Atyám, kérlek, segíts nekem! Liahóna, 2022. szept.
Nyomtatásban nem jelenik meg: A hit képmásai
Atyám, kérlek, segíts nekem!
Abban a pillanatban, amikor a Jézus Krisztusnak a mennyből való alászállását alakító színészt néztem a jelenet közben, tudtam, hogy a Szabadító a válasz a próbatételeimre.
2021 júliusában abban az áldásban volt részem, hogy statisztaként dolgozhattam a Utah állambeli Springville-től keletre található hegyekben forgatott új Mormon könyve rövidfilmek felvételén. Olyan jeleneteket vettünk fel, amelyek a „nagy és rettenetes pusztulás” (3 Nefi 8:11–12) után játszódtak az Újvilágban, amelyek a Szabadító óvilági keresztre feszítéséről tanúskodtak.
A forgatás alatt a bátyám, Byron egy kórházi ágyban feküdt Kaliforniában, míg az újszülött unokám a Utah állambeli Salt Lake City egyik kórházában volt. Byron végstádiumos rákos volt; az unokámról, aki súlyos születési rendellenességgel jött a világra, pedig azt mondták, nem fog életben maradni.
Amikor a férjemmel a forgatás második napja végén megérkeztünk a motelünkbe, a nővérem felhívott, aggódva Byron miatt.
„Nem tudom, mi történik – mondta. – Byron nem veszi fel a telefont és nem válaszol az üzenetekre sem.”
Az öt testvérem közül én álltam a legközelebb Byronhoz. Ő volt a második gyermek, én pedig a legfiatalabb. Gyakran vigyázott rám, amikor kicsi voltam. Szerény körülmények között nőttünk fel Guatemalában. Nem volt tévénk, de ott voltunk egymásnak. Szegényen, de boldogan éltünk.
Hiányzott Byron, amikor az Egyesült Államokba költözött, abban a reményben, hogy segíteni tudja anyagilag a családunkat. Buszvezetőként helyezkedett el egy cégnél. Évekkel később én is az Egyesült Államokba költöztem, megházasodtam, és csatlakoztam Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházához. A keresztelőm után a szüleim is csatlakoztak az egyházhoz. Amikor a férjemmel letelepedtünk Dél-Utah-ban, mindig találkoztunk Byronnal, amikor csak látogatókat hozott a Utah-i St. George templom és a Salt Lake templom látogatóközpontjaiba.
„Valami nagyon különleges dolog”
Amikor az egyházról beszéltem Byronnal, ezt mondta nekem: „Az utolsó napi szentek rendelkeznek valami nagyon különleges dologgal. Amikor a látogatóközpontokban beszélgetek velük, látom, hogy jó és barátságos emberek.” Beleegyezett, hogy találkozzon a teljes idejű misszionáriusokkal, de mindig dolgozott, és szinte soha nem volt otthon.
Byron kétszer is sikeresen legyőzte a nyelőcsőrákot. 2020-ban azonban a betegség visszatért. 2021 júniusában már éppen hogy csak elég jól ahhoz, hogy egy hónapra Guatemalába utazzon egy családi összejövetelre. Édesapánk abban az évben halt meg, édesanyánk pedig 2015-ben hunyt el, négy évvel azután, hogy egymáshoz pecsételték őket a Guatemalai Guatemalaváros templomban. Byron utolsó, imádsággal teli vágya az volt, hogy még utoljára láthassa a testvéreit.
Két héttel azután, hogy visszatért Kaliforniába, kórházba került. Most pedig kómában feküdt.
Én nem tudtam ott lenni a családi összejövetelen, mert a lányomnak, Angie-nek szüksége volt a segítségemre és a támogatásomra. Június 3-án az első gyermeke, Athena, rekeszizomsérvvel jött a világra. Három nappal később megműtötték. Az orvosok nem gondolták, hogy túl fogja élni.
Szerencsére a férjemmel a közelben voltunk ebben a megpróbáltatásokkal teli időszakban. Minden délután, miután befejeztem a Mormon könyve rövidfilmes munkámat, Angie félbeszakította a kórházi ágy melletti virrasztást, és átjött hozzánk a motelbe, ahol igyekeztünk vigaszt nyújtani neki és Athenáért imádkoztunk.
„Minden rendben van”
A nővérem telefonhívását követő napon kimerülten és szomorúan érkeztem a forgatási helyszínre. „Atyám, kérlek, segíts nekem! – imádkoztam. – Olyan sok nehéz dolog történik az életemben.”
Mielőtt a színészek és a statiszták összegyűltek volna a jelenet felvételéhez, amelyben a feltámadt Szabadító alászáll a mennyből (lásd 3 Nefi 11:8), azt mondták nekünk, hogy gondoljunk Őrá és arra, hogy mit jelent nekünk. Amikor a jelenet során a Szabadítóra próbáltam összpontosítani, a gondolataim a családom felé fordultak. Az elmémben láttam édesapámat, édesanyámat és Byront. Abban a pillanatban meghallottam Byron hangját.
„Minden rendben van – mondta. – Jól vagyok.”
Olyan reményt és vigaszt éreztem, mintha tényleg a Bőség földjén lettem volna, amikor Jézus eljött, hogy tanítsa és meggyógyítsa az embereket, megmutatva nekik a testét. Tudtam, hogy Ő a válasz a próbatételeimre, hogy Ő és az Atya mellettem vannak, és hogy a dolgok okkal történnek.
Aznap este megtudtam, hogy Isten magához szólította Byront. Hálás vagyok a hitemért, hogy újra látni fogom őt és a szüleimet. Hálás vagyok azért is, hogy Isten meghallgatta az Athenáért mondott imáinkat. Miután 88 napot töltött az újszülött-intenzívosztályon, felépült, és végre hazavihettük.
Sokan közülünk, akik részt vettek az új Mormon könyve rövidfilmek forgatásán, éreztük a Lelket és megerősödött a bizonyságunk. Amikor erre az élményre gondolok, és a jövőre tekintek, azt kérdezem magamtól: „Vajon minden tőlem telhetőt megteszek, hogy felkészüljek a Szabadító második eljövetelére, és érdemes legyek az Ő jelenlétére?”
Az, hogy szerepelhettem a rövidfilmekben, nagy áldás volt az életemben. Tudom, hogy mások is megáldatnak majd azáltal, hogy elolvassák a Mormon könyvét és megnézik a Mormon könyve rövidfilmeket.