A szövetségek megtartásából származó erő, öröm és szeretet

Linda K. Burton

a Segítőegylet általános elnöke

Kép

Arra kérem mindannyiunkat, hogy vizsgáljuk meg, mennyire szeretjük a Szabadítót, annak mércéjét használva, hogy mennyire vidáman tartjuk meg a szövetségeinket.

Szeretném a beszédemet egy történettel kezdeni, amely megérintette a szívemet.

Egy este egy férfi be akarta terelni öt juhát az akolba éjszakára. A családja nagy érdeklődéssel figyelte, ahogy egyszerűen odaszólt nekik: „Gyertek!”, és erre mind az öt fej azonnal felemelkedett és felé fordult. Az öt juhból négy odaszaladt hozzá, ő pedig szeretettel megpaskolta mindegyikük fejét. A juhok ismerték a hangját, és szerették a férfit.

Az ötödik juh azonban nem indult el felé. Egy nagy anyajuh volt, melyet néhány héttel korábban elajándékozott a tulajdonosa, mondván, hogy vad, csökönyös, és téves irányba vezeti a többi juhot. Az új tulajdonos befogadta a juhot és néhány napig kikötötte a saját mezejére, hogy megtanuljon egy helyben maradni. Türelmesen megtanította neki, hogy szeresse őt és a többi juhot, majd végül már csak egy rövid kötelet kötött a nyakába, de nem kötötte ki.

Aznap este a családja figyelte, ahogy a férfi odament az anyajuhhoz, amely a mező szélén ácsorgott, és gyengéden újra így szólt hozzá: „Gyere! Már nem vagy kikötve. Szabad vagy.” Ezután szeretetteljesen a fejére helyezte a kezét, és visszasétált vele az akolhoz, a többi juhhoz.¹

E történet lelkiségében azért imádkozom, hogy a Szentlélek segítsen ma este mindannyiunknak a szövetségek megtartásáról tanulnunk. Amikor szövetségeket kötünk és tartunk meg, az azt jelenti, hogy úgy döntünk, Mennyei Atyánkhoz és Jézus Krisztushoz kötjük magunkat. Egyfajta elköteleződés ez, hogy a Szabadítót követjük. Bízunk Őbenne és arra vágyunk, hogy kimutassuk az iránti hálánkat, hogy az engesztelés végtelen ajándékán keresztül megfizette az árat, hogy kiszabadítson minket.

Jeffrey R. Holland elder elmagyarázta, hogy „a szövetség egymáshoz kötő lelki szerződés, ünnepélyes ígéret Isten, az Atya felé, hogy egy bizonyos módon fogunk élni, gondolkodni és cselekedni – úgy, ahogyan az Ő Fia, az Úr Jézus Krisztus tette. Cserébe az Atya, a Fiú és a Szentlélek az örök élet pompás teljességét ígérik nekünk”². Ebben az egymáshoz kötő szerződésben az Úr határozza meg a feltételeket, mi pedig beleegyezünk, hogy betartjuk azokat. Szövetségeink megkötése és betartása azon elkötelezettségünk jele, hogy olyanná válunk, mint a Szabadító.³ Törekvésünk annak a hozzáállásnak a kifejlesztésére irányul, melyről így éneklünk az egyik kedvenc himnuszunkban: „Megyek, ahová Te vezetsz… Azt mondom, mit Te akarsz… Mit Te kívánsz, én az leszek.”⁴

Miért kötünk és tartunk meg szövetségeket?

1. A szövetségek megtartása megerősít, hatalmat ad és oltalmaz.

Nefi látomásban látta, milyen nagyszerű áldásokat tartogat az Úr azok számára, akik betartják a szövetségeiket: „És lőn, hogy én, Nefi, láttam Isten Bárányának hatalmát, hogy leereszkedett… az Úr szövetséges népére…; és igazlelkűséggel és Isten hatalmával voltak felfegyverezve, nagy dicsőségben.”⁵

Nemrég egy fiatal nőtestvér személyében kedves új barátot szereztem. Bizonyságát tette nekem, hogy miután részesült a templomi felruházásában, úgy érezte, erőt kapott ahhoz, hogy ellen tudjon állni a korábban számára kihívást okozó kísértéseknek.

