. Amikor elfáradtam a tekerésben, én hátraültem, és ő kezdett tekerni. Amikor ő fáradt el, ismét helyet cseréltünk.

Később Razafindravaonasolo családja is és én is csatlakoztunk az egyházhoz. Antsirabébe jártunk istentiszteletre, amíg meg nem nyílt egy gyülekezet Sarodroában. Annyira boldogok voltunk, amikor a saját falunkban mehettünk istentiszteletre!

Razafindravaonasolo édesapját hívták el gyülekezeti elnöknek. Egy napon leült velem és arra biztatott, hogy készüljek misszióba. Én nem gondoltam, hogy megfelelnék a szolgálatra, de ő biztosított arról, hogy képes vagyok rá. Elfogadtam az elhívást, hogy a Madagaszkári Antananarivo Misszióban szolgáljak. Ma már házas vagyok, és van két gyerekem. Hálás vagyok a családomért, és el sem tudnám mesélni az összes olyan élményemet, amelyek által megtudtam, hogy ez az egyház igaz.