17. fejezet

A papság „az emberi család szabadulására” adatott

„A papság, amelyet viselünk, az emberi család szabadulására került kinyilatkoztatásra. Ennek élénken kell élnie az elménkben.”

Lorenzo Snow életéből

Lorenzo Snow eldert 1849. február 12-én rendelték apostollá. Nyolc hónappal később elhívták, hogy hozzon létre egy missziót Olaszországban. Más elhívott férfitestvérekkel együtt 1849. október 19-én indult el ebbe a missziójába. Társaival gyalog, lóháton és hajón tették meg a hosszú utat.

Amikor 1850 júniusában megérkeztek Olaszországba, társaival együtt úgy találták, hogy a főbb itáliai városokban élő emberek még nem állnak készen az evangélium befogadására. A valdenseknek nevezett népcsoport azonban felkeltette Snow elder érdeklődését, és sugalmazást érzett arra, hogy közöttük munkálkodjon. A valdensek évszázadokon át az eldugott piedmonti térségben éltek, egy olyan völgyvidéken, amely közvetlenül az olasz-svájci határtól délre, az olasz-francia határtól pedig keletre fekszik. Mivel közösségüket azért hozták létre, mert vallási reformra vágytak, e csoport elkötelezett volt a Biblia tanulmányozása és a Szabadító apostolai példájának követése iránt.

Snow elder azt mondta, hogy amikor azt fontolgatta, hogy a valdensek között prédikálja az evangéliumot, „olyan volt, mintha egy fényáradat tört volna be az elmémbe”.¹ Mindezen bizonyosságok ellenére azonban úgy érezte, nem lenne bölcs dolog azon nyomban tevékeny misszionáriusi munkálkodásba kezdeni, mert az egyház ellenségei különféle kiadványokat osztottak szét az emberek között, hazugságokat terjesztve az egyházról.² Snow elder így számolt be erről: „Mivel úgy éreztem, hogy a Lélek akarata az, hogy eleinte lassú és óvatos lépésekben haladjunk, alávetettem magam a menny akaratának.”³

Noha a misszionáriusok nem kezdtek azonnal prédikálni, Snow elder felügyelte az egyházi füzetek kiadását olasz és francia nyelven. Ezenfelül társaival együtt barátságokat kötöttek a körülöttük élőkkel. Ezt mondta: „Megkíséreltük lefektetni a jövőbeli hasznosság alapjait azzal, hogy csendesen felkészítettük az emberek elméjét az evangélium befogadására azáltal, hogy barátságos érzéseket ültettünk el mindazok kebelében, akik körülöttünk éltek. Ennek ellenére meglehetősen különösnek találtam, és nem kevéssé türelempróbálónak, hogy heteket és hónapokat töltök egy érdekes népcsoport között anélkül, hogy tevékenyen és nyilvánosan foglalatoskodnék azon nagyszerű tantételek átadásával, amelyek terjesztésére ide jöttem.”⁴

A valdenseknek az egyház iránti érzései rohamosan megváltoztak, miután Snow elder papsági áldást adott egy fiúnak, aki súlyosan megbetegedett. Snow elder a következőket jegyezte fel a naplójában:

„Szept. 6. – Ma reggel figyelmem Joseph Guy felé fordult. Joseph hároméves kisfiú, házigazdánk legifjabb gyermeke. Sok barátunk tett már látogatást a gyermeknél, mivel minden látszat szerint közeledett már számára a vég. Jómagam délután látogattam meg. A halál romba döntötte testét; korábbi egészséges alakja mostanra csontvázzá fogyott, és csak alapos megfigyeléssel tudtuk eldönteni, hogy él-e még.”

Snow eldert nyugtalanította az evangélium hirdetésével szembeni ellenállás, de aggódott a kis Joseph Guy miatt, így aznap este segítségért fordult az Úrhoz. Később így emlékezett vissza: „Mielőtt nyugovóra tértem volna, jó néhány órán keresztül az Úrhoz fohászkodtam, hogy segítsen nekünk ebben az időben. Az ez alkalommal támadt érzéseim nem egykönnyen törlődnek ki az emlékezetemből.

