21. fejezet

Jobban szeretni Istent, mint a világot

„El kell jutnunk… egy magasabb síkra: jobban kell szeretnünk Istent, mint a világot.”

Lorenzo Snow életéből

Nem sokkal Lorenzo Snow keresztelkedése és konfirmálása után az ohiói Kirtlandben számos utolsó napi szent – köztük néhány egyházi vezető is – Joseph Smith próféta ellen fordult. Lorenzo Snow szerint ezt a hitehagyást spekuláció fűtötte, vagy más szavakkal szokatlan üzleti kockázatvállalás a gyors meggazdagodás reményében. A világ mulandó dolgaira való vágyakozástól elvakultan az emberek elfordultak az evangélium örökkévaló áldásaitól.

Körülbelül 50 esztendővel később Snow elnök, aki akkoriban a Tizenkét Apostol Kvórumának elnökeként szolgált, beszédet mondott egy utolsó napi szent csoportnak a Utah állambeli Loganben. Beszélt nekik arról a megpróbáltatásról, amelyet egykoron Kirtlandben tapasztalt, és intette őket, nehogy hamarosan nekik is hasonló megpróbáltatást kelljen megtapasztalniuk. Ezt mondta: „Rohamosan közeleg valami, ami próbára fog tenni benneteket, talán oly mértékben, ahogyan még soha nem lettetek próbára téve. Most azonban csupán annyit kell tennünk, hogy meglássuk, miben rejlenek hibáink és gyengeségeink, ha vannak ilyenek. Ha a múltban hűtlenek voltunk, újítsuk meg szövetségeinket Istennel, és böjt és ima által fogadjuk meg, hogy elnyerjük bűneink bocsánatát, hogy a Mindenható Lelke megpihenhessen rajtunk, és így talán megmenekülhessünk a közelgő erőteljes kísértésektől. Sötét felleg gyülekezik. Látjátok, mit eredményezett Kirtlandben a spekuláció e lelkülete. Ezért aztán fogadjátok meg a figyelmeztetést!”¹

Mivel Snow elnök intése továbbra is vonatkozik a mai utolsó napi szentekre, a logani szentekhez intézett beszédének java része olvasható lesz ebben a fejezetben. Ezt mondta: „Talán a [Kirtlandben] akkoriban fennálló helyzetünkről ejtett néhány szó némiképp hasznosnak fog bizonyulni a jövőben – tanulságos leckét nyújthat számunkra.”² [Lásd az 1. javaslatot a 268. oldalon.]

Lorenzo Snow tanításai

Amikor az emberek engedik, hogy elméjüket és szívüket áthassa a világiasság, akkor hátat fordítanak az örök tantételeknek.

Igen tisztán emlékszem azokra a nyugtalan időkre, melyeket Kirtlandben tapasztaltunk…, ahol Isten Prófétája lakozott, ahol Isten maga, igen, Jézus, az Isten Fia, megjelent és megmutatta magát dicsőségében. Ott állt a szószék könyöklőjén a templomban, amelyet parancsolatra építettek. Lábai alatt színaranyból készült, borostyánhoz hasonló színű volt a kövezet. Haja fehér volt, mint a tiszta hó. Arca ragyogott, mint a déli nap. Hangja olyan volt, mint a vizek zúgásának hangzása. [Lásd T&Sz 110.] Ez a csodálatos megnyilvánulás abban a templomban történt, amelyet az Ő tiszteletére emeltek. Akkoriban Kirtlandben voltam, ahol olyan eseményeket tapasztaltunk meg, amelyeket – néha úgy vélem – most kezdünk megismételni. Az utolsó napi szenteket akkoriban övező körülmények különös természetűek voltak – legalábbis az emberekre gyakorolt hatásaik különös természetűek voltak. […] Akkortájt a spekuláció lelkülete járta át e nemzet népének elméjét. Voltak vagyoni spekulációk, banki spekulációk, birtokokkal és városi telkekkel kapcsolatos spekulációk, és számos különféle irányú spekulációk. A spekuláció e lelkülete a világból támadt, és úgy söpört végig a szentek szívén, mint egy hatalmas hullám vagy lezúduló áradat; sokan elbuktak és hitehagyásba estek.³

Néhányuk [a kirtlandi szentek közül] spekulációkba kezdtek; megfeledkeztek vallásukról, megfeledkeztek a tantételekről, melyek kinyilatkoztattak számukra, és sokan beleestek az idők lelkületébe, és elragadtatták magukat a spekulálással. Nehézségek támadtak – irigység és viszálykodás –, az Úr pedig, mivel elégedetlen volt velük, pusztulást hozott közéjük, településük pedig darabokra hullott.⁴