Ha megtartjuk a szövetségeinket, bátorságra és erőre is szert teszünk, hogy viselni tudjuk egymás terheit. Egy megtört szívű nőtestvér fiának nehéz erkölcsi kihívással kellett szembenéznie. Mivel hitt a szövetségüket megtartó segítőegyleti nőtestvérekben, nem félt megkérni őket, hogy böjtöljenek és imádkozzanak a fiáért. Egy másik nőtestvér elmondta, azt kívánja, bárcsak ő is kért volna hasonló jellegű imákat a nőtestvéreitől. Évekkel korábban az ő fia is küszködött. Azt kívánja, bárcsak megkérte volna a nőtestvéreket, hogy segítsenek a családjának cipelni ezt a terhet. A Szabadító ezt mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”⁶

Ó, nőtestvérek, mindannyiunknak vannak cipelni való és megosztani való terhei. Az a felhívás, hogy viseljük egymás terheit, arra kér minket, hogy tartsuk meg a szövetségeinket. Lucy Mack Smith tanácsa, melyet az első segítőegyleti nőtestvéreknek adott, ma jobban vonatkozik ránk, mint korábban bárkire: „Gondját kell viselnünk egymásnak, őrködnünk kell egymás felett, vigaszt kell nyújtanunk egymásnak, és tanulnunk kell, hogy mindannyian együtt foglalhassunk majd helyet a mennyben.”⁷ Ez a szövetségmegtartás és a látogatótanítás legjobb formája!

A Mormon könyve emlékeztet minket, hogy még Alma prófétának is volt egy lázadó fia, aminek terhével neki is meg kellett küzdeni. Alma azonban szövetségmegtartó fivérekkel és nővérekkel áldatott meg az evangéliumban, akik mélyen megtértek az Úrhoz, és megtanulták, mit jelent egymás terheit viselni. Ismerjük a Móziás könyvében lévő verseket, melyek arról a nagyszerű hitről írnak, amely Alma fiáért mondott imáit jellemezte. A feljegyzés azonban így szól: „…az Úr meghallgatta népe imáit és szolgájának, Almának az imáit is”⁸.

Tudjuk, hogy az Úr örvendezik „a lélekben, amely bűnbánatot tart”⁹, de mindennél jobban vágyunk arra, hogy gyermekeink kövessék Henry B. Eyring elnök tanácsát, miszerint „kezd[jék] el korán és [legyenek] kitart[óak]” a szövetségmegtartásban.¹⁰ Nemrég elgondolkodtató és őszinte kérdés hangzott el egy papsági és segédszervezeti vezetőknek szóló gyűlésen: „Tényleg elvárjuk a nyolcévesektől, hogy megtartsák a szövetségeiket?” Közös tanácskozásunk során arra jutottunk, hogy a szent keresztelési szövetségek megkötésére és betartására úgy is felkészíthetjük a gyermekeket, hogy segítünk nekik megtanulni megtenni és betartani egy egyszerű ígéretet.

A hithű szülők érzik, hogyan kell tanítaniuk ahhoz, hogy kielégítsék gyermekeik szükségleteit. Miközben a szülők személyes kinyilatkoztatásra törekszenek és a szerint élnek, továbbá együtt tanácskoznak, valamint átadják és megtanítják az evangélium egyszerű tantételeit, hatalmat kapnak, hogy megerősítsék és megvédjék a családjukat. A többi családtag is segíthet ebben. Drága nagyapám egy egyszerű éneken keresztül tanította meg nekünk az ígéretek betartásának fontosságát, amely valahogy így hangzott: „Mielőtt ígérsz, fontosságát jól gondold át. Majd miután megígérted, szívedbe vésd be azt. Szívedbe vésd be azt.” E rövidke dalt szeretettel, meggyőződéssel és hatalommal tanította, mert nagyapa is belevéste saját ígéreteit a szívébe.

Egy bölcs édesanya, akit ismerek, szándékosan bevonja gyermekeit szövetségei megtartására irányuló erőfeszítéseibe. Örömmel viseli szomszédai, barátai és egyházközsége tagjainak terheit – és megvigasztalja azokat, akik vigasztalásra szorulnak. Nem volt meglepő hát, amikor nemrég fiatal leánya segítséget kért, hogy tudja, hogyan vigasztalja meg barátját, akinek elhunyt az édesapja. Tökéletes alkalom volt ez annak megtanítására, hogy a barátja megvigasztalására irányuló vágyai a keresztelési szövetségei megtartásának egy módja. Hogyan várhatjuk el a gyermekektől, hogy templomi szövetségeket kössenek és tartsanak meg, ha nem várjuk el tőlük, hogy megtartsák az első szövetségüket – a keresztelési szövetségüket?