Szept. 7. – Ma reggel azt javasoltam…, hogy böjtöljünk, vonuljunk el a hegyekbe és imádkozzunk. Mielőtt útnak indultunk, benéztünk a gyermekhez. Szemei felfelé fordultak, szemhéja lecsukódott; arcocskája és füle vékonyka volt, és abban a halovány márványszínben játszott, amely a közelgő halált jelzi. A halál hideg verejtéke borította testét, és az élet már majdnem elillant belőle. Madame Guy más nőkkel együtt zokogott, miközben Monsieur Guy lehorgasztott fejjel ült.” Monsieur Guy odasúgta Snow eldernek és a többi misszionáriusnak: „Meghal! Meghal!”

Snow elder így folytatta: „Miután egy kicsit megpihentünk a hegyen, és úgy láttuk, hogy valószínűleg semmi sem fog megzavarni, az Urat szólítottuk ünnepélyes imában, hogy kímélje meg a gyermek életét. Miközben eltűnődtem azon, hogy milyen utat kívánunk megtenni, és milyen állításokkal állunk hamarosan a világ elé, felettébb jelentősnek ítéltem a jelen körülményt. Nem tudok olyan általam meghozható áldozatra gondolni, amelyet ne lettem volna kész felajánlani azért, hogy az Úr megadja kérésünket.”

Amikor aznap délután visszatértek a Guy családhoz, Snow elder papsági áldást adott Josephnek. Néhány óra múltán ismét benéztek a családhoz, és Joseph édesapja „hálatelt mosollyal” közölte velük, hogy a fiúcska sokkal jobban van.

„Szept. 8. – A gyermek olyan jól van, hogy a szülők megengedhettek maguknak némi pihenést, amire az elmúlt időszakban nem nagyon volt lehetőségük. Ma már magára tudták hagyni, hogy elvégezzék teendőiket.” Amikor Joseph édesanyja örömét fejezte ki a fiú felépülése miatt, Snow elder így felelt: „A menny Istene cselekedte ezt önökért.”

„Attól az órától fogva gyógyulásnak indult – idézte fel Snow elder –, és a Mennyei Atyánk iránti hálával telt szívvel boldogan mondhatom, hogy pár nap múltán felkelhetett ágyából, és csatlakozhatott kis pajtásaihoz.”⁵

Ez után az élmény után Snow elder úgy érezte, hogy a körülmények „olyan kedvezőek, ahogy azt remélni lehetett”, és az Úr munkája most már előrehaladhat az emberek között. 1850. szeptember 19-én, pontosan 11 hónappal azt követően, hogy útnak indult itáliai szolgálatára, azt mondta társainak, hogy „kezd[jék] meg nyilvános ténykedés[ük]et”. Ismét felmentek egy hegyre, ahol Snow elder felszentelte az országot a visszaállított evangélium hirdetésére.⁶

Snow elder Madame Guy-hoz intézett szavai – „a menny Istene cselekedte ezt önökért” – jól tükrözték a papságról szóló tanításait egész életén át. Emlékeztette a szenteket, hogy a papságviselők munkálkodásán keresztül „Isten dicsősége és hatalma nyilvánul meg” mások javára.⁷ [Lásd az 1. javaslatot a 224. oldalon.]

Lorenzo Snow tanításai

A papságviselők a Mindenható hírnökei, akik felhatalmazást kaptak a mennyből, hogy szent szertartásokban szolgáljanak.

Mi, utolsó napi szentek, azt valljuk, hogy megkaptuk Istentől az örökkévaló evangélium teljességét; azt valljuk, hogy birtokunkban van a szent papság – Istennek az emberre ruházott felhatalmazása, melynek erejénél fogva az Úr számára elfogadott módon szolgálunk annak szertartásaiban.⁸

Bárki, aki megalázkodik Isten előtt, és bűnbánat után alámerítkezik a vízben bűnei bocsánatára, el fogja nyerni kézrátétel által a Szentlélek ajándékát. Vajon én át tudom adni ezt neki? Nem, én egyszerűen a Mindenható hírnökeként, akinek felhatalmazás adatott, kiszolgálom az alámerítést a bűnök bocsánatára; én egyszerűen csak alámerítem őt a vízben, mivel felhatalmazásom van így tenni. Én egyszerűen csak reá helyezem a kezeimet a Szentlélek befogadására, és akkor Isten az Ő jelenlétéből elismeri felhatalmazásomat, elismeri, hogy én az Ő hírnöke vagyok, és Ő ruházza rá a Szentlelket az adott egyénre.⁹

