Nyomtatásban nem jelenik meg
Az egyházat építő szolgálati misszionáriusok
Hogyan segítettek a szolgálati misszionáriusok az egyház története során az evangélium megosztásában?
Amikor Nathaniel Johnson elder befejezte a teljes idejű misszióját, visszagondolt az előző két évre – az általa végzett munkára, az általa megáldott emberekre és a dolgokra, amelyekben fejlődött. Azt a megbízást kapta, hogy az egyház által világszerte működtetett 124 püspökök tárházának egyikében szolgáljon. Teherautókat pakolt le, polcokat töltött fel, és tisztán tartotta a raktárat.
Az őt leginkább megérintő élménye az volt, amikor segíthetett az embereknek kitölteni a megrendelőlapokat az oly nagyon szükséges élelmiszerekhez és árucikkekhez. Azt mondta: „Lényegében Krisztus világosságát vittem el mások életébe, hogy tudhassák, részei Mennyei Atya tervének.”
A Covid19-világjárvány legmozgalmasabb napjaiban az emberek sorban álltak a háztömb körül, és a tárház napi 10 órában nyitva volt. „Megtanultam, hogy amikor az Úr velünk van, bármit meg tudunk tenni, és bármilyen kihíváson felül tudunk kerekedni”1 – jegyezte meg.
Johnson elder egy volt azon misszionáriusok hosszú sorában, akik elhívást kaptak arra, hogy a hittérítésen kívül más módokon is építsék az egyházat. Az egyház korai napjai óta kaptak elhívásokat misszionáriusok arra, hogy bányákban dolgozzanak, falfestményeket készítsenek a templomokban, családtörténeti feljegyzéseket gyűjtsenek, iskolákat és egyházi épületeket építsenek, valamint jólléti és emberbaráti szolgálatot nyújtsanak. A fáradozásaik előremozdítják az egyház azon munkáját, hogy felemelje és megáldja Isten gyermekeit intellektuálisan, a társas kapcsolatokban, fizikailag és lelkileg. Eközben a misszionáriusok bizonysága is megerősödik, és egész életükre szóló készségekre és tapasztalatokra tesznek szert.
Korai erőfeszítések
Joseph Smith és más egyházi vezetők is szolgáltak időnként olyan missziókat, amelyek célja nem a hittérítés volt. 1834. február 24-én például Joseph Smith kapott egy kinyilatkoztatást, amely arra utasította őt és hét társát, hogy gyűjtsék össze az Úr házának az erősségét Sion megváltására (lásd Tan és szövetségek 103:22). Parancsba kapták, hogy menjenek el a keleti országrészekbe, és hirdessék, hogy szükség van férfiakra és pénzre Sion megváltásának a véghez viteléhez (lásd Tan és szövetségek 103:29–40). Orson Hyde arra is utasítást kapott, hogy adományokat gyűjtsön, amelyeket Missouri állambeli földvásárlásra, valamint a Kirtland templom miatt felmerülő adósság visszafizetésére fordíthat az egyház.2
Amikor Brigham Young az egyház elnöke lett, olyan missziókra is hívott el embereket, amelyeknek világibb céljaik voltak, felismerve, hogy még a fizikai feladatoknak is vannak lelki céljai. 1856-ban misszionáriusokat jelölt ki, hogy a mai Las Vegas környékére utazzanak egy ólombánya alapításának a reményében. Másokat vasbányászatra és vasöntésre hívtak el.3 Az efféle világi missziók meglehetősen gyakoriak voltak a XIX. században.
