Bűnbánat által megtisztulva
    Footnotes

    Bűnbánat által megtisztulva

    Isten tervének és Jézus Krisztus engesztelésének köszönhetően megtisztulhatunk a bűnbánat folyamata által.

    A halandóság során ki vagyunk téve az emberi törvényeknek és az isteni törvényeknek is. Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy lehetőségem volt már e két törvény mindegyike elleni súlyos kihágásokban ítélkezni: korábban a Utah-i Legfelsőbb Bíróság bírójaként, most pedig az Első Elnökség tagjaként. A különbözőségek hatására, amelyeket az emberi törvények és az isteni törvények között láttam, gyarapodott a nagyrabecsülésem Jézus Krisztus engesztelésének valóságát és hatalmát illetően. Az emberi törvények szerint a legsúlyosabb vétkekben bűnösnek talált személyt életfogytig tartó börtönbüntetésre lehet ítélni, kizárva a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét. A szeretetteljes Mennyei Atya irgalmas tervében azonban más a helyzet. Azt látom, hogy ugyanezek a súlyos bűnök megbocsáthatóak a halandóságban, méghozzá Szabadítónk engesztelő áldozata miatt, melyet mindazok bűneiért hozott, „akiknek megtört a szívük és töredelmes a lelkük” (2 Nefi 2:7). Krisztus megváltó erővel bír, és az Ő engesztelése valóságos.

    Szabadítónk szeretetteljes könyörületét fejezi ki az a csodás himnusz is, amelyet az imént adott elő a kórus.

    Jézushoz jöjj hát, kézen fog téged,

    Ha a sötétben eltévedtél;

    Gyengéden vezet szeretetével,

    Nappallá lesz így az éj!1

    Jézus Krisztus engesztelő áldozata ajtót nyit, „hogy minden ember bűnbánatot tarthasson és hozzá jöhessen” (Tan és szövetségek 18:11; lásd még Márk 3:28; 1 Nefi 10:18; Alma 34:8, 16). Alma könyve olyan emberek bűnbánatáról és megbocsátásáról is beszámol, akik azelőtt gonosz és vérszomjas nép voltak (lásd Alma 25:16; 27:27, 30). Mai üzenetem a remény üzenete mindannyiunk számára – még azok számára is, akik kizárás vagy a nevük törlése miatt elveszítették egyháztagságukat. Mindannyian bűnösök vagyunk, akik megtisztulhatunk a bűnbánat által. „Nem könnyű megbánni a bűnt – tanította Russell M. Nelson elder egy korábbi általános konferencián –, a jutalma azonban minden árat megér.”2

    I. Bűnbánat

    A bűnbánat a Szabadítónkkal kezdődik, és örömöt jelent, nem pedig terhet. A tavaly decemberi karácsonyi áhítaton Nelson elnök ezt tanította: „Az igaz bűnbánat nem egy egyszeri esemény, hanem egy soha véget nem érő kiváltság. Alapvető a fejlődéshez, a lelki békéhez, a jólléthez és az örömhöz.”3

    A bűnbánatról szóló legkiemelkedőbb tanítások némelyike Alma Mormon könyve-beli prédikációjában található, amelyet az egyház azon tagjaihoz intézett, akiket később így jellemzett: „nagy hitetlenség állapotában” voltak, felemelkedtek „szív[ük] kevélységében”, illetve szívüket „kincsekre és a világ hiábavaló dolgaira” helyezték (Alma 7:6). E visszaállított egyház minden tagja sokat tanulhat Alma sugalmazott tanításaiból.

    A Jézus Krisztusba vetett hittel kezdjük, hiszen „ő az, aki eljön, hogy elvegye a világ bűneit” (Alma 5:48). Bűnbánatot kell tartanunk, mert – amint azt Alma tanította – „ha nem tartotok bűnbánatot, akkor semmiképpen sem örökölhetitek a mennyek királyságát” (Alma 5:51). A bűnbánat elengedhetetlen része Isten tervének. Mivel halandó életünk során mindannyian követünk el bűnt és kizáratunk Isten jelenlétéből, az embert „nem lehet megszabadítani” bűnbánat nélkül (Alma 5:31; lásd még Hélamán 12:22).

