2023
Jézus Krisztus a mi Szabadítónk
2023. április


Jézus Krisztus a mi Szabadítónk. Liahóna, 2023. ápr.

Jézus csodái

Jézus Krisztus a mi Szabadítónk

Tanúsítom, hogy a feltámadása, valamint az evangéliuma visszaállítása által Jézus Krisztus mindenki előtt megnyitotta a lehetőséget arra, hogy áthaladjon a fátylon az Atyja színe elé.

Kép
a feltámadt Krisztus és Mária

He Is Risen [Feltámadott]. Készítette: Greg K. Olsen. Másolatok készítése tilos!

„Mit sírsz?” – kérdezte a feltámadt Szabadító Mária Magdalénától, aki az üres sírbolt előtt állt.

„Uram – felelte –, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt.”

„Mária!” – szólt Jézus.

„Rabbóni!” – felelte ő, amint felismerte a Mestert. (Lásd János 20:15–16.)

Kezdve attól, amikor a Szabadító megjelent Máriának, folytatva azzal, amikor megjelent a felső szobában az apostolainak (lásd Lukács 24:36–43), majd egyszerre 500 fivérnek (lásd 1 Korinthusbeliek 15:6), a 2500 fős sokaságnak a Bőség földjén (lásd 3 Nefi 11:7–17), végül napjainkban Joseph Smithnek1, az Ő feltámadása az emberi történelem egyik legalaposabban feljegyzett eseménye.

Ez egyúttal az egész történelem legfontosabb eseménye is.

Földi szolgálattétele során Jézus Krisztus feltámasztotta a halálból egy özvegyasszony fiát (lásd Lukács 7:11–15), Jairus lányát (lásd Márk 5:38–42), valamint a saját barátját, Lázárt (lásd János 11:39–44). Majd a halandó szolgálattétele végeztével, az Atyaisten által Neki biztosított hatalom által Jézus feltámasztotta önmagát.

„Rontsátok le [ezt] a templomot – mondta a saját testéről –, és három nap alatt megépítem azt” (János 2:19; kiemelés hozzáadva).

Emellett a következőket is kijelentette: „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.

Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól” (János 10:17–18).

A Szabadító feltámadása volt a végső diadal, a legfőbb csoda,2 mely előre elrendelés, leírhatatlan gyötrelmek és a magasságból származó isteni hatalom által lett véghez víve. E felfoghatatlan hatalom által – melyet Atyja szeretete, mindentudása és mindenhatósága hozott működésbe – Jézus Krisztus lett a feltámadás „zsengéje” (vö. 1 Korinthusbeliek 15:23).

Mit jelent számunkra a feltámadása?

Hálás vagyok azért, hogy 2005-ben otthon voltam azon a szombaton. Az első feleségemmel, Dantzellel éppen végeztünk a házimunkával, és úgy döntöttünk, hogy pihenünk néhány percet. Leültünk a kanapéra, megfogtuk egymás kezét, és elkezdtünk nézni egy műsort a tévében.

Néhány pillanattal később, hirtelenül és váratlanul, Dantzel békésen átköltözött az örökkévalóságba. Az újraélesztésére tett erőfeszítéseim hiábavalónak bizonyultak. A megrázkódtatás és a gyász letaglózott. Aki közel 60 éven át volt a legjobb barátom, eltávozott.

Tíz évvel korábban rákban elveszítettem az egyik lányomat. Emily még csak 37 éves volt. 2019-ben egy második drága lányomat ragadta el ez a félelmetes betegség. Wendy még csak 67 éves volt.

Amikor ilyen veszteségek értek, mily hálás voltam az Úr Jézus Krisztusról való bizonyságomért! Az Ő sír feletti győzelmében a saját feltámadásunk ígéretét látjuk.

Kép
a Szabadító kezei

Come unto Me [Jöjjetek énhozzám]. Készítette: Eva Timothy

„Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön” (Máté 28:18) – jelentette ki a Szabadító a feltámadását követően. Ez a hatalom magában foglalja a feltámadás kulcsait. Tudom, hogy ezeket a kulcsokat használja majd, hogy feltámassza Dantzelt, Emilyt és Wendyt, éppen úgy, ahogy ezeket a kulcsokat használja majd az emberiség családja többi tagjának a feltámasztására is.

Isten gyermekei számára a feltámadás azt jelenti, hogy megszűnik az öregedés, a romlás és az enyészet. „[E]z a halandó… halhatatlanságot ölt” (Móziás 16:10), és „a lélek és a test újra egyesül annak tökéletes formájában” (Alma 11:43).

A feltámadás egy másik újraegyesülést is lehetővé tesz: a családok újraegyesülését. Szeretetben élünk együtt, így hát megsiratjuk a szeretteinket, amikor meghalnak (lásd Tan és szövetségek 42:45). Azonban Mária Magdalénához hasonlóan a mi gyászkönnyeink is örömkönnyekké válhatnak, amikor egy örökkévaló család szemszögéből tekintünk várakozással a jövőre.

Az evangélium új és örökkévaló szövetsége által az időre és az örökkévalóságra házasodunk össze a templomban. Amikor tiszteletben tartjuk az ott kötött szövetségeinket, és elgondolkodunk az Úr azon ígéretein, melyeket az Ő szövetséges népének tett, elhagyjuk a haláltól való félelmünket. Ehelyett örömteli várakozással tekintünk arra, amikor a szeretteinkkel együtt visszatérünk Isten színe elé.