Richard G. Scott elder a következő megfigyelést tette: „Az egyik legnagyobb áldás, amelyet a világnak nyújthatunk, egy olyan Krisztus-központú otthon ereje, ahol az evangéliumot tanítják, ahol betartják a szövetségeket, és ahol bővelkedik a szeretet.”¹¹ Hogyan tudunk olyan otthont teremteni, ahol felkészíthetjük gyermekeinket a templomi szövetségek megkötésére és betartására?

Felfedezhetjük együtt, hogy mit jelent érdemesnek lenni a templomi ajánlásra.
Felfedezhetjük együtt, hogy miként hallgassunk a Szentlélekre. Mivel a templomi felruházást kinyilatkoztatás által kapjuk, meg kell tanulnunk e létfontosságú képességet.
Felfedezhetjük együtt, hogyan tanuljunk a jelképek segítségével, kezdve a keresztelés és az úrvacsora szent jelképeivel.
Felfedezhetjük együtt, miért szent a testünk, miért utalunk rá néha templomként, és hogy a visszafogott öltözködés és megjelenés hogyan kapcsolódik a templomi ruházat szent természetéhez.
Felfedezhetjük a boldogság tervét a szentírásokban. Minél jobban megismerjük Mennyei Atyánk tervét és az engesztelést a szentírásokból, annál jelentőségteljesebb lesz a templomi hódolatunk.
Felkutathatjuk együtt az őseinkről szóló történeteket és a családtörténetünket, indexelhetünk, és helyettes általi templomi munkát végezhetünk elhunyt szeretteinkért.
Felfedezhetjük együtt az olyan szavak jelentését, mint a felruházás, a szertartás, a pecsételés, a papság, a kulcsok és más, templomi hódolattal kapcsolatos szavak.
Megtaníthatjuk, hogy azért megyünk a templomba, hogy szövetségeket kössünk Mennyei Atyánkkal – és azért megyünk haza, hogy betartsuk azokat!¹²

Tanításaink során ne feledjük a „jó, jobb és legjobb” elvét.¹³ Jó dolog a templomról tanítani a gyermekeinket. Még jobb felkészíteni őket és elvárni tőlük, hogy szövetségeket kössenek és tartsanak be. De a legjobb, ha példánk által mutatjuk meg, hogy örömmel ragaszkodunk saját keresztelési és templomi szövetségeinkhez! Nőtestvérek, felismerjük vajon, hogy milyen nélkülözhetetlen szerepünk van a szabadítás munkájában, miközben neveljük, tanítjuk és felkészítjük gyermekeinket a szövetséges ösvényen való haladásra? Az ehhez szükséges hatalomra szövetségeink tiszteletével és megtartásával teszünk szert.

2. A szövetségek megtartása elengedhetetlen a valódi boldogsághoz.

Thomas S. Monson elnök ezt tanította: „Tisztelnünk kell a szent szövetségeket, és az azokhoz való hűség elengedhetetlen a boldogsághoz.”¹⁴ 2 Nefiben azt olvassuk: „És lőn, hogy a boldogság módja szerint éltünk.”¹⁵ Kicsit előrébb ugyanebben a fejezetben arról olvasunk, hogy Nefi és a népe felépített egy templomot. Bizonyosan vidám szövetségmegtartók voltak! Alma könyvében pedig ezt olvassuk: „De íme, Nefi napjai óta nem volt boldogabb időszak Nefi népe között, mint Moróni napjaiban”¹⁶. Hogy miért? Itt szintén azt tudjuk meg az előző versből, hogy „hűek voltak az Úr parancsolatainak betartása terén”¹⁷. A szövetségüket megtartó emberek betartják a parancsolatokat!

Nagyon szeretem a következő szentírást: „És most, amikor a nép ezen szavakat meghallotta [azokat a szavakat, melyek a keresztelési szövetségüket írták le], örömükben összecsapták kezeiket, és így kiáltottak fel: Ez a mi szívünk vágya!”¹⁸ Nagyon tetszik a szívük vágya. Vidáman arra vágytak, hogy szövetségeket kössenek és tartsanak meg!

Egyik vasárnap egy fiatal nőtestvér így szólt boldogan: „Ma vehetek az úrvacsorából!” Mikor örültünk utoljára ennek a kiváltságnak? És hogyan fejezzük ki azt? Azáltal, hogy mindig emlékezünk a Szabadítóra, és mindig betartjuk a parancsolatait, ami magában foglalja a sabbat napjának megszentelését is. Azáltal fejezzük ki, hogy mindig emlékezünk Őrá úgy, hogy mindig megtartjuk a személyes és családi imákat, szentírás-tanulmányozásokat és a heti családi esteket. Amikor pedig elterelődik a figyelmünk, vagy könnyedén vesszük e fontos dolgokat, bűnbánatot tartunk, és újrakezdjük.