Művészeti misszionáriusok
A XIX. század vége felé az egyház kiválasztott művészeket küldött Párizsba tanulni, hogy később megfesthessék a Salt Lake templom falfestményeit. John Hafen, John B. Fairbanks és Lorus Pratt 1890-ben kifejezetten művészeti misszionáriusi elhívást kapott és erre lettek elválasztva. Párizsban a neves Julian Akadémián tanultak. Mint minden misszionárius, ők is az Úr útmutatására támaszkodtak, és érezték az Ő Lelkét a munkájukban. John Hafen ezt írta: „Bizonyságom van arról, hogy az Úr képessé tesz arra, hogy véghez tudjam vinni mindazt, amire szükség van abban az évben, amelyre az ittlétem kijelöltetett.”4 Martha Elizabeth Bradley és ifj. Lowell M. Durham tudósok szerint ezek a művészeti misszionáriusok egyediek voltak. „Azóta soha nem történt kísérlet ennek az élménynek a megismétlésére, bár az erőfeszítés azonnali eredményei határozottan sikeresek voltak.”5
Tanuló misszionáriusok
A művészeti tanulmányokra törekvő emberek anyagi támogatása mellett az egyház másokat is elhívott, hogy jogásznak, mérnöknek és orvosnak tanuljanak. Brigham Young 1867-ben elküldte Heber John Richardsot New Yorkba, hogy a Bellevue Kórház Orvosi Főiskoláján tanuljon. Azt az utasítást kapta, hogy tevékenyen vegyen részt a New York-i szentek egyházközösségében, és amikor éppen nincsenek órái, prédikálja az evangéliumot. Ami Romania Prattet illeti, ő arra a felhívásra válaszolt, melyet Brigham Young több női orvos képzése céljából fogalmazott meg. Mielőtt Romania a Pennsylvania állambeli Philadelphiában található Női Orvosi Főiskolára ment, Young elnök áldást adott neki, valamint közbenjárt, hogy a Segítőegylet pénzügyileg is támogassa Romania tanulmányait.6
Napjainkban szolgálati misszionáriusok támogatják az Egyházi Oktatási Szervezetet, például tanulmányi szakértőkként és képzésvezetőkként.
Családtörténeti misszionáriusok
Az elhunyt ősök helyettes általi szertartásainak a templomi végzése nyomán nagy igény alakult ki a családtörténeti adatok iránt. Sokan jelentkeztek önként, hogy levéltárakat keressenek fel és elutazzanak az őseik szülőföldjére ezeknek az összegyűjtésére. Bár ezek az önkéntesek hivatalos elhívás nélkül szolgáltak, az egyházi vezetők áldásával tették. Önkéntesek még az 1900-as években is szolgáltak családtörténeti szerepkörökben. A szolgálatuk fokozatosan egyre hivatalosabb kereteket kapott. 1979-ben az egyház misszionáriusokat hívott el, hogy különböző tisztségekben szolgáljanak az egyház központjában.7 Ennek természetes következménye volt, amikor 1981-ben teljes idejű misszionáriusokat hívtak el a Genealógiai Könyvtárban végzett szolgálatra. Napjainkban a misszionáriusok a családtörténeti munka szinte minden területén szolgálnak világszerte.8
Építő misszionáriusok
1950-ben az egyház épp a Liahóna Középiskolát építette Tongán, de nem talált elég szakmunkást a munka befejezéséhez. A tongai misszióelnök úgy döntött, hogy elhív egy csoport fiatal tongai férfit különleges munkamissziókra. Ezek a fiatal férfiak segédkeztek az iskola felépítésében, csakúgy, mint ahogy annak idején az egyháztagok is felajánlották a munkájukat a Kirtland és Nauvoo templomok építésénél. Ez a gyakorlat hamarosan elterjedt a csendes-óceáni térség más részein is, majd pedig világszerte. A program sok gyülekezetet megáldott új és gyönyörű kápolnákkal, miközben több száz fiatal férfinak nyújtott szakmai képzést.9
Sokan fejezték ki hálájukat a szolgálat lehetőségéért. Boyd Richardson, aki egy ohiói építkezésen szolgált, ezt mondta: „Elvégeztem egy térítő missziót itt, az Amerikai Egyesült Államokban, és e tapasztalat nyomán teszem bizonyságomat arról, hogy ugyanaz a kedves lelkület érezhető az egyházi építők között, mint a térítő elderek között.” Richardson így folytatta: „A térítő misszió hatással van az elder egész életére és jellemére, ahogy egy építő misszió is.”
