Elnökök tanításai
Bevezetés


Bevezetés

Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma azért indította el Az egyház elnökeinek tanításai sorozatot, hogy segítsen az egyháztagoknak az evangélium tanait illető ismereteik elmélyítésében, valamint abban, hogy e sáfárság prófétáinak tanításai által közelebb kerüljenek Jézus Krisztushoz. Ez a könyv David O. McKay elnök tanításait mutatja be, aki 1951 áprilisától 1970 januárjáig szolgált Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnökeként.

Hogyan használjuk ezt a könyvet?

E könyv minden fejezete négy részből áll: (1) egy bevezető idézetből, ami röviden bemutatja a fejezet témáját; (2) a „Bevezetés” részből, ami a fejezet üzenetét McKay elnök életének valamely történetével vagy tanácsával szemlélteti; (3) a „David O. McKay tanításai” részből, ami McKay elnök üzeneteiből és prédikációiból merít tanokat; valamint (4) a „Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez” részből, ami kérdéseket tartalmaz a személyes áttekintéshez és kutatáshoz, az evangéliumi alapelvek alkalmazásához, valamint az otthon és az egyházban folytatott beszélgetésekhez. Ha McKay elnök szavainak tanulmányozása előtt átnézik ezeket a kérdéseket, az további bepillantásokat adhat tanításaiba. A további tanulmányozáshoz és beszélgetéshez megadott források részeként minden fejezet tartalmaz egy rövid listát a témához kapcsolódó szentírásokról.

Ezt a könyvet a következő kereteken belül kell használni:

Személyes és családi tanulmányozás. Ha az egyének imádságos lélekkel olvasnak és figyelmesen tanulnak, akkor személyes tanúságot szerezhetnek a McKay elnök által tanított igazságokról. Ez a kötet emellett kibővíti az egyháztagok evangéliumi könyvtárát, és fontos forrásanyagként szolgál majd a család oktatására és az otthoni tanulásra.

Beszélgetés a vasárnapi gyűléseken. Ez a könyv a vasárnapi gyűlések tananyaga a főpapi csoportokban, az elderkvórumokban és a Segítőegyletben, általában minden hónap második és harmadik vasárnapján. Ezek a vasárnapi gyűlések beszélgetések legyenek, amelyek az evangélium tanaira és alapelveire összpontosítanak! A tanítók összpontosítsanak a könyv és a kapcsolódó szentírások tartalmára, és vonatkoztassák ezeket a tanításokat olyan körülményekre, amik ismerősek a tanulóknak! Az osztálytermi beszélgetés elősegítése érdekében meríthetnek az egyes fejezetek végén található kérdésekből. Az egyháztagok a megfelelő alkalmakkor tegyenek bizonyságot, és osszák meg a leckéhez kapcsolódó személyes tapasztalataikat! Ha a tanítók a tanítás előkészítése és levezetése alatt alázatosan keresik a Szent Lelket, akkor a résztvevők kivétel nélkül megerősödnek az igazság ismeretében.

A vezetők és a tanítók biztassák az egyháztagokat, hogy a vasárnapi gyűlésekre való felkészülés részeként olvassák el a fejezeteket, és hozzák magukkal a könyvüket! Becsüljék meg a tanulók felkészülését azáltal, hogy McKay elnök szavaiból tanítanak! Ha az egyháztagok előre elolvassák a fejezetet, akkor készen állnak majd egymás tanítására és építésére.

Nem szükséges és nem is ajánljuk, hogy az egyháztagok további magyarázó szövegek vagy forrásanyagok beszerzésével egészítsék ki a könyvben található anyagot. Az egyháztagokat arra biztatjuk, hogy forduljanak a „Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez” rész végén található kapcsolódó szentírásokhoz, ha mélyrehatóbban szeretnék tanulmányozni az adott tant.

Mivel ez a könyv személyes tanulmányozásra és evangéliumi forrásanyagként egyaránt alkalmas, sok fejezet több anyagot tartalmaz annál, mint amit teljes mértékben meg lehetne beszélni a vasárnapi gyűléseken. Az otthoni tanulmányozás tehát elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy McKay elnök tanításait alaposabban magunkévá tegyük.

Hogyan tanítsuk a könyv fejezeteit?

E könyv fejezetei több információt tartalmaznak, mint amit a legtöbb tanító át tudna adni egyetlen tanóra alatt. A tanítók imádkozzanak segítségért, keressék a Szentlélek útmutatását, és munkálkodjanak szorgalmasan, amikor kiválasztják azokat az idézeteket, szentírásutalásokat és kérdéseket, amik a leginkább megfelelnek a tanulók szükségleteinek!

Felkészülés a tanításra

A következő javaslatok egy lehetséges megközelítést mutatnak be, hogy segítséget nyújtsanak a tanítóknak, hogyan készítsenek elő és tanítsanak leckéket ebből a könyvből (ezeket az irányelveket alkalmazhatják a szülők is, amikor családi esten tartandó leckére készülnek):

  1. Imádságos lélekkel tanulmányozd a fejezetet! Vedd fontolóra, hogy bejelölöd a számodra különösen inspiráló részeket!

  2. Határozd meg, minek kell majd bekövetkeznie a tanulók életében a fejezetben álló tanítások eredményeként! Törekedj a Szentlélek útmutatására, amikor elgondolkodsz az általad tanított emberek szükségletein!

