Bízz az Úrban!
Az Istennel való kapcsolatunk csupán olyan mértékben növekedik, amilyen mértékben mi hajlandóak vagyunk bizalmat adni Őneki.
A családunkban néha játszunk egy hátradőlős bizalomjátékot. Lehet, hogy már ti is játszottátok. Két ember áll egymástól kis távolságra, az egyik háttal a másik felé. A mögötte lévő ember jelzésére az elöl álló személy hátradől a barátja várakozó karjaiba.
A bizalom minden kapcsolat alapja. Minden kapcsolatnál lényegi kérdés az, vajon bízhatunk-e a másikban. Kapcsolat csak akkor alakul ki, amikor az emberek hajlandóak bizalmat szavazni egymásnak. Nem valódi kapcsolat az, ha az egyik fél teljes mértékben bízik a másikban, a másik viszont nem.
Mindegyikünk egy szerető Mennyei Atya szeretett lélekfia vagy -leánya.1 És bár e lelki származás alapot biztosít, önmagában még nem teremt tartalmas kapcsolatot Istennel. Csak akkor épülhet kapcsolat, ha úgy döntünk, hogy bízunk Őbenne.
Mennyei Atyánk szándéka az, hogy szoros személyes kapcsolatot alakítson ki minden egyes lélekgyermekével.2 Jézus ezen vágyát juttatta kifejezésre, amikor így imádkozott: „Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk”3. Isten minden egyes lélekgyermekkel olyan szoros és személyes kapcsolat kialakítására törekszik, amelyben képes lesz megosztani mindenét, az egész lényét.4 Az ilyen mély és tartós kapcsolat csak akkor alakulhat ki, ha tökéletes, teljes bizalomra épül.
Mennyei Atyánk a saját részéről a kezdetektől fogva azon munkálkodik, hogy tudassa a minden egyes gyermeke isteni lehetőségeibe vetett maradéktalan bizalmát. A bizalom az alapja annak a tervnek, amelyet Ő a földre jövetelünket megelőzően a növekedésünkre és fejlődésünkre vonatkozóan bemutatott. Az állt benne, hogy örök törvényeket tanít nekünk, teremt egy földet, halandó testet biztosít számunkra, megadja nekünk azt az ajándékot, hogy saját magunk választhatunk, valamint engedi számunkra a tanulást és a növekedést azáltal, hogy saját döntéseket hozhatunk. Azt szeretné, ha saját választásunk alapján követnénk a törvényeit, és így visszatérve élvezhetnénk az örök életet Ővele és az Ő Fiával.
Tudván, hogy nem mindig hozunk jó döntéseket, utat biztosított számunkra ahhoz is, hogy megmenekülhessünk a rossz döntések következményeitől. Egy Szabadítót biztosított számunkra – az Ő Fiát, Jézus Krisztust –, hogy engesztelést hozzon a bűneinkért, és a bűnbánat feltételével újra tisztává tegyen bennünket.5 Arra kér minket, hogy rendszeresen használjuk a bűnbánat becses ajándékát.6
Minden szülő tudja, milyen nehéz oly mértékben megbízni egy gyermekben, hogy engedjük saját döntéseket hozni, különösen akkor, amikor a szülő tudja, hogy a gyermek valószínűleg hibákat fog elkövetni és ennek eredményeként szenvedni fog. Mennyei Atya mégis lehetővé teszi számunkra, hogy mi hozzuk meg azokat a döntéseket, amelyek segítenek elérnünk isteni lehetőségeinket! Ahogyan azt Dale G. Renlund elder tanította, „szülői célja nem az, hogy gyermekei megtegyék, ami helyes, hanem hogy saját maguk döntsenek a helyes dolgok mellett, végül olyanná válva, mint Ő maga”7.
Isten belénk vetett bizalma ellenére a Vele való kapcsolatunk csupán olyan mértékben növekedhet, amilyen mértékben mi hajlandóak vagyunk bizalmat szavazni Őneki. A kihívás az, hogy bukott világban élünk, és mindannyian megtapasztaltuk a másokba vetett bizalom elárulását becstelenség, mesterkedések, kényszerítés vagy más körülmények következtében. Ha pedig egyszer már elárultak bennünket, akkor nehéz lehet újra bíznunk. A tökéletlen halandók révén megtapasztalt e kedvezőtlen élményeink a bizalommal még arra is hatással lehetnek, mennyire vagyunk hajlandóak megbízni a tökéletes Mennyei Atyában.