    Ezt kezdettől fogva így tanították. Az Úr ezt parancsolta Ádámnak: „Tanítsd… meg a gyermekeidnek, hogy mindenhol, minden embernek bűnbánatot kell tartania, különben semmiképpen nem örökölhetik Isten királyságát, mert semmi tisztátalan dolog nem lakhat ott, vagyis nem lakhat az ő jelenlétében” (Mózes 6:57). Meg kell bánnunk minden bűnünket – mindazt, amit Isten parancsolatai ellen tettünk vagy amit a parancsolatok ellenére nem tettünk meg. Ezalól senki sem kivétel. Épp tegnap este volt, hogy Nelson elnök ezt a felhívást intézte hozzánk: „Fivérek, mindannyiunknak bűnbánatot kell tartania!”4

    Ahhoz, hogy a bűnbánat által megtisztulhassunk, el kell hagynunk a bűneinket és meg kell vallanunk őket az Úrnak, illetve amikor szükséges, az Ő halandó bírájának (lásd Tan és szövetségek 58:43). Alma azt is tanította, hogy „igazlelkű cselekedeteket” kell véghez vinnünk (lásd Alma 5:35). Mindez részét képezi a szentírásokban oly gyakran elhangzó felkérésnek, miszerint jöjjünk Krisztushoz.

    Minden sabbatnapon vennünk kell az úrvacsorából. E szertartás során szövetségeket kötünk és áldásokat kapunk, amelyek segítenek legyőznünk minden olyan cselekedetet és vágyat, amelyek megakadályoznak minket a Szabadítónk által kért tökéletesség elérésében (lásd Máté 5:48; 3 Nefi 12:48). Amikor „minden istentelenségtől megtartóztat[juk magunkat]”, valamint teljes lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel szeretjük Istent, akkor „tökéletesek lehe[tünk] Krisztusban”, megszenteltethetünk Őbenne „vérének ontásán keresztül”, hogy „szentek [lehessünk] és szeplőtlenek” (lásd Moróni 10:32–33). Micsoda ígéret! Mily nagyszerű csoda! Micsoda áldás!

    II. Felelősségre vonhatóság és halandó ítéletek

    Isten tervének e halandó létet illető egyik célja az, hogy próbára tegyen minket, „hogy megláss[a], vajon megtesz[ünk]-e minden olyan dolgot, amit az Úr, [a mi Istenünk] megparancsol [nekünk]” (Ábrahám 3:25). E terv részeként számadással tartozunk Istennek és az Ő választott szolgáinak, e számadásnak pedig részét képezik a halandó és az isteni ítéletek is.

    Az Úr egyházában az egyháztagokat vagy leendő egyháztagokat érintő halandó ítéleteket olyan vezetők hozzák, akik isteni iránymutatás elnyerésére törekednek. Az ő felelősségük azok megítélése, akik Krisztushoz igyekeznek jönni, hogy részesülhessenek engesztelésének hatalmában az örök élethez vezető szövetséges ösvényen. A halandó ítéletek határozzák meg, hogy az adott személy készen áll-e a keresztelkedésre. Érdemes-e a templomba való belépésre jogosító ajánlásra? Az egyházi feljegyzésekből törölt személy kellő bűnbánatot tartott-e Jézus Krisztus engesztelésén keresztül ahhoz, hogy keresztelkedés által újból felvétessék?

    Amikor egy Isten által elhívott halandó bíra jóváhagyását adja az adott személy további fejlődésére – például a templom kiváltságaira –, azzal nem az illető tökéletességét jelzi, illetve nem ad feloldozást a bűnök alól. Spencer W. Kimball elder azt tanította, hogy azután, amit ő „a büntetés [halandó] eltörlésének” nevezett, az embernek „végső bűnbocsánatot is kell kérnie és kapnia a menny Istenétől, és egyedül Ő adhat feloldozást”.5 Ha pedig a végső ítéletig megbánás nélkül maradnak bizonyos bűnök és vágyak, akkor a bűnbánatnak híján lévő ember tisztátalan marad. A végső elszámolási kötelezettség – ideértve a bűnbánat végső megtisztító hatását is – egyedül az adott személyre és Istenre tartozik.

    III. Feltámadás és a végső ítélet

    A szentírásokban a leggyakrabban jellemzett ítélet a feltámadást követő végső ítélet (lásd 2 Nefi 9:15). Számos szentírás kijelenti, hogy „mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé” (Rómabeliek 14:10; lásd még 2 Nefi 9:15; Móziás 27:31), „hogy megítéltess[ünk] azon cselekedetek szerint, melyeket a halandó testben tett[ünk]” (Alma 5:15; lásd még Jelenések 20:12; Alma 41:3; 3 Nefi 26:4). Minden ember a cselekedetei szerint lesz megítélve (lásd 3 Nefi 27:15), valamint „szívük vágya szerint” (Tan és szövetségek 137:9; lásd még Alma 41:6).

