23. fejezet

Nem kisebb szolgálat

„A legtöbben csendes, viszonylag ismeretlen alakok leszünk, akik harsona nélkül… végezzük a munkánkat. Azoknak, akik közületek ezt… egyhangúnak találják, azt mondom, ti sem tesztek »kisebb szolgálatot« mint a legfeltűnőbb társaitok.”

Howard W. Hunter életéből

Howard W. Hunter elnök nemcsak mint elkötelezett vezető és szeretett próféta volt ismert, de arról is, hogy a szolgálatát csendesen végezte. Tudta, hogy maga a szolgálat a fontos, nem pedig az, hogy kap-e érte elismerést. Neal A. Maxwell elder a Tizenkettek Kvórumából egyszer ezt mondta róla: „Howard W. Hunter elnök szelíd ember. […] Amikor egy megbízásból kifolyólag együtt voltunk Egyiptomban, és én felébredtem egy kimerítő és poros nap után, ő volt az az alázatos ember, aki éppen csendben pucolta a cipőmet, remélve, hogy észrevétlenül tudja elvégezni ezt a feladatot”¹.

Thomas S. Monson elnök először akkor figyelt fel Hunter elnök szolgálatának alázatos voltára, amikor 1956-ban – évekkel azelőtt, hogy bármelyikük is megkapta volna apostoli elhívását – felszentelésre került a Kaliforniai Los Angeles templom. Így emlékezett vissza:

„[M]egismerkedésem Hunter elnökkel akkor történt, amikor a kaliforniai Pasadena Cövek elnökeként szolgált, és ő felelt a Kaliforniai Los Angeles templom felszentelésével kapcsolatos helyi intézkedések összehangolásáért. Az én kiváltságom volt a jegyek kinyomtatása. Az ő megbízatása hatalmas volt. Én csak azt a részét láttam, amelyik a jegyekkel volt kapcsolatos, melyek színkóddal, összetett feliratozással, és az általam addig látott legrendszerezettebb számozással készültek. Ő nagylelkűen elismerését fejezte ki mások felé, és gondoskodott róla, hogy a saját neve ne szerepeljen túl sokat, pedig ő volt e monumentális vállalások hajtóereje”².

James E. Faust elder, a Tizenkettek Kvórumából ezt állapította meg: „Az egójának nem volt szüksége semmire. Amilyen bölcs volt, mégis úgy tudott a fivérek körében ülni, hogy nagyon keveset szólt. Maradéktalanul meg volt békélve saját magával”³.

Hunter elnök értette, hogy a szolgálat minden cselekedete fontos Isten szemében, kapjon az bármilyen kevés hangsúlyt vagy figyelmet is. Hetekkel Hunter elnök halála előtt, az egyik barátja megkérdezte: „Kedves elnököm, melyik a legmagasztosabb hivatal vagy elhívás: a kedves és bizalmas baráté, vagy Isten prófétájáé?” A kérdést hallva „[az] elnök csendben, hosszú perceknek tűnő ideig gondolkodott, majd lassan megragadva barátja kezét, fejét egyenesen feléje fordítva így válaszolt, miközben egy könnycsepp gördült végig erőtlen arcán: »mindkettő szent, bizalmi elhívás«”⁴.

Életeket megváltoztató szolgálatot végeznek sokan, „akikre nem vetül rivaldafény, akik nem részesülnek a világ figyelméből”.

Howard W. Hunter tanításai

Azok, akik csendben és feltűnésmentesen szolgálnak, „nem tesznek kisebb szolgálatot” azoknál, akik elnyerik a világ elismerését.

A fiatal és derék Moróni kapitányról többek között ezt mondták: „[H]a minden ember olyan lett volna, és olyan volna, és mindig is olyan lenne, mint Moróni, akkor íme, örökre megrázkódna a pokol hatalma; igen, az ördögnek soha többé nem lenne hatalma az emberek gyermekeinek szíve felett” (Alma 48:17).

Micsoda dicséret ez egy híres és hatalmas férfinak! El sem tudom képzelni kiválóbb módját annak, ahogyan egy férfi tisztelettel adózhat egy másiknak. Két verssel később Hélamánról és fivéreiről olvashatunk, akik Moróninál kevésbé feltűnő szerepet játszottak: „Most íme, Hélamán és testvérei sem tettek kisebb szolgálatot a népnek, mint Moróni” (Alma 48:19).

