Tudjuk-e, mivel rendelkezünk?

Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma A család: Kiáltvány a világhoz című kiadványban kijelentette: „Minden emberi lény – férfi és nő – Isten képmására teremtetett. Mindegyikük mennyei szülők szeretett lélekfia vagy lélekleánya, és mint ilyenek, isteni természettel és rendeltetéssel rendelkeznek.”¹ Ezen isteni rendeltetés eléréséhez Isten minden fiának és lányának papsági szertartásokra és szövetségekre van szüksége.

Szükségünk van a keresztelésre. Amikor bemerülünk a keresztelés vizébe, szövetségben fogadjuk, hogy magunkra vesszük Krisztus nevét, mindig emlékezünk Őrá, betartjuk a parancsolatait, és mindvégig Őt szolgáljuk, hogy Lelke mindig velünk lehessen.²

Szükségünk van a Szentlélek ajándékára. E szertartáson keresztül élvezhetjük a Lélek állandó társaságát. Wilford Woodruff elnök ezt tanította: „Minden férfi vagy nő, aki valaha is belépett Isten egyházába, és megkeresztelkedett a bűnei bocsánatára, jogot formálhat a kinyilatkoztatásra, jogot formálhat Isten Lelkére, hogy segítsen neki munkálkodásában, a gyermekei szolgálatában, valamint a gyermekeinek és mindazoknak adandó tanácsaiban, akik fölött elnökölni elhívták. A Szentlélek nem korlátozódik a férfiakra, sem az apostolokra vagy a prófétákra – megadatik minden hithű férfinak és nőnek, valamint minden egyes gyermeknek, aki elég idős Krisztus evangéliumának befogadásához.”³

Részesülnünk kell templomi felruházásunkban. M. Russell Ballard elder ezt mondta: „Amikor férfiak és nők mennek a templomba, mindannyian ugyanazzal a hatalommal ruháztatnak fel, amelyet papsági erőként szoktunk meghatározni . […] A felruházás szó szerint az erő ajándéka.”⁴

Szükségünk van a pecsételő szertartásra, amely az örök élethez vezet, „amely ajándék Isten minden ajándéka közül a legnagyobb”⁵. Ebben a papsági szertartásban férfi és nő csak együttesen részesülhet. Russell M. Nelson elder ezt tanította: „A papsági hatalom azért lett visszaállítva, hogy a családokat összepecsételhessék az örökkévalóságra.”⁶

Szükségünk van a lehetőségre, hogy megújítsuk a szövetségeinket minden héten, amikor veszünk az úrvacsorából. Az utolsó napi próféták és apostolok azt tanították, hogy amikor érdemesen veszünk az úrvacsorából, nem csupán a keresztelési szövetségünket újítjuk meg, hanem „minden szövetséget, melyre az Úrral léptünk”⁷.

Ezek a papsági szertartások és szövetségek hozzáférést biztosítanak az Isten által ígért áldások teljességéhez, amelyeket a Szabadító engesztelése tesz lehetővé, továbbá hatalommal, Isten hatalmával fegyverezik fel Isten fiait és leányait,⁸ és lehetőséget biztosítanak számunkra az örök élet elnyerésére – hogy visszatérjünk Isten színe elé, és Vele éljünk az Ő örökkévaló családjában.

Nemrégiben papsági vezetőkkel együtt ellátogattam négy nő otthonába Hondurasban. Ezeknek a nőtestvéreknek és családjuknak papsági kulcsokra és felhatalmazásra, papsági szertartásokra és szövetségekre, papsági erőre és áldásokra volt szükségük.

Meglátogattunk egy drága nőtestvért, aki házas, és két gyönyörű gyermeke van. Hithű és tevékeny az egyházban, és arra tanítja a gyermekeit, hogy válasszák a jót. Férje támogatja egyházi tevékenységében, de ő nem egyháztag. Erős a családjuk, de hogy még erősebbé válhassanak, további papsági áldásokra van szükségük. Szükséges, hogy az apa elnyerje a keresztelés és a Szentlélek ajándéka szertartását, valamint ráruházzák a papságot. Szükségük van a papsági hatalomra, amely a felruházás és a pecsételés által adathat meg.

