8. fejezet

Önzetlen szolgálat

Miközben elveszítjük magunkat mások szolgálatában, nagyobb lelkiségre és boldogságra találunk.

Spencer W. Kimball életéből

Spencer W. Kimball elnök arra ösztönözte az utolsó napi szenteket, hogy végezzenek „egyszerű szolgálatot”, amely megáldja mind mások életét, mind pedig a sajátjukat.¹ Ő maga is gyakran talált alkalmat ilyesfajta szolgálat felajánlására, amint azt a következő beszámoló is mutatja:

„Egy fiatal édesanya kétéves kislányával együtt egy éjszakán át tartó repülés során a rossz időjárás miatt ott ragadt a chicagói repülőtéren élelem és tiszta ruha nélkül a gyermek számára, valamint pénz nélkül. Az édesanya… veszélyeztetett terhes volt, így az orvos azt az utasítást adta neki, hogy ne cipelje a gyermeket, csak ha feltétlenül szükség van rá. Órákon át állt sorba, hogy megpróbáljon repülőjegyet szerezni Michiganbe. A terminál hangos volt, tele fáradt, ideges, mogorva emberekkel, és kritikus megjegyzéseket hallott síró gyermekére, valamint arra, hogy lábával csúsztatja gyermekét tovább a földön, ahogy a sor halad előre. Senki sem ajánlotta fel, hogy segít neki a síró, éhes, kimerült gyermekkel.

Ekkor, mesélte később az asszony, »valaki felénk jött, és kedvesen mosolyogva ezt mondta: ’Tehetek valamit, amivel a segítségére lehetek?’ Hálás sóhajjal elfogadtam ajánlkozását. Felemelte zokogó kislányomat a hideg padlóról, szeretetteljesen magához ölelte, miközben gyengéden paskolta a hátát. Megkérdezte, adhat-e a kislánynak egy darab rágógumit. Miután lecsitította, vele együtt odament a sorban előttem állókhoz, és kedvesen mondott nekik valamit arról, hogy szükségem van a segítségükre. Úgy tűnt egyetértenek vele. Akkor odament [a sor elejére] a jegypulthoz, és elintézte a hivatalnokkal, hogy feltegyenek a hamarosan induló járatra. Elsétált velünk egy padhoz, ahol egy percig még beszélgetett velünk, megbizonyosodva arról, hogy minden rendben lesz velem. Majd elment. Körülbelül egy héttel később láttam egy képet Spencer W. Kimball apostolról, és felismertem benne a repülőtéri idegent.’«”²

Néhány évvel később Kimball elnök levelet kapott, melynek egy része így szólt:

„Kedves Kimball elnök!

Én a Brigham Young Egyetem egyik hallgatója vagyok. Nemrég tértem vissza a Nyugat-Németország, München Misszióból. Csodálatos volt a misszióm és rengeteget tanultam…

Múlt héten a papsági gyűlésen ülve, hallottam egy történetet egy szeretetteljes szolgálatról, melyet ön végzett mintegy huszonegy évvel ezelőtt a chicagói repülőtéren. A történetben elmesélték, hogy találkozott egy fiatal várandós anyával, aki… egy síró gyermekkel… kimerülten várakozott egy hosszú sorban, hogy jegyet tudjon venni. Veszélyeztetett terhes volt, így nem tudta felemelni a gyermekét, hogy megnyugtassa őt. Korábban négy vetélése volt, ami további okot adott az orvosok azon utasítására, hogy ne hajoljon vagy emeljen.

Ön megvigasztalta a síró gyermeket, és elmagyarázta a helyzetet a sorban várakozó többi utasnak. Ez a szeretetteljes cselekedet levette a terhet és a feszültséget az édesanyámról. Néhány hónappal később megszülettem a Michigan állambeli Flintben.

Csupán szeretném megköszönni önnek a szeretetét. Köszönöm a példáját!”³

Spencer W. Kimball tanításai

Követnünk kell a Szabadító önzetlen szolgálatról mutatott példáját!

