David O. McKay élete és szolgálata
1951 áprilisában, 77 éves korában David Oman McKay lett Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza kilencedik elnöke. Egyházelnökként végzett közel 20 éves szolgálata során az egyháztagok és világszerte sokan mások tisztelték őt Isten prófétájaként. Az egyháztagokat arra intette, hogy váljanak krisztusibbá jellemükben, és osszák meg az evangéliumot tanításuk és példájuk által. Ennek eredményeképp az egyház gyors növekedést mutatott világszerte. Tanításain kívül fizikai megjelenése is erőteljes hatással volt másokra. Sokan, amikor találkoztak vele, elmondták, hogy nem csak úgy beszélt és úgy viselkedett, mint egy próféta, hanem úgy is nézett ki. Még életének kései éveiben sem görnyedt meg, hanem vonzó fellépésű maradt, és dús, hullámos ősz haja volt. Arcáról igazlelkű élete sugárzott.
A nagy eszmények örökségével átitatott gyermekkor
Általános felhatalmazottként mondott tanításaiban David O. McKay gyakran szólt hálával arról az örökségről és példáról, amit szülei rá hagytak. Édesapja, David McKay családja a skóciai Thursóban csatlakozott az egyházhoz 1850-ben. A család 1856-ban Amerikába hajózott, majd három évnyi kemény munka és megtakarítás után átszelték a kontinenst, és 1859 augusztusában Salt Lake Citybe érkeztek.1
Ugyanabban az évben, amikor a McKay család csatlakozott az egyházhoz Skóciában (1850-ben), David O. McKay édesanyja, Jennette Evans családja is elfogadta a visszaállított evangéliumot a dél-walesi Merthyr Tydfil közelében. A McKay családhoz hasonlóan Evansék is áthajóztak Amerikába 1856-ban, és 1859-ben Utah-ba érkeztek. Hamarosan mindkét család a Utah állambeli Ogdenben telepedett le. Itt találkozott egymással David McKay és Jennette Evans, majd egymásba szerettek. 1867. április 9-én kötöttek házasságot a Felruházási Házban. Elder Wilford Woodruff adta össze őket.2
David O. McKay 1873. szeptember 8-án látta meg a napvilágot a utah-i kisvárosban, Huntsville-ben, David és Jennette Evans McKay harmadik gyermekeként, és egyben az első fiúgyermekként. Boldog, ám megpróbáltatásoktól nem mentes gyermekkora volt. Az 1880. esztendő során bekövetkezett események megpróbálták a család hitét, és korai felnőttségre késztették az ifjú David O. McKay-t. Két nővére, Margaret és Ellena csupán pár nap különbséggel hunyt el; egyiküket reumás láz, másikukat tüdőgyulladás vitte el. Körülbelül egy évre rá édesapja Skóciába szólító missziós elhívást kapott. David McKay némiképp nyugtalankodott az elhívás miatt, hiszen az azt jelentette volna, hogy magára kell hagynia feleségét (aki ismét várandós volt) a család és a gazdaság igazgatásának felelősségével. Amikor azonban Jennette tudomást szerzett az elhívásról, határozottan ezt felelte: „Természetesen el kell fogadnod! Ne aggódj miattam! David O. és én remekül elrendezünk mindent!”3 Ezzel a biztatással, valamint miután a szomszédok és rokonok megígérték, hogy segíteni fognak, David McKay elfogadta az elhívást. Hétéves fiától, David O.-tól e szavakkal búcsúzott: „Vigyázz a Mamára!”4
Jennette McKay bölcs igazgatása, sokak kemény munkája és az Úr áldásai eredményeként McKay-ék gazdasága virágzott David McKay kétéves távolléte ellenére. Jennette McKay ez idő alatt, és igazából egész életében egyformán ügyelt gyermekei lelki jólétére: „A családi ima bevett szokás volt McKay-ék otthonában, és amikor Jennette egyedül maradt kis családjával, az ima még fontosabbá vált a mindennapok eseményei között. David [O.] megszokta, hogy rá is sor kerül a reggeli és esti imák során, és megtanulta, milyen fontosak otthonában a mennyek áldásai.”5
McKay elnök gyakorta beszélt édesanyjáról mint követendő példáról. Egy alkalommal kijelentette: „Nem tudok olyan asszonyi erényt mondani, ami ne lett volna meg édesanyámban. (…) Gyermekei és mindenki más számára, aki jól ismerte, gyönyörű és méltóságteljes volt. Élénk természete ellenére megfontolt és higgadt volt. Mélybarna szemei azon nyomban jelezték érzelmei feltörését, mely érzelmeket azonban mindig tökéletesen képes volt uralni. (…) Gyengédségben, féltő gondoskodásban, szerető türelemben, az otthon és a jó iránti hűségben fiatal fiúként és most, oly sok év elteltével is felülmúlhatatlannak tűnik számomra.”6
Amikor David O. McKay-től megkérdezték, ki volt a legnagyszerűbb ember, akivel valaha is találkozott, habozás nélkül így felelt: „Az édesapám.”7 Miután édesapja hazatért missziójából, az Eden és Huntsville Egyházközség püspökeként szolgált 1883 és 1905 között.8 Idősebb David McKay sok alkalommal osztotta meg fiatal fiával tapasztalatait és bizonyságát. McKay elnök így emlékezett vissza: „Fiatal fiúként ott ültem, és hallgattam annak az embernek a bizonyságát, akit olyan becsben tartottam és úgy tiszteltem, ahogy tudjátok, hogy senki mást nem becsültem széles e világon, és az a bizonyosság beivódott ifjú lelkembe.”9 Édesapja példájának és bizonyságának ereje támogatta, miközben az igazságról való tudásában gyarapodott.