Következő látogatásunk két egyedülálló nőtestvér, két nagy hitű nő otthonába vezetett. Az egyik nőtestvér fia épp a missziójára készül, másikukat pedig rákkal kezelik. A csüggedés és kétségbeesés idején emlékeznek a Szabadító engesztelésére, és eltölti őket a hit és a reménység. Mindkettejüknek szüksége van a templomi szertartásokon keresztül elérhető további áldásokra és erőre. Biztattuk őket arra, hogy az otthonukban élő leendő misszionáriussal együtt ők is készüljenek fel e szertartások elnyerésére.

Utolsó látogatásunk egy olyan nőtestvérhez vezetett, akinek a férje nemrégiben hunyt el egy tragikus balesetben. Új megtért lévén az egyházban nem tudott arról, hogy részesülhet saját felruházásában, majd pedig férjéhez pecsételhetik. Amikor elmondtuk neki, hogy ezek az áldások elérhetőek számára és elhunyt férje számára, remény töltötte el. Tudván, hogy a templom szertartásain és szövetségein keresztül családja össze lehet pecsételve, hittel és eltökéltséggel tud szembenézni az előtte álló kihívásokkal.

Ennek az özvegyasszonynak a fia az ároni papság elnyerésére készül. Elrendelése nagy áldást fog jelenteni édesanyja és egész családjuk számára. Lesz a családjukban egy papságviselő. 

Amikor találkoztam ezekkel a hithű nőkkel Hondurasban, láttam, hogy törekszenek családjukat tevékenyen tartani az evangéliumban. Hálájukat fejezték ki a szövetségeiket megtartó egyházközségi tagokért, akik gyengéden őrködnek felettük, és segítenek kielégíteni fizikai és lelki szükségleteiket. Azonban mindegyik nőtestvérnek vannak olyan szükségletei, melyek még nincsenek teljes mértékben kielégítve.

Mindhárom meglátogatott otthonban a jelenlévő bölcs papsági vezetők egyike megkérdezte a nőtestvéreket, hogy kaptak-e papsági áldást. A válasz minden alkalommal nemleges volt. Mindegyik nőtestvér kért és kapott is papsági áldást aznap. Mindegyikük könnyes szemmel fejezte ki háláját azért a vigaszért, útmutatásért, bátorításért és sugalmazásért, amelyet Mennyei Atyjától kapott egy érdemes papságviselő révén.

Ezek a nőtestvérek inspirálóan hatottak rám. Áhítatot tanúsítottak Isten, az Ő hatalma és felhatalmazása iránt. Hálás voltam továbbá az e látogatásokra velem tartó papsági vezetőkért. Amikor elhagytuk ezeket az otthonokat, tanácskoztunk arról, hogyan segíthetnénk e családoknak elnyerni a szertartásokat, amelyekre szükségük volt, hogy tovább haladhassanak a szövetség ösvényén és megerősíthessék az otthonukat.

Nagy szükség van napjainkban arra, hogy a férfiak és a nők tiszteljék egymást Isten fiaiként és leányaiként, és tisztelettel viseltessenek Mennyei Atyánk és az Ő papsága iránt, amely az Ő hatalma és felhatalmazása.

Istennek terve van számunkra, és amikor hitet és bizalmat gyakorlunk tervében, akkor erősebb lesz az Őiránta, valamint papsági hatalma és felhatalmazása iránti tiszteletünk.

A család és az egyház megerősítése a papságon keresztül címet viselő világméretű vezetőképzés során azt tanultuk, hogy még azoknak a nőtestvéreknek sem kellene soha egyedül érezniük magukat, akiknek nincs papságviselő az otthonában. Áldást és megerősítést kapnak a szertartásokon keresztül, melyeket elnyertek, és a szövetségeken keresztül, melyeket megtartanak. Ne habozzanak segítségért folyamodni, amikor szükséges. M. Russell Ballard elder azt tanította, hogy az egyházban minden nőnek tudnia kell, hogy van egy püspöke, egy elderek kvóruma elnöke, egy házitanítója és további érdemes papságviselők, akikre számíthat, hogy eljönnek az otthonába és segítenek neki, valamint, ahogyan Rosemary M. Wixom nőtestvér hozzátette, „áldást adnak”.⁹

