Felsőfokú hitoktatás
20. lecke Felkészülési anyag az osztály számára: Templomi szertartások és hódolat


20. lecke Felkészülési anyag az osztály számára: Templomi szertartások és hódolat. A visszaállítás alapjai hitoktatói anyag (2019).

20. lecke Felkészülési anyag az osztály számára. A visszaállítás alapjai hitoktatói anyag.

Kép
nő templom előtt

20. lecke Felkészülési anyag az osztály számára

Templomi szertartások és hódolat

Thomas S. Monson elnök ezt tanította: „Templomépítő és templomba járó nép vagyunk” (Üdvözlünk benneteket a konferencián! Liahóna, 2014. máj. 5.). Miközben ezt az anyagot tanulmányozod, gondold át, hogy a templomi szertartások miért képezik oly fontos részét Jézus Krisztus evangéliuma visszaállításának az utolsó napokban. Határozd meg, mit tehetsz, hogy a templomi hódolat fontosabb szerepet töltsön be az életedben.

1. szakasz

Miként áldhatja meg az életemet a templomi hódolat?

2019-ben az Első Elnökség a következőket mondta:

„Minden olyan korban, amikor az Úrnak volt egy népe a földön, akik hajlandóak voltak engedelmeskedni az Ő szavának, Ő megparancsolta nekik, hogy építsenek templomokat. A szentírások leírják a templomi hódolat mintáit Ádám és Éva, Mózes, Salamon, Nefi és mások napjaitól kezdődően.

Az evangélium ezen utolsó napokban történő visszaállításával a templomi hódolat is visszaállításra került, hogy megáldja a szerte a világon élő, valamint a fátyol túloldalán lévő emberek életét. […] Egy felszentelt templom a hódolat valamennyi helye közül a legszentebb a földön.” (Az Első Elnökség nyilatkozata a templomokról. 2019. jan. 2. mormon-sajtoszoba.hu)

Kép
Ádám és Éva áldozatokat mutat be. Készítette: D. Keith Larson

Ádám és Éva áldozatot mutat be (Mózes 5:5–7)

Kép
Mózes szent hajléka a pusztában. Készítette: Jerry Thompson

A szent hajlék (2 Mózes 26–28)

Kép
Salamon templomának látványképe. Készítette: Sam Lawlor

Salamon temploma (1 Királyok 6)

Kép
Benjámin király a nefitáknak prédikál. Készítette: Gary L. Kapp

Benjámin király a nefitáknak prédikál (2 Nefi 5:16; Móziás 2:1; 3 Nefi 11)

Adományozási korszakunk első temploma az 1836-ban épült Kirtland templom volt. E templom felszentelése lelki megnyilvánulások figyelemre méltó időszakát nyitotta meg. A hithűek érezték a Szentlelket, és voltak, akik nyelveken szóltak, illetve látomásokat vagy angyalokat láttak. Ennek az időszaknak a koronázó eseménye az volt, amikor röviddel a felszentelés után a Szabadító megjelent Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek a Kirtland templomban. Ekkor a Szabadító ezt mondta: „elfogadtam ezt a házat” (Tan és szövetségek 110:7).

Kép
A Kirtland templom
Kép
ikon, elmélkedés

Elmélkedj az órára való felkészülés részeként!

Gondold át, mit éreztél már vagy mit szeretnél érezni az Úr templomába belépve.

1836. március 27-én Joseph Smith elmondta a Kirtland templom felszentelési imáját (melynek szövegét az Úrtól kapta kinyilatkoztatás formájában). Ez a felszentelési ima a Tan és a szövetségek 109-ként került feljegyzésre. Ebben az imában Joseph bizonyos áldásokat kért az Úrtól a templomban hódolók részére.

Kép
ikon, tanulmányozás

Tanulmányozz az órára való felkészülés részeként!

Olvasd el a Tan és szövetségek 109:13, 22–26-ot.