Amikor megkeresztel[tem] embereket és kiszolgál[tam] e szent papság szertartásait, Isten szentesítette ezeket a szolgálatokat Szentlelke kiáradásával, tudást adva azoknak az egyéneknek, akiknek szolgáltam, meggyőzvén őket arról, hogy a felhatalmazás a mennyből adatott. És minden elder, aki elment eme örökkévaló evangéliumot hirdetni, és elhívása lelkületében cselekedett, ugyanezt a bizonyságot tudja tenni, hogy az e szent szertartásokban való szolgálataik által Isten dicsősége és hatalma meggyőzésre indítva megnyilvánult mindazok fején, akiknek a szolgálatot végezték. Ez a mi bizonyságunk; és ez volt a bizonysága [1830-ban] egy bizonyos embernek, aki előállt és kijelentette, hogy Isten felhatalmazta őt arra, hogy megkeresztelje az embereket a bűnök bocsánatára, és kezeit reájuk vesse a Szentlélek befogadására, amely majd tudást fog adni nekik az örökkévaló világokból azt illetően, hogy ő rendelkezik ezzel a felhatalmazással. Ez az ember Joseph Smith volt; ő pedig ezt a felhatalmazást, mely szent angyalok által adatott meg néki, másokra is ráruházta, akik elküldettek, hogy bizonyságot tegyenek a világnak, hogy azok, akik részesülnek ezekben a szent szertartásokban, bizonyságot kapjanak a Mindenhatótól, hogy ők ekképpen fel lettek hatalmazva erre a szolgálatra. És ez a mi bizonyságunk, és ez az én bizonyságom e nép előtt és a világ előtt.¹⁰

Hol találhatna az ember a világon még egy olyan lelkészcsoportot, akik olyan kijelentést mernek tenni, mint a mi eldereink? Hol található az az ember vagy embercsoport, aki úgy merészelne kiállni a világ elé, hogy azt mondja: őt Isten hatalmazta fel arra, hogy bizonyos szertartásokat szolgáljon ki az embereknek, melyek által ők kinyilatkoztatást kaphatnak Istentől? Bárkiről, aki efféle tant hirdet, hamarosan kiderülne, hogy csaló-e – igen veszélyes helyzetbe hozná magát, és hamarosan kitudódna, hogy van-e ilyen felhatalmazása. A mi eldereink azonban fel merik vállalni ezt az álláspontot. […] Isten elküldte szent angyalait a mennyből, és visszaállította a felhatalmazást az embernek, hogy az evangélium szertartás[ai]ban szolgáljon.¹¹ [Lásd a 2. javaslatot a 224. oldalon.]

A papság segít, hogy boldogságra leljünk ebben az életben és az egész örökkévalóságon át.

A papság vissza lett állítva; rá lett ruházva az emberre, hogy e közeg által mindazoknak, akik szeretnének jók és boldogak lenni, megadathassék e kiváltság. Az evangélium feltárja előttünk, hogyan legyünk nagyszerűek, jók és boldogak. Krisztus evangéliumának lelke megtanít minden olyan dolgot, amely szükséges jelen és jövőbeli jólétünkhöz.

E célok lebegnek a szemünk előtt ma, és állandóan szemünk előtt is kell tartanunk őket. Tekintsetek vissza huszonöt esztendővel, vagy tekintsetek vissza csupán tíz esztendővel – és sokatok van az egyházban ennyi ideje –, és lássátok meg, mit értünk el. Messzebbre látunk és jobban értjük a dolgokat, ezért aztán felkészültebbek vagyunk a földre eljövendő dolgokra, mint amilyenek tíz, tizenöt, húsz vagy huszonöt évvel ezelőtt voltunk, és jobban tudjuk, hogyan legyünk hasznosak, hogyan tegyünk jó dolgokat úgy, ahogyan azokat tenni kell…

[…] A papság célja az, hogy minden [embert] boldoggá tegyen; hogy elterjessze az ismereteket; valamint hogy mindenkit egyformán részesítsen ugyanazon áldásokban, amikor itt az ideje.¹²