  3. Döntsd el, mit fogsz tanítani! Olvasd el újra a fejezetet, és válaszd ki azokat a részeket, amelyek a leginkább hasznára válnak majd a tanulóknak!

  4. Határozd el, hogyan fogsz tanítani! Tervezd meg, hogyan fogod tanítani a kiválasztott részeket! Itt található néhány javaslat:

    • Vezess beszélgetést az egyes fejezetek végén álló „Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez” részben található kérdések alapján!

    • Beszéljétek meg a fejezetek végén feltüntetett, a fejezethez kapcsolódó szentírások listájából választott szentírásokat!

    • Tervezd meg, hogyan fogod felkelteni a tanulók figyelmét a lecke kezdetekor! Például megoszthatsz egy történetet a fejezet bevezetéséből, felírhatsz a táblára egy gondolatébresztő kérdést, vagy használhatsz egy szemléltetéssel egybekötött rövid tanítást.

    • Egyházi énekekkel és elemis dalokkal segíts a tanulóknak érezni a Szentlelket!

    • Tedd bizonyságodat, amikor csak arra indít a Szentlélek, ne csupán az óra végén!

    • Kérj fel egy-két tanulót, hogy készüljenek fel egy rövid bizonyságtételre a fejezetben álló tantételekkel kapcsolatosan!

    • Amikor helyénvaló, ossz meg olyan személyes élményeket, amik a fejezetben szereplő tantételekhez kapcsolódnak! Kérj meg mindenkit, hogy tegyenek hasonlóképp!

    Az itt felsorolt és további tanítási módszerek alkalmazásával kapcsolatos javaslatokat lásd: Tanítás, nincs nagyobb elhívás (36123 135), Tanítási kalauz (34595 135), valamint „Evangéliumi tanítás és vezetés” (16. rész), Utasítások egyházi kézikönyve, 2. könyv: Papsági és segédszervezeti vezetők (35903 135). Arra is biztatunk, hogy végezd el egyházközségedben vagy gyülekezetedben a 12-hetes „Az evangélium tanítása” című kurzust, valamint végy részt a negyedévente tartott tanítóképző gyűléseken.

  5. Rendszerezd az ötleteidet! Készíthetsz vázlatot, hogy vezérfonalat nyújtson a lecke tanítása során.

Jelentőségteljes beszélgetések vezetése

A leckék csodálatos lehetőséget biztosítanak az embereknek, hogy megerősítsék egymást azáltal, hogy evangéliumi beszélgetésben vesznek részt akár családi, akár osztálytermi környezetben. A következő irányelvek segítségedre lehetnek abban, hogy jelentőségteljes beszélgetéseket vezess:

  • Eldöntendő kérdések helyett olyan kérdéseket tegyél fel, amiken gondolkodni kell, és amiket meg lehet beszélni! Azok a kérdések a leghatékonyabbak a megbeszélés indításában, amik e kérdőszavakkal kezdődnek: mi, mit, hogyan, miért, ki, hol stb.

  • Biztass másokat arra, hogy osszák meg személyes tapasztalataikat arról, hogyan alkalmazhatók az evangéliumi alapelvek a mindennapos életben! Arra is ösztönözd őket, hogy osszák meg érzéseiket a tanultakkal kapcsolatban! Érdeklődéssel hallgasd őket, és fejezd ki nagyrabecsülésedet hozzászólásaikért!

  • Légy érzékeny a Szentlélek hatására! A Szentlélek segíteni fog tudnod, mit kérdezz, kit szólíts fel, vagy hogyan vonj be másokat is a beszélgetésbe! Ha úgy érzed, hogy a hozzászólások eltávolodnak a témától, udvariasan tereld vissza a beszélgetést a helyes mederbe!

  • Ügyelj arra, hogy ne vess véget egy jó beszélgetésnek túl hamar azért, hogy el tudj mondani mindent, amivel felkészültél! Az számít a leginkább, hogy a tanulók érezzék a Szentlelket, gyarapítsák evangéliumi ismereteiket, alkalmazzák életükben az evangélium alapelveit, és megerősítsék az evangélium szerinti élet iránti elkötelezettségüket.

Az ebben a könyvben idézett források

McKay elnök ebben a könyvben található tanításai különböző forrásokból lettek összeválogatva. Az idézetekben megtartottuk az eredeti forrás központozását és helyesírását, kivéve amikor a megfelelő érthetőség szerkesztői és tipográfiai változtatásokat kívánt. Ezért az olvasók észrevehetnek apró következetlenségeket a szövegben.

Azt is meg kell jegyeznünk, hogy McKay elnök igen művelt és olvasott volt, és tanításai során gyakorta idézett más szerzőktől. A legtöbb eredeti forrásban idézőjelek jelzik azt, amikor McKay elnök valaki másnak a szavait idézi, ám ritkán adja meg a szerző nevét. Ahelyett, hogy a szöveg folyamatosságát állandóan megtörnénk az [ismeretlen szerző] megjegyzés közbeékelésével, inkább egyszerűen megtartottuk az eredeti idézőjeleket, amik azt jelzik, amikor McKay elnök valaki másnak a szavait idézi.