Jean A. Stevens nővér, az Elemi Általános Elnökségének korábbi első tanácsosa, ezt mondta a templomban kapott áldásokról:

Kép
Jean A. Stevens nővér

„Ha szeretnénk részesülni minden áldásban, melyet Isten oly nagylelkűen felajánl, akkor a földi utunknak a templomhoz kell vezetnie. A templomok Isten szeretetét fejezik ki. Ő mindannyiunkat hív, hogy jöjjünk és tanuljunk Róla, érezzük a szeretetét, és részesüljünk a papsági szertartásokban, melyek szükségesek ahhoz, hogy örökre Vele éljünk. Minden szövetség egyesével köttetik meg. Minden nagy szívbéli változás számít az Úrnak. És a tiétek is mindennél jobban számít majd, mert amikor az Ő szent házába megyünk, akkor megadathat nekünk, hogy az Ő hatalmával legyünk felfegyverezve, az Ő neve legyen rajtunk, dicsősége körülvegyen bennünket, és rá legyünk bízva az angyalaira [lásd Tan és szövetségek 109:22]. […]

Az Ő szeretett Fián, Jézus Krisztuson keresztül a templom minden reménye, minden ígérete és minden áldása beteljesül.” (Vö. Jean A. Stevens: Isten szövetséges leányai. Liahóna, 2014. nov. 117.)

Kép
ikon, megbeszélés

Beszéld meg másokkal!

Kérdezd meg egy családtagtól vagy baráttól, hogy milyen konkrét áldásokat érzett már az életében annak köszönhetően, hogy részesült a templomi szertartásokban és részt vett a templomi hódolatban. Milyen módokon érezte Isten szeretetét a templomi részvétel során?

2. szakasz

Miért parancsolja meg az Úr a népének a templomépítést?

Már azelőtt, hogy az Úr megparancsolta a szenteknek, hogy építsenek templomot Kirtlandben, a missouri szentek már felszenteltek egy telket a templomépítésre a Missouri állambeli Independence-ben. Később lefektették egy templom szegletköveit a Missouri állambeli Far Westben. Mindkét templom befejezetlen maradt, mivel a szenteket kiűzték az otthonukból és a birtokaikról. Az 1840. októberi konferencián a szentek igennel feleltek a Próféta azon felkérésére, hogy építsenek templomot Nauvooban. A szentek az áldozathozatal lelkületében újra elkezdték felajánlani a munkájukat, pénzüket és más forrásaikat, hogy segítsenek az építkezésben. 1841 januárjában Joseph Smith kinyilatkoztatást kapott, amely további okait tárta fel annak, hogy miért kívánta az Úr e templom felépülését. Ez a tanács a Tan és szövetségek 124-ben van feljegyezve. A következő versek tanulmányozása közben gondold át, milyen okokból parancsolja meg az Úr, hogy építsünk templomokat az utolsó napokban.

Kép
ikon, tanulmányozás

Tanulmányozz az órára való felkészülés részeként!

Olvasd el a Tan és szövetségek 124:27–28, 40–42-t.

A szentek a templomban fontos szertartásokban részesültek, amelyeket az Úr kinyilatkoztatott a Prófétának, ideértve a felruházás szertartását is.

„E [templomi] szertartások között volt egy felruházásnak nevezett szertartás, amely kibővítette a megmosás és felkenés szertartását, amelyet Joseph 1836-ban vezetett be a Kirtland templomban. Attól tartva, hogy életét kioltják a templom elkészülte előtt, Joseph Smith 1842. május 3-án összehívott néhány férfit, hogy a vöröstéglás üzletének felső szobáját rendezzék be úgy, hogy az »egy templom belsejét jelképezze, amennyire a körülmények engedik«. Másnap Joseph első alkalommal szolgált a felruházással, egy kilenc férfiből álló csoportnak.” (“Temple Endowment,” Church History Topics, ChurchofJesusChrist.org/study/church-history)

Kép
A vöröstéglás üzlet

Ez a felruházási ceremónia „felmagasztaló igazságokat tanított. A teremtésről és az Éden kertjéről szóló szentírásbeli beszámolókból merített, …hogy lépésről lépésre átvezesse az embert a szabadítás tervén. Ábrahámhoz és más ősi prófétákhoz hasonlatosan ők is olyan tudást kaptak, amely képessé tette őket arra, hogy visszatérjenek Isten színe elé. Menet közben a férfiak szövetségeket kötöttek, hogy igazlelkű, erkölcsös életet élnek és az Úr szolgálatának szentelik magukat” (Saints: The Story of the Church of Jesus Christ in the Latter Days, vol. 1, The Standard of Truth, 1815–1846 [2018], 453).

