A kulcs, az ima és a Szentlélek
A családi tanács úgy döntött, idén az olasz tengerparton töltünk el egy hetet. Miután mindent előkészítettünk és eljött az indulás napja, Sopronból autóval indultunk a hajnali órákban.Az út megközelítőleg 500 km, mégis hosszú és fárasztó volt az utazás. Este lett, mire a szállásunkat elfoglaltuk. Aznap már csak sétálni mentünk a városba és a kikötőbe. Másnap izgatottan vártuk, mikor érünk már a strandra, hogy hűsöljünk a kellemesen frissítő tengerben, mert a nyári meleg a napon szinte elviselhetetlen volt. Autóval mentünk a strandra, és minden értékünket, telefont és pénzt az autóban hagytunk. Ezután letelepedtünk a strandon és rögtön mentünk a vízbe. A feleségem a gyerekekkel a parthoz nagyon közel maradt, én viszont egyből beúsztam a tengerbe, távol a parttól, és semmivel nem foglalkoztam, csak élveztem a vizet. Nagyon szeretek úszni, általános iskolás koromban versenyszerűen úsztam, számos úszóversenyen vettem részt. Mikor elfáradtam, visszafordultam a part felé, és utána sokáig játszottam még a part mentén a gyerekekkel. Amikor indultunk volna, vettem csak észre, hogy nincs meg az autókulcs. Eszembe jutott, hogy a zsebembe tettem és úgy mentem a vízbe, ahol valószínűleg kieshetett. Ekkor kétségbeestem: most mi lesz velünk, a kulcs nélkül?! Mindenünk az autóban, a szállás kilométerekre tőlünk, a pótkulcs pedig 500 kilométerre otthon, a fiókban van. Ekkor megkérdeztem a körülöttünk lévő olaszoktól, beszél-e valaki angolul? Két fiatalember volt mellettünk, akik jól beszéltek angolul. Elmondtam nekik, hogy elhagytam a kulcsot a tengerben, és kértem, hogy segítsenek valahogy. Egyikük odaadta a telefonját, és hazatelefonáltam édesapámnak, hogy mikor tudnának elindulni utánunk a pótkulccsal. Ő azt mondta, másnap hajnalnál előbb nem tudnak jönni. Addigra már mindenki rajtam nevetett a parton, mert a fiatalemberek elmondták, mit csináltam. Végül mindenki elkezdte keresni a kulcsot a leírásom alapján, a parton és a vízben is. Órákon át keresték, a búvárszemüveg kézről kézre járt, én pedig nagyon mérges voltam magamra, hogy ilyen nagy bajba kerültünk miattam. Több órája nem ittunk és nem ettünk semmit, mikor a fiatalemberek meghívtak bennünket a közeli étterembe inni és enni, de csak a gyerekeknek fogadtam el egy kis innivalót. Miután nem sikerült megtalálni a kulcsot, hívtak egy zárlakatost, hogy törje fel az autót, de várni kellett rá. A fiatalemberek elköszöntek, mert dolgozni kellett menniük. Csak ekkor derült ki, hogy rendőrök. Eszembe jutott, hogy Mennyei Atyánk ismer bennünket, és tudja, mire van szükségünk, csak hittel kell kérni, és megadja, ha valóban arra van szükségünk. El sem tudtam volna képzelni, mi másra lenne szükségünk ebben a helyzetben, mint a kulcsra. Így biztos voltam benne, hogy kérhetem Atyámtól azt, hogy megtalálhassam a kulcsot. Kerestünk egy félreeső helyet a családommal, közösen imában könyörögtünk a Szentlélek segítségéért, hogy vezessen minket a kulcshoz, ha ez Isten akarata. Az ima után visszamentünk a partra, és én megint beúsztam a tengerbe. Erős érzés fogott el és irányított egy határozott irányba messze a parttól. Elképzelhetetlen öröm volt a szívemben, amikor megpillantottam a kulcstartó csillogását a tengerfenéken. Megpróbáltam leúszni érte, de nem tudtam, mert túl mélyen volt. Ekkor minden erőmet összeszedtem, és megint tettem egy próbát. Másodjára sikerült. Ahogy visszafordultam a part felé, láttam, milyen messze vagyok, de kiabáltam, ahogy tudtam, örömömben, és integettem, hogy MEGVAN!!! Ezután már minden rendben volt, a kulcs működött, csak a központi zár távirányítója ment tönkre a vízben. Mennyei Atyánk valóban ismer minket, és tudja, mire van szükségünk, és az Ő Szentlelke vezet és irányít bennünket abba az irányba, amerre haladnunk kellene. Az imán keresztül beszélhetünk vele, és Ő válaszolni fog az imáinkra. Az önrendelkezésünk miatt azonban a Lélek csak szelíden és halkan vezet bennünket, semmit nem fog ránk erőszakolni. Szelíden és alázatosan kell járnunk Isten előtt, engedelmeskedve Neki, a szövetségeink szerint élni, hogy elfogadjuk az Ő akaratát és feláldozzuk a saját vágyainkat, és a szentírásokon lakmározva mindvégig kitartani, soha el nem felejtve, hogy Ő mindig velünk van, különösen a legnehezebb pillanatokban.