Pásztorrá válni
Remélem, hogy barátként tekintenek rátok azok, akiknek szolgálattételt nyújtotok, és felismerik, hogy bennetek pártfogóra és bizalmasra lelnek.
Egy évvel ezelőtt megmosolyogtatott egy elemis gyermek, akivel Chilében ismerkedtem meg. „Szia – mondta –, David vagyok. Beszélsz majd rólam az általános konferencián?”
Csendes pillanataimban elgondolkodtam David váratlan üdvözlésén. Mindannyian vágyunk az elismerésre. Szeretnénk, ha számítanánk, ha emlékeznének ránk, és éreznénk, hogy szeretnek.
Nővérek és fivérek, mindannyian számítotok! Még ha nem is említenek meg titeket az általános konferencián, a Szabadító ismer és szeret benneteket! Ha kétségeitek vannak ennek igazáról, akkor elég, ha felidézitek, hogy Ő a keze tenyerére vésett titeket.1
Tudván, hogy a Szabadító szeret minket, felmerülhet bennünk, hogy vajon mi hogyan mutathatjuk ki legjobban az Őiránta érzett szeretetünket.
A Szabadító ezt kérdezte Pétertől: „[S]zeretsz-é engem?”
Péter pedig így felelt: „Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek téged! Monda néki: Legeltesd az én bárányaimat!”
Amikor másodszorra és harmadszorra is megkérdezte tőle, hogy „szeretsz-é engem?”, Péter, elszomorodva bár, de biztosította a szeretetéről: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki Jézus: Legeltesd az én juhaimat!”2
Még nem bizonyította talán Péter, hogy Krisztus szeretetteljes követője? Már az első találkozásuktól kezdve a tengernél „azonnal” otthagyta a halászhálóit, hogy kövesse a Szabadítót.3 Péter az emberek igazi halászává vált. Végig a Szabadító mellett volt az Ő személyes szolgálattétele során, és segédkezett Jézus Krisztus evangéliumának tanításában.
Most azonban a feltámadott Úr tudta, hogy többé már nem lesz Péter mellett, és megmutatta neki, hogyan és mikor kell szolgálnia. A Szabadító jelenlétének hiányában Péternek a Lélektől kell majd útmutatást kérnie, magának kell kinyilatkoztatást kapnia, majd pedig bátorsággal és hittel kell cselekednie. Az Ő juhaira összpontosítva a Szabadító azt kérte Pétertől, hogy azt tegye, amit Ő tenne, ha ott lenne. Arra kérte Pétert, hogy váljon pásztorrá.
Idén áprilisban Russell M. Nelson elnök is hasonló felkérést intézett hozzánk, miszerint egy szentebb módon legeltessük Atyánk juhait, mégpedig a szolgálattételen keresztül.4
Ahhoz, hogy ezt a felkérést hathatósan elfogadhassuk, ki kell fejlesztenünk magunkban egyfajta pásztori lelkületet, és meg kell értenünk az Úr juhainak szükségleteit. Hogyan válunk hát olyan pásztorrá, amilyenre az Úrnak szüksége van?
Mint minden más kérdésben, ebben is a Szabadítónkra, Jézus Krisztusra – a Jó Pásztorra tekinthetünk. A Szabadító juhait ismerték és számontartották, őrizték és Isten nyájába gyűjtötték őket.
Ismerni és számontartani
Amikor igyekszünk a Szabadító példáját követni, először is ismernünk kell és számon kell tartanunk az Ő juhait. Konkrét egyénekről és családokról való gondoskodásra jelöltek ki minket, hogy biztosak lehessünk benne, hogy az Úr teljes nyájáról gondoskodunk, és senkiről sem feledkezünk meg. Számontartani azonban nem igazán a számokról szól – az a lényege, hogy megbizonyosodunk arról, hogy minden egyes ember érzi a Szabadító szeretetét olyasvalakin keresztül, aki az Ő szolgálatában áll. Ezáltal mindenki tudhatja, hogy egy szerető Mennyei Atya ismeri őt.
Nemrégiben találkoztam egy fiatal nővel, akit egy nála majdnem ötször idősebb nővér szolgálattevőjének jelöltek ki. Együtt felfedezték közös szeretetüket a zene iránt. Amikor a fiatal nő meglátogatja, együtt énekelnek, és megosztják egymással kedvenc dalaikat. Olyan barátság szövődik közöttük, amely mindkettejük életét megáldja.