    E végső ítélet célja annak meghatározása, hogy elértük-e, amit Alma hatalmas szívbéli változásnak nevezett (lásd Alma 5:14, 26), amely által új teremtménnyé lettünk, és „már nincs hajlandóságunk arra, hogy gonosz dolgot tegyünk, csak arra, hogy állandóan jót tegyünk” (Móziás 5:2). Ennek bírája a Szabadítónk, Jézus Krisztus (lásd János 5:22; 2 Nefi 9:41). Az Ő ítélete után mindannyian meg fogjuk vallani, „hogy igazságosak az ítéletei” (Móziás 16:1; lásd még Móziás 27:31; Alma 12:15), mivel mindentudása révén (lásd 2 Nefi 9:15, 20) Ő tökéletesen tisztában van minden tettünkkel és vágyunkkal – az igazlelkűekkel és megbántakkal ugyanúgy, mint a meg nem bántakkal és a meg nem változtatottakkal.

    A szentírások leírják e végső ítélet menetét. Alma tanítása szerint Istenünk igazságossága megköveteli, hogy a feltámadásban „minden dolog visszaállíttasson annak megfelelő rendjébe” (Alma 41:2). Ez azt jelenti, hogy „ha cselekedeteik jók voltak ebben az életben, és jók voltak szívük vágyai, akkor az utolsó napon is ahhoz állítta[tnak] vissza, ami jó” (Alma 41:3). Hasonlóképpen, „ha cselekedeteik [vagy vágyaik] gonoszak”, akkor gonoszság állíttatik nekik vissza (lásd Alma 41:4–5; lásd még Hélamán 14:31). Hasonlóképpen tanította Jákób próféta azt, hogy a végső ítéletkor „akik igazlelkűek, még mindig igazlelkűek lesznek, és azok, akik tisztátalanok, még mindig tisztátalanok lesznek” (2 Nefi 9:16; lásd még Mormon 9:14; 1 Nefi 15:33). Ez a folyamat előzi meg azt, amit Moróni „a nagy Jehovának, az élők és halottak Örök Bírájának örömet adó ítélőszéke” előtti megjelenésünknek nevez (Moróni 10:34; lásd még 3 Nefi 27:16).

    Annak biztosítására, hogy tiszták lehessünk Isten előtt, még a végső ítéletet megelőzően kell bűnbánatot tartanunk (lásd Mormon 3:22). Amint azt Alma a bűnös fiának mondta: „Isten elől nem rejthet[jük] el a bűntett[einket]; és ha[csak] nem tart[unk] bűnbánatot, akkor bizonyságként állnak majd ellen[ünk] az utolsó napon” (Alma 39:8; kiemelés hozzáadva). Jézus Krisztus engesztelése biztosítja számunkra az egyetlen módot, amely által elérhetjük a szükséges megtisztulást a bűnbánat révén; ennek ideje pedig ez a halandó élet. Bár azt tanítják nekünk, hogy valamiféle bűnbánatra van lehetőség a lélekvilágban (lásd Tan és szövetségek 138:31, 33, 58), az nem annyira biztos. Melvin J. Ballard elder ezt tanította: „Sokkal könnyebb diadalt aratni és az Urat szolgálni akkor, amikor egységet alkot a test és a lélek. Ez az az idő, amikor az emberek képlékenyebbek és fogékonyabbak. […] Ez az élet a bűnbánat ideje.”6

    Az Úr biztosít minket arról, hogy amikor bűnbánatot tartunk, akkor a bűneink – ideértve a tetteinket és a vágyainkat is – megtisztulnak, irgalmas végső bíránk pedig „nem emléksz[ik] azokra többé” (Tan és szövetségek 58:42; lásd még Ésaiás 1:18; Jeremiás 31:34; Zsidók 8:12; Alma 41:6; Hélamán 14:18–19). A bűnbánat által megtisztulva érdemessé válhatunk az örök életre, melyet Benjámin király így jellemzett: „Istennel lakha[tunk] a boldogság egy soha véget nem érő állapotában” (Móziás 2:41; lásd még Tan és szövetségek 14:7).

