Helyezzétek bizalmatokat az Úrba!

M. Russell Ballard elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Tegyetek meg minden tőletek telhetőt azért, hogy megosszátok Jézus Krisztus evangéliuma visszaállításának nagyszerű üzenetét.

Ballard nőtestvérrel nemrég tértünk haza egy olyan küldetésről, melynek során öt európai országban jártunk. Részünk volt abban a kiváltságban, hogy találkozhattunk sok misszionáriusunkkal – talán pont a ti fiaitok és leányaitok közül néhánnyal. Thomas S. Monson elnök bejelentése óta, mely szerint csökkent a korhatár a fiatal férfiak és a fiatal nők szolgálata vonatkozásában, több mint 3 000 misszionáriussal volt szerencsém találkozni. Krisztus világossága ragyog az arcukon, és alig várják, hogy előre mozdíthassák a munkát – hogy tanítsanak, kereszteljenek, tevékennyé tegyenek, és hogy erősítsék és építsék Isten királyságát. Azonban aki találkozik velük, hamar felismeri, hogy egyedül nem tudják elvégezni ezt a munkát. Ma az egyház minden tagjához szeretnék szólni, mert egyre égetőbbé válik az, hogy mindannyian személyesen részt vegyünk az evangélium megosztásában.

Joseph Smith próféta sokszor idézett kijelentése szerint: „Mindazok után, ami elhangzott, a legnagyszerűbb és legfontosabb munka az evangélium prédikálása” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 345.).

1974-ben Spencer W. Kimball elnök azt mondta: „A misszionáriusi munkának talán az a legfőbb indoka, hogy a világnak lehetősége legyen hallani és elfogadni az evangéliumot. A szentírások bővelkednek az evangélium tanítására vonatkozó parancsolatokban, ígéretekben, elhívásokban és jutalmakban. Szándékosan használtam a parancsolat kifejezést, mert olyan rendíthetetlen utasításnak látom, mely elől sem egyénekként, sem együttesen nem tudunk megszökni” (“When the World Will Be Converted,” Ensign, Oct. 1974, 4).

Ugyanazon év júliusában Ballard nőtestvérrel és gyermekeinkkel felkerekedtünk, hogy a Kanadai Toronto Misszió felett elnököljünk. Kimball elnök szavai csengtek a fülemben, különösen az, amikor azt kérdezte: „Fivéreim, azon tűnődöm, vajon megteszünk-e minden tőlünk telhetőt. Elégedettek vagyunk azzal, ahogyan az egész világ tanításához hozzáállunk? Immár 144 éve végzünk térítő munkát. Felkészültünk-e arra, hogy megnyújtsuk a lépteinket? Hogy kiszélesítsük a látószögünket?” (Ensign, Oct. 1974, 5).

Arra is megkért minket, hogy gyorsítsunk a tempónkon, és munkálkodjunk közösen az egyház, valamint Isten királysága felépítésén.

Idén júniusban Thomas S. Monson elnök pontosan ugyanezt az üzenetet visszhangozta az egyház tagjaihoz szólva. Elnökünk ezt mondta: „Itt az idő, hogy az egyháztagok és a misszionáriusok összefogjanak és együtt dolgozzanak az Úr szőlőskertjében azért, hogy lelkeket hozhassanak az Úrhoz. Ő előkészítette számunkra azokat az eszközöket, amelyekkel sokféleképpen tudjuk megosztani az evangéliumot, és segíteni fog a munkánkban, ha hittel cselekedve igyekszünk elvégezni azt” (A szabadítás munkájába vetett hit. [Különleges közvetítésen elhangzott beszéd, 2013. június 23.]; lds.org/broadcasts).

Testvéreim, hasznosnak bizonyulhat az, ha elgondolkozunk a próféták tanításain, Joseph Smith idejétől napjainkig. Mindig is arra biztatták és arra szólították fel az egyház vezetőségét és tagjait, hogy buzgón munkálkodva vigyék el az evangélium visszaállításának üzenetét Mennyei Atyánk minden gyermekéhez, szerte a világon.

Üzenetem ma délután az, hogy az Úr igenis felgyorsítja a munkáját. Napjainkban ez csak úgy végezhető el, ha az egyház minden egyes tagja szeretettel közeledve mások felé megosztja Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának az igazságait. Partnerekként együtt kell dolgoznunk a jelenleg szolgáló 80 000 misszionáriusunkkal. Ezt a nagyszerű munkát, különös tekintettel a cöveki és egyházközségi tanácsok vezetőinek feladataira, világosan felvázolja az LDS.org honlap A szabadítás munkájának meggyorsítása című része.