[A Szabadító] önmagát adta a követőiért… Ő mindig ügyelt arra, hogy a helyeset tegye, és kielégítse az általa szolgáltak tényleges és valós szükségleteit.⁴

Önmagát és saját szükségleteit a második helyre tette, és a kötelesség hívásán túl szolgált másokat, fáradhatatlanul, szeretettel, hatékonyan. A világ problémáinak nagy része ma az önzőségből és az én-központúságból fakad, melyek keretében túl sokan sokat követelnek az élettől és másoktól, saját igényeik kielégítése érdekében.⁵

Minél jobban megértjük, mi történt a Názáreti Jézus életében Gecsemánéban és a Kálvárián, annál inkább képesek leszünk megérteni az áldozat és az önzetlenség fontosságát a saját életünkben.⁶

Ha követjük [a Szabadító] nyomdokait, akkor képesek leszünk hittel, nem pedig félelemben élni. Ha tudunk osztozni az emberekről alkotott nézetében, akkor képesek leszünk szeretni őket, szolgálni őket, és segítő kart nyújtani feléjük – ahelyett, hogy nyugtalankodnánk, és fenyegetve éreznénk magunkat mások által.

Isten gyakran a mi apró szolgálatainkon keresztül elégíti ki mások szükségleteit

Segítenünk kell azoknak, akiknek a szolgálatára törekszünk, hogy megtudják, Isten nem csupán szereti őket, hanem törődik is velük és a szükségleteikkel…

Isten valóban figyel minket, és vigyáz ránk. Általában azonban egy másik ember által elégíti ki a szükségleteinket. Ezért elengedhetetlenül fontos az, hogy szolgáljuk egymást a királyságban. Az egyház tagjainak szükségük van egymás erejére, támogatására és vezetésére egy hívő társadalomban, mint a tanítványok közösségében. A Tan és a szövetségekben azt olvashatjuk, milyen fontos, hogy segítsük a gyengéket, felemeljük a lecsüggesztett kezeket, és megerősítsük az ellankadt térdeket. (Lásd T&Sz 81:5.) Szolgálatunk nagyon gyakran egyszerű bátorításból, vagy világi feladatokhoz nyújtott világi segítségből áll, azonban milyen csodálatos következmények származhatnak a világi cselekedetekből és az apró, ám megfontolt tettekből! […]

Ha az egyszerű tantételekre és a szolgálat apró cselekedeteire összpontosítunk, észre fogjuk venni, hogy a szervezeti határok hamarosan jelentőségüket vesztik. A múltban túl gyakran az egyházon belüli szervezeti határok olyan falakká váltak, melyek visszatartottak minket attól, hogy olyan mértékben nyújtsuk ki karunkat az egyének felé, amennyire kellene. Azt is észre fogjuk venni, hogy miközben egyre kevésbé aggódunk a szervezeti vagy egyéni érdem megszerzésén, egyre jobban aggódunk majd azon, hogy szolgáljuk azt, akinek segítéséért felelősek vagyunk. Egyre kevésbé érdekel majd minket a szervezeti azonosságunk, és egyre jobban törődünk majd a mi valós és alapvető azonosságunkkal Mennyei Atyánk fia vagy leányaként, és azzal, hogy segítsünk másoknak elérni a hovatartozás ugyanezen érzését.⁸

Használnunk kell a tehetségeinket és a képességeinket mások szolgálatára

Egyikünknek sem szabad annyira elfoglaltnak lennie a hivatalos egyházi feladataiban, hogy ne lenne ideje felebarátainak egyszerű keresztény szolgálatot nyújtani.⁹

Könnyű megfelelnünk a jól megszervezett programoknak, megtennünk azokat a dolgokat, melyeket elvárnak tőlünk, feláldoznunk egy bizonyos számú órát, elénekelnünk egy bizonyos számú dalt, elmondanunk egy bizonyos számú imát, de emlékezzetek, az Úr azt mondta, hogy rest az a szolga, aki arra vár, hogy minden dologban parancsoljanak neki [lásd T&Sz 58:26].¹⁰

„Bizony mondom, az emberek buzgón munkálkodjanak a jó ügyben, és tegyenek meg sok dolgot saját szabad akaratukból, és vigyenek véghez sok igazlelkűséget” (T&Sz 58:27).