    Isten visszaállítástervének (lásd Alma 41:2) beteljesedéseként a feltámadás visszaállít minden dolgot „a saját és tökéletes testéhez” (Alma 40:23). Ez magában foglalja a tökéletessé tételét minden fizikai korlátunknak és hiányosságunknak, amelyet a halandóságban szereztünk, akár születésünkkor, akár valamilyen sérülés vagy betegség folytán.

    Ez a visszaállítás vajon megtisztít-e minket minden szentségtelen vagy le nem győzött vágyunktól vagy függőségünktől? Nem; az nem lehetséges. Modern kori kinyilatkoztatás által tudjuk, hogy a vágyaink és a tetteink szerint leszünk megítélve (lásd Alma 41:5; Tan és szövetségek 137:9), továbbá hogy még a gondolataink is kárhoztatnak majd minket (lásd Alma 12:14). Nem szabad a halálunk napjáig halogatnunk a bűnbánatunkat (lásd Alma 34:33), amint azt Amulek is tanította, mivel ugyanannak a léleknek, amely ebben az életben birtokolta a testünket – legyen az akár az Úré, akár az ördögé –, „annak a léleknek lesz hatalma test[ünk] birtoklására az örökkévaló világban” (Alma 34:34). Szabadítónknak megvan rá a hatalma és készen áll rá, hogy megtisztítson minket a gonosztól. Most van itt az ideje, hogy a segítségét kérjük ahhoz, hogy megbánjuk gonosz vagy helytelen vágyainkat és gondolatainkat, hogy megtisztulva és felkészülten állhassunk majd Isten elé a végső ítéletkor.

    IV. Az irgalom karja

    Isten terve és összes parancsolata felett átível a mindannyiunk iránti szeretete, amely „minden dolognál kívánatosabb… és a legörömtelibb a lélek számára” (1 Nefi 11:22–23). Ésaiás próféta arról biztosította még a gonoszokat is, hogy ha visszatérnek az Úrhoz, akkor Ő irgalommal lesz és „bővelkedik a megbocsátásban” (lásd Ésaiás 55:7). Alma így tanított: „Íme, ő minden emberhez felhívást intéz, mert ki van nyújtva feléjük az irgalom karja” (Alma 5:33; lásd még 2 Nefi 26:25–33). A feltámadt Úr ezt mondta a nefitáknak: „Íme, ki van nyújtva felétek irgalmas karom, és aki jön, azt befogadom” (3 Nefi 9:14). Ezekből és sok egyéb szentírásbeli tanításból tudhatjuk, miszerint szerető Szabadítónk kitárja a karját, hogy minden férfit és nőt befogadjon az általa előírt szeretetteljes feltételekkel, hogy élvezhessék a legnagyobb áldásokat, amelyeket Isten a gyermekei számára tartogat.7

    Isten tervének és Jézus Krisztus engesztelésének köszönhetően „tökéletesen ragyogó reménységgel” teszem bizonyságomat arról, hogy Isten szeret minket, és hogy meg tudunk tisztulni a bűnbánat folyamata által. Azt az ígéretet kaptuk, hogy ha „előre töreked[ünk], Krisztus szaván lakmározva, és mindvégig kitart[unk], íme, ezt mondja az Atya: Örök életetek lesz” (2 Nefi 31:20). Tegyünk így mindannyian, ezért esdeklek és imádkozom Jézus Krisztus nevében, ámen.

    Jegyzetek

    1. Jézushoz gyertek. Himnuszok, 65. sz.

    2. Vö. Russell M. Nelson: Bűnbánat és megtérés. Liahóna, 2007. máj. 102.

    3. Russell M. Nelson: Négy ajándék, amelyet Jézus Krisztus kínál nekünk. (Az Első Elnökség karácsonyi áhítata, 2018. dec. 2.); broadcasts.ChurchofJesusChrist.org.

    4. Russell M. Nelson: Tehetjük jobban és lehetünk jobbak. Liahóna, 2019. máj. 69.

    5. The Teachings of Spencer W. Kimball, ed. Edward L. Kimball (1982), 101.

    6. Melvin J. Ballard, in Melvin R. Ballard, Melvin J. Ballard: Crusader for Righteousness (1966), 212–13.

    7. Lásd Tad R. Callister: A végtelen engesztelés (2015).