Az Újszövetség világa
Pál hasonlatai a szabadításról azok korabeli összefüggéseiben
A rómabeliekhez írt levelében Pál apostol a korabeli emberek számára jól ismert fogalmakat használt, hogy segítsen nekik megérteni Jézus Krisztus szabadító munkáját.
Pál levelet ír egy asztalnál
Hogyan foglalhatja valaki szavakba mindazt, amit Jézus Krisztus értünk tett? Pál számára a válasz az volt, hogy olyan fogalmakat használt, amelyek ismerősek voltak az ő korában, és Jézus Krisztushoz voltak hasonlíthatóak – olyan fogalmakat, mint a megigazulás, a kegyelem, valamint az engesztelő áldozat/engesztelés.
Bár e fogalmak mindegyike időnként félreérthető napjainkban, a Rómabeliek 3:24–25-ben Pál hasonlatként használta ezeket arra, hogy olyan módon magyarázza el a szabadítást, ahogy Krisztus akkori követői jobban megérthették. Ha tehát többet tudunk e szavak eredeti környezetéről, az segíthet nekünk jobban megérteni Pál tanításait a Jézus Krisztusban lévő szabadításunkról.
Megigazulás
Az Ószövetségben a megigazulás szót arra használták, hogy az Istennel való kapcsolatukról tanítsák Izráelt.1 Az elgondolás jogi szövegkörnyezetből ered. Az 5 Mózes 16:18–20-ban például Izráel azt a parancsolatot kapja, hogy jelöljenek ki bírákat, akik hozzanak igaz ítéleteket, és kövessék az igazságot, igazságot (a héber eredetiben is „igazságot, igazságot” szerepel, kétszer is kihangsúlyozva az igazság szót). Az igaz és az igazság ugyanazon héber és görög gyökerekből ered mint a megigazulás.
A próféták a bíróság hasonlatát használták – ahol Isten a bíró –, hogy e költői képpel figyelmeztessék Izráelt és a szomszédos nemzeteket (lásd Ésaiás 3:13–14; 41:1–9, 21–24; Mikeás 6:1–5). Az Ésaiás 43:9-ben Isten beidézi a nemzeteket, hogy jelenjenek meg Őelőtte, mint egy bírósági tárgyaláson: „Minden népek gyűljenek egybe… állítsák elő tanuikat, hogy igazuk legyen.”2 Megigazulni (igaznak találtatni avagy kegyelmet kapni) – ebben reménykedik mindenki, akit bíróság elé visznek.
Egyes ószövetségi szerzők azonban aggódtak amiatt, hogy Isten igazságossága avagy igazlelkűsége (ugyanazon héber és görög szó kétféle fordítása) netán kárhoztatná az embereket. A zsoltáríró elismeri: „[M]ert egy élő sem igaz előtted!” (Zsoltárok 143:2; kiemelés hozzáadva). Pál is erre a zsoltárra utal a Rómabeliek 3:20-ban, amikor ezt írja: „Annakokáért a [Mózes] törvény[é]nek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte”. Pál ezután ismerteti a megoldást. Isten, aki a mi nagy mennyei Bíránk, Krisztus miatt dönt úgy, hogy igaznak (avagy igazlelkűnek) nyilvánít minket: „Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által” (Rómabeliek 3:24; kiemelés hozzáadva).
Kegyelem
A kegyelem egy másik olyan kifejezés, amelyet Pál azért alkalmaz, hogy elmagyarázza Jézus Krisztus szabadító munkáját. A kegyelem szó eredetileg nem vallási kifejezés volt. Pál idejében a kegyelem (görögül kharisz) szóval általában a pártfogó és a pártfogolt közötti kapcsolatot jellemezték. A pártfogó rendelkezett azzal a hatalommal, tekintéllyel vagy anyagi lehetőségekkel, melyek révén képes volt olyan ajándékban részesíteni a pártfogoltját, amelyet az nem tudott volna önerőből megszerezni, sem hasonlóval viszonozni. A pártfogoltak kötelességüknek érezték, hogy hálájuk és hűségük nyilvános kifejezésével tiszteljék meg pártfogójukat.
Példának okáért Kr. u. 90-ben Aphrodisziasz városából küldöttség ment Epheszoszba, hogy szobrot emeljen a római császárok tiszteletére. A szobor felirata részben így hangzik: „…Aphrodisziasz császárhű népe, szabad és független lévén kezdettől fogva a fenségek kegyelméből […], a személyes kegyelem [cselekedeteként] emelte [ezt a szobrot].”4 Ez a felirat kétféle módon használja a kegyelem szót: először is a császárok ajándékának a leírására – hogy Aphrodisziasz városa szabad és független lehet –, másodszor pedig annak a kisebb ajándéknak – a szobornak – a leírására, amely a nép hűségét és háláját hivatott kifejezni.
A Rómabeliekhez írt levélben Pál tisztázza, hogy e kegyelem két fajtája közül ő melyikről beszél: „Megigazulván ingyen az ő kegyelméből” (Rómabeliek 3:24; kiemelés hozzáadva). Pál aláhúzta, hogy ez Isten ajándéka a mi pártfogónkként, melyet nem tudunk visszafizetni, és amelyet a hálánk és hűségünk kinyilvánításával kellene fogadnunk.
Engesztelő áldozat/engesztelés
Pál még egy utolsó hasonlattal magyarázza el Krisztus szabadító munkáját:
„…Isten eleve rendelt[e Jézus Krisztust] engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében” (Rómabeliek 3:25).
Az itt engesztelő áldozatnak fordított görög szó (hilaszterion) úgy is fordítható, hogy engesztelés vagy a kegyelem királyi széke. Pál idejében, amikor a legtöbb zsidó meghallotta az engesztelés szót, egyből a papok templomi munkája jutott eszébe.
Például a 3 Mózes 16 leírja, miként kell a főpapnak az engesztelés napján az állatáldozat vérét a frigyláda fedelére – más fordításban: a kegyelem királyi székére – hinteni, hogy „így szerezzen engesztelést” (3 Mózes 16:15–16). Pál az engesztelő áldozat szót használva hasonlítja Jézus Krisztus szabadító munkáját valamihez, amit az olvasói már ismertek: a papok azon munkájához a templomban, hogy elvegyék a nép bűneit és megbékítsék őket Istennel. Pál azonban tisztázza, hogy nem az állatok vére szabadít meg, hanem inkább az engesztelő áldozat, hit által, Krisztus vérében (lásd Rómabeliek 3:25).
Mindössze két rövid versben (Rómabeliek 3:24–25) Pál arra kér minket, hogy képzeljük magunk elé, amint 1.) Isten igazol minket egy bíróságon a Jézus Krisztusban lévő megváltásunknak köszönhetően, 2.) Isten az Ő kegyelmi ajándéka miatt a pártfogónkká válik, amiért engedelmeskednünk kell Neki, és nyilvánosan köszönetet kell mondanunk Neki, valamint 3.) Isten papként cselekszik, szentté téve minket a Krisztus engesztelő vérébe vetett hitünk által.
Amikor ma Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként az életünkre és a hódolatunkra vonatkoztatjuk ezeket a hasonlatokat, segíthetnek meglátnunk Szabadítónk engesztelő áldozatának a hatalmát, valamint azt a szeretetet, melyet Ő és Mennyei Atyánk tanúsítottak irántunk azáltal, hogy ilyen bámulatos ajándékot kínálnak nekünk.