Pontosan e célból adatott meg nekünk a szent papság napjainkban, hogy vezesse és tökéletesítse Isten szentjeit itt, és pontosan olyan mértékben, amennyire szert teszünk intelligenciára e világon, valamint feddhetetlenségre és hithűségre…, olyan lesz a felmagasztosulás állapota, amelyben majd megjelenünk a fátyol mögött.¹³

Az Úr azt mondta, hogy meg fog adni nekünk mindent, amivel Ő rendelkezik – ez pedig azon eskü és szövetség szerint lesz, amely a papsághoz tartozik [lásd T&Sz 84:33–44]. Senki se kételkedjék abban, amit Jézus mond, Ő pedig kijelentette, amint az Szent János Jelenéseiben feljegyzésre került: „A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében” [Jelenések 3:21]. Mondhat-e bárki ennél nagyobb dolgot? Nem foglal-e ez magában mindent?¹⁴

Ez az evangélium, amelyet kaptunk, a mennyből lett kinyilatkoztatva, és a papság, amelyet viselünk, az emberi család szabadulására került kinyilatkoztatásra. Ennek élénken kell élnie az elménkben.¹⁵ [Lásd a 3. javaslatot a 225. oldalon.]

Az igazlelkű papságviselők szorgalmasan és céltudatosan törekszenek a lelki ajándékokra, melyek segítenek nekik másokat szolgálni.

Papsági fivéreimhez szeretnék intézni néhány tanácsot adó, tanító és intő szót. Magasztos és szent felelősségek nyugszanak rajtatok, melyek nem csupán e nemzedék szabadulásával kapcsolatosak, hanem sok elmúlt nemzedéknek és sok eljövendőnek a szabadulásával is. Immánuel a világon újra megalapított királyságának ragyogó zászlaját ki kell bontani minden nemzetben, királyságban és birodalomban; a figyelmeztetés hangját… el kell vinni minden néphez; ti vagytok azok, akiket az Úr kiválasztott erre a célra, méghozzá József szarvai, melyek népeket [terelnek össze] [lásd 5 Mózes 33:13–17]. Bizonyára nem munkálkodhattok túlságosan buzgón vagy túlzottan iparkodón, amikor arra törekedtek, hogy a lehető legjobban, a nektek és az emberiségnek leginkább hasznára váló módon nagyítsátok fel szent és szentséges tisztségeiteket.¹⁶

Vannak olyan férfiak ebben az egyházban, akik épp olyan jók szívükben és érzéseikben, amilyen ember csak lehet, de hiányzik belőlük a hit és az erő, így aztán nem igazán nyerik el azt, amit kiváltságukban állna megkapni. Ha hitük, energiájuk és eltökéltségük felérne jó érzéseikkel és vágyaikkal, becsületességükkel és jóságukkal, akkor valóban hatalmas emberek lennének Izráelben, és a betegségek, a kórok és a gonosz erői elillannának előlük, mint a szélben szálló pelyva. Mégis azt mondjuk, hogy jó emberek vagyunk, és hogy nemcsak tartjuk a lépést, hanem nagy előmenetelt is teszünk az igazlelkűségben Isten előtt – és ez kétségtelenül így is van. De szeretném elmélyíteni bennetek, fivéreim és nőtestvéreim, hogy vannak közöttünk elderek, akik olyan lelki ajándékokkal vannak felruházva, melyek a Szentlélek segítségének köszönhetően érvényre juthatnának. Az evangélium ajándékait szorgalommal és kitartással kell ápolni. Amikor az ősi próféták valamilyen különleges áldást vagy fontos ismeretet, kinyilatkoztatást vagy látomást kívántak, néha napokig, sőt, hetekig böjtöltek és imádkoztak céljukért.¹⁷

Fiatal fivéreim, amikor összeesküdnek ellenetek a dolgok, amikor minden sötétnek látszik, tegyétek a kötelességeteket, és erős és erőteljes férfiakká váltok; a betegek meggyógyulnak szolgálatotok alatt; az ördögök elmenekülnek előletek; a holtak feltámadnak; és mindent, amit valaha is megtett az ember Ádám napjaitól fogva, ti is képesek lesztek megtenni Isten hatalma által és a megfelelő vágytól vezérelve.¹⁸