Minden embernek különleges képességek adattak, és bizonyos határokon belül fejleszteniük kell azokat a képességeket, szabad folyást kell engedniük a képzelőerejüknek, és nem szabad a mások által szabott korlátok közé ragadniuk. Fejleszteniük kell saját tehetségeiket, készségeiket és ügyességüket, amilyen mértékben csak tudják, és a királyság felépítésére kell használniuk azokat.¹¹

Az az egyháztag, aki szívesen hagyja másokra a dolgokat, sokmindenért kell, hogy feleljen majd. Sokan vannak, akik ezt mondják: „A feleségem végzi az egyházi munkát!” Mások így beszélnek: „Én nem vagyok az a vallásos fajta”, mintha a legtöbb embernek nem kerülne erőfeszítésébe, hogy szolgáljon és végezze a feladatát. Isten azonban tehetségekkel és idővel, lappangó képességekkel ruházott fel bennünket, valamint olyan lehetőségekkel, hogy ezeket az ő szolgálatában használjuk és fejlesszük. Éppen ezért sokat követel tőlünk, az ő kiváltságos gyermekeitől.¹²

A terméketlen fügefa példázatában (lásd Máté 21:19) a meddő fát elátkozták terméketlensége miatt. Micsoda veszteség az egyén és az emberiség számára, ha a szőlő nem növekszik, a fa nem terem gyümölcsöt, a lélek nem gyarapszik a szolgálaton keresztül! Az embernek élnie kell, nem csupán léteznie; cselekednie kell, nem csupán lennie; növekednie kell, nem csupán tengődnie. Felebarátaink szolgálatára kell használnunk tehetségeinket, semhogy eltemessük őket az énközpontú élet sírjába.¹³

Néhány szemlélődő azon tűnődhet, vajon miért aggódunk olyan egyszerű dolgok miatt, mint a másoknak nyújtott szolgálat, egy olyan világban, amelyet drámai problémák vesznek körül. Mégis, Jézus Krisztus evangéliumának egyik előnye az, hogy perspektívát ad nekünk e bolygó népéről, beleértve saját magunkat is, hogy megláthassuk azokat a dolgokat, amelyek valóban számítanak, és elkerüljük, hogy magával ragadjon a kevésbé fontos ügyek sokfélesége, amely az emberiség figyelméért verseng…

Hadd tanácsoljam nektek, hogy amikor kiválasztjátok, mely dolgoknak szentelitek a mások szolgálatára nyújtott időtöket, tehetségeteket és kincseteket, legyetek óvatosak, hogy jó ügyet válasszatok! Oly sok ilyen ügy létezik, amelyért teljesen és szabadon odaadhatjátok magatokat, és amely sok örömet és boldogságot fog hozni mind nektek, mind pedig azoknak, akiket szolgáltok. Időről időre előfordulnak más dolgok is, amelyek divatosabbnak látszanak, és amelyek kivívhatják a világ dicséretét, ezek azonban természetüknél fogva általában önzőbbek. Ez utóbbi ügyek hajlamosak – a szentírások szavaival élve – az „embereknek parancsolataiból” [Máté 15:9], nem pedig Isten parancsolataiból kifejlődni. Az ilyen ügyeknek van némi értékük és hasznuk, ám nem olyan fontosak, mint azok az ügyek, amelyek Isten parancsolatainak betartásából fejlődnek ki.¹⁴

A fiatalság a jelentőségteljes szolgálat lehetőségein keresztül fejlődik majd

Nem szabad félnünk attól, hogy megkérjük fiataljainkat, szolgálják felebarátaikat, illetve hozzanak áldozatot a királyságért. Fiataljaink rendelkeznek a természetes idealizmus érzékével, és nem kell félnünk attól, hogy eme idealizmushoz folyamodjunk, amikor szolgálatra szólítjuk őket.¹⁵

Amikor vétségről és bűncselekményről olvasunk…, és látjuk, hogy nagyrészüket fiatal lányok és fiúk követték el, azt kérdezzük magunktól: mi ennek az oka, és mi lehet a gyógymód? Egy hiteles felmérésből megtudjuk, hogy a fiatalság többsége szeretne felelősséget, és fejlődne általa.

„Mit tehetünk?” – kérdezik [a fiatalok]…

Vásároljatok be, dolgozzatok a kórházban, segítsetek a szomszédoknak…, mosogassatok el, porszívózzatok fel, ágyazzatok be, készítsétek el az ételt, tanuljatok meg varrni!