Mások megjegyezték, hogy maga az építkezési program is segített embereket hozni az egyházba, és megerősítette a már megkeresztelt egyháztagok bizonyságát. Don H. Worthen ezt mondta: „Nagyon érdekes megfigyelni a mellettünk elhaladó embereket és hallani a megjegyzéseiket. Kíváncsiak lesznek, megállnak, és kérdéseket tesznek fel, nekünk pedig lehetőségünk nyílik beszélni velük az evangéliumról és bizonyságot tenni nekik.” James és Ruth Morse-nak, akik Angliában szolgáltak, hasonló gondolataik voltak. „Hatalmas változást vettünk észre a kevésbé tevékeny egyháztagoknak az egyházhoz való hozzáállásuk terén, amikor megkezdődött az új kápolnák építése – mondta a Morse házaspár. – Büszkének tűntek, amikor elhoztak másokat, hogy megmutassák nekik, mit csinálnak [az egyháztagok], majd nemsokára már ők is eljöttek, hogy dolgozzanak a projekten, és a legtöbbjüket újra be tudtuk vonni egyházi feladatokba is.”10
Napjainkban a misszionáriusok a helyi szükségletektől függően továbbra is különböző módokon támogatják az épületek fenntartását szerte a világon.
Jólléti misszionáriusok
Számos egyén és házaspár szolgált már nemzetközi és helyi jólléti missziót. Szolgálatuk sokfélesége és hatálya kiterjed az egész földkerekségre és az emberi szükségletek széles körére. Miközben olyan projektekben szolgáltak, mint például képzések és gyakorlati segítség az élelmiszerbiztonság terén, orvosi ellátás, varrás, víztisztítással kapcsolatos projektek, valamint a fogyatékossággal élők megsegítését célzó írás- és olvasástanítás, a jólléti misszionáriusok a Szabadító példáját követve gondoskodtak a szükséget látókról. Beszámolóik megmutatják e fizikai szolgálat lelki vonatkozását. Connie Polve nővér és a társa, akik mindketten jólléti missziót szolgálnak Paraguayban, egy súlyos bőrfertőzéstől szenvedő csecsemőt kezeltek. Így számolt be erről: „Határozottan éreztem, amint a Szentlélek leszállt rám, és tudtam, hogy már nem a saját irányításom alatt munkálkodom, hanem valóban szó szerint eszköz vagyok az Úr kezében, hogy elvégezzek Neki egy munkát a földön.” A csecsemő meggyógyult, és a család – egykor „reményvesztett, félénk emberek” – „erőt és Krisztus világosságát sugározták”11. Ma 188 országban több mint 11 000 misszionárius gondoskodik a szükséget látókról.12
Az Úr folyamatos munkája
Napjainkban a szolgálati misszionáriusok különféle módokon végzik az Úr munkáját. E lehetőségek közé tartozhat a segítségnyújtás jólléti szükségletekben, az egyének és családok segítése a közösségükben, a helyi egyházi programok és működés támogatása, a létesítmények gondozása, támogatás kommunikációs területen, a mások számára szükséges dolgok létrehozása, az indexelés és a családtörténeti munka végzése, a jótékonysági szervezetekkel való partneri kapcsolatok építése és még sok minden más. Ezek a misszionáriusok gyakran akár több megbízásban is szolgálhatnak a missziójuk során, miközben részt vesznek az Úr munkájában.
A különböző nemzedékekhez tartozó szolgálati misszionáriusok hozzájárulásai kéz a kézben járnak az egyházat és Isten királyságát építő hittérítő misszionáriusok erőfeszítéseivel. Munkájuk átfedi egymást és összefonódik, felemelve és megáldva Isten gyermekeit életük minden területén. A misszionáriusok azonos mértékű áldásokat kapnak a buzgóságukért abban, ami valóban egyazon munka: az Úr Jézus Krisztus támogatása a szabadítás és felmagasztosulás munkájában, miközben Ő véghez viszi „az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39).