A hal szájában lévő pénzérme. Liahóna, 2023. aug.
Jézus csodái
A hal szájában lévő pénzérme
Mit tanít neked ez a csoda arról, hogy az Úr miként végzi az Ő munkáját?
Illusztrálta: David Green
Időnként egy-egy olyan történetet olvasunk az Újszövetségben, amely különbözik a többi példázattól és csodától. Így van ez a hal szájában lévő templomadó csodájával is.
Ezzel a csodával keveset szoktak foglalkozni, és könnyű elsiklani felette, mivel az egész csupán négy versnyi:
„Mikor pedig eljutottak vala Kapernaumba, a kétdrakma-szedők Péterhez menének és mondának néki: A ti mesteretek nem fizeti-é a kétdrakmát?
Monda: Igen. És mikor beméne a házba, megelőzé őt Jézus, mondván: Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-é, vagy az idegenektől?
Monda néki Péter: Az idegenektől. Monda néki Jézus: Tehát a fiak szabadok.
De hogy őket meg ne botránkoztassuk, menj a tengerre, vesd be a horgot, és vond ki az első halat, a mely rá akad: és felnyitván a száját, egy státert találsz benne: azt kivévén, add oda nékik én érettem és te éretted” (Máté 17:24–27).
A csoda
Miért csak Máté vette bele ezt a csodát az Úr szolgálatáról szóló feljegyzésébe? Vajon azért, mert Máté vámszedőként különösen személyes kapcsolatot érzett ezzel a helyzettel? Azért, mert Máté Kapernaumból jött, ahol mindez történt? Vagy talán azért, hogy egy további példát mutasson Jézus Krisztus azon csodálatos hatalmára, mellyel Ő nemcsak az elemeknek parancsolhat (lásd Máté 8:23–27), hanem még a tengerben lévő halaknak is (lásd 1 Mózes 1:28)?
Miközben e verseken elmélkedünk, sokat tanulunk abból, ahogyan a Szabadító Péter apostolnak válaszolt. A Jézus Krisztus által művelt csodák zöme olyan isteni cselekedet volt, melyet mások megáldására használtak. Ez a csoda azonban tanítási lehetőségnek tűnik, hogy segítsen Péternek és a többi apostolnak felkészülni a királyságban való jövőbeli vezetésre. Szavaival és tetteivel Jézus tanított a saját kilétéről Isten Fiaként; a hatalmáról, hogy felismerje, mit mondott éppen Péter a vámszedőknek; a „meghökkentő mindentudásáról”1, mert pontosan tudta, hol lesz egy bizonyos hal; és azon vágyáról, hogy soha ne okozzon feleslegesen sérelmet, vagy legyen botlást okozó kő a gyenge hitűek számára (lásd 1 Korinthusbeliek 8:9–10; 9:22).
Egy utolsó napi apostol ékesszólóan úgy írja le ezt a csodát, mint amely lehetővé teszi Jézus számára, hogy „csodálatos módon erősítse meg isteni fiúi voltát Péternek. Szokatlan és egyedi csodát készül véghez vinni, melyhez nem fog hasonlítani semelyik másik, amelyet keze művelt. Olyan adót fog fizetni, amellyel nem tartozik, olyan pénzzel, amelyet nem keresett meg, hogy lecsillapítsa azokat, akiket inkább nem bántana meg.”2
Némi történelmi háttér
Az éves templomi adó avagy adomány összege két drakma, azaz fél sékel volt, és a befizetését minden felnőtt férfitól elvárták Izráelben, bár a papok és a rabbik általában úgy tekintették, hogy ők fel vannak mentve alóla. Ennek az adománypénznek az volt a célja, hogy a templomi karbantartást és tevékenységeket támogassa. Az egyház vetette ki, nem pedig kormányzati követelmény volt.
Ezt az adót eredetileg „engesztelő pénznek” nevezték Mózes idejében. Ha bárki bármikor mentes volt ennek az adónak a befizetése alól, akkor a Messiás bizonyosan az volt; Ő, aki később engesztelést hozott az egész emberiség bűneiért.3 Annak ellenére azonban, hogy Péter sietve elkötelezte magát a vámszedők mellett, az Úr nem feddte meg Pétert, hanem értékes leckéket tanított neki.
Amint az gyakran előfordult, Jézus úgy tanított, hogy először elgondolkodtató kérdéseket tett fel. Ezek a kérdések világossá tették Péter számára, hogy az Úr nincs kitéve efféle adónak, mert Ő Isten Fia, és a templom az Ő Atyjának és a Fiúnak a háza. Aztán tökéletes szelídséggel megerősítette apostola elkötelezettségét, és segített neki megérteni, hogy ez nem a szükségtelen megbántás ideje. Habár oly könnyű lett volna hétköznapi módon beszerezni a szükséges fél sékelt, Ő az apostolai hitének a megerősítésére használta ezt az alkalmat azzal, hogy megmutatta Péternek az Ő csodálatos hatalmát, mellyel még a tenger egy halának is parancsolhat.