McKay elnök édesapja a mindennapos életben olyan leckéket tanított neki, amelyek megerősítették, és később apostolként adott tanításainak is alapját képezték. Mesélt egyszer egy élményéről, ami akkor esett meg, amikor öccseivel szénát gyűjtöttek. A tizedik boglyát az egyháznak szánták, tized felajánlásként. David O. McKay édesapja azt mondta fiainak, hogy a tizedik boglyát jobb helyről gyűjtsék, mint az addigiakat. Ezt mondta: „Ez lesz a tizedik boglya, és Istennek még a legjobb sem túl jó.” Évekkel később David O. McKay elmondta, hogy ez volt a „leghatékonyabb prédikáció a tizedről, amit valaha is hallottam életem során”10. Édesapja arra is megtanította, hogy tisztelje a nőket. McKay elnök ezt mondta a fiataloknak: „Emlékszem édesapám intésére, amikor tizenéves koromban udvarolni kezdtem egy lánynak: ’David, úgy bánj azzal az ifjú hölggyel, ahogy szeretnéd, hogy egy fiatal fiú a húgoddal bánjon!’”11
Életének későbbi szakaszában, amikor az egyház elnökeként szolgált, a következőképp tisztelgett szülei előtt: „Hálás vagyok nemes szüleim bölcs és gondos oltalmazásáért és tanításáért, … azért az oltalmazásért, ami visszatartott attól, hogy olyan ösvényekre lépjek, amik egy teljességgel másfajta életet tártak volna elém! Minden évvel egyre nő megbecsülésem és szeretetem mindig éber, drága édesanyám és nemes édesapám iránt.”12
Fiatalkor
David O. McKay-t fiatalemberként elhívták, hogy a diakónusok kvórumának elnökségében szolgáljon. Akkoriban az egyházközségekben a diakónusok felelőssége volt a kápolnát tisztán tartani, a kápolna kályháit tüzelővel ellátni, és biztosítani, hogy az egyházközségben élő özvegyeknek mindig legyen tűzifája.13 Elmondta a kvórum tagjainak, hogy „érezte alkalmatlanságát a tiszt betöltésére, amikor látta, hogy mások sokkal alkalmasabbak lennének nála, … [de] úgy érezte, előre kell vinnie az Úr munkáját”14. Ez a hozzáállás jellemezte alázatát, amivel egész élete során elfogadta az elé tárt elhívásokat.
A püspök fiaként lehetősége volt találkozni az egyház vezetőivel, akik otthonukba látogattak. Egy alkalommal, 1887 júliusában John Smith pátriárka látogatott hozzájuk, aki pátriárkai áldást adott neki (David O. 13 éves volt ekkor). Az áldást követően Smith pátriárka a fiatalember vállára tette a kezét, és így szólt: „Fiam, más feladataid vannak, mint csak üveggolyókkal játszani.” David később bement a konyhába és ezt mondta édesanyjának: „Ha azt gondolja, hogy többé nem fogok üveggolyókkal játszani, akkor téved!” Édesanyja félretette a munkáját, és megpróbálta elmagyarázni, mire gondolt Smith testvér. Bár sem David O. McKay, sem az édesanyja nem tudta pontosan, mit tartogat számára a jövő, ez az élmény megmutatta, hogy az Úr nagyobb feladatokat szán az ifjúnak.15
Tizenéves kora során mindig aktív maradt az egyházi szolgálatban, és tovább gyarapította tudását és tapasztalatát. 1889-ben, 15 éves korában elhívták a Huntsville Egyházközség Vasárnapi Iskolájának titkáraként. Egészen 1893-ig szolgált ebben a minőségben, amikor is vasárnapi iskolai tanítónak hívták el.16 A Vasárnapi Iskola és a tanítás iránti szeretete elkísérte egész életén át.
Tanulás, misszionáriusi szolgálat és házasság
David O. McKay ezt írta egyszer: „Az ember földi életének három fő korszaka van, amin itteni és örökkévaló boldogsága függ, [nevezetesen] születése, házasságkötése és hivatása.”17 Már részesült az igazlelkű családba történt születés és az abban való nevelkedés áldásában, és továbbra is javára szolgáltak a tanulással, hivatással és idővel a házasságkötéssel kapcsolatos bölcs döntések.