Felméréseinkből tudjuk, hogy a legtöbb tevékeny egyháztag szeretné, ha az evangélium áldásai részét képeznék azok életének, akiket szeretnek – köztük azok életének is, akikkel még soha nem találkoztak. De azt is tudjuk, hogy sok egyháztag alapvetően két okból vonakodik a misszionáriusi munkától és az evangélium megosztásától.

• Az első a félelem. Sok egyháztag még csak nem is imádkozik az evangélium megosztásának lehetőségéért, mert attól tart, hogy olyan valami megtételére kap isteni sugalmazást, amire szerinte nem képes.

• A második ok a misszionáriusi munka mibenlétének félreértése.

Tudjuk, hogy amikor valaki feláll, hogy beszédet mondjon az úrvacsorai gyűlésen, és azt mondja, hogy „ma a misszionáriusi munkáról fogok beszélni”, vagy ha akár Ballard elder feláll az általános konferencián és ugyanezt mondja, néhányan ennek hallatán talán így gondolkodtok: „Na ne, már megint? Ezt már hallottuk.”

Azt is tudjuk, hogy senki nem szeret bűntudatot érezni. Talán azt hiszitek, hogy irreális mindaz, amit kérünk tőletek a barátaitokra és szomszédaitokra vonatkozóan. Az Úr segítségével azonban engedjétek, hogy eloszlassam a bennetek, vagy bármelyik teljes idejű misszionáriusunkban lévő félelmet az evangélium megosztásával kapcsolatban.

Határozzátok el, hogy megteszitek azt, amire Jézus Krisztus kért minket. A Szabadító azt mondta:

„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.

Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.

Avagy ki az az ember közületek, a ki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki?

És ha halat kér, vajjon kígyót ad-e néki?

Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kérnek tőle?!” (Máté 7:7–11).

Testvéreim, a félelmet felváltja a hit és a magabiztosság, ha az egyháztagok és a teljes idejű misszionáriusok letérdelnek és imában arra kérik az Urat, hogy áldja meg őket misszionáriusi lehetőségekkel. Ezt követően meg kell mutatnunk a hitünket és lehetőséget kell keresünk arra, hogy Atyánk gyermekei elé tárjuk Jézus Krisztus evangéliumát, és bizonyos, hogy adódnak majd ilyen lehetőségek. E lehetőségeket soha nem kell erőltetetten vagy mesterségesen előidézni. A testvéreink iránt érzett szeretetünk természetes eredményeként, maguktól jönnek majd. Csak legyetek derűlátók, és akikkel beszéltek, azok érezni fogják a szereteteteket. Ezt az érzést soha nem fogják elfelejteni, még ha nincs is itt az ideje számukra az evangélium befogadásának. A körülményeik alakulásával ez idővel még úgyis változhat.

Ha az Úr munkáját végezve minden tőlünk telhetőt megteszünk, akkor lehetetlen kudarcot vallanunk. Az evangélium megosztása a mi feladatunk, míg a kimenetele az egyéni önrendelkezés gyakorlásának eredménye.

Helyezzétek bizalmatokat az Úrba! Ő a Jó Pásztor. Ismeri nyáját, és a nyája ismeri az Ő hangját. És ma a Jó Pásztor hangja a ti hangotok és az én hangom. Ha mi nem veszünk részt ebben, akkor sokak mellett elhaladunk, akik meghallgatnák a visszaállítás üzenetét. Egyszerűen fogalmazva: hit és cselekedet kérdése ez a mi részünkről. Az alapelvek viszonylag egyszerűek – imádkozzatok egyénileg és a családotokban misszionáriusi lehetőségekért. Az Úr azt mondta a Tan és a szövetségekben, hogy sokan csak azért vannak távol az igazságtól, „mert nem tudják, hol találjanak rá” (T&Sz 123:12).

Nem kell társaságkedvelő személyiségnek, ékesszóló vagy meggyőző tanárnak lennetek. Ha szeretet és remény lakozik bennetek, akkor az Úr ezt ígéri: „…emeljétek fel hangotokat ehhez a néphez [és] mondjátok el a gondolatokat, amelyeket a szívetekbe helyezek, és nem szégyenültök meg az emberek előtt;

Mert …az adott pillanatban megadatik nektek, hogy mit mondjatok” (T&Sz 100:5–6).

A Prédikáljátok evangéliumomat! mindannyiunkat emlékeztet rá, hogy „semmi nem történik a misszionáriusi munkában, amíg nem találsz valakit, akit taníthatsz. Mindennap beszélj annyi emberrel, amennyivel csak tudsz! Az természetes lehet, hogy némileg félénk vagy az emberekkel beszélgetni, de imádkozhatsz a hitért és erőért, hogy bátrabban ki merd nyitni a szádat, és hirdethesd a visszaállított evangéliumot” ([2005], 167.). Ha ti, teljes idejű misszionáriusok, többet szeretnétek tanítani, akkor nap mint nap több emberrel kell beszélgetnetek. Az Úr mindig is ezért küldte szét a misszionáriusait.