Évekkel ezelőtt két barátom, Leonyid és Valentyina, érdeklődést mutattak az iránt, hogy az egyház tagjai legyenek. Az evangéliummal való ismerkedése kezdetén Leonyidnak nehezére esett imádkozni. Életének egy korábbi időszakában elszenvedője volt annak, hogy a felettesei manipulálják és irányítják, ezért bizalmatlanság alakult ki benne minden hatalommal szemben. Korábbi tapasztalatai hatással voltak azon képességére, hogy megnyissa a szívét és kifejezze a személyes érzéseit Mennyei Atyánknak. Idővel és némi tanulmányozás segítségével Leonyid jobban megértette Isten jellemét, és megtapasztalta, milyen érzés Isten szeretete. Ezt követően az ima a természetes módja lett annak, hogy köszönetet mondjon és kifejezze az Isten iránt érzett szeretetét. Az Istenbe vetett fokozott bizalma végül arra indította őt és Valentyinát, hogy szent szövetségekre lépjenek az Istennel és egymással való kapcsolatuk megerősítése érdekében.
Ha egy korábbi bizalomvesztés miatt most nem tudtok bízni Istenben, arra kérlek titeket, kövessétek Leonyid példáját. Türelmesen továbbra is igyekezzetek többet megtudni Mennyei Atyáról, az Ő jelleméről, a tulajdonságairól és a céljairól. Keressétek és jegyezzétek fel azokat az alkalmakat, amikor éreztétek az Ő szeretetét és hatalmát. Élő prófétánk, Russell M. Nelson elnök azt tanította, hogy minél többet tudunk meg Istenről, annál könnyebben bízunk majd Őbenne.8
Olykor a legjobb módja annak, hogy megtanuljunk bízni Istenben, az, ha egyszerűen csak megbízunk Benne. A hátradőlős bizalomjátékhoz hasonlóan néha nekünk is hajlandónak kell lennünk hátraesni, és hagyni, hogy Ő elkapjon bennünket. A halandó életünk próbatétel. A képességeink határait feszegető kihívások gyakoriak. Amikor a saját tudásunk és értelmünk nem elegendő, természetes módon segítséget keresünk. Információtúltengéses világunkban nincs hiány a kihívásainkra saját megoldásokkal kecsegtető forrásokból. A Példabeszédekben található egyszerű, időtálló tanács azonban a legjobb javaslat számunkra: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes [szívedből]”9. Azzal mutatjuk ki az Istenbe vetett bizalmunkat, ha először Őhozzá fordulunk, amikor az élet kihívásaival szembesülünk.
Utah-ban, a jogi egyetem befejezését követően a családunk fontos döntéssel nézett szembe arról, hol fogunk dolgozni és otthont teremteni. Miután tanácskoztunk egymással és az Úrral, úgy éreztük, hogy a családunkkal az Amerikai Egyesült Államok keleti részébe kell költöznünk, távol a szülőktől és a testvérektől. Eleinte minden jól ment, és úgy éreztük, megerősítést kapott a döntésünk, de aztán változtak a dolgok. Az ügyvédi irodában leépítés volt, így a munka és az egészégbiztosítás elvesztése fenyegetett, éppen akkor, amikor komoly egészségügyi kihívásokkal megszületett sajátos nevelési igényű lányunk, Dora. E kihívásokkal szembekerülve olyan szolgálatra szólító elhívást kaptam, amely jelentős időt és elkötelezettséget követelt.
Soha nem szembesültem még ilyen kihívással, és bizony letaglózott. Elkezdtem megkérdőjelezni a meghozott döntést és az ahhoz kapcsolódó megerősítést. Bíztunk az Úrban, és mindennek össze kellett volna jönnie. Hátraestem, de most úgy tűnt, hogy senki nem fog elkapni.