„1843. szeptember 28-án [vagy annakelőtte] Emma Smith volt az első nő, aki részesült a felruházásban. Joseph ígérete, miszerint a Segítőegylet tagjai meg fogják látni »a felruházás feltáruló áldásait«, megerősítésre került, amikor Emma elkezdett segédkezni a szertartás további nők részére való átadásában. (Jill Mulvay Derr and others, eds., The First Fifty Years of Relief Society: Key Documents in Latter-day Saint Women’s History [2016], 10)

Kép
a Nauvoo templom korabeli fényképe

„Bár Joseph eredetileg csupán néhány embert hívott meg, hogy vegyenek részt a felruházásban, egyértelműen az volt a szándéka, hogy megnyissa a templomi szertartásokat az érdemes utolsó napi szentek előtt. […] Willard Richards kifejtette: »Semmit nem hoztak a tudomásunkra, ami ne lenne ismertetve az utolsó napok minden szentjével, mihelyt felkészülnek annak befogadására, illetve amint készül [egy templom], amely átadhatná mindezt«.” (“Anointed Quorum (‘Holy Older’),” Church History Topics, ChurchofJesusChrist.org/study/church-history)

Kép
ikon, elmélkedés

Elmélkedj az órára való felkészülés részeként!

Mit tanulhatunk az Úrról a szenteknek adott azon parancsolataiból, miszerint építsenek templomokat? Miért akarhatja az Úr, hogy népe felruháztasson a templomban?

3. szakasz

Miként áldhat meg engem és a szeretteimet a templomi felruházás?

A 2019. áprilisi általános konferencián David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából arra kérte az egyház minden tagját, hogy ismerjék meg a temples.ChurchofJesusChrist.org oldalon található forrásokat (lásd Felkészülve minden szükséges dolog elnyerésére. Liahóna, 2019. máj. 103–104.). Erről a honlapról a következőket tudjuk meg a templomi felruházással kapcsolatban:

„A felruházás szó ajándékra, ajándékozásra utal. Ebben a szövegkörnyezetben a templomi felruházás szó szerint egy Istentől kapott ajándék, amely által Ő szent áldásokat ruház rád [Jézus Krisztus engesztelése révén]. A felruházás csak az Ő módján és az Ő szent templomában nyerhető el. A templomi felruházáson keresztül elnyerhető áldások között vannak az alábbiak:

  1. Az Úr céljainak és tanításainak bővebb ismerete.

  2. Erő az Isten által tőlünk megkívánt minden dolog megtételéhez.

  3. Isteni iránymutatás és védelem, miközben szolgáljuk az Urat, a családunkat és másokat.

  4. Fokozott remény, vigasz és békesség.

  5. Ígért áldások most és mindörökké. […]

Ezekhez a szertartásokhoz kapcsolódóan arra is meg fognak kérni, hogy köss meg bizonyos konkrét szövetségeket Istennel. E szövetségek közé tartoznak az alábbiak:

  • Az engedelmesség törvénye

  • Az áldozathozatal törvénye

  • A evangélium törvénye

  • A nemi erkölcsösség törvénye

  • A felajánlás törvénye

Cserébe Isten csodás áldásokat ígér ebben az életben, és lehetőséget arra, hogy visszatérve mindörökre Ővele élj.” (“About the Temple Endowment,” temples.ChurchofJesusChrist.org)

Russell M. Nelson elnök ezt tanította a felruházás lelki jelentőségéről:

Kép
Russell M. Nelson elnök

„A templomi felruházás kinyilatkoztatás által adatott, ezért a legjobb módja, hogy megértsük, szintén a kinyilatkoztatás, melyre tiszta szívvel kell törekednünk. Brigham Young elnök azt mondta: »…felruházásotok mindazoknak a szertartásoknak az elnyerését jelenti az Úr házában, melyekre szükségetek van ahhoz, hogy ebből az életből eltávozva az őrt álló angyalok mellett elhaladva visszatérhessetek az Atya jelenlétébe, és …elnyerjétek örök felmagasztosulásotokat« [Discourses of Brigham Young, sel. John A. Widtsoe (1954), 416]”. (Russell M. Nelson: Készüljetek fel a templom áldásaira! Liahóna, 2010. okt. 42.)

Kép
ikon, feljegyzés

Jegyezd fel a gondolataidat!

Mit javasolnál valakinek, mit tegyen, hogy felkészüljön a felruházása elnyerésére? Neked személy szerint miért fontos a templom és annak szertartásai? Gondolataidat írd le a személyes naplódba vagy az itt biztosított helyre.