Az Úr ismer minket. Tudja, hogy vannak kihívásaink. Tudatában vagyok annak, hogy néhányan közületek nagyon is leterheltnek érzitek magatokat, de remélem, hogy senki nem érzi közületek úgy, hogy az evangélium természetes, derűs megosztása valaha is terhes lehet. Inkább kiváltságról van szó! Nincs az életben nagyobb öröm annál, amikor buzgón részt veszünk az Úr szolgálatában.

A titok nyitja az, hogy Istentől érkezzen a sugalmazás, hogy Tőle kérjetek útmutatást, majd menjetek és tegyétek meg, amire a Lélek késztet. Ha az egyháztagok úgy tekintenek a szabadítás munkájára, mint ami kizárólag az ő feladatuk, akkor az félelmet kelthet bennük. Ha az Úr követésére szólító felhívásként tekintenek rá, melynek során Őhozzá hoznak lelkeket, hogy a teljes idejű elderek és nővérek tanítsák őket, akkor az inspirál, élénkít és felemel.

Nem azt kérjük, hogy mindenki mindent tegyen meg. Mindössze arra kérünk minden egyháztagot, hogy imádkozzon, mert tudjuk, hogy ha minden egyháztag, legyen bár fiatal vagy idős, csak „egyvalaki” felé kinyújtja a kezét mostantól karácsonyig, akkor milliók érzik majd az Úr Jézus Krisztus szeretetét. És mily csodálatos ajándék lenne ez a Szabadítónak!

Hat héttel ezelőtt levelet kaptam egy nagyon sikeres egyháztag misszionárius családtól, a floridai Munnséktól. Azt írták:

„Kedves Ballard elder, 30 perccel a szabadítás munkájának meggyorsításáról szóló világméretű közvetítés után megtartottuk a családi misszionáriusi tanácsgyűlésünket. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy kamasz unokáink is részt akarnak venni ebben. Örömmel jelentjük, hogy a tanácsgyűlésünk óta 200 százalékkal bővítettük a családunk által tanítottak körét.

Unokáink közül néhányan elhozták barátaikat az egyházi gyűlésekre, voltak olyan úrvacsorai gyűlések, melyekre kevésbé tevékeny barátaink is elkísértek minket, és néhány új ismerősünk elkötelezte magát a misszionáriusi beszélgetések mellett. Az egyik kevésbé tevékeny nőtestvérünk nemcsak visszatért az egyházba, de új érdeklődőket is hozott magával.

Senki nem mondott még nemet a misszionáriusi beszélgetések meghallgatására. Mily izgalmas napjainkban egyháztagnak lenni!” (személyes levelezés, 2013. aug. 15.).

Tegyétek meg, amire a Lélek késztet! Fohászkodjatok buzgó imában az Úrhoz! Tegyetek meg minden tőletek telhetőt azért, hogy megosszátok Jézus Krisztus evangéliuma visszaállításának nagyszerű üzenetét.

Egy másik sikeres egyháztag misszionáriustól, Clayton Christensentől is idézek: „Amikor csak képletesen kézen fogtok valakit, és elé tárjátok Jézus Krisztus evangéliumát, mindig érezni fogjátok, a Szabadító mily nagyon szeret benneteket és azt, akinek a kezét megfogtátok” (The Power of Everyday Missionaries: The What and How of Sharing the Gospel [2013], 1).

Isten áldjon benneteket, testvéreim, hogy ráleljetek arra a hatalmas örömre, mely a hitetek általi csodák megtapasztalásából ered. Amint arra Moróni 7. fejezete tanít minket:

„Krisztus ezt mondta: Ha hisztek énbennem, hatalmatokban lesz mindazt megtenni, amit én jónak látok. […]

…mert hit által történnek a csodák, és hit által van az is, hogy angyalok jelennek meg és szolgálnak az embereknek; jaj tehát az emberek gyermekeinek, ha megszűntek ezek a dolgok mert ez hitetlenség miatt következik be, és minden hiábavaló” (Moróni 7:33, 37).

Saját tapasztalatból bizonyságot tehetek nektek arról, hogy az Úr meg fogja hallgatni az imáitokat, és most is, valamint majd éveken át számos lehetőségetek nyílik arra, hogy a Mennyei Atya becses gyermekeivel megosszátok Jézus Krisztus evangéliumát. Monson elnök, mi odafigyeltünk. Mindannyian keresni fogjuk azt az egyvalakit. Azért imádkozom, hogy mindannyian megtapasztalhassuk a misszionáriusi szolgálatból fakadó örömöt, az Úr Jézus Krisztus szent nevében, ámen.