Szövetségeink megkötése és vidám betartása hitelessé teszi és élettel tölti meg ama szent és szabadító szertartásokat, melyeket meg kell kapnunk, hogy elnyerjük „mindaz[t], amivel [az Atya] rendelkezik”¹⁹. A szertartások és a szövetségek azok a „lelki mérföldkövek”, melyekre Henry B. Eyring elnök utalt, amikor ezt tanította: „Az utolsó napi szentek szövetséges nép. A keresztelőnk napjától kezdve életünk lelki mérföldkövein át ígéreteket teszünk Istennek, és Ő is ígéreteket tesz nekünk. Ő mindig betartja az Ő felhatalmazott szolgáin keresztül tett ígéreteit, ám életünk döntő próbatétele, hogy vajon mi megkötjük-e vele a szövetségeinket, és megtartjuk-e azokat.”²⁰

3. Szövetségeink megtartása által fejezzük ki a Szabadító és Mennyei Atyánk iránti szeretetünket.

Az összes ok közül, ami miatt szorgalmasnak kell lennünk szövetségeink betartásában, van egy, amely mindegyiknél fontosabb: a szeretet. Az egyik ószövetségi szentírásvers megérintette a szívemet a szeretet tantételével kapcsolatban. Kire nincs nagy hatással közülünk Jákób és Ráhel bibliai szerelmi története, melyről ezt olvashatjuk: „Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala őt.”²¹ Nőtestvérek, vajon mi is ilyesfajta mély és odaadó szeretettel tartjuk meg a szövetségeinket?

Miért volt hajlandó a Szabadító megtartani az Atyával kötött szövetségét és betölteni isteni küldetését, hogy engeszteljen a világ bűneiért? Az Atyja és az irántunk érzett szeretete miatt. Miért volt hajlandó az Atya engedni, hogy az Ő Egyszülött és tökéletes Fia leírhatatlan fájdalmakat viseljen el a világ bűneiért, szívfájdalmaiért, betegségeiért és gyengeségeiért, és mindenért, ami igazságtalan ebben az életben? A választ ezekben a szavakban találjuk: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta”²².

„Ha teljes mértékben értékelnénk azt a sok áldást, melyben az értünk hozott megváltásnak köszönhetően részünk van, semmi olyat nem tudna az Úr kérni tőlünk, amit ne lennénk hajlandóak azonnal és szívesen megtenni.”²³ Joseph Fielding Smith elnök eme kijelentése szerint szövetségeink megtartása az egyik módja annak, hogy kifejezzük szeretetünket Szabadítónk és Megváltónk felfoghatatlan és végtelen engeszteléséért, valamint Mennyei Atyánk tökéletes szeretetéért.

Holland elder a következő megindító gondolatot osztotta meg: „…nem tudom biztosan, mi fog történni az ítélet napján, de nagyon meglepődnék, ha ama beszélgetés egy pontján Isten ne tenné fel nekünk pontosan ugyanazt a kérdést, melyet Krisztus feltett Péternek: »Szerettél engem?«”²⁴ Ma este arra kérem mindannyiunkat, hogy vizsgáljuk meg, mennyire szeretjük a Szabadítót, annak mércéjét használva, hogy mennyire vidáman tartjuk meg a szövetségeinket. A Szabadító ezt mondta: „A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.”²⁵ Ó, mekkora szüksége van mindannyiunknak arra, hogy a Szabadító rendszeresen kijelentse magát nekünk a mindennapi életünkben!

Ne feledjük, hogy még a korábban csökönyösek és a jelenleg küszködők is érezhetik a Jó Pásztor kezének érintését a fejükön, és hallhatják hangját, amint ezt mondja: „Gyere! Már nem vagy megkötve. Szabad vagy.” A Szabadító ezt mondta: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.”²⁶ Azért tudja ezt mondani, mert Ő szeretettel tartotta meg szövetségeit. A kérdés most már csak az: vajon mi is így fogunk-e tenni? Kívánom, hogy hittel, vidám szívvel és azzal a hatalmas vággyal haladjunk előre, hogy megtartsuk a szövetségeinket. Így mutatjuk ki szeretetünket Mennyei Atyánk és a Szabadítónk iránt, akikről hatalmas szeretettel teszem bizonyságomat, Jézus Krisztus nevében, ámen.