Engedd, hogy az Úr vezérelje az életedet! Liahóna, 2022. szept.
Fiatal felnőtteknek
Engedd, hogy az Úr vezérelje az életedet!
Nem mindig láttam előre, hogyan fognak alakulni a dolgok, de amikor hittel cselekedtem, az Úr megáldott.
Gyermekkoromban a vallás nem volt népszerű a családomban. Bár a szüleim életük nagy részében nagyon vallásosak voltak, apám halálos diagnózisa – más megpróbáltatások mellett – arra indította őket, hogy elhagyják a vallást, amelyben nevelkedtek. Négyéves voltam, 13 gyermek közül a legfiatalabb, amikor apám rákban meghalt, és özvegy édesanyám egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy Isten hagyta, hogy egy ilyen dolog történjen a családunkkal
Amikor azonban 14 éves lettem, éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Azon tűnődtem, van-e valami nagyobb célom, aminek nem vagyok a tudatában. Úgy éreztem magamat, mint Joseph Smith: „elmémet komoly mérlegelés és nagy szorongás járta át” (Joseph Smith története 1:8). Bár akkoriban még nem hallottam Joseph Smithről, belefogtam egy, az övéhez nagyon hasonló keresésbe, amikor is sok egyházat meglátogattam abban a reményben, hogy rátalálok az igazságra.
És így is történt egy nap, amikor megláttam két öltönyös fiatalembert, akik a szomszédom háza felé igyekeztek. Kíváncsi voltam, és megkérdeztem őket, hogy elmehetnék-e én is a találkozójukra. Édesanyám beleegyezését követően elkezdtem részt venni a misszionáriusi beszélgetéseken, és végül csatlakoztam az egyházhoz.
Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházához való csatlakozás segített megtalálni a célomat, különösen a fiatal felnőtt éveimben, amikor számos olyan döntést kellett meghoznom, amellyel a körülöttem lévők nem értettek egyet. S bár volt célom és irányom, nem mindig voltam biztos abban, hogy miként fognak alakulni a dolgok.
Miközben azonban beláthatatlan dolgokkal, bizonytalansággal és rengeteg változással néztem szembe, Mennyei Atya iránymutatása állandó volt, amikor Őhozzá fordultam. Megtanultam néhány módját annak, hogy Őrá és a hitemre támaszkodjak, ami segített nekem továbbhaladni és folytatni a célom meglelését.
Merre tovább a misszióval?
Abban az életkorban, amikor a legtöbb kortársam egyetemre készült, én azt próbáltam kitalálni, hogyan fogok misszióba menni. Chilében mindenkinek meg kell írnia egy felvételit, mielőtt egyetemre mehetne. Évente egyszer van felvételi, így ha misszióba megyek, akkor nemcsak elhalasztom két évvel a tanulmányaimat, hanem még utána is várnom kellene egy évet, mire egyetemre járhatnék.
A családom – különösen az édesanyám – ellenezte a missziót. Nagyon fontos volt számára, hogy diplomát szerezzek. Én viszont hittem abban, hogy az Úr segíteni fog nekem megtenni azt, ami szükséges, így ennek ellenére is elkezdtem imádságosan felkészülni.
Amikor a püspököm eljött hozzánk a kitöltött missziós papírjaimmal, és édesanyám aláírását kérte rájuk, őt ez meglepetésként érte; mindaddig nem árultam el neki, hogy nem adtam fel a terveimet. Eltartott egy ideig, hogy meggyőzzem, de az Úr meglágyította a szívét, és segített neki megérteni, hogy szolgálni szeretnék.
Az evangélium bizonyosságot adott nekem arról, hogy helyesen cselekszem, de csakis azáltal fejlődtem tovább, hogy lépésről lépésre, az összes kérdésem és bizonytalanságom ellenére is hittel haladtam előre.
Egyik kinyilatkoztatás a másik után
A missziómból való hazatérés a bizonytalanságba való visszatérést is jelentette. Amikor ima és böjt által útmutatást kértem Mennyei Atyától, kinyilatkoztatást kaptam arról, hogy az Amerikai Egyesült Államokba kell költöznöm, és a Brigham Young Egyetemre kell járnom, ami szinte képtelen feladatnak tűnt.
Mindent beleadtam és megtettem a következő legjobb lépéseket. Néha úgy éreztem, hogy semerre sem haladok – olyan keményen dolgoztam, ahogy csak tudtam, de nem tudtam biztosan, hogy az erőfeszítéseim segítenek-e majd a céljaim elérésében. A fő célom azonban az volt, hogy kövessem az Úr rám vonatkozó akaratát, és ez a cél becses volt számomra.