Ballard elder ezt is tanította: „Mennyei Atyánk nagylelkű a hatalmával. Minden férfinak és minden nőnek hozzáférése van ehhez a hatalomhoz, hogy segítséget kapjunk az életünkben. Mindazok, akik szent szövetségeket kötöttek az Úrral, és akik tiszteletben tartják ezeket a szövetségeket, jogosultak arra, hogy személyes kinyilatkoztatást kapjanak, áldásban részesüljenek az angyalok szolgálata által, [és] társalogjanak Istennel.”¹⁰

Mindannyiunknak szükségünk van egymásra. Isten fiainak szüksége van Isten leányaira, és Isten leányainak szüksége van Isten fiaira.

Különböző ajándékaink és különböző erősségeink vannak. A Korinthusbeliekhez írott első levél 12. fejezete kiemeli, hogy Isten fiainak és leányainak – vagyis minden egyes embernek közülünk – eleget kell tennie egyéni szerepköreinek és felelősségeinek az Úr terve szerint, „hogy mindenkinek jobb lehessen”¹¹.

Isten fiai, tudjátok-e, hogy kik vagytok? Tudjátok-e, mivel rendelkeztek? Érdemesek vagytok-e a papság gyakorlására, valamint a papság hatalmának és áldásainak elnyerésére? Örömmel eleget tesztek-e szerepköreiteknek és felelősségeiteknek, hogy megerősítsétek otthonotokat apákként, nagyapákként, fiakként, fivérekként és nagybácsikként? Tiszteletet tanúsítotok-e a nők, a női mivolt és az anyaság iránt?

Isten leányai, tudjuk-e, hogy kik vagyunk? Tudjuk-e, mivel rendelkezünk? Érdemesek vagyunk-e a papság hatalmának és áldásainak elnyerésére? Hálával, megbecsüléssel és méltósággal fogadjuk-e az ajándékokat, amelyeket kapunk? Örömmel eleget teszünk-e szerepköreinknek és felelősségeinknek, hogy megerősítsük otthonunkat anyákként, nagyanyákként, leányokként, nővérekként és nagynénikként? Tiszteletet tanúsítunk-e a férfiak, a férfiúi mivolt és az apaság iránt?

Szövetséges fiakként és leányokként hiszünk-e Mennyei Atyánkban és a számunkra készített örökkévaló tervében? Hiszünk-e Jézus Krisztusban és az Ő engesztelésében? Hisszük-e, hogy isteni természettel és rendeltetéssel rendelkezünk? És az arra tett erőfeszítéseinkben, hogy elérjük ezt a rendeltetést, és elnyerjük mindazt, amivel az Atya rendelkezik,¹² megértjük-e, milyen fontos részesülni a papsági szertartásokban, valamint milyen fontos az Úrral való szövetségeink megkötése, megtartása és megújítása?

Mennyei szülők szeretett lélekfiai és lélekleányai vagyunk, és mint ilyenek, isteni természettel és rendeltetéssel rendelkezünk. Szabadítónk, Jézus Krisztus eléggé szeretett minket ahhoz, hogy életét adja értünk, engesztelése pedig utat biztosít számunkra ahhoz, hogy előre haladjunk az ösvényen mennyei otthonunk felé a szent papsági szertartásokon és szövetségeken keresztül.

Ezek a papsági szertartások és szövetségek visszaállíttattak a földre Joseph Smith próféta által, ma pedig Thomas S. Monson elnök viseli a papság összes kulcsát a földön.

D. Todd Christofferson elder ezt tanította: „Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában megtalálható az azon szertartások elvégzéséhez szükséges papsági felhatalmazás, melyek által kötelező érvényű szövetségekre léphetünk Mennyei Atyánkkal az Ő szent Fia nevében. Isten be fogja tartani a nektek tett ígéreteit, amennyiben ti tiszteletben tartjátok a Vele kötött szövetségeiteket”¹³.

Ezekről a dolgokról teszem bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.