„Azt már nem!”
„…amennyiben valaki bort vagy erős italt iszik közöttetek, íme, ez nem jó, se nem illő Atyátok szemében” (T&Sz 89:5).
Azt hittem, hogy a legjobb barátom, Chase, bármit megtenne. Ha megkérdeztem, le mer-e ugrani a lépcsőnk legmagasabb fokáról, ő megcsinálta. Ráadásul nekifutásból!
Ha megkérdeztem, fel mer-e ülni az átfordulós hullámvasútra, nemcsak hogy felszállt rá, de rögtön az első sorba ült!
És ha azt mondtam, hogy olyan nincs, hogy oda merne köszönni Juliának, aki a legszebb lány a suliban, akkor nem csak hogy köszönt neki, de leült hozzá, és még beszélgetett is vele öt percig!
Azt gondoltam, Chase bármit megtenne. Így hittem, egészen a mai napig.
Chase majdnem mindennap átjön hozzánk. Nagyon közel lakunk egymáshoz, csak egy ház választ el bennünket. De szombaton vagy vasárnap nem szoktunk találkozni. Vasárnap istentiszteletre megy, hétfőnként meg valamilyen családi estjük van. Ezekre néhányszor engem is meghívott. Emlékszem, ilyenkor kakaós sütit ettünk, meg játszottunk. Nagyon jól éreztem magam.
Chase általában suli után jön át hozzánk játszani. Ennek tényleg örülök, mert anya és apa ekkor még dolgoznak. Chase-szel mindig remekül lehet játszani. Rengeteg tréfát kieszelünk. Chase mindenkivel jóban van. Soha nem hallottam, hogy egy rossz szava is lett volna valakiről, még ha az illető nem is volt túl kedves.
Ma éppen kosaraztunk. Nagyon meleg volt, így megkérdeztem Chase-t, akar-e inni valamit.
„Naná!” – mondta, miközben letette a fűre a labdát, és már rohant is a bejárathoz.
Besétáltunk a konyhába. Mikor kinyitottam a hűtőt, megborzongtunk a kiáradó hidegtől. Bekukkantva a hűtőbe először csak a gyümölcslevet és a tejet vettem észre. Aztán megakadt a szemem valamin.
Volt ott egy doboz sör is, amit apa már felbontott. Soha nem tudná meg, ha innánk belőle egy kicsit. Kivettem a hűtőből, majd Chase-hez fordultam:
„Kipróbálod?” – kérdeztem.
„Mi ez?” – nézett rám.
„Hát sör! – mondtam. – Apa mindig ezt issza. Nem fogja észrevenni, ha beleiszunk.”
Chase erre felhúzta a szemöldökét, csípőre tette a kezét, és átható pillantást vetve rám olyat mondott, amit azelőtt soha nem gondoltam volna, hogy kiejtene a száján.
„Azt már nem!” – felelte.
„Te tényleg nemet mondtál?” kérdeztem megdöbbenve.
„A sör nem nekünk való – magyarázta. – Nem szabad innunk belőle. Butaságokat csinál tőle az ember.”
„Egyetlen kis kortytól biztosan nem – mondtam. – Nézd, megmutatom!”
A számhoz emeltem a dobozt, ittam egy kortyot, és mosolyt erőltettem az arcomra. Borzasztó íze volt, de menőnek akartam látszani.
„Na? Szerinted butábbnak látszom tőle?” – kérdeztem.
„Azt hiszem, hazamegyek – közölte hirtelen Chase. – És ne igyál többet abból a vacakból. Egyáltalán nem jó ötlet.”
Figyeltem Chase-t, ahogy kilép az ajtón, és hazafut. Egyre csak azon csodálkoztam, hogy miért van az, hogy egy olyan fiú, aki szinte bármit megtesz, nem hajlandó inni egy korty sört.
Még ittam belőle egy kicsit, hogy Chase elment. „Fúj! Ez tényleg nagyon rossz!” – gondoltam magamban, majd visszatettem a dobozt a hűtőbe.
Chase-nek talán mégis igaza volt.
Illusztráció: John Zamudio; Jézus Krisztus. Készítette: Harry Anderson. Az Egyháztörténeti Múzeum jóvoltából