A Huntsville-ben elvégzett nyolc osztály után két évig az ogdeni Weber Állami Középiskolába járt. Azután az 1893–94-es iskolaév során, 20 éves korában visszatért Huntsville-be, és a városka általános iskolájában tanított. Ekkortájt Evans nagymama fejenként 2500 dollárnyi pénzügyi támogatást nyújtott minden élő gyermekének. A McKay család pénzszűkében volt, és a szomszédok azt tanácsolták David O. McKay édesanyjának, Jennette-nek, hogy az adományt fektesse részvényekbe. Ő azonban határozottan kijelentette: „Ennek a pénznek minden centjét gyermekeink iskolázására fordítjuk.”18 Így tehát 1894 őszén David és három testvére (Thomas E., Jeanette és Annie) szekéren Salt Lake Citybe utazott, hogy a Utah Egyetemre járjanak. A szekér jól meg volt rakva liszttel és gyümölcsbefőttekkel, és egy tejet adó tehén volt mögékötve.19
David O. McKay egyetemi élményeiről fia, Llewelyn ezt írta: „Az iskola fontos volt. Ugrásszerűen növekedett a tanulás szeretete; szoros barátságok köttettek; az értékek iránti érzékenysége egyre fokozódott. Ő lett az osztályelnök, és őt kérték fel, hogy a tanévzárón búcsúbeszédet mondjon a végzős diákok nevében. (…) Lelkes sportolóként jobb szélső poszton játszott az egyetem első futballcsapatában. Ennek az időszaknak a legnagyobb eseménye az Emma Ray Riggsszel kötött ismeretsége volt.”20
Egyetemi tanulmányaik második évében a McKay testvérek Emma Robbins Riggstől, Emma Ray Riggs édesanyjától béreltek egy házat. Egy nap anya és lánya az ablakban álltak, és nézték, amint David O. és Thomas E. McKay megérkezik az édesanyjukkal. Emma Ray édesanyja megjegyezte: „Ez a két fiatalember igazán jó férje lesz két szerencsés lánynak. Nézd csak, milyen figyelmesek az édesanyjukkal!” Emma Ray ezt felelte: „Nekem a sötét hajú tetszik” – aki David O. McKay volt. Bár ő és Emma Ray Riggs időnként találkozgattak, kapcsolatuk még néhány évig nem vált komollyá.21
Miután David O. McKay 1897 tavaszán befejezte egyetemi tanulmányait, Salt Lake megyében tanári állást ajánlottak neki. Nagyon örült a lehetőségnek, és szeretett volna elkezdeni pénzt keresni, hogy segíthessen családja többi tagjának. Azonban körülbelül ugyanebben az időben kapott misszionáriusi elhívást Nagy-Britanniába, amit el is fogadott.
1897. augusztus 1-jén Seymour B. Young elnök elválasztotta, hogy a Brit-szigeteken misszionáriusként szolgáljon. Missziója első részét a skóciai Stirlingben töltötte, ahol a munka lassan és nehezen ment. Munkájának szorgalmasan eleget téve 1898. június 9-én elhívták, hogy a Skóciában szolgáló misszionáriusok felett elnököljön. Amikor ezt az elhívást kapta, az Úrhoz fordult segítségért. Feladatai korát meghaladó érettséget és tapasztalatot adtak neki, felkészítve a jövőbeli szolgálatra.
Egy másik jelentős eseményre csupán három hónappal azt megelőzően került sor, hogy hazament. Fiatalkorában gyakran imádkozott lelki megerősítésért bizonyságával kapcsolatban. 1899. május 29-én emlékezetes misszionáriusi gyűlésen vett részt. Így mesélt erről: „Emlékszem, mintha csak tegnap történt volna, hogy milyen erőteljes sugalmazást éreztünk ez alkalommal. Mindenki érezte az Úr Lelkének bőséges kiáradását. A jelenlévők valóban mind egyek voltak szívükben és elméjükben. Soha azelőtt nem éreztem ilyesfajta érzést. Olyan megnyilvánulás volt ez, amiért kétkedő ifjúként titokban a legbuzgóbban imádkoztam domboldalon és mezőn. Bizonyosságot adott nekem arról, hogy az őszinte imára mindig adatik válasz ’valamikor, valahol’. A gyűlés menete során az egyik elder fogta magát és felállt, ezt mondván: ’Testvérek, angyalok vannak e teremben!’ Bármilyen különösnek hangozzék is, bejelentése nem lepett meg senkit, hanem inkább teljességgel helyénvalónak tűnt, bár azelőtt nem merült fel bennem, hogy isteni lények lennének jelen. Csak azt tudtam, hogy túláradó hálát éreztem a Szentlélek jelenlétéért.”22 Elder McKay becsülettel fejezte be misszióját, amiből 1899 augusztusában felmentették.
Missziója során levelezett Emma Ray Riggsszel, azaz Ray-jel, ahogy gyengéden nevezte. (Szülei a nap sugarai után nevezték Ray-nek, azaz Napsugárnak.) Udvarlásuk a Skócia és Salt Lake City közötti levelek révén indult virágzásnak. David olyan embernek ismerte meg Ray-t, aki minden tekintetben egyenlő társa: az intelligencia, a kellem és a lelki tulajdonságok terén egyaránt.