Miközben megtettem ezeket az erőfeszítéseket, egy nap sugalmazást éreztem, hogy keressem fel egy jó barátomat, aki az Amerikai Egyesült Államokból származott és a szülővárosomban élt. Akkoriban még nem tudtam, miként alakulnak majd a dolgok – azért kerestem őt fel, mert a Lélek erre vezérelt –, de a barátom és az édesapja végül fontos szerepet játszottak abban, hogy segítsenek megtudnom, miként kérvényezzem és kapjam meg a BYU-n való tanuláshoz szükséges vízumot. Az ő segítségükkel és azzal a hatalmas áldozattal, amelyet édesanyám hozott meg az utazásom kifizetéséért, végül eljutottam oda. Igazi csoda volt.
Az életem ugyanolyan módon fejlődött tovább. Minden tőlem telhetőt megtettem, majd egyenként sugalmazást kaptam arról, hogy mit tegyek a következő lépésként. Ezzel a módszerrel állást kaptam a misszionáriusképző-központban, módot találtam a tandíjam kifizetésére, választottam egy szakot, végül lediplomáztam, és megházasodtam.
A válaszok, amelyeket elnyertem, nem mindig érkeztek azonnal, és soha nem tárult elém egy tökéletesen kidolgozott terv, azonban bizonyosságot kaptam arról, hogy az Úr elégedett az általam kitűzött iránnyal.
Amikor a kinyilatkoztatásnak látszólag nincs értelme
Néhány évvel később megtanultam, milyen elengedhetetlen az áldozat az evangélium szerinti élethez. Ha azt szeretnénk, hogy az Úr célt és irányt mutasson nekünk, akkor hajlandónak is kell lennünk elindulni abba az irányba.
Az iskola elvégzését követően nem haladtak terv szerint a dolgok a cégnél, ahol dolgoztam, így a feleségemmel két lehetőségünk volt: maradunk az Amerikai Egyesült Államokban vagy visszatérünk Chilébe. Mindketten világosan éreztük, hogy vissza kell térnünk Chilébe. Természetesnek tűnhet, hogy haza akartunk térni, de ez egy kifejezetten nehéz időszakban történt. Chilében nem nagyon volt munka. Gondjaim adódtak az otthonunk eladásával. Sem az anyagiak, sem a szervezés szempontjából nem ez tűnt a leglogikusabb lépésnek; sőt még a családunk sem vélte bölcs döntésnek.
Mit teszel, amikor a kinyilatkoztatás ellentmond a józan észnek? Bár nehéz volt, a feleségemmel tudtuk, mit tegyünk. Emlékeztettük magunkat, hogy az evangélium juttatott el minket odáig is. Az Úr nélkül nem kaptam volna meg a sugalmazást, amely segített missziót szolgálnom, diplomát szereznem és megismerkednem a feleségemmel. Csak bíznunk kellett abban, hogy bármi legyen is az oka, Chilében van szükség ránk.
Hátrahagytuk a házunkat a püspökünknek, hogy bérbe adhassa, amíg el nem sikerül adnia, majd elköltöztünk. Nehéz volt, de oly sok áldást és csodát tapasztaltunk meg, amikor hallgattunk az Úr hívására! Az Úr tudja, hol van szükség ránk, és hol szolgálhatjuk a legjobban az Ő céljait, és megáld minket az engedelmességünkért.
Megoldásokat találni az Úrral
Remélem, hogy a mai fiatal felnőttek követni fogják Járed fivérének a példáját. Bár a járediták tudták, hogy a megígért földre kell utazniuk, azt nem tudták pontosan, hogyan fognak eljutni oda. Amikor Járed fivére „az Úr nevét szólította” (Ether 2:15), Ő felkínált neki néhány megoldást. Az Úr azt mondta neki, építsen bárkákat, majd útmutatást adott neki, hogy miként gondoskodjon levegőről a bárkákban lévők számára.
Ám az Úr ezután ezt kérdezte Járed fivérétől: „Mit szeretnél, mit tegyek, hogy legyen világosságotok a bárkáitokban” (Ether 2:23)? Ahelyett, hogy pontosan megmondta volna Járed fivérének, mit tegyen, az Úr azt kérte tőle, hogy menjen és ő találjon megoldást.
Így működik az én életem is. Néha az Úr világos utasításokat ad nekem. Máskor arra vár, hogy saját ötleteket hozzak Neki. Azonban mindkét módnál elengedhetetlen, hogy bevonjam Őt a folyamatba. A böjt, az ima és az Úrral való tanácskozás mindenki számára szükséges lépések, akik döntéseket próbálnak hozni az életükre vonatkozóan.
Bármely olyan fiatal felnőttnek, aki nagyobb célt keres, a következő tanácsot adom: fordulj az Úrhoz személyes kinyilatkoztatásért! Fordulj gyakran a pátriárkai áldásodhoz. És legyél hajlandó feláldozni a kevésbé fontos dolgokat az életedben, ha az Úr azt mondja neked, hogy nagyobb célja van számodra.
Szeretem az Urat. Az evangélium jelent számomra mindent. Tudom, hogy az Úr látja a benned rejlő lehetőségeket, és segíteni akar neked elérni isteni célodat.