Olvassatok jó könyveket, javítsátok meg a bútorokat, tegyetek valami hasznosat az otthonotokban, takarítsátok ki a házat, vasaljátok ki a ruháitokat, gereblyézzétek össze a levelet, lapátoljátok el a havat!¹⁶

Törődünk… azon szükségletünkkel, hogy folyamatosan jelentőségteljes lehetőséget nyújtsunk fiatal férfiaink számára ahhoz, hogy megerősítsék lelküket a szolgálatban. A fiatal férfiak ritkán válnak kevésbé tevékenyekké az egyházban azért, mert túl sok jelentőségteljes feladatot kell elvégezniük. Egyetlen fiatal férfi sem – aki valóban tanúja volt annak, hogy az evangélium működik az emberek életében – fog hátat fordítani feladatainak a királyságban, és hagyja azokat elvégezetlenül.¹⁷

Remélem, hogy az egyház fiatal női már életük korai szakaszában megalapozzák a keresztény szolgálat szokását. Amikor más embereknek segítünk a problémáikkal, az a mieinket új megvilágításba teszi. Arra buzdítjuk az egyház nőtestvéreit – fiatalokat és idősebbeket –, hogy „buzgón munkálkodjanak” [T&Sz 58:27], és apró cselekedetekkel szolgálják barátaikat és szomszédaikat. Az evangélium minden tantétele önmagában hordozza a tanúságot arról, hogy igaz. Ugyanígy történik, hogy a szolgálat nem csupán a szolgálatban részesülőt segíti, hanem gyarapítja annak adományozóját is.¹⁸

Az önzetlen szolgálatnyújtás bőséges élethez vezet

A másoknak nyújtott szolgálat elmélyíti és megédesíti az életet, miközben felkészülünk arra, hogy egy jobb világban éljünk. Szolgálat által tanuljuk meg, hogy miként szolgáljunk. Amikor embertársaink szolgálatával vagyunk elfoglalva, nem csupán tetteink segítik őket, hanem saját problémáinkat is egy frissebb megvilágításba helyezzük. Amikor többet foglalkozunk másokkal, kevesebb időnk marad magunk miatt aggódni! A szolgálat csodájának közepette ott van Jézus ígérete, hogy amennyiben elveszítjük magunkat, megtaláljuk magunkat! [Lásd Máté 10:39].

Nem csupán az életünkben lévő isteni irányítás felismerése értelmében találjuk meg magunkat, hanem minél többet szolgáljuk felebarátainkat a helyes módon, annál több táplálékot jelent az a lelkünknek. Kiemelkedőbb egyénekké válunk, miközben másokat szolgálunk. Sokkal egyénibbé válunk, amikor másokat szolgálunk – valóban, könnyebb „megtalálnunk” önmagunkat, mert oly sokkal több minden van, amit megtalálhatunk önmagunkban!

[…] A szentírásokban lejegyzett bőséges élet [lásd János 10:10] az a lelki tartalom, amelyhez a másoknak nyújtott szolgálat megsokszorozása által juthatunk, valamint az által, hogy tehetségeinket az Isten és ember iránti szolgálatba fektetjük. Emlékezzetek csak, Jézus azt mondta, hogy az első két parancsolattól függ minden törvény és a próféták, és az a két parancsolat magában foglalja az Isten, önmagunk, felebarátaink és minden ember iránti szeretetünk fejlesztését. [Lásd Máté 22:36–40.] Nem létezhet valós bőséges élet anélkül, hogy ne lenne összeköttetésben e két nagy parancsolat betartásával és végrehajtásával.

Roppant nagy üresség lesz az életünkben, hacsak nem élünk olyan életet, amely közelebb visz minket Mennyei Atyánkhoz és embertársainkhoz. Megrémít, amikor azt látom például, hogy sok ember életstílusa hogyan szakítja el őket a családjuktól, a barátaiktól és a társaiktól, és vezeti őket az élvezet és anyagiasság meggondolatlan üldözése felé. A családhoz, közösséghez és országhoz való hűséget oly gyakran félrelökik más dolgok hajszolása miatt, amelyekről helytelenül úgy gondolják, hogy tartalmas boldogságot hoznak, amikor valójában az önzés az, amely gyakran megkérdőjelezhető örömök felé vezet, amelyek oly gyorsan elmúlnak. A valós öröm és a puszta élvezet közötti egyik különbség az, hogy bizonyos élvezetek csak valaki más fájdalma árán valósíthatók meg. Az öröm – ezzel ellentétben – önzetlenségből és szolgálatból fakad, és inkább hasznos, mintsem ártalmas mások számára.¹⁹

Ismerek egy férfit, aki háromnegyed évszázadon keresztül csupán önmagára gondolt… Arra törekedett, hogy az életét megtartsa önmagának, és saját gyarapodására és élvezetére gyűjtse össze az élet valamennyi jó dolgát. Bármily különös is, azon igyekezetében, hogy életét megtartsa magának… magába húzódott, elvesztette a barátait és még saját családja is elkerülte őt.