Közvetlenül e nagy hitehagyás előtt az Úr csodálatos áldásokat árasztott ki a népre. Az evangélium ajándékai – az örökkévalóság kincsei – páratlan mértékben áradtak le rájuk. Angyalok látogatták őket. Isten Fia, ahogy korábban említettem, szólott a szolgáival. A templom felszentelésekor az emberek csodálatos áldásokban részesültek. Isten bőséges jóindulatának eme idején én magam is részt vettem a különféle gyűléseken, melyeket a templomban tartottak. Voltak imagyűléseink és bizonyságtételes gyűléseink, a bizonyságok pedig, melyeket a fivérek és nőtestvérek tettek, bámulatosak voltak. Jövendöltek, nyelveken szóltak, és rendkívüli mértékben jelen volt bennük a nyelvek magyarázatának ajándéka. Ezek az áldások szinte egyetemesen jelen voltak Kirtland népe között. Szívük akkor még elkötelezett volt; úgy érezték, hogy képesek lennének feláldozni bármit, ami a birtokukban van. Úgy érezték, hogy szinte Isten színe előtt élnek, és természetes volt, hogy e csodálatos hatások alatt így érezzenek.

Mindezen áldásokat, és sok további áldást, melyek számba vételére most nincsen időm, közvetlenül azt megelőzően élvezték az utolsó napi szentek, hogy ez a spekulatív lelkület elkezdte volna átjárni a szívüket. Az ember azt képzelné, hogy miután részük volt ezekben a csodálatos megnyilvánulásokban, nem támadhatott olyan kísértés, amely legyőzhette volna a szenteket. De támadt, és szétszórta őket úgyszólván a szélrózsa minden irányába.

Bármily különösnek tűnjék is, a spekuláció e lelkülete behatolt a Tizenkét Apostol Kvórumába és a Hetvenek hét elnökségének kvórumába is; igazság szerint nem volt egyetlen olyan kvórum sem az egyházban, amelyet többé-kevésbé ne érintett volna meg ez a spekulatív lelkület. Amint egyre erősödött, széthúzás járt a nyomában. A fivérek és nőtestvérek rágalmazni kezdték egymást, vitákba keveredtek, mert érdekeik nem egyeztek.

Vajon ez fog-e történni azokkal az utolsó napi szentekkel is, akikhez most szólok? Tartok tőle, hogy közeleg; hogy milyen mértékben lesz hatással rátok, nem én vagyok a megmondhatója. De részetek lesz ebben a tapasztalatban – és talán igencsak szükséges is, hogy ez így legyen.

[…] A kirtlandi időkben az apostolok kvórumának fele elbukott e gonosz hatások miatt. Ez a spekuláció, az arany – a világ istene – ilyesfajta imádata volt az, ami előidézte ezt a gyászos hatást. És ha mindez ilyen hatással volt azokra, akik a legmagasabb papságot viselték a földön, akkor milyen hatással lenne ránk, akiknek talán nem adatott meg az az intelligencia, ismeret és tapasztalat, amely nekik megadatott? […]

Nos, ti jó emberek vagytok. […] Isten szeret benneteket. Örvendez igazlelkűségetekben, és nem szeretné, ha lejátszódna ugyanaz…, ami Kirtlandben történt. Semmi szükség rá. Kezünkben tartjuk azt a hatalmat, hogy megóvjuk magunkat azon dolgoktól, amelyek megosztották a kirtlandi szenteket és romba döntötték a Tizenkettek felét. Az Úr nem kívánja, hogy e kései napon újfent megismétlődjenek ezek az események.⁵

Az utolsó napi szenteknek jóval bölcsebbnek és intelligensebbnek kell lenniük, mintsem hogy ilyesfajta csapdákba essenek. Nem éri meg. Senkinek sem éri meg, ha hátat fordít ezeknek a ragyogó tantételeknek és mindazon dolgoknak, melyeket az örök világokból kaptunk – ha hátat fordítunk ezeknek a dolgoknak, ha összezavarodunk, és ha a világ nyomorult dolgainak szenteljük magunkat. Nem lesz kifizetődő számunkra. Bármilyen kísértés támadjon is majd ellenünk, vagy bármilyen kísértés ér is minket most, hallgassunk a múlt történetére, és ne engedjük magunkat legyőzetni, különben nagyon bánni fogjuk.⁶ [Lásd a 2. javaslatot a 268. oldalon.]