Tanulságok
Gondold át ezeket a Péter és a többi apostol megtanult leckéket, illetve hogy miként vonatkoznak ránk:
1. Péter megtanulta, hogy Jézus Krisztus ismeri a gondolatait. Mielőtt Péter beszélt volna, Jézus már tudta, mit mondott Péter azoknak, akik eljöttek beszedni az adományt. Később Péter a tisztánlátás ugyanezen ajándékát használta, amikor Ananiás és Safira hazudtak a felajánlásaikról (lásd Apostolok cselekedetei 5:1–11).
2. Jézus azt tanította, hogy anyagi és pénzügyi követelményektől függetlenül az Úr utat biztosít majd a munkája előrehaladásához, akár csodával határos, akár hétköznapi módokon.
A halban lévő pénzérme újkori példája akkor esett meg, amikor Brigham Young és Heber C. Kimball postakocsin utaztak Indianán és Ohión át, útban az Angliában teljesítendő missziójukra. 13,5 dollárral a zsebükben kezdték meg az útjukat, és nem számítottak rá, hogy messzire el tudnak majd jutni a postakocsin, de amikor Brigham Young kinyitotta az utazóládáját, csodálatos módon megtalálta benne a szükséges pénzt, hogy a következő állomásig kifizesse a útiköltségüket.4 Mire megérkeztek a céljukhoz, már több mint 87 dollárt fizettek ki. Amint azt egy 1860-as Első Elnökségi naplóban feljegyezték: „[Brigham Young] odajárult az utazóládájához, és nagy meglepetésére némi [pénzt] talált benne, amelyről mindmáig [nem] tudja, [hogyan] került oda, hacsak nem egy, a mennyei világból való láthatatlan küldött által, hogy előrevigye az evangélium kihirdetését.”5
3. Ha szükséges, az Úr csodákat tesz majd, hogy teljesítse az egyháza vezetői által tett ígéreteket. 1967-ben Spencer W. Kimball elnök megígérte, hogy amint az egyháztagok megteszik a részüket, a vasfüggöny Európában és a bambuszfüggöny Ázsiában le fog dőlni, hogy utat engedjen a misszionáriusi munka virágzásának szerte a világon.6 Akkoriban ez az esemény nagyon távolinak, elképzelhetetlennek, sőt, valószerűtlennek tűnt. Azonban két évtizeden belül ezek a falak váratlan, sőt, csodálatos módon leomlottak.
4. Még ha Krisztus tanítványaiként tudjuk is, hogy igazunk van, vannak alkalmak, amikor az erősködésünk vagy annak a megkövetelése, hogy mások igazat adjanak nekünk, egyszerűen felesleges sérelmet okozna. Ami pedig még ennél is rosszabb: botlást okozó kővé válhat valaki más lelki fejlődésében.
Csodálatos példát találunk erre a szelídségre és arra, hogy valaki nem hajlandó botlást okozó kővé válni, James E. Faust elnök (1920–2007), az Első Elnökség korábbi tanácsosa következő élményében. „A fia, Marcus arról mesélt…, hogy elment vele a Washington DC templomba, hogy részt vegyenek egy templomi [felruházási] szertartásülésen. Amikor Faust elnök bemutatta a belépésre jogosító ajánlását – egy különleges fajtájút, amelyet általános felhatalmazottak használnak –, a templomszolga nem ismerte fel őt, sem az ajánlást, és megtagadta tőle a belépést. »Ahelyett, hogy kínos helyzetbe hozta volna a férfit azzal, hogy elmondja neki, kicsoda ő, Apa udvariasan elnézést kért, és mindannyian távoztunk.«”7
Hálás vagyok Máté beszámolójáért a halban lévő pénzérméről. Péter, a halász, aki oly nagyon emberi és meggondolatlan, ismét egy halászattal kapcsolatos csodát lát.8 Ez reményt ad nekünk arra, hogy az Úr a hibáink ellenére is segíteni fog nekünk növekedni. Péterhez hasonlóan mi is tanulni fogunk Mesterünk példájából, aki türelmes volt a hiányosságokkal és szelíd, annak ellenére, hogy rendelkezett minden hatalommal.
A régi apostolokhoz hasonlóan mi is ismerjük fel az Urat Isten Fiaként, bízva abban, hogy Ő képes csodálatos módokon biztosítani számunkra a céljai megvalósításának az eszközeit! A másokkal való szolgálatunkban és kapcsolatainkban pedig gondoljuk át alaposan azokat a szavakat vagy tetteket, amelyek botlást okozó kövek lehetnek, különösen azoknak, akik gyengék a hitben.