Más szavakkal, bár Hélamán nem volt olyan észrevehető vagy feltűnő, mint Moróni, ő sem tett kisebb szolgálatot; vagyis ugyanolyan segítőkész és hasznos volt, akárcsak Moróni.

Egyértelmű, hogy nagy hasznunkra válhat Moróni kapitány életének tanulmányozása. Ő példa a hitre, a szolgálatra, az odaadásra, az elkötelezettségre és sok más isteni tulajdonságra. Ahelyett azonban, hogy erre a csodás emberre összpontosítanék, úgy döntöttem, hogy inkább azokat nézem meg, akikre nem vetül rivaldafény, akik nem részesülnek a világ figyelméből, ám akik – a szentírás szóhasználatával élve – szintén „nem tesznek kisebb szolgálatot”.

Nem lesz mindegyikünk olyan, mint Moróni, hogy egész nap és mindennap munkatársaink elismerése hulljon ránk. A legtöbben csendes, viszonylag ismeretlen alakok leszünk, akik harsona nélkül jövünk és megyünk és végezzük a munkánkat. Azoknak, akik közületek ezt [az elképzelést] magányosnak vagy ijesztőnek vagy csak simán egyhangúnak találják, azt mondom, ti sem tesztek „kisebb szolgálatot” mint a legfeltűnőbb társaitok. Ti is Isten seregének tagjai vagytok.

Gondoljatok bele például, milyen fontos szolgálatot végez a méltó utolsó napi szent otthon csendes névtelenségében az anya vagy az apa. Gondoljatok az evangéliumi tanok tanítóira, az elemis karnagyokra, a cserkészvezetőkre és a Segítőegylet látogatótanítóira, akik milliókat szolgálnak és áldanak meg, de akiknek nevét soha nem ünnepli a nyilvánosság vagy jelenik meg az országos médiában.

Általunk nem látott emberek tízezrei teszik naponta elérhetővé a lehetőségeinket és a boldogságunkat. A szentírások szóhasználatával ők sem tesznek „kisebb szolgálatot” azoknál, akiknek élete ott van az újságok címoldalán.

A történelem rivaldafénye és a kortársak figyelme oly gyakran összpontosul az egyre, és nem a sokra. Gyakran választanak ki egyéneket a társaik közül, és hősként emelik őket a magasba. Elismerem, hogy az ilyen figyelem az egyik módja annak, hogy megtaláljuk azt, amit az emberek csodálnak vagy értékesnek tartanak. Néha azonban az elismerés nem megérdemelt, vagy akár éppen a helytelen értékeket ünnepli.

Bölcsen kell megválasztanunk hőseinket és példaképeinket, miközben köszönetet mondunk a barátok és polgártársak azon seregének is, akik nem annyira híresek, de akik „nem tesznek kisebb szolgálatot” az életünkben jelen lévő Moróniknál.⁵

A szentírásokban sok olyan ember van, akik mások árnyékában szolgálva fontos hozzájárulásokat tettek.

Talán velem együtt átgondolhatnátok néhány olyan érdekes embert a szentírásokból, akikre nem vetült a figyelem rivaldafénye, ám akik – a történelem hosszú távcsövén át szemlélve – igazán hősiesnek bizonyultak.

Sokan, akik a nagy Nefi próféta történetét olvassák, szinte teljesen elsiklanak Lehi másik derék fia felett, akit Samnak hívtak. Nefi az egész Mormon könyve egyik leghíresebb alakja. Na de Sam? Sam nevét összesen tízszer említik ott. Amikor Lehi tanácsot és áldást adott a leszármazottainak, ezt mondta Samnak:

„Áldott vagy te és magod; mert fivéredhez, Nefihez hasonlóan örökölni fogod ezt a földet. És magod az ő magjához számláltatik; és te hasonló leszel fivéredhez, és magod az ő magjához; és életed minden napján áldott leszel” (2 Nefi 4:11).