Most pedig, amint az élet a végéhez közeledik, egyedül találja magát, elhagyva, megkeseredve, szeretet és elismerés nélkül; és önsajnálkozva még mindig csak egy emberre tud gondolni: önmagára. Arra törekedett, hogy megtartsa magának az idejét, a tehetségeit és a javait. Elvesztette azonban a bőséges életet.

Vele ellentétben ismerek egy másik férfit is, aki sohasem gondolt önmagára. Minden vágya a körülötte lévők védelme és öröme volt. Nem volt olyan feladat, amely túl nagy, vagy olyan áldozat, amely túl sok lett volna embertársai érdekében. Javai megkönnyítették a fizikai szenvedést; jóindulatú cselekedetei és gondoskodása vigaszt, vidámságot és bátorságot hoztak. Bárhol is voltak szenvedő emberek, ő mindig kéznél volt, hogy felvidítsa az elcsüggedteket, eltemesse a halottakat, megvigasztalja a gyászolókat és bebizonyítsa, hogy barát a szükségben. Idejét, javait és energiáját bőkezűen adományozta a segítségre szorulóknak. Önmagát szabadon feláldozva, ugyanezen cselekedettel szellemi, fizikai és erkölcsi jellemét építette, mígnem mára, hanyatló éveiben, a jó erejeként, példaként és sugalmazásként áll sokak számára. Fejlődött és növekedett, amíg mindenhol el nem ismerték, szerették és nagyra becsülték. Odaadta az életét, és valóban rátalált a bőséges életre.²⁰

Miközben a körülmények kiélezik a világ és az Isten útjai közötti ellentétet, az egyház tagjainak hite egyre komolyabban próbára tétetik. Az egyik legalapvetőbb dolog, melyet megtehetünk az, hogy kifejezzük bizonyságunkat a szolgálaton keresztül, amely cserébe lelki növekedést, nagyobb elkötelezettséget és még több képességet teremt majd számunkra a parancsolatok betartásához…

Óriási biztonság rejlik a lelkiségben, szolgálat nélkül azonban nem rendelkezhetünk lelkiséggel!²¹

Ha valós boldogságra törekszünk, energiánkat saját érdekeinken túli célokra kell alkalmaznunk. Imádságos lélekkel gondolkodjunk el azon, hogy hogyan tudnánk családunknak, szomszédainknak és a többi szentnek hatékony és szeretetteljes szolgálatot nyújtani!²²

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az V–IX. oldalt.

Tekintsd át a 86–88. oldalon álló történetet! Gondold át Kimball elnök egyszerű, kedves cselekedetének következményeit! Mit tanulhatunk abból a viselkedésből, amely által szolgálatot nyújtott?
Hogyan írnád le, hogy a Szabadító hogyan szolgált másokat? (Példaként lásd a 88. oldalt.) Mit tehetünk, hogy kövessük a példáját?
Olvasd el a második bekezdést a 89. oldalon! Isten mikor elégítette ki a szükségleteidet más embereken keresztül? Mit tehetünk azért, hogy készen álljunk mások szükségleteinek kielégítésére?
Röviden nézd át a 89–91. oldalakat, és keress olyan akadályokat, amelyek visszatarthatnak minket attól, hogy önzetlen szolgálatot nyújtsunk! Hogyan tudjuk legyőzni ezeket az akadályokat?
Kimball elnök azt tanította, hogy a fiataloknak szükségük van szolgálati lehetőségekre (91–92. oldalak). Miért van ez így? Mit tehetnek a szülők és az egyházi vezetők azért, hogy jelentőségteljes szolgálati lehetőséget biztosítsanak a fiatalok számára?
Szerinted mit jelent „bőséges életet” élni? (Példaként lásd a 93–95. oldalakat.) Miért vezet az önzetlen szolgálat bőséges élethez?

Kapcsolódó szentírások: Máté 25:40; Jakab 1:27; Móziás 2:17; 4:14–16; T&Sz 88:123