A szószékről
Kosarak és kompótok
Okazaki nőtestvér fényképe az Egyháztörténeti Könyvtár jóvoltából; egyéb képek: Getty Images
Isten számos ajándékot adott nekünk, nagymértékű sokszínűséget és sok különbséget, de van valami alapvető, amit mindannyian tudunk egymásról: hogy mind az Ő gyermekei vagyunk.
Az egyház tagjaiként az a kihívás áll előttünk, hogy mindannyian tanuljunk egymástól, hogy ezáltal szeressük egymást, és együtt fejlődjünk.
Az evangélium tanai nélkülözhetetlenek. Fontosságuk alapvető, ám a csomagolás szabadon választható. Hadd mondjak egy egyszerű példát, mely szépen szemlélteti az egyház tanai és azok kulturális csomagolása közti különbséget. Ebben az üvegben utah-i őszibarackokból készült kompót van, amelyet egy utah-i háziasszony tett el, hogy havazás idején is tudjon mit adni a családjának. A hawaii háziasszonyok nem főzik be a gyümölcsöket. Annyi gyümölcsöt szednek, hogy elég legyen néhány napra, és ilyen kosarakban tárolják a családjuk számára. Ebben a kosárban van egy mangó, banánok, egy ananász és egy papaja. Ezeket… egy polinéz háziasszony [szedte] a családja ellátására egy olyan éghajlaton, ahol egész évben érik a gyümölcs.
A kosár és a kompótosüveg két különböző tárolóeszköz, de a tartalmuk azonos: a családnak szánt gyümölcs. Az üveg jó, a kosár pedig rossz? Nem, mindkettő jó. Olyan tárolóedények ezek, amelyek megfelelnek az emberek kultúrájának és szükségleteinek. És mindkettő megfelelő a benne tárolt tartalomhoz, a gyümölcshöz.
Mi hát a gyümölcs? Pál ezt mondja nekünk: „[A] Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség [és] mértékletesség” [Galátziabeliek 5:22]. A Lélek gyümölcse szeretetben, örömben és békességben egyesít minket a Segítőegylet nőtestvériségében, a papsági kvórumok férfi testvériségében, az úrvacsoravétel miatti áhítatos összegyűlésben – akár Tajpejben, akár Tongán van az a Segítőegylet; akár Montanában, akár Mexikóban van az a papsági kvórum; és akár a Fidzsi-szigeteken, akár a Fülöp-szigeteken zajlik az az úrvacsorai gyűlés.
[…] Amikor elhívtak a Segítőegylet általános elnökségébe, [Gordon B.] Hinckley elnök ezt a tanácsot adta nekem: „Különleges jellegzetességgel gazdagítod ezt az elnökséget. Úgy fognak rád tekinteni, mint aki az Amerikai Egyesült Államok és Kanada határain kívül lévőket is képviseli… Az egyházzal meglévő saját egységüket fogják látni benned.” Megáldott engem azzal, hogy megoldódhasson a nyelvem, amikor az emberekhez szólok.4
[Amikor más országokban beszéltem,] éreztem, hogy a Lélek elviszi a szavaimat a szívükhöz, és éreztem, ahogy „a Léleknek gyümölcse” a szeretetüket, az örömüket és a hitüket hozza nekem cserébe. Éreztem, ahogy a Lélek eggyé tesz bennünket.
Fivérek és nőtestvérek! Legyenek bár a gyümölcseitek barackok vagy banánok, és hozzátok bár azokat kompótosüvegekben vagy kosarakban, köszönjük nektek, amiért szeretettel ajánljátok fel azokat. Atyánk a mennyben, hadd legyünk egyek és hadd legyünk a tiéid5 – ezért imádkozom a Szabadítónk, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.