Önellátás
Moderátorok számára


Moderátorok számára. Erőre lelni az Úrban: Érzelmi ellenállóképesség (2020)

Moderátorok számára. Erőre lelni az Úrban: Érzelmi ellenállóképesség

Moderátorok számára

Köszönjük, hogy hajlandó vagy moderátorként szolgálni. Ebben a szerepben valami csodálatosnak leszel a részese. Az erőfeszítéseid egyének egy kis csoportját el fogják vezetni oda, hogy érzelmileg ellenállóbbakká váljanak, miközben evangéliumi tantételek szerint élnek és gyakorlati készségeket sajátítanak el. Nem kell szakértőnek lenned, és nem te leszel a felelős azért, amit mások felvetnek; csupán kövesd az anyagokat, és hagyatkozz a Lélektől, valamint a csoporttól érkező sugalmazásra.

Ennek a csoportnak a moderálása más, mint a többi önellátási kurzusé. Bár ez a kurzus különböző létszámú csoportokkal is működőképes, a tapasztalat azt mutatja, hogy a kurzus vonatkozásában az ideális csoportlétszám a 8-10 résztvevő. Ez a kézikönyv érzékeny témákat taglal, ezért előfordulhat, hogy a résztvevők némelyike nagyon érzelmessé válik. Arra kérünk, hogy ha ez történik, akkor legyél a lehető legmegértőbb. A csoport legtöbb résztvevője azonnal készen áll majd arra, hogy támogatást nyújtson másoknak.

Ha ezeket az anyagokat ifjúsági csoportoknál használják, akkor azt javasoljuk, hogy a résztvevők legyenek legalább 16 évesek, és legyen jelen két felnőtt. Ha valamelyik fiatal biztonsága miatt aggódsz amiatt, amit egy gyűlésen megoszt, akkor arra kérünk, hogy tudasd ezt a szülővel vagy gondviselővel.

Íme néhány helyzet, amellyel találkozhatsz, és néhány lehetséges reakció.

Helyzet

Lehetséges reakció

Helyzet

A megadott időt meghaladva oszt meg valaki valamit.

Lehetséges reakció

Válaszd ki a csoport egyik tagját arra, hogy mérje az időt.

„Értékelem, mennyire fontos ez a számodra, de tovább kell lépnünk, hogy az időn belül maradjunk.”

Helyzet

Az egyik résztvevő túl sok mindent megoszt vagy uralja a csoportbeszélgetést.

Lehetséges reakció

„Köszönöm, hogy megosztottad ezt. A többieknek is lehetőséget kell adnunk arra, hogy megosszák a gondolataikat.”

Helyzet

Az egyik résztvevő túl szemléletesen ír le egy helyzetet vagy kihívást.

Lehetséges reakció

„Ez kemény helyzetnek hangzik. Szeretnélek emlékeztetni téged és mindannyiunkat arra, hogy nem igazán van időnk ilyen gondok kezelésére és nem is értünk hozzá.”

Reagálás kihívást jelentő helyzetekre

Ha egy gyűlésen egyre hevesebbekké válnak az érzelmek, javasolhatsz egy rövid szünetet. Vond félre a résztvevőt. Megkérdezheted tőle, hogy „Jól vagy? Nagyon zaklatottnak látszol. Van bármi, amiben segíthetek?” A moderátor ellenőrizze, hogy az összes résztvevő jól van, mielőtt elmennének a gyűlésről. Ha a résztvevő fenyegetővé válik vagy árt valakinek, akkor azonnal kérd meg az illetőt, hogy távozzon, hívd ki a rendőrséget, és értesítsd a papsági vezetőket. Ismerd meg a gyülekezeti házra vonatkozó biztonsági irányelveket, amelyek a püspöködön keresztül állnak rendelkezésre.

Olvasás:

Ez a csoport csak oktatási célokat szolgál. Ez nem csoportterápia vagy szakmai kezelés mentálhigiénés gondokra. Ha aggódsz a csoport egyik tagjának a biztonsága miatt, akkor próbáld meg felvenni vele a kapcsolatot, hogy meggyőződj a biztonságáról. Ha ezt nem tudod megtenni, akkor lehet, hogy fel kell venned a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, hogy meggyőződj a csoport adott tagjának a biztonságáról.

TEENDŐK

TEENDŐK

MINDEN ÖSSZEJÖVETEL ELŐTT

  • Töltsd le a rövidfilmeket. (Lásd Manuals and Videos [Kézikönyvek és rövidfilmek] a srs.ChurchofJesusChrist.org oldalon.)