Szövetségben fogadtuk, hogy elkülönülünk a világiasságtól, és Isten királyságának szenteljük magunkat.

A világ istene az arany és az ezüst. A világ ennek az istennek hódol. Számukra ez az isten mindenható, noha talán nem hajlandók ezt elismerni. Nos, Isten gondviselésében az Ő terve szerint való, hogy az utolsó napi szentek megmutassák, vajon előrehaladtak-e annyira Isten ismeretében, bölcsességében és hatalmában, hogy nem tudja legyőzni őket a világ istene. El kell jutnunk erre a pontra. El kell jutnunk továbbá egy másik fokra, egy magasabb síkra: jobban kell szeretnünk Istent, mint a világot, jobban, mint az aranyat vagy az ezüstöt, és úgy kell szeretnünk felebarátunkat, mint önmagunkat.⁷

Ha… elmulasztjuk betartani a szövetségeket, amelyeket kötöttünk, nevezetesen, hogy időnket, tehetségeinket és képességeinket Isten királyságának felépítésére fordítjuk a földön, akkor hogyan is számíthatunk arra ésszerűen, hogy majd előjövünk az első feltámadás hajnalán, azonosulva a megváltás nagyszerű munkájával? Ha viselkedésünkben, szokásainkban és tetteinkben… a világot utánozzuk, amivel a világgal azonosítjuk magunkat, azt gondoljátok tán, fivéreim, hogy Isten reánk fogja ruházni azokat az áldásokat, amelyeket örökül kívánunk nyerni? Azt mondom nektek: nem, nem fogja! […] A menny igazlelkűsége szerint kell felépítenünk magunkat, és szívünkbe kell ültetnünk Isten igazlelkűségét. Az Úr ezt mondta Jeremiás prófétán keresztül: „Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek” [Jeremiás 31:33]. Ez az, amit az Úr tenni kíván, és akkor fogja valóra váltani bennünk, ha mi összhangba kerülünk az Ő akaratával.⁸

Hálás vagyok Istennek, hogy a világban uralkodó romlottság és gonoszság eme idején vannak szent és igazlelkű férfijaink és asszonyaink, akik az Ő dicséretére és dicsőségére tudják fordítani kiemelkedő tehetségeiket, melyeket Ő rájuk ruházott. És folytathatom azzal, hogy több ezernyi olyan erényes és tiszteletreméltó férfi és nő van, akiket az Úr kigyűjtött a nemzetekből, akik szintén készek idejüket és tehetségeiket arra szentelni, hogy segítsék Isten munkájának megvalósulását gyermekei érdekében.⁹ [Lásd a 3. javaslatot a 268. oldalon.]

A Szabadító példáját követjük, amikor nem vagyunk hajlandóak felcserélni az örökkévalóság dicsőségeit a világ kincseire.

Számíthattok rá, hogy… akadályok gördülnek elétek az élet ösvényén, melyek a legvégsőkig próbára teszik majd legigazabb szándékaitokat, és néhányatok kísértést érezhet arra, hogy letérjen az igazság és tisztesség ösvényéről, és Ézsaúhoz hasonlatosan talán vágy ébred benne, hogy feladja az örökkévalóság dicsőségeit a kielégülés és élvezet néhány múló pillanatáért [lásd 1 Mózes 25:29–34]; ezért aztán… ragadjátok meg lehetőségeteket, hogy kövessétek Szabadítónk példáját, hogy amikor a világ dicsőségét kínálták neki, hogy alacsonyodjon le egy balga tetthez, Ő így felelt kísértőjének: „Távozz tőlem, Sátán!” [Lásd Lukács 4:5–8.]¹⁰

Amikor eltűnődök az életen, arra jutok, hogy ez a világ rövid az örökkévalósághoz viszonyítva; hogy intelligenciánk, a bennünk rejlő isteniség mindig is létezett, soha nem teremtetett, és mindig is létezni fog az egész örökkévalóságon át [lásd T&Sz 93:29]. E tények ismeretében pedig intelligens lényekként jól tennénk, ha felismernénk, hogy ez az élet néhány nap múltán véget ér, majd pedig az az élet következik, amely örökkévaló; és a parancsolatok betartása mértékében előnyt fogunk élvezni azokkal szemben, akik elmulasztották jobbá tenni magukat.¹¹