Ray folytatta a tanulást, míg David O. McKay a misszióján volt, és miután főiskolai diplomát szerzett pedagógiából, a Utah állambeli Ogdenben lévő Madison Iskolában helyezkedett el.23 David ugyanekkor, 1899 őszén a Weber Állami Középiskola oktatója lett. Az iskolaév során gyakran találkoztak az iskoláik között lévő parkban. Ott történt 1900 decemberében, hogy David megkérte Ray kezét, aki válaszul ezt kérdezte: „Biztos vagy benne, hogy engem kell feleségül venned?” David azt felelte, hogy biztos.24 1901. január 2-án Emma Ray Riggs és David O. McKay volt az első pár, aki a huszadik században kötött házasságot a Salt Lake Templomban.
Legendás oktató
1902-ben, 28 éves korában David O. McKay a Weber Állami Középiskola igazgatója lett. Sok adminisztratív feladata ellenére továbbra is aktívan részt vett a diákok tanításában. Egész életében elkötelezett maradt az oktatás iránt, azt vallva, hogy „az igaz oktatás nemcsak arra törekszik, hogy a férfiakból és nőkből jó matematikusok, hozzáértő nyelvészek, mélyreható tudósok és ragyogó irodalmi elmék váljanak, hanem arra is, hogy becsületes, erényes, mértékletes és szeretettel teljes emberekké legyenek. Arra törekszik, hogy olyan férfiakat és nőket formáljon, akik az igazságot, az igazságosságot, a bölcsességet, a jóakaratot és az önuralmat tekintik a sikeres élet legkiválóbb szerzeményének.”25
McKay elnök hitte, hogy mindenkinek fontos művelődnie. Olyan korban szolgált iskolaigazgatóként, amikor igen kevés nő végzett középiskolai vagy annál magasabb szintű tanulmányokat. A nők fontos szerepét tárgyalva a következőket írta: „Eleddig nem sok hangsúlyt fektettek arra, milyen szerepet játszottak a nők a nyugati félteke meghódításában. Ebben pusztán az évek során kialakult általános emberi gyakorlatot követjük. A nők viselik a háztartás terheit, az ő vállukon nyugszik a gyermeknevelés legtöbb feladata, és ők azok, akik arra indítják férjeiket és fiaikat, hogy sikert érjenek el; és míg az utóbbiak a nyilvános elismerés tapsviharát élvezik, a feleségek és édesanyák, akiknek valóban kijárna az elismerés és dicséret, mosollyal az arcukon megelégednek a csendes sikerrel.”26 Míg David O. McKay a Weber Állami Középiskolában dolgozott, gyakran hangsúlyozta, milyen fontos az oktatás mindkét nem részére, és szolgálata során a női hallgatók beiratkozásának száma nagyban megemelkedett.
Azokban az években, amikor hivatásos oktatóként és igazgatóként dolgozott a Weber Állami Középiskolában, a Weber Cövek Vasárnapi Iskolájának elnökségében is szolgált, ahol új programokat dolgozott ki. A Vasárnapi Iskola elnökségébe való elhívása idején a szervezet kevés hivatalos útmutatást kapott az egyház általános vezetőségétől. Az órai munkáért felelős másod-tanfelügyelőként David O. McKay azon nyomban munkához látott, hogy jobbá tegye az osztálytermi oktatást és tanulást azoknak a módszereknek az alkalmazásával, amiket hivatásos oktatóként való képzése során sajátított el. Az egyik vasárnapi iskolai vezető ekképp jellemezte munkáját:
„Először is heti gyűléseket tartott a cövek testületi tagjaival. A tagokkal óravázlatok elkészítését és valamilyen cél (mai szóhasználattal: célkitűzés) kiválasztását gyakoroltatta. Begyakoroltatta velük a cél kitűzését és szemléltetését. Nagy hangsúlyt fektetett a leckére való felkészülésre, valamint a cél minden egyes gyermek életében való alkalmazására. Mindezt havi gyűlések követték, amire az egyházközségek minden vasárnapi iskolai tanítója és tisztségviselője hivatalos volt, mégpedig úgy, hogy előtte elolvassa a megvitatandó leckét. (…) E gyűlések eredményeképp a tanítók ’kötegnyi jegyzettel’ tértek haza a hónap során tanítandó négy leckét illetően. (…) [Ezek] a gyűlések igen népszerűvé váltak; mindegyiket 90–100%-os látogatottsággal tartották.”27
Gyorsan elterjedt a Weber Cövek Vasárnapi Iskolája sikerének híre. Joseph F. Smith elnökre – aki akkoriban a Vasárnapi Iskolák általános felügyelőjeként szolgált – nagy hatással voltak David O. McKay a tanítással kapcsolatos újszerű elgondolásai, és felkérte, írjon egy cikket a Vasárnapi Iskola Juvenile Instructor (A fiatalok oktatása) című folyóirata számára.28
Az Úr apostola
A tanításra és tanulásra fektetett hangsúly
1906. április 9-én, 32 éves korában szentelték apostollá, miután hat évig a Weber Cövek Vasárnapi Iskolájában szolgált. Nem sokkal rá támogatták a Vasárnapi Iskola Általános Tanfelügyeletének másodsegédeként, majd 1909-ben első segéd lett, 1918 és 1934 között pedig általános tanfelügyelőként szolgált. A Weber Cövek Vasárnapi Iskolájában bevezetett újításokat hamarosan az egész egyház alkalmazni kezdte. Miután meglátta, hogy szükséges lenne a leckék egységesítése, megírta az Ancient Apostles (Ősi apostolok) című könyvet, ami az egyik legelső vasárnapi iskolai tanári segédkönyv.