Remélem, hogy barátként tekintenek rátok azok, akiknek szolgálattételt nyújtotok, és felismerik, hogy bennetek pártfogóra és bizalmasra lelnek – olyasvalakire, aki előtt nem ismeretlenek a körülményeik, és aki támogatja őket a reményeikben és a törekvéseikben.
Nemrégiben azt a feladatot kaptam, hogy nyújtsak szolgálattételt egy olyan nővérnek, akit sem a társam, sem én nem ismertünk jól. Miközben Jess-szel, a 16 éves szolgálattevőtársammal tanácskoztam, ő bölcsen azt javasolta: „Jobban meg kell ismernünk őt.”
Azonnal úgy döntöttünk, hogy készítünk egy szelfit és küldünk egy bemutatkozó üzenetet. Én tartottam a telefont, Jess pedig megnyomta a felvételhez a gombot. Az első szolgálattevő lehetőségünk közös erőfeszítés eredménye volt.
Az első látogatásunk alkalmával megkérdeztük a nővértől, hogy van-e bármi, amit őérte belefoglalhatnánk az imáinkba. Megosztotta egy fájó személyes nehézségét, és azt felelte, hogy szívesen venné, ha imádkoznánk érte. Őszintesége és bizalma a szeretet azonnali kötelékét eredményezte. Mily drága kiváltság, hogy megemlékezhetek róla a mindennapi imáimban!
Imáitok során érezni fogjátok Jézus Krisztus szeretetét azok iránt, akiknek szolgálattételt nyújtotok. Osszátok meg velük ezt a szeretetet! Nincs is jobb módja az Ő juhai legeltetésének annál, hogy segítetek nekik – rajtatok keresztül – érezni az Ő szeretetét.
Őrizni őket
A második módja annak, hogy pásztori lelkületet fejlesszünk ki magunkban, az az Ő juhainak őrzése. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként szinte bármit képesek vagyunk elmozdítani, megszerelni, kijavítani és újjáépíteni. A szükségletekre gyorsan felelünk – segítő kezekkel vagy egy tányér süteménnyel. De tudunk ennél többet is nyújtani?
A juhaink vajon tudják-e, hogy szeretettel őrködünk felettük és segítséget nyújtunk majd?
Máté 25. fejezetében ezt olvassuk:
„Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett…
Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem…
Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?
És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna?”5
Fivérek és nővérek! A kulcsszó az, hogy láttuk. Az igazlelkűek látták a szükséget szenvedőket, mert figyeltek és észrevették őket. Mi is lehetünk figyelő szemek, hogy segítsünk és vigasztaljunk, ünnepeljünk és akár még álmodozzunk is. Ha megtesszük ezeket, bizonyosak lehetünk a Mátéban található ígéretben: „a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg”6.
Egy barátom, akit nevezzünk Johnnak, elmesélte, hogy mi történhet akkor, amikor meglátjuk mások kevésbé észrevehető szükségleteit: „Egy nővér az egyházközségemben öngyilkosságot kísérelt meg. Két hónappal később megtudtam, hogy a kvórumomból senki sem kereste fel a férjét, hogy ezt a traumatikus élményt átbeszélje vele. Sajnálatos módon én sem tettem semmit. Végül aztán meghívtam a férjet ebédelni. Elég félénk ember volt, gyakran visszahúzódó. Ennek ellenére, amikor azt mondtam: »A feleséged öngyilkosságot kísérelt meg. Ez nagyon nyomasztó lehet számodra. Szeretnél beszélni róla?« – ő nyíltan sírni kezdett. Gyengéd és bizalmas beszélgetés volt ez, és percek alatt rendkívüli bizalom és közelség alakult ki közöttünk.”
John még hozzátette: „Azt hiszem, hajlamosak vagyunk egy tányér sütivel elintézni a dolgot, ahelyett, hogy kiderítenénk, miként tudnánk az adott pillanatban őszintén és szeretettel jelen lenni.”7
A juhainknak esetleg fájdalmaik vannak, elvesztek vagy szándékosan elkóboroltak, s pásztorukként elsőkként láthatjuk meg a szükségleteiket. Ítélkezés nélkül meghallgathatjuk és szerethetjük őket, és a Szentlélek tisztánlátásának útmutatásával reményt és segítséget nyújthatunk.
