2002
Elder Daryl H. Garn a hetvenektől
2002. november


Elder Daryl H. Garn
a hetvenektől

Amikor Daryl H. Garn Nyugat-Kanadában volt misszionárius, misszióelnöke látogatást tett a területén. Elder Garn nem sokszor látta a misszióelnököt, mert a misszió nagyon nagy volt. Így ez a találkozás egy különleges alkalomnak számított.

„Amikor Arave elnök befejezte a bizonyságát, azt mondta, bárminél jobban tudja ezeket a dolgokat – emlékszik vissza elder Garn –, és a Szellem tanúságot tett az elmémben, hogy ez igaz: hogy a Szellem dolgait legalább ugyanolyan jól – ha nem jobban – ismerhetjük, mint bármi mást.”

Attól a naptól fogva elder Garn, akit októberben a Hetvenek Második Kvórumának a tagjaként támogattunk, újra és újra megtapasztalja misszióelnöke bizonyságának igaz voltát. Emlékszik, amikor pár évvel ezelőtt Ohióban volt egy cövekkonferencián, és a Szellem azt súgta neki, hogy el lesz hívva egyházközsége püspökségébe. Még csak két hete járt a fogorvosi karra, de még mielőtt a nap lenyugodott volna, Spencer W. Kimball elnök (1895–1985), aki akkor a Tizenkét Apostol Kvórumának volt az egyik tagja, hivatalossá tette az elhívást.

„Elder Kimball azt mondta: ,Garn testvér! Az Úr hívott el téged ebbe a pozícióba, és ha a fontos dolgokat teszed első helyre, akkor Ő meg fog áldani téged.” – emlékszik vissza elder Garn. Úgy érzi, hogy ha szorgalmasan végzi a szolgálatát – akár mint püspök, cövekelnök, Fiatal Férfiak elnök, főtanácstag vagy területi felhatalmazott hetvenes –, életének minden területén megerősödik.

Felesége, Irene azt mondja, hogy elder Garn mindig kész az Urat tenni az első helyre, és minden hívásra – legyen az a ház körüli munka vagy egy egyházközség vezetése –, belegyezően így válaszol: „Pontosan ezt szeretném csinálni!”

Elder Garn 1938. december 28-án keresztelkedett meg Utah-ban, Tremontonban. Szülei: Uel és Lolita Hodges Garn. 1961. december 19-én kötött házasságot Irene Hall-lal a Utah-i Logan Templomban. Hat gyermekük és 19 unokájuk van. Az Arizoniai Mesa városában nevelték fel gyermekeiket.