Elder McKay neve egyet jelentett a Vasárnapi Iskolával azokban az években, amikor a Tizenkettek Kvórumában szolgált, és még akkor is írt könyveket a Vasárnapi Iskola számára, amikor az egyház elnöke lett. Az evangéliumi tanítás jobbá tétele során gyakran összpontosított a gyermekekre. Saját szavait idézve: a gyermekek „tisztán és szeplőtelenül jönnek az Atyától, veleszületett romlottság vagy gyengeségek nélkül. (…) Lelkük olyan, mint egy folt nélküli fehér lap, amire életük törekvései és sikerei kerülnek majd.”29 A Vasárnapi Iskolát úgy tekintette, mint ami kulcsfontosságú szerepet játszik a gyermekek és fiatalok tanításában és jellemük építésében.
Világkörüli út és az Európai Misszió elnöki tisztje
Más tapasztalatok is felkészítették David O. McKay-t arra, hogy idővel a világméretű egyházat vezesse. 1920 decemberében Heber J. Grant elnök és első tanácsosa, Anthon H. Lund elválasztotta őt és elder Hugh J. Cannont, az Improvement Era (A fejlődés kora) szerkesztőjét, hogy járják be az egyház misszióit és iskoláit szerte az egész világon. Az egy évig tartó körút során körülbelül 100 000 kilométert tettek meg (ami a Föld kerületének több mint kétszerese), világszerte tanítván és megáldván az egyháztagokat. Az utazás során felmerülő nehézségek – tengeri betegség, honvágy és egyéb kihívások – ellenére sikeresen teljesítették küldetésüket, és az 1921. esztendő Szentestéjére érkeztek haza. A hazatértüket követő napokban részletes jelentést készítettek Grant elnök részére, majd tisztelettel felmentették őket.30 A hazatérésük utáni első általános konferencián Grant elnök kijelentette:
„Örvendek a ténynek, hogy McKay testvér köztünk van ma. McKay testvér bejárta a földkerekséget azóta, hogy legutóbb konferencián vett részt – meglátogatta misszióinkat a világ szinte minden pontján, és úgy tért vissza, ahogy minden misszionárius, aki elmegy az evangéliumot hirdetni és kapcsolatba kerül a föld népeivel, a világ mindenféle vallásával: gyarapodott világosságban, tudásban és bizonyságban annak a munkának az isteni voltáról, amiben foglalatoskodunk.”31
Amikor az általános konferencián elder McKay-re került a sor, hogy beszéljen, erős bizonysággal összegezte utazásait: „Amikor elindultunk otthonról, … nem csekély nyugtalansággal és aggodalommal tekintettünk az előttünk álló útra. Felelősségünk átható tudata, a vágy, hogy megfelelőképp teljesítsük Grant elnök, valamint tanácsosai és a Tizenkettek kívánságát, akik megtiszteltek minket ezzel az elhívással, arra indított minket, hogy oly módon keressük az Urat, ahogy azelőtt még soha nem kerestem Őt. Szeretném elmondani ezen a délutánon, hogy az ígéret, amit Mózes Izráel gyermekeinek adott közvetlenül azelőtt, hogy a Jordánon átkelve az ígéret földjére léptek, valóra vált tapasztalataink révén. Ahogy teljes lelkünkkel az Urat kerestük, Ő útmutatást adott és segítségünkre sietett.”32
A világkörüli útról való hazaérkezést hamarosan újabb elhívás követte: az Európai Misszió elnöke lett. 1922 novemberében indult Liverpoolba. Ez alatt az elhívás alatt kezdte el tanítani azt az elgondolást, hogy „minden egyháztag misszionárius”, és ezt hangsúlyozta továbbra is, amikor az egyház elnöke lett. Misszióelnökként csoportokba szervezte a misszionáriusokat. Számos misszionárius utazó elderként szolgált, hogy a többi misszionáriust megfelelőbb tanítási módszerek elsajátításával segítsék. Egyik legnagyobb kihívása a negatív sajtó visszaszorítása volt. Az volt a módszere, hogy személyesen vette fel a kapcsolatot a szerkesztőkkel, és érvelt velük, egyenlő esélyt kérve arra, hogy az egyházról az igazság is megjelenjen. Néhány szerkesztő nem engedett kérésének, sokan azonban nagyon jól fogadták.33 A nyilvánossággal fenntartott kapcsolatban megmutatkozó készségei nagy áldásnak bizonyultak az egyház számára, misszióelnöksége és egész szolgálata során.