Nővéreim és fivéreim! A világ remény- és örömtelibb az általatok nyújtott sugalmazott, kedves cselekedetek révén! Miközben az Úr iránymutatására törekedtek abban, hogy miként tudnátok az Ő szeretetét közvetíteni, és meglátni azok szükségleteit, akiknek szolgálattételt nyújtotok, a szemeitek fel fognak nyílni. Szent szolgálattételi feladatotok isteni jogot ad nektek a sugalmazásra. Bizalommal törekedhettek erre a sugalmazásra.
Isten nyájába gyűjtetni
Harmadszor pedig azt szeretnénk, ha a juhaink Isten nyájába gyűjtetnének. Ehhez végig kell gondolnunk, hogy hol állnak a szövetség ösvényén, és hajlandónak kell lennünk velük haladni hitbéli utazásuk során. Miénk az a szent kiváltság, hogy megismerjük a szívüket, és a Szabadító felé irányítsuk őket.
A Fidzsin élő Josivini nővér szó szerint nehezen látta az előre mutató utat a szövetség ösvényén. A barátnőjének feltűnt, hogy Josivini alig tudja elolvasni a szentírásokat. Új olvasószemüveget vitt Josivininek és egy élénksárga ceruzát, hogy megjelöljön vele minden Jézus Krisztust említő verset a Mormon könyvében. Ami egy egyszerű szolgálattételnek és a szentírásolvasáshoz nyújtott segítségnek indult, azt eredményezte, hogy Josivini 28 évvel a keresztelkedése után életében először ellátogatott a templomba.
Mindegy, hogy a juhaink erősek vagy gyengék, örvendeznek vagy szenvednek, megbizonyosodhatunk arról, hogy senki ne járjon egyedül az úton. Szerethetjük őket, bárhol is tartsanak lelkileg, valamint támaszt és bátorítást nyújthatunk nekik a következő lépésükhöz előre. Miközben imádkozunk és arra törekszünk, hogy jobban megismerjük a szívüket, bizonyságomat teszem, hogy Mennyei Atya irányít majd minket és az Ő Lelke kísér majd bennünket. Lehetőségünk van arra, hogy mi legyünk az „angyal[ok] körülött[ük]” míg Ő az arcuk előtt jár.8
Az Úr arra kér minket, hogy legeltessük az Ő juhait, és úgy gondoskodjunk az Ő nyájáról, ahogy azt Ő tenné. Arra kér minket, hogy legyünk pásztorai minden nemzetnek, minden országban. (És bizony, Uchtdorf elnök, mi nagyon szeretjük a német juhászokat, és szükségünk van rájuk!) Továbbá azt is szeretné, ha az Ő fiataljai is csatlakoznának az ügyhöz.
A fiataljainkból válhatnak a legerősebb pásztorok. Ahogy Russell M. Nelson elnök is mondta, ők „a legjobbak, akiket az Úr valaha is erre a földre küldött”. „Nemes lelkek” ők, „kiváló játékosok”, akik követik a Szabadítót.9 El tudjátok képzelni, hogy micsoda erőt fognak ezek a pásztorok eredményezni, miközben gondoskodnak az Ő juhairól? Ha ezekkel a fiatalokkal vállvetve nyújtunk szolgálattételt, csodáknak leszünk tanúi.
Fiatal nők és fiatal férfiak: szükségünk van rátok! Ha még nincs szolgálattételi megbízásotok, akkor beszéljetek a Segítőegylet vagy az elderek kvórumának elnökével. Örvendezni fognak, hogy hajlandóak vagytok ügyelni arra, hogy az Ő juhait ismerjék, számontartsák, őrizzék és Isten nyájába gyűjtsék.
Amikor eljön a nap, hogy szeretett Szabadítónk lábai előtt térdelünk, miután gondoskodtunk az Ő nyájáról, azért imádkozom, hogy Péterhez hasonlóan tudjunk majd neki válaszolni: „Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek téged!”10 Ők, a Te juhaid, szeretetben, biztonságban és otthon vannak. Jézus Krisztus nevében, ámen.