Egy nap aztán a következő egyértelmű szavakat éreztem az elmémben és a szívemben: Ne azt kérdezd, miért; kérdezd azt, mit szeretnék tanítani neked! Most még jobban összezavarodtam. Pont akkor, amikor a korábbi döntésemmel birkóztam, Isten arra kért, még inkább bízzak Őbenne. Visszatekintve ez fordulópontot jelentett az életemben – abban a pillanatban jöttem rá, hogy az Istenben való bizalom elsajátításának legjobb módja az, ha egyszerűen csak megbízunk Őbenne. Az ezt követő hetekben bámulattal figyeltem, amint az Úr csodálatos módon feltárta a családunk megáldására vonatkozó tervét.
A jó tanítók és edzők pontosan tudják, hogy szellemi fejlődés és testi erő kizárólag az elme, illetve az izmok terhelésével érhető el. Hasonlóképpen, Isten is arra kér minket, hogy növekedjünk azáltal, hogy bízunk az Ő lélekfeszítő élmények révén megvalósuló lelki oktatásában. Ezért aztán biztosak lehetünk abban, hogy bármekkora bizalmat is tanúsítottunk korábban Isten iránt, egy újabb, a bizalom határait feszegető élmény még vár ránk. Isten a növekedésünkre és a fejlődésünkre összpontosít. Ő a tanítómester, a tökéletes edző, aki mindig úgy terhel bennünket, hogy segítsen többet felismernünk isteni lehetőségeinkből. Ezzel mindig együtt jár majd az a jövőbeli felhívás, miszerint bízzunk még egy kicsit jobban Őbenne.
A Mormon könyve ismerteti azt a mintát, amely szerint Isten úgy terhel bennünket, hogy erős kapcsolatot alakítson ki velünk. A Jöjj, kövess engem! keretében nemrég arról tanultunk, hogyan lett próbára téve Nefinek az Istenbe vetett bizalma, amikor a fivéreivel azt a parancsot kapták, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe a rézlemezekért. A kezdeti próbálkozásaik kudarcát követően fivérei feladták, és már indulni készültek, hogy a lemezek nélkül térjenek vissza. Nefi azonban úgy döntött, hogy teljes bizalmát az Úrba helyezi, és sikeresen meg is szerezte a lemezeket.10 Ez az élmény minden bizonnyal megerősítette Nefiben az Istenbe vetett bizalmát, amikor eltört az íja, a család pedig éhezéssel nézett szembe a vadonban. Nefi ismét úgy döntött, hogy bízik Istenben, és a család megmenekült.11 Ezek az egymást követő élmények még erősebb bizonyosságot adtak Nefinek Istenben a hajóépítés közelgő óriási, bizalompróbáló feladatához.12
Ezen élmények során Nefi úgy erősítette meg a kapcsolatát Istennel, hogy következetesen és folyamatosan bízott Őbenne. Isten ugyanezt a mintát használja a mi esetünkben is. Személyes felkérést intéz hozzánk, hogy erősítsük meg és mélyítsük el az Őbelé vetett bizalmunkat.13 Minden egyes alkalommal, amikor elfogadunk egy ilyen felkérést és aszerint cselekszünk, növekszik az Istenbe vetett bizalmunk. Ha figyelmen kívül hagyjuk vagy elutasítjuk a felkérést, akkor a fejlődésünk megáll, amíg készen nem állunk egy újabb felhívásra cselekedni.
A jó hír az, hogy függetlenül minden korábbi döntésünktől, miszerint mekkora bizalmat helyeztünk vagy nem helyeztünk Istenbe, ma és az előttünk álló minden napon dönthetünk úgy, hogy bízunk Őbenne. Megígérem, hogy minden egyes alkalommal, amikor így teszünk, Isten mögöttünk áll majd, hogy elkapjon bennünket, bizalmi kapcsolatunk pedig mindaddig egyre erősödni fog, amíg eggyé nem válunk Ővele és az Ő Fiával. Akkor majd Nefihez hasonlóan kijelenthetjük: „Ó, Uram, tebenned bíztam, és tebenned bízom örökre”14. Jézus Krisztus nevében, ámen.