Támogatás az Első Elnökségben
1934 őszén támogatták David O. McKay-t Heber J. Grant elnök második tanácsosaként. Az addig Grant elnök második tanácsosaként szolgáló ifj. J. Reuben Clark elnök lett az első tanácsos. Bár McKay elnök erős egyházi háttérrel került az Első Elnökségbe, támogatása napján nagy alázattal töltötte el az elhívása. Kijelentette: „Szükségtelen elmondani, mennyire erőt vesz rajtam ez az elhívás. Az elmúlt néhány nap során nehéz volt kordában tartanom gondolataimat és érzéseimet. A könnyed szívet, a lélek élénkségét, aminek az engem ért magas kinevezést kellene kísérnie, némiképp ellensúlyozza az azon felismeréssel járó nyomás, hogy milyen nagy felelősséggel is jár az Első Elnökségbe történő elhívás.”34 Még sok-éves általános felhatalmazottként végzett szolgálatot követően is elismerte, hogy „minden alkalommal többé-kevésbé nagy megpróbáltatást jelent számomra, hogy kiálljak a hallgatóság elé”, mivel ismerte felelősségének hatalmas súlyát.35
McKay elnök az Első Elnökségben töltött első évei során az egyháztagoknak szembe kellett nézniük a nagy gazdasági világválsággal. Az Első Elnökség 1936-ban hivatalosan bejelentette az Egyházi Biztonsági Programot, ami később az egyház jóléti programjaként lett ismeretes. A jólét szilárd támogatójaként McKay elnök kihangsúlyozta, hogy a lelkiség és a jólét rokon értelmű: „Nagy dolog felruházni a hiányos öltözetűeket, bőséges táplálékban részesíteni azokat, akiknek kevés van az asztalán, tevékenységet biztosítani azoknak, akik elkeseredetten küzdenek a rájuk kényszerített tétlenségből fakadó kétségbeesés ellen, ám mindent összevetve az Egyházi Biztonsági Tervből eredő minden áldás lelki természetű. Sokkal nagyobb fokú lelkiséget fejez ki adni, mint kapni. A legnagyszerűbb lelki áldás egymás segítéséből fakad.”36
Grant elnök 1945-ben bekövetkezett halálát követően George Albert Smith lett az egyház elnöke, aki elhívta McKay elnököt, hogy második tanácsosaként szolgáljon. Feladatai nagyjából ugyanazok voltak, mint azelőtt, ám állandóan támadtak új lehetőségek és kihívások. Az egyik legtöbbet kívánó feladat, amit magára vállalt, a Utah centenáriumi ünnepségét szervező bizottság elnöki tisztjének betöltése volt, ami sok havi tervezéssel járt a már addig is meglehetősen megterhelő munkája mellett. Az 1947 júliusában tetőző, államszerte megtartott ünnepségsorozatot hatalmas sikerként üdvözölték. Egy helyi újság a következőket írta:
„Rodney C. Richardson, a kaliforniai centenáriumi bizottság koordinátora Salt Lake Citybe utazott, hogy tanulmányozza Utah ünnepségsorozatát, amiről azt nyilatkozta, hogy ’az egész országban a lehető legjobban volt megszervezve. Utah centenáriumának egyik legkiemelkedőbb ismérve az üzleties gondolkodás hiánya. Valódi történelmi megemlékezésnek voltunk tanúi.’” A kaliforniai dicséret mellett számos további állam is jelentkezett, hogy el szeretné kérni az ünnepségsorozat terveit és az ünnepséggel kapcsolatos tájékoztató anyagokat.37
George Albert Smith elnök egészségének romlásával a két tanácsosára háruló felelősség egyre növekedett. 1951 tavaszán McKay elnök és felesége, Emma Ray elhatározták, hogy Salt Lake Cityből elautóznak Kaliforniába pihenni, ami már nagyon esedékes volt. Amikor az első este a utah-i St. George-ban éjszakáztak, McKay elnök azzal a félreérthetetlen érzéssel ébredt fel, hogy vissza kell térnie Salt Lake Citybe. Néhány nappal később George Albert Smith elnök agyvérzést kapott, és 1951. április 4-én elhunyt.