  • Ellenőrizd, hogy működik-e a videóberendezés.

  • Fusd át az adott fejezetet.

  • Készülj fel lelkileg.

MINDEN ÖSSZEJÖVETEL ALATT

  • Kezdd el és fejezd be időben.

  • Minden gyűlést imával kezdjetek és fejezzetek be.

  • Buzdíts mindenkit, hogy osszák meg a gondolataikat, ha szeretnék.

  • Válassz ki valakit, aki figyeli az időt.

  • Biztass mindenkit, hogy legyen aktív résztvevő.

  • Viselkedj a csoport tagjaként. Te magad is vállalj kötelezettségeket, tartsd be ezeket és számolj be róluk.

  • Érezzétek jól magatokat és ünnepeljétek meg a sikert.

  • Bízz a munkafüzetben, és kövesd az abban leírtakat.

MINDEN ÖSSZEJÖVETEL UTÁN

  • A Moderátori önértékelés (e szakasz után) segítségével értékeld magad.

  • A hét során vedd fel a kapcsolatot a csoporttagokkal és biztasd őket.

  • Tájékoztasd a cöveki önellátási szakértőt a csoport fejlődéséről.

MIT NE TEGYÉL

MIT NE TEGYÉL

AZ ÖSSZEJÖVETELEK ELŐTT

  • Ne állíts össze lecketervet.

AZ ÖSSZEJÖVETELEK ALATT

  • Ne taníts vagy viselkedj úgy, mintha szakértő lennél.

  • Ne beszélj másoknál többet.

  • Ne válaszolj meg minden kérdést.

  • Ne te legyél a figyelem középpontjában.

  • Ne ülj az asztalfőn.

  • Ne állj fel a moderáláshoz.

  • Ne ugord át az Elmélkedés szakaszt.

  • Ne véleményezz minden egyes hozzászólást.

  • Ne változtass a tevékenységeken és ne fokozd őket.

Moderátori önértékelés

Minden egyes csoportgyűlést követően tekintsd át az alábbi állításokat. Hogy megy?

Hogyan teljesítek moderátorként?

soha

néha

gyakran

mindig

Hogyan teljesítek moderátorként?

1. Mindenki egyenlő arányban vesz részt.

soha

néha

gyakran

mindig

Hogyan teljesítek moderátorként?

2. Hagyom, hogy a csoport tagjai válaszolják meg a kérdéseket, ne pedig én. Kevesebbet beszélek, mint a csoport többi tagja.

soha

néha

gyakran

mindig

Hogyan teljesítek moderátorként?

3. Követem a munkafüzetben leírtakat; megcsinálok minden részt és tevékenységet.

soha

néha

gyakran

mindig

Hogyan teljesítek moderátorként?

4. A hét során felveszem a kapcsolatot a csoporttagokkal.

soha

néha

gyakran

mindig

Hogyan teljesítek moderátorként?

5. Minden csoporttaggal érzékeltetem a lelkesedésemet és szeretetemet.

soha

néha

gyakran

mindig

Hogyan teljesítek moderátorként?

6. Nem lépem át az egyes részekhez és tevékenységekhez javasolt időkeretet.

soha

néha

gyakran

mindig

Hogyan teljesítek moderátorként?

7. Hagyok időt az Elmélkedés részre, hogy a Szentlélek vezetni tudja a csoport tagjait.

soha

néha

gyakran

mindig

Hogyan teljesítek moderátorként?

8. Ügyelek arra, hogy a csoport minden tagja be tudjon számolni a kötelezettségvállalásairól.

soha

néha

gyakran

mindig

Hogyan teljesít a csoportom?

soha

néha

gyakran

mindig

Hogyan teljesít a csoportom?

1. A csoport tagjai buzdítják egymást és támogatást tanúsítanak egymás iránt.

soha

néha

gyakran

mindig

Hogyan teljesít a csoportom?

2. A csoport tagjai eleget tesznek a kötelezettségeiknek.

soha

néha

gyakran

mindig

Hogyan teljesít a csoportom?

3. A csoport tagjai fizikai és lelki eredményeket is elérnek.

soha

néha

gyakran

mindig

Hogyan teljesít a csoportom?

4. A cselekvőtársak rendszeresen felveszik egymással a kapcsolatot és buzdítják egymást a hét folyamán.

soha

néha

gyakran

mindig