Szomorú vasárnap
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah államban él.
Tudtam, hogy szeretnem kellene a sabbatot, de nem tudtam, hogyan.
Fényképes illusztráció: David Stoker
A szentírások szerint a sabbatnap szent nap, örömteli és gyönyörűséges nap, a pihenés napja, az ünneplés napja.1 Azonban néhány évvel ezelőtt, tizenéves korom vége felé, nyomorúságosnak találtam a vasárnapokat. Békesség helyett feszültséget éreztem. Öröm helyett szomorúságot. Remény helyett bűntudatot. Teljesen elárasztott egy szomorú vasárnapi hangulat.
Minden vasárnap reggel azzal indult, hogy miután kínosan sokáig rejtőztem a paplan alatt, végül kénytelen voltam elfogadni, hogy tényleg vasárnap van, és ünneplőbe kell öltözni. Az egyházban áttekintettem az eltelt hetet. Az úrvacsora alatt elkezdtem összeadogatni a kudarcaimat, de soha nem végeztem a felsorolással, mire az első beszélő belekezdett. Az istentisztelet fennmaradó idejét azzal töltöttem, hogy igyekeztem visszatartani a bűntudat könnyeit, amit az afeletti bánkódás is fokozott, amiért ilyen pocsékul érzem magam istentiszteleten.
A délután nagyon hasonlóan telt. Bűntudatot éreztem a korábbi döntéseim miatt, feszült voltam a jövőbeni döntéseim miatt, és szomorú voltam az éppen fennálló körülményeim miatt. Mivel sem iskolai, sem iskolán kívüli tevékenységek nem vonták el a figyelmemet, az időmet azzal tölthettem, hogy a romboló gondolatokon rágódom.
Miután meghallgattam, elolvastam, aztán újraolvastam Russell M. Nelson elnöknek a 2015. októberi általános konferencián elhangzott beszédét arról, hogy a sabbat gyönyörűség, békességért imádkoztam a sabbat napjára, és szeretetért maga a sabbat iránt, hogy az váltsa fel a mindenkori nyomorúságos érzéseimet.2 Érkezett is válasz.
Összpontosíts Mennyei Atyára és Jézus Krisztusra!
Késztetést éreztem, hogy a figyelmemet a keserveimről a Mennyei Atyával és a Szabadítóval fennálló kapcsolatomra fordítsam. A kudarcaimon való elmélkedés helyett inkább arra szakítottam időt, hogy arról elmélkedjek, hogy mi az Ő szerepük az életemben.
Amikor rossz gondolataim támadtak, elismételtem saját magam számára azt, amit tudtam és hittem Istent és Jézus Krisztust illetően: Én Isten gyermeke vagyok. Ő szeret engem. Jézus Krisztus a fivérem, és Ő engesztelést hozott értem. Azt szeretnék, hogy boldog legyek, és visszatérjek Őhozzájuk. A sabbat Istentől való ajándék.
Elkezdtem hitet gyakorolni ebben a bizonyságban.
Tevékenyen fogadd az úrvacsorát!
A figyelmem átirányítása azt is eredményezte, hogy újragondoljam az úrvacsorához való hozzáállásomat. Sokáig arra használtam az úrvacsorát, hogy magamat büntessem. Csakhogy az nem erre szolgál. Az úrvacsora szent szertartás a szövetségeink megerősítésére. Lehetőség arra, hogy ismét tisztává váljunk Jézus Krisztus engesztelő hatalma által. Hittel és bűnbánó szívvel figyelve a szertartásra és a szövetségre, rájöttem, hogy az úrvacsora békességet kínál, amikor elfogadom a megbocsátás ajándékát, megtartom a szövetségeimet, és elnyerem az Úr lelkét (lásd T&Sz 20:77, 79).
Ahogy Krisztus engesztelésén gondolkoztam az úrvacsora alatt, egy újabb ajándékra ébredtem rá. Nemcsak hogy létezik számomra bűnbocsánat, hanem gyógyulásban is részem lehet, mert a Szabadító magára vette a fájdalmamat és a gyengeségeimet (lásd Alma 7:11–12). Az Ő engesztelésén és az úrvacsorán keresztül békességre és erőre lelhettem a sabbat idején – és minden más napon is – a korábbi feszültség és szomorúság helyett.
És rá is leltem erre a békességre. A Szabadítómra mindig számíthatok – vasárnap vagy bármikor!
Gyakorolj türelmes hitet!
Nem csupán egy hétnapos folyamat volt, hogy minden rendbe jöjjön. Küszködés volt, és időbe telt. „Ha pedig, a mit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk” (Rómabeliek 8:25). Tovább dolgoztam azon, hogy mire kell odafigyelnem, valamint azért imádkoztam, hogy megszeressem a sabbatot.
Idővel békességre és gyönyörűségre leltem e szent napban, de itt nem állhattam meg, ha nem akartam visszacsúszni a sabbati siralomvölgybe. Minden hét újabb szorgalmas odafigyelést igényel a Szabadítóra és a sabbat rendeltetésére, de tudom, hogy a békesség és öröm ígérete valóságos.