Önellátás
1: Tanulás


Készen állok az üzleti sikerre: Tanulás. Vállalkozásom elindítása és bővítése az önellátásért (2017).

Készen állok az üzleti sikerre: Tanulás.

Tanulás

Legfeljebb 55 perc

1. Helyes tantételek alapján cselekedni

Olvasás:

Számos tantétel hozzájárul az üzleti sikerhez. Néhányat itt felsoroltunk:

  • Jövőkép: „Nektek és nekem is felelősségünk, hogy olyan jövőképet alkossunk, mely nem elégszik meg azzal, hogy egy lépésre vagy két lépésre lát előre; hanem hogy valóban lássuk a véget a kezdettől fogva, hogy széles távlatban lássuk a lehetőségeinket” (Teachings of Thomas S. Monson, comp. Lynne F. Cannegieter [2011], 316).

  • Munka: „[B]uzgón munkálkodjanak a jó ügyben…; mert bennük van a hatalom, ami által önrendelkezők” (T&Sz 58:27–28).

  • Sugalmazás: „Fohászkodjatok [Istenhez] mezeitek terméséért, hogy bővelkedjetek azokban. Fohászkodjatok mezeitek nyájaiért, hogy gyarapodjanak” (Alma 34:24–25).

  • Állhatatosság: „[A]ddig nem megyünk…, amíg végre nem hajtottuk azt a dolgot” (1 Nefi 3:15).

  • Felelősségre vonhatóság: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután” (Máté 25:21; lásd 14–30. vers).

  • Bőségközpontú gondolkodásmód: „Mert tele van a föld, és van elég, még marad is” (T&Sz 104:17).

  • Időgazdálkodás: „[A]z időtök értékes” (Thomas S. Monson, “Guideposts for Life’s