A világméretű egyház prófétája
Misszionáriusi munka és az egyház növekedése
Miután 45 évig apostolként szolgált, David O. McKay 1951. április 9-én az egyház kilencedik elnöke lett; tanácsosai Stephen L Richards és ifj. J. Reuben Clark lettek. 1952-ben az Első Elnökség bevezette a teljes idejű misszionáriusok első hivatalos térítési tervét. A programot azzal a céllal tervezték, hogy növelje a teljes idejű misszionáriusok hatékonyságát azáltal, hogy példaként szolgáló vázlatot biztosít számukra az érdeklődők tanításakor használt beszélgetésekhez. A vázlat öt beszélgetést tartalmazott a következő címekkel: „A Mormon könyve”, „A visszaállítás történelmi alapja”, „Az egyház jellegzetes tanai”, „Az egyháztagok felelősségei” és „Az egyház tagjává válni”.38
1961-ben – kilenc évvel később – összehívta a misszióelnökök első szemináriumát, és arra tanította őket, hogy biztassák a családokat, hogy barátaikat és szomszédjaikat is vonják be a közösségbe, majd ezeket az embereket tanítsák a misszionáriusok az ő otthonaikban.39 A „minden egyháztag misszionárius” elgondolást hangsúlyozva arra biztatott minden egyháztagot, hogy kötelezze el magát amellett, hogy legalább egy új tagot hoz az egyházba minden évben. Szintén ebben az évben hoztak létre egy nyelvi képző központot az újonnan elhívott misszionáriusok számára. Ezekkel az új kezdeményezésekkel az egyháztagok és a teljes idejű misszionáriusok számra rohamos növekedésnek indult. Irányítása alatt több mint megkétszereződött a cövekek száma (közel ötszázra emelkedve), mivel új cövekeket hoztak létre világszerte, olyan országokban, mint Anglia, Argentína, Ausztrália, Brazília, Guatemala, Hollandia, Mexikó, Németország, Skócia, Svájc, Szamoa, Tonga és Uruguay. Szintén 1961-ben következett be az is, hogy – eleget téve a hatalmas növekedéssel járó változásoknak – a Hetvenek Első Kvórumának tagjai főpapi hivatalt kaptak, hogy elnökölhessenek a cövekkonferenciákon, és 1967-ben létrejött egy új hivatal is: a Tizenkettek regionális képviselője.
Utazások elnökként
McKay elnök több kilométert utazott, mint összes elődje együttvéve. 1952-ben indult el sok fontos útja közül az elsőre – egy kilenchetes európai körútra, mely során kilenc országba és számos misszióba látogatott el. Az első, skóciai megálló alkalmá-val Glasgow-ban felszentelte az ország első kápolnáját. Az út hátralévő részében körülbelül 50 gyűlést tartott az egyháztagokkal, számos interjút adott, és sok ország előkelőségeivel találkozott.40 1954-ben elutazott az elszigetelt Dél-afrikai Misszióba; ő volt az első általános felhatalmazott, aki oda látogatott. Utazásának második szakaszában meglátogatta a dél-amerikai egyháztagokat. 1955-ben a csendes-óceáni szigetekre látogatott, majd még abban az évben visszatért Európába a Tabernákulum Kórussal.
Úgy érezte, hogy utazásai „erőteljesebben ráébresztették az egyház tagjait, hogy nem elszigetelt egységek, hanem valóban az egyház egészének részei”41. Első alkalommal kezdett az egyház valóban világméretűvé válni. McKay elnök kijelentette: „Isten áldja az egyházat! Világszerte jelen van. Hatása érezhető minden nemzetben. Szellemisége legyen befolyással az emberekre mindenütt, és hajlítsa szívüket a jóakarat és a békesség felé!”42
Egyre több templom
Míg 1952-ben Európában járt, intézkedett új templomok építéséről is. Az első olyan templomok voltak ezek, amelyek az Egyesült Államok és Kanada területén kívül épültek. A Bern Templomot 1955-ben szentelték fel, a London Templomot pedig 1958-ban. Szintén elnöksége alatt került sor a Los Angeles Templom (1956), az új-zélandi Hamilton Templom (1958), valamint a Kaliforniában álló Oakland Templom (1964) felszentelésére is. Irányítása alatt kezdtek el filmeket használni a templomi felruházás részeként, így téve lehetővé, hogy a szertartás egyszerre több nyelven is hallható legyen.
Összehangolás és egységesítés
Az Első Elnökség 1960-ban megbízta elder Harold B. Lee-t az Egyházi Összehangolás létrehozásával, aminek az volt a szándéka, hogy egységesítsék az egyház programjait, csökkentsék az átfedést, valamint növeljék az eredményességet és hatékonyságot. E kezdeményezést bejelentő általános konferenciai beszédében elder Lee kijelentette: „Olyan lépés ez, ami … mindig is közel állt McKay elnök szívéhez, és most, az egyház elnökeként arra utasít minket, hogy haladjunk előre, hozzunk létre egységet a papság, a segédszervezetek és más egységek munkájának hatékonyabbá és eredményesebbé tétele érdekében, hogy időnket, energiánkat és erőfeszítéseinket arra az elsődleges célra fordíthassuk, amiért maga az egyház megalapíttatott.”43
Az egyház nagykövete