A celesztiális házasság a felmagasztosulás szövetsége. Az Úr azt ígéri azoknak, akik ilyen házasságot kötöttek, hogy „elő fog[na]k jönni az első feltámadáskor… és trónokat, királyságokat, fejedelemségeket és hatalmakat, fenntartóságokat… fog[na]k örökölni…, felmagasztosulásukra és dicsőségükre minden dologban” (Tan és szövetségek 132:19).

A teremtés, a bukás és az engesztelés céljai a templomokban futnak össze. A világnak szüksége van erre a vigaszadó tudásra. Ezért gyűjtjük egybe Izráelt.

Kép
lányunoka a nagypapájával

Készüljünk fel az örök jövőnkre

Dantzel és a lányaim távozása egy fontos igazságot idéz fel bennem: „[A]z embereknek ez az élet a felkészülés ideje az Istennel való találkozásra; igen, íme, ez az élet a napja annak, hogy az emberek elvégezzék a tevékenységeiket” (Alma 34:32).

Dantzel az egész élete során készült arra, hogy visszatérjen mennyei otthonába. Tudta, hogy a földön töltött ideje értékes. Minden napon úgy élt, mintha az lenne az utolsó.

Jób ezt kérdezte: „Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é?” (Jób 14:14). Jézus Krisztus engesztelésének köszönhetően Jób kérdésére a válasz egy kétségtelen igen! Igen, fel fogunk támadni. Van egy kérdés, amelyet mindegyikünknek meg kell válaszolnia: „Készen fogok-e állni arra, hogy a feltámadásom után Isten társaságában élhessek?”

Isten néhány gyermeke úgy él, mintha soha nem tervezne meghalni. Mások úgy élnek, mintha nem lennének majdan felelősségre vonhatóak a tetteikért. Vajon az örökkévalóságra vagy csak a mai napra szóló döntéseket hozunk? Nem szabhatjuk a fontossági sorrendünket ennek a világnak a mulandó dolgaihoz úgy, hogy közben felkészültek legyünk a következő világ örökkévaló dolgaira.

Néhányan hosszú életet fogunk élni; néhányan pedig rövidet. Mindkét esetben a napjaink meg vannak számlálva. A halál elengedhetetlen része az örökkévaló fejlődésünknek és a hithű szentekre váró öröm teljességének. Amikor örökkévaló szemszögből értjük a létezésünket, akkor megértjük, hogy a halál irgalmas részét képezi a szabadítás tervének. Ez az Isten színe elé visszavivő átjáró.

A halál csak akkor túl korai, ha felkészületlenek vagyunk az Istennel való találkozásra. Fel kell tehát készülnünk.

Azzal készülünk fel, hogy folyamatosan a Szabadítóra és az Ő evangéliumára összpontosítunk.

Azzal készülünk fel, hogy hitet gyakorolunk, hogy „Krisztus engesztelő vérével” (Móziás 4:2) élünk a bűnbánat, a keresztelkedés és a Szentlélek ajándékának az elnyerése által.

Azzal készülünk fel, hogy felruházásban és pecsételésben részesülünk a szent templomban.

Azzal készülünk fel, hogy a vágyak fölé helyezzük az értelmet, törődünk a testünkkel, hogy „tisztán Isten elé vigyük azt a celesztiális királyságba”3.

Azzal készülünk fel, hogy krisztusi tulajdonságokat fejlesztünk ki, valamint szeretjük Istent és a felebarátainkat (lásd Máté 22:37–40).

Azzal készülünk fel, hogy tiszteletben tartjuk a szövetségeinket, engedjük, hogy Isten uralkodjon az életünkben, egybegyűjtjük Izráelt a fátyol mindkét oldalán, és kitartunk a napjaink végéig.

Kép
Jézus megjelenik ötszáz ember előtt

Jesus Appearing to the Five Hundred [Jézus megjelenik az ötszáznak]. Készítette: Grant Romney Clawson

Egy apostol tanúsága

A Szabadító halálakor megremegett a föld, meghasadtak a sziklák, megnyíltak a sírok, és a jeruzsálemi templom fátyla „fölétől aljáig ketté hasada” (Máté 27:51; lásd még Márk 15:38; Lukács 23:45).

A fátyol a szentek szentjét – Isten jelenlétének a jelképét – függönyözte el a templom többi részétől. Csakis az engesztelés napján mehetett át az elnöklő főpap a fátyolon, és hinthette szét a bűnért kínált felajánlás vérét, hogy kiengeszteljen egész Izráel bűneiért.

Amikor Jézus Krisztus a vérét ontotta, elvégezte a végső, „végtelen engesztelést” (vö. 2 Nefi 9:7), és betöltötte a törvényt. A templomi fátyol kettéhasadása azt jelképezte, hogy a Nagy Főpap áthaladt a halál fátylán, hamarosan belép majd Atyja színe elé, és megnyitotta annak a lehetőségét mindenki számára, hogy ők is hasonlóképpen áthaladjanak a fátyolon Isten örök társaságába.4

Fivéreimmel együtt az Első Elnökségben és a Tizenkét Apostol Kvórumában tanúsítom e mennyei ígéret valóságát.

Tanúsítom, hogy „Krisztus engesztelése és feltámadásának hatalma által remél[hetjü]k azt, hogy majd örök életre támad[un]k fel, és ez a belé vetett hit[ün]k miatt van, az ígéret szerint” (Moróni 7:41).

Tanúsítom, hogy a Szabadító feltámadása és engesztelése csodájának köszönhetően, „minden térd meg fog hajolni, és minden nyelv hódolattal szól majd Őelőtte. Mindegyikünk ott fog állni, hogy cselekedeteink és szívünk vágya szerint megítéljen minket.”5

Készüljünk fel arra a dicsőséges napra!