Az evangélium eggyé kovácsolja minden követőjének a szívét, nem tesz, nem ismer különbséget gazdag és szegény között; mindannyian egy emberként kötelesek vagyunk eleget tenni a reánk háruló kötelezettségeknek. […] Na már most, hadd tegyem fel a kérdést: Kinek van birtokában bármi is? Ki tud igazán és valóban a magáénak mondani bármit is e világ javai közül? Én nem állítok ilyesmit; pusztán sáfár vagyok egy kevéske felett, és számot kell adnom Istennek arról, hogy miként használom és rendezem azt. Az utolsó napi szentek Isten kinyilatkoztatásai révén megkapták az evangélium törvényét, amely olyan világosan van megfogalmazva, hogy mindenki megérthesse. És ha megértjük és felfogjuk, milyen tisztet vállaltunk magunkra, amikor alávetettük magunkat [e törvénynek] azzal, hogy beléptünk szövetségébe a bűnök bocsánatára végzett keresztelés által, akkor még mindig tudatában kell lennünk annak a ténynek, hogy e törvény megkívánja tőlünk, hogy először Isten országát keressük, és időnket, tehetségeinket és képességeinket e királyság érdekeinek kell alárendelnünk [lásd Máté 6:33; 3 Nefi 13:33]. Ha ez nem így lenne, hogyan is várhatnánk ezután, amikor e föld Isten és Fia lakhelyévé alakul, hogy örök életet fogunk örökölni, és Vele fogunk élni és uralkodni?

Ki mondja, hogy a gazdagoknak vagy azoknak, akiknek sok tálentum adatott, bármennyivel is nagyobb reményük vagy lehetőségük lenne ezen áldások megöröklésére, mint a szegényeknek vagy azoknak, akik csak egy tálentumot kaptak? Az én értelmezésem szerint az az ember, aki a műhelyében dolgozik, akár szabóként, ácsként, suszterként vagy bármilyen más mesterségben, és aki az evangélium törvénye szerint él, aki becsületes és hű az elhívásában, az az ember épp annyira megfelel annak, hogy elnyerje ezen áldásokat és az új és örökkévaló szövetség minden áldását, mint bármely más ember; hithűsége révén trónok, fejedelemségek és hatalmak adatnak néki, és gyermekei olyan megszámlálhatatlanok lesznek, mint az ég boltozatának csillagai, vagy mint a tenger partján lévő homok. Kérdem én: kinek vannak ennél nagyszerűbb kilátásai?¹² [Lásd a 3. és 4. javaslatot a 268. oldalon.]

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az V–VIII. oldalakat!

Tekintsd át a 261–262. oldalon álló beszámolót! Mi rejlik a világiasságban, ami arra indítja az embereket, hogy megfeledkezzenek vallásukról? Hogyan tudunk gondoskodni fizikai szükségleteinkről anélkül, hogy eluralkodna rajtunk a világiasság?
Gondolkodj el a 262. oldalon kezdődő szakaszon! Miként segíthet az Isten iránti szeretetünk elkerülni, hogy eluralkodjon rajtunk a világiasság?
Snow elnök azt tanította, hogy szövetségben fogadtuk, „hogy időnket, tehetségeinket és képességeinket Isten királyságának felépítésére fordítjuk a földön” (265. oldal). Gondolkodj el azon, mit tehetnél, hogy megtartsd ezt a szövetséget!
Nézd át a fejezet utolsó szakaszát! Miként segíthetnek szövetségeink betartásában a következő igazságok? „[E]z a világ rövid az örökkévalósághoz viszonyítva…” Senki sem „tud igazán és valóban a magáénak mondani bármit is e világ javai közül”.

Kapcsolódó szentírások: Máté 6:19–24; János 17:15; 1 János 2:15–17; Jákób 2:13–19; Mormon 8:35–39; T&Sz 38:39; 63:47–48; 104:13–18

Segítség a tanításhoz: A kiscsoportos beszélgetést „használhatod arra, hogy sok embernek megadd a részvétel lehetőségét az órán. Az olyan egyének, akik általában vonakodnak részt venni, kis csoportokban [nagyobb valószínűséggel] megosztják azon elképzeléseiket, melyeket nem fejeznének ki az egész csoport előtt” (Tanítás, nincs nagyobb elhívás. 177.).

Sok kirtlandi szent hitehagyásba esett még a Kirtland templomban tapasztalt nagyszerű megnyilvánulások ellenére is

A Szabadítóval társalgó gazdag ifjúhoz hasonlatosan (lásd Máté 19:16–22) néhányan manapság is kísértést éreznek arra, hogy elforduljanak a szükséget látóktól