Céltudatosan kell törekedni a tisztaságra, az erényre, a hűségre és az isteniségre, máskülönben nem lehet elnyerni a koronát. Ezeknek a tantételeknek be kell épülniük lényünkbe, bele kell szövődniük szervezetünkbe, a részünkké kell válniuk, és ezáltal az igazság, az egyenlőség, az igazságosság, az irgalom és minden olyan dolog középpontjává és forrásává kell lennünk, ami jó és nagyszerű, hogy kiáradhasson belőlünk az a fény, élet, erő és törvény, amely irányíthatja, uralhatja és segíthet megmenteni a tévelygő világot; Isten fiaiként cselekedve Mennyei Atyánk helyett és javára. Arra számítunk, hogy a feltámadásban gyakorolni fogjuk papságunk hatalmait – csupán oly mértékben gyakorolhatjuk őket, amilyen mértékben biztosítjuk magunknak igazlelkűségeit és tökéletességeit; e követelményeket pedig csak úgy kaphatjuk meg, ha törekszünk rájuk és elnyerjük őket, tehát a feltámadás hajnalán csupán azok lesznek a birtokunkban, amelyeket biztosítottunk magunk számára ezen a világon! Az isteniséget nem lehet az emberre ruházni; arra csak szert tenni lehet. E ténynek a vallásos világ különös módon és sajnálatra méltóan nincs tudatában. Törekedjetek javára lenni másoknak, és akkor mások is törekedni fognak a ti javatokra lenni, aki pedig nagy akar lenni, legyen jó, tekintse mindenki érdekeit, és váljon mindenki szolgájává!¹⁹

Isten szentjeiként, Izráel eldereiként hajlandónak kell lennünk időt és energiát szentelnünk, minden szükséges áldozatot meghoznunk annak érdekében, hogy elnyerjük a megfelelő lelki képzettséget ahhoz, hogy igen hasznosak legyünk különféle elhívásainkban. És töltsön el az Úr minden szívet annak felismerésével, hogy milyen fontosak ezek a dolgok, hogy szorgalmasan és erőteljesen kutassunk azon ajándékok és hatalmak után, melyeket megígértek nekünk az evangéliumban, amelynek engedelmeskedünk.²⁰ [Lásd a 4. javaslatot a 225. oldalon.]

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az V–VIII. oldalakat!

Olvasd át újra a 215--219. oldalon álló beszámolót! Miként tudják a melkisédeki papság viselői felkészíteni magukat arra, hogy papsági áldásokat adjanak? Mit tehetünk mi mindnyájan, hogy felkészüljünk a papsági áldásokban való részesülésre?
Olvasd el a 219. oldal alján álló bekezdést! Mi módon nyilvánítják ki a papsági szertartások Isten hatalmát az életünkben?
Hogyan segítenek a papsági szertartások és áldások abban, hogy mindannyian boldogságot találjunk ebben az életben? Hogyan segítenek örök boldogságunk biztosításában? E kérdések kapcsán gondolkodj el Snow elnöknek a 221. oldalon álló tanításain!
Tanulmányozd a lelki ajándékokat a 222–224. oldalon, amelyek ápolására Snow elnök a papságviselőket buzdította! Szerinted mit jelent ápolni egy lelki ajándékot? Mi módon vonatkozik ez a tanács az egyház minden tagjának erőfeszítéseire?

Kapcsolódó szentírások: Jakab 5:14–15; Alma 13:2–16; T&Sz 84:19–22; 128:8–14; Hittételek 1:3, 5

Segítség a tanításhoz: „Hogy segíts a tanulóidnak felkészülni a kérdések megválaszolására, megmondhatod nekik mielőtt valamit felolvastok vagy bemutattok, hogy a válaszaikat fogod kérni… Például mondhatod, hogy »Miközben felolvasom ezt a részt, figyeljetek, hogy megoszthassátok, mi érdekel belőle a legjobban« vagy »Amint felolvassuk ezt a szentírást, figyeljétek meg, hogy megértitek-e, amit az Úr a hitről mond!«” (Tanítás, nincs nagyobb elhívás. 69.).

Mai látkép Olaszország Piedmont nevű tartományáról, ahol Lorenzo Snow elder missziót szolgált az 1850-es évek elején

Az egyház minden hithű tagját megáldják a papsági szertartások és szövetségek

Az ősi apostolok, Péter, Jakab és János, Joseph Smithre és Oliver Cowderyre ruházták a melkisédeki papságot