Ken felkarolása
A szerző Tajvanon él.
Az Úr keze vezette a szolgálattételi erőfeszítéseimet.
Illusztrálta: Lisk Feng
16 éves koromban átkerültem egy mandarin nyelvű egyházközségbe. Volt ott egy Ken nevű 13 éves srác, aki nem sokkal azelőtt keresztelkedett meg, de röviddel a keresztelkedése után szinte teljesen elmaradt az egyházból. Nagyon vágytam arra, hogy segítsek Kennek visszatérni az egyházba. Több egyházi tevékenységre is elhívtam. Ken kosárlabdázott a közös tevékenységek során, és csatlakozott a fiatalok kórusához is. A testvérével, Lindával, elkezdtek járni az ingyenes angolórákra, amelyeket a családom és a misszionáriusok tartottak. Hamarosan Linda is járni kezdett a fiataloknak szóló tevékenységekre. Mindezekben jól láttam Isten segítő kezét.
Ken családja nem értette, miért próbálunk segíteni Kennek és Lindának. Elmondtuk nekik, hogy az evangélium nagy örömet adott nekünk, és nagyon szeretnénk, ha mások is részesülnének ugyanebben az örömben és békességben a Szabadítótól. Linda és Ken később beleegyezett, hogy istentiszteletre is eljöjjön. Linda ott is volt, és fantasztikusan érezte magát. Ken azonban megbetegedett, és amikor arról imádkoztam, hogy miként segíthetnénk neki, az a benyomásom támadt, hogy vigyünk neki úrvacsorát. A püspök engedélyével a családunk elment hozzá, és a testvéremmel segítettünk kiszolgálni neki az úrvacsorát. Egyúttal a családját is meglátogattuk. Békés érzés töltött el.
A családunk azóta is szokott imádkozni Kenért, és mindannyian szeretjük őt és a családját. Az egyházközségből a fiatalok és a felnőttek továbbra is barátkoznak Kennel és Lindával. Az egyháztagok közös erőfeszítése segít Kennek és Lindának érezni a Szabadító szeretetét. Az az élmény, hogy igyekszem a Szabadítóhoz hasonlóan végezni szolgálattételt, nagy örömet hozott az életembe. A szolgálattétel az Úr munkája, és mivel ez az Ő munkája, ezért az Ő keze fogja irányítani a szolgálattételi erőfeszítéseinket.