McKay elnököt a más hitet vallók is fontos lelki vezetőnek tekintették. Rendszeresen találkozott a világ vezetőivel és helyi kormányhivatalnokokkal. Őt is meglátogatták az Egyesült Államok elnökei, köztük Harry S. Truman, John F. Kennedy és Dwight D. Eisenhower. Egy alkalommal Lyndon B. Johnson, az akkori elnök, aki gyakran folytatott telefonbeszélgetést McKay elnökkel, Washington D.C.-be hívta, hogy magánemberként kikérje tanácsát számos olyan dologban, ami nyugtalanította. A látogatás során McKay elnök ezt mondta neki: „A lelkiismerete szolgáljon vezetőjéül! Engedje, hogy az emberek lássák őszinteségét, és akkor követni fogják Önt!”44
Hőn szeretett szónok és vezető
McKay elnök ifjúságától fogva egész életén át tanulmányozta nagyszerű szerzők szavait, és gyakorta tanított olyan részek idézésével, amiket kívülről tudott. Egyszer például ezt mondta az egyháztagoknak: „Wordsworth szíve ujjongott, amikor szivárványt látott az égbolton. Burns-nek majd megszakadt a szíve, amikor ekéje véletlenül kihúzott egy százszorszépet. Tennyson kihúzta a fal repedéseiben nőtt virágot, hogy megnézze, ki tudja-e olvasni belőle mindannak rejtélyét, ’ami Isten és az ember’. Mindezen és más nagyszerű emberek megmutatták nekünk a természet teremtményeiben Isten kezének munkáját.”45
Az egyház tagjai nagyon szerették McKay elnök beszédeit hallgatni. Szónoklataiban gyakran szerepeltek sugalmazó történetek, amiket számos élményéből merített, és mindig kedvére volt a helyénvaló humor. Szerette elmesélni azt a történetet, amikor egy újságkihordó fiú kezet fogott vele, mielőtt beszállt a liftbe. Azután a fiú felszaladt, hogy üdvözölje az idősödő prófétát, amint kiszáll a következő emeleten, majd így szólt: „Szerettem volna még egyszer kezet fogni önnel, mielőtt meghal.”46
Általános konferenciai beszédei kiemelték az otthon és a család jelentőségét mint a boldogság forrását, valamint a megpróbáltatások és kísértések elleni legbiztosabb védelmet. Gyakran elismételte az alapigazságot: „Semmilyen más siker nem ellensúlyozhatja az otthon elszenvedett kudarcot”, miközben arra szólította fel a szülőket, hogy töltsenek több időt gyermekeikkel, és tanítsák meg nekik, mit jelent jellemesnek és méltóságteljesnek lenni. Azt tanította: „A tiszta szívek a tiszta otthonban mindig csak suttogásnyira vannak a mennytől.”47 Az otthont „a társadalom sejt-egységének” nevezte, és kijelentette, hogy „a szülői mivolt az isteni mivolt közvetlen közelében áll”.48
Beszélt a házasság szentségéről, és gyakran utalt a családja és felesége, Emma Ray iránti szeretetére. Több mint hatvan éven át fennálló házasságuk modellértékű egységgé vált az utolsó napi szentek jövőbeli nemzedékei előtt. Így figyelmeztetett: „Tanítsuk meg a fiataloknak, hogy a házassági kapcsolat az egyik legszentebb kötelezettség, ami az ember előtt ismeretes, vagy amit az ember magára vehet!”49
Amikor az 1960-as évek közepén egészsége romlásnak indult, hamarosan idejének java részét tolószékben töltötte, és további tanácsosokat hívott el az Első Elnökségbe. Gyengülő fizikai állapota ellenére továbbra is ő irányította az egyház ügyeit, valamint tanított, vezetett és lelkesített. Nem sokkal halála előtt felszólalt egy gyűlésen a Salt Lake Templomban, amin az egyház általános felhatalmazottai voltak jelen. Elder Boyd K. Packer, aki szintén jelen volt a gyűlésen, így emlékszik vissza erre az élményre:
„[McKay elnök] a templom szertartásairól beszélt, és hosszasan idézett a szertartás szövegéből, majd elmagyarázta azokat. (Ez nem volt helytelen, mivel a templomban voltunk.) Miután egy ideje beszélt, megállt, és mély gondolatokba merülve sokáig a mennyezetre tekintett.
Emlékszem, hogy nagy kezeit maga előtt tartotta, és ujjai össze voltak kulcsolva. Úgy állt ott merengve, mint ahogy néha azok, akik mély kérdéseken elmélkednek. Majd így szólt: ’Testvérek, azt hiszem, végre kezdem érteni.’
Ott állt, a próféta – aki több mint fél évszázada apostol, és még akkor is tanult, még akkor is gyarapodott! Az, hogy azt mondta: ’Azt hiszem, végre kezdem érteni’, nagyon megnyugtató volt számomra.”50 Az evangéliumról való kiterjedt tudása és az egyházban szerzett tapasztalata ellenére McKay elnök elég alázatos volt ahhoz, hogy felismerje: még mindig tud tanulni, még mindig képes felfedezni a tudás mélyebb mezőit.
Miután közel 20 évig szolgált az Úr prófétájaként, David O. McKay elnök 1970. január 18-án hunyt el Salt Lake Cityben, miközben felesége, Emma Ray és gyermekei közül öten ott álltak ágya mellett. Harold B. Lee elnök tisztelete kifejezéséül kijelentette, hogy „a világot gazdagabbá, a mennyországot pedig dicsőségesebbé tette azok által a csodás kincsek által, amiket mindannyiunknak elhozott”51. Utóda, Joseph Fielding Smith elnök ezt mondta David O. McKay örökségéről: „Nagyszerű lelki erővel megáldott ember volt, az emberek született vezetője, olyan ember, akit népe hőn szeretett, és akit az egész világ tisztelt. Az eljövendő idők végezetéig az emberek áldani fogják a nevét.”52