Sam szerepe lényegében az volt, hogy támogassa és segítse elismertebb öccsét, és végül ugyanazokban az áldásokban részesült, melyek Nefinek és az utódainak is meg lettek ígérve. Semmi olyasmi nem lett visszatartva a hithű Samtól, ami Nefinek is meg lett ígérve, mégis keveset tudunk Sam szolgálatának és hozzájárulásának részleteiről. Életében szinte ismeretlen személy volt, de egyértelműen egy diadalmas vezető és egy győztes az örökkévalóság krónikáiban.

Sokan teszik a hozzájárulásukat meg nem énekelt módokon. Ismáel nagy fokú személyes áldozat árán a családjával együtt Nefivel tartott, elszenvedve „sok megpróbáltatást, éhséget, szomjúságot és fáradtságot” (1 Ne. 16:35). Majd mindezen megpróbáltatások közepette elpusztult a vadonban. Kevesen érthetjük meg akár megközelítőleg is egy ilyen férfi áldozatát azon kezdeti időkben és kezdetleges körülmények között. Talán ha fogékonyabbak és megértőbbek lennénk, mi is gyászolnánk, ahogyan a lányai tették a vadonban, mindazért, amit egy ilyen ember adott – és feladott! –, hogy ma birtokunkban lehessen a Mormon könyve.

Tömegével szerepel az ilyen férfiak és nők neve és emléke a Mormon könyvében, vagyis azoké, akik „nem tettek kisebb szolgálatot”. Legyen szó Sária anyáról, vagy Ábis szolgálóról, a lámánita királyné szobalányáról, mindegyikük olyan hozzájárulást tett, melyek elismerés nélkül maradtak az emberek szemében, ám nem maradtak rejtve Isten szeme előtt.

Csupán tizenkét szentírásvers foglalkozik Móziás életével, aki Zarahemla földjének királya és a híres Benjámin király apja volt. A nép iránti szolgálata mégis nélkülözhetetlen volt. „[S]ok prédikálás és prófétálás” által vezette a népet, és „állandóan intette őket Isten szava [által]” (Omni 1:13). Limhi, Amulek és Pahorán – ez utóbbi olyan nemes lelkű volt, hogy nem kárhoztatta az őt felettébb igazságtalan vádakkal illetőt – további példái azoknak az embereknek, akik önzetlenül szolgáltak a másokra vetülő rivaldafény árnyékában.

Teánkum a katona, aki feláldozta az életét, vagy Lakoneusz a főbíró, aki bűnbánatot tanított a népnek a gadiantoni fenyegetés idején, vagy a lényegében említés nélkül maradt misszionáriusok, Omner és Himni, akik „nem tettek kisebb szolgálatot” társaiknál, mégis igen kevés szentírásbeli figyelemben részesültek.

Nem tudunk sokat Siblonról, Alma hithű fiáról, akinek a története a leendő vezető, Hélamán, és a bűnös Koriánton története közé van beszorítva, ám mégis jelentőségteljes az, hogy úgy írják le, mint aki „igaz ember volt, és egyenes derékkal járt Isten előtt” (Alma 63:2). A Hélamán könyvében említett nagy Nefi prófétának volt egy Lehi nevű testvére, aki látszólag csak futó említésben részesül, de megjegyzik róla, hogy „nem maradt el [Nefi mögött] semmivel sem, ami az igazlelkűséghez tartozó dolgokat illeti” [Hélamán 11:19; lásd még 18. vers].⁶

Miután Ábis (balra) megérintette a lámánita királyné kezét, a királyné felkelt a földről (lásd Alma 19:15–29).

Lehet ugyan, hogy nem vagyunk nagyon ismertek, mégis nagy szolgálatot tehetünk a királyságban.

Természetesen a mi adományozási korszakunkban is vannak példák az ilyen szolgálattevő egyénekre. Oliver Granger az a fajta csendes, támogató egyén az utolsó napokban, akiről az Úr megemlékezett a Tan és a szövetségek 117. szakaszában. Oliver neve sokak számára ismeretlenül hangozhat, ezért veszem a bátorságot, és megismertetlek benneteket ezzel a korai rendíthetetlen egyháztaggal.

Oliver Granger tizenegy évvel volt idősebb Joseph Smithnél, és hozzá hasonlóan New York állam északabbi részéről származott. A szélsőséges hideg és az időjárás viszontagságai miatt harminchárom évesen Oliver látása erősen károsodott. Korlátozott látása ellenére három teljes idejű missziót szolgált. Dolgozott a Kirtland templomon is, és szolgált a kirtlandi főtanácsban.

Amikor a legtöbb szentet elűzték Kirtlandből, az egyház néhány rendezetlen adósságot hagyott maga után. Oliver lett kijelölve Joseph Smith és az Első Elnökség képviseletére, hogy Kirtlandbe visszatérve rendezze az egyház ügyeit. E feladatról ezt jegyzi fel a Tan és a szövetségek: „Küzdjön tehát komolyan egyházam Első Elnökségének megváltásáért, mondja az Úr” (T&Sz 117:13).

Az érintett hitelezők annyira meg voltak elégedve azzal, ahogyan ezt a megbízást végezte, hogy az egyikük ezt írta: „Ahogyan Oliver Granger intézte a Far Westbe távozott emberek befejezetlen ügyeit, a kötelezettségvállalásaik beváltását, és ezáltal a feddhetetlenségük fenntartását illetően, igazán dicséretre méltó volt, és kiérdemelte ezáltal a legmagasabb nagyrabecsülésemet, valamint minden hálás megemlékezést.” (Horace Kingsbury idézetének forrása: Joseph Smith, History of the Church, 3:174.)

Oliver kirtlandi tartózkodása idején egyes emberek, beleértve az egyház néhány elhidegült tagját is, azon igyekeztek, hogy hiteltelenítsék az Első Elnökséget, és hamis vádak terjesztése által megkérdőjelezzék a feddhetetlenségüket. Oliver Granger nagyon is valósan „megváltotta az Első Elnökséget” hithű szolgálata révén. [A]z Úr azt mondta Oliver Grangerről, hogy „neve szent emlékezetben tartatik nemzedékről nemzedékre, örökkön örökké” (T&Sz 117:12). „Fel fogom emelni Oliver szolgámat, és nagy nevet szerzek neki a földön és népem között, lelkének feddhetetlensége miatt.” (History of the Church, 3:350).

Amikor 1841-ben meghalt, habár szentből kevés maradt Kirtland térségében, a szentek barátaiból pedig még kevesebb, Oliver Granger temetésén hatalmas sokadalom vett részt a környező városokból.

Habár Oliver Granger nem annyira ismert ma, mint az egyház korai vezetői közül mások, mindazonáltal nagy és fontos ember volt azon szolgálatban, melyet a királyságért tett. És ha az Úron kívül más nem is tartaná meg emlékezetében a nevét, számára – vagy bármelyikünk számára – ez is elégséges áldás lenne.⁷

Nefi az Istenről – erejének és áldásainak forrásáról – való emlékezés példája.

Úgy gondolom, tudatában kell lennünk annak, hogy lelki veszély fenyegetheti azokat, akik félreértik a reflektorfényben állás rendkívüliségét. Oda juthatnak, hogy a hírnévre vágyakoznak, elfeledve ezáltal a végzett szolgálat jelentőségét.

Nem hagyhatjuk, hogy a népszerűség múlandó fényére összpontosítsunk, vagy hogy felváltsuk e vonzó ragyogással az igaz, de gyakran névtelen munkálkodás lényegét, amely munka elnyeri Isten figyelmét, még ha nem is kerül adásba az esti hírekben. Valójában a taps és a figyelem még a legtehetségesebbjeink esetében is lelki Achilles-ínnak bizonyulhat.

Ha rádvetülne életed során valamikor a népszerűség rivaldafénye, talán jól tennéd, ha azoknak a szentírásbeli példáját követnéd, akiket elért a hírnév. Nefi az egyik nagyszerű példa. Mindazok után, amit megtett a családja társaságában utazva a vadonban, hozzáállása továbbra is a legfontosabb dolgokra összpontosult. Ezt mondta:

„És amikor örvendezni szeretnék, szívem felsóhajt bűneim miatt; mindazonáltal tudom, kiben bíztam.

Istenem volt támaszom; ő vezetett át megpróbáltatásaimon a vadonban; és ő őrzött meg a nagy mélység vizein.

Eltöltött szeretetével, olyannyira, hogy elemészti testemet.

Megszégyenítette ellenségeimet, hogy azokat megreszkettette előttem” (2 Ne. 4:19–22).

A rivaldafény soha nem tette Nefit vakká erejének és áldásainak forrása iránt.⁸

Amikor megértjük, hogy miért szolgálunk, akkor nem fogunk azzal foglalkozni, hogy hol szolgálunk.

A figyelem és láthatóság időszakaiban hasznos lehet megválaszolnunk azt a kérdést, hogy miért szolgálunk. Amikor megértjük, hogy miért, akkor nem fogunk azzal foglalkozni, hogy hol szolgálunk.

Ifj. J. Reuben Clark elnök a saját életével tanította ezt az életbevágó tantételt: Az 1951. áprilisi általános konferencián David O. McKay elnököt támogatták az egyház elnökeként, George Albert Smith elnök elhunytát követően. Addigra Clark elnök már Heber J. Grant elnök, majd George Albert Smith elnök első tanácsosaként is szolgált. McKay elnök volt mindkét férfiú második tanácsosa.

A konferencia utolsó ülésszaka során, amikor az egyház ügyei kerültek sorra, Stephen L Richards testvér lett az Első Elnökségbe elhíva, és első tanácsosként támogatva. Ifj. J. Reuben Clark elnök ezután második tanácsosként lett támogatva. Az egyház tisztségviselőinek támogatását követően McKay elnök elmagyarázta, miért választotta ki tanácsosait ebben a sorrendben. Ezt mondta:

„Úgy éreztem, hogy a vezérelv e döntés során a [Tizenkettek Tanácsa] rangidősségének követése lesz. E két ember azon a helyén ült az egyház ama elnöklő testületében, és arra éreztem sugalmazást, hogy tanácsos lenne ugyanezt a rangidősséget követni az Első Elnökség új kvórumában is” (In Conference Report, 9 April 1951, p. 151).

Ezután Clark elnök lett felkérve, hogy McKay elnököt követően ő is beszéljen. Gondolatait ez alkalommal röviden osztotta meg, de erőteljes leckét tanított: „Az Úr szolgálatában nem az számít, hol, hanem az, hogy hogyan szolgálsz. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában az ember elfoglalja azt a helyet, ahova annak rendje és módja szerint elhívták, amely helyet pedig se nem keresi, se el nem utasítja. Megfogadom McKay elnöknek és Richards elnöknek a teljes és hű szolgálatot mindazon feladatokban, amelyek rám hárulhatnak, erőm és képességeim teljes mértékéig, és egészen addig, amíg lehetővé teszik, hogy elvégezzem azokat, legyek bármennyire is alkalmatlan erre” (Ibid., p. 154).

A Clark elnök által tanított leckét Meade McGuire e sokszor ismételt verse más formában fejezi ki:

„Atyám, hol munkálkodjak ma?” –
S kiáradt szeretetem.
Ő egy apró pontra mutatott,
S mondta: „Műveld nekem.”
Feleltem gyorsan: „Ó ne, ne ott!
Hiszʼ nem látja senki sem,
Nem számít, mily jól végzem munkám.
Ne add e kis helyt nekem.”
S a szó, melyet szólt, nem volt kemény;
Gyengéden beszélt velem:
„Ah, nézz szívedbe, kicsiny gyermek.
Nekik munkálkodsz-e vagy nekem?
Názáret nem volt egy nagy hely,
És Galilea sem.”

[Lásd Best-Loved Poems of the LDS People, comp. Jack M. Lyon and others (1996), 152.]

Benjámin király kijelentette: „Íme, mondom nektek, hogy mert azt mondtam nektek, hogy napjaimat a ti szolgálatotokban töltöttem, azzal nem dicsekedni szeretnék, mert én is csak Isten szolgálatában voltam. És íme, azért mondom el nektek ezeket a dolgokat, hogy bölcsességet tanulhassatok; hogy megtanulhassátok, hogy amikor embertársaitok szolgálatában vagytok, akkor is csak Istenetek szolgálatában vagytok” (Móziás 2:16–17).⁹

Akkor vagyunk „a legboldogabbak és legsikeresebbek az életben”, amikor „az érdeklődés[ünk] másoknak nyújtott támogatással és a helyes irány megtalálásában nyújtott segítséggel párosul”.

Hűségesen és csendesen szolgáljunk, óvakodva a másoktól kapott dicsérettől.

Azok a legboldogabbak és legsikeresebbek az életben, akiknek az érdeklődése másoknak nyújtott támogatással és a helyes irány megtalálásában nyújtott segítséggel párosul.

A vasúti átjáró jelzőtáblája, amely megállásra, szétnézésre és fülelésre figyelmeztet, iránymutatásul szolgálhat számunkra. Álljunk meg, miközben átrohanunk az életen. Keressük az általunk megtehető barátságos, figyelmes, udvarias dolgokat, és mindazokat az emberi szükségleteket, melyeket kielégíthetünk. Hallgassunk meg másokat, hogy tudomást szerezzünk reményeikről és gondjaikról, hogy ezáltal apró módokon hozzájárulhassunk a sikerükhöz és a boldogságukhoz.¹⁰

Ezra Taft Benson elnök… ezt mondta: „A krisztusi szolgálat felmagasztal. […] Az Úr azt ígérte, hogy azok, akik elveszítik életüket mások szolgálatában, megtalálják önmagukat. Joseph Smith próféta azt mondta nekünk, hogy »nyűjük… el életünket« az Ő céljainak megvalósításában (T&Sz 123:13)” (Ensign, Nov. 1989, pp. 5–6).

Ha úgy érzitek, hogy sok olyan dolgot tesztek, amitől nem lesztek híresek, merítsetek bátorságot. A valaha élt legjobb emberek zöme szintén nem volt különösebben híres. Szolgáljatok és növekedjetek, hithűen és csendesen. Óvakodjatok az emberek dicséretétől. Jézus ezt mondta a hegyi beszédben:

„Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.

Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utczákon, hogy az emberektől dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;

Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván” (Máté 6:1-4).

Kívánom, hogy Mennyei Atyánk mindig így jutalmazzon meg benneteket.¹¹

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Minek a megértésben próbál Hunter elnök segíteni nekünk, amikor azt hangsúlyozza, hogy Hélamán és fivérei „nem tesznek kisebb szolgálatot” Moróni kapitánynál? (Lásd 1. szakasz.) Hogyan segíthet nektek ennek megértése?
Mit taníthatnak nekünk a 2. szakaszban található szentírásbeli példák? Hogyan befolyásolhatják ezek a példák a saját érzéseinket, amikor szolgálunk? Miképpen áldottak meg téged mások, akik csendben, meg nem énekelt módokon szolgáltak?
Mit tanulhatunk Oliver Granger Hunter elnök által elmondott történetéből? (Lásd 3. szakasz.) Miért nem kellene, hogy szolgálatunk során foglalkoztasson bennünket az elismerés elnyerése?
Hogyan lehet veszélyes a hírnév vagy „a népszerűség rivaldafénye”? (Lásd 4. szakasz.) Mit taníthat neked Nefi példája arról, hogyan lehet „a legfontosabb dolgokra összpontosul[va]” megmaradni?
Tekintsd át az ifj. J. Reuben Clark elnökről szóló történetet az 5. szakaszban. Mi volt rád hatással Clark elnök hozzáállását és szavait illetően? Gondold át a „Miért szolgálok?” kérdésre adható válaszodat. Hogyan fejleszthetünk ki olyan hozzáállást, hogy a legjobbat nyújtsuk, bárhol szolgáljunk is?
A 6. szakaszban Hunter elnök megemlíti az Úr azon ígéretét, hogy „azok, akik elveszítik életüket mások szolgálatában, megtalálják önmagukat” (lásd Máté 10:39; 16:25). Mit jelent ez? Hogyan derítetted ki, hogy ez igaz? Hogyan adott neked boldogságot a szolgálat?

Kapcsolódó szentírások

Máté 6:2–7, 24; 20:25–28; Jakab 1:27; T&Sz 76:5–7; 121:34–37

Tanulmányi segédlet

„Oszd meg, amit tanulsz! Amikor ezt teszed, gondolataid tisztábbá válnak, és emlékezésed ereje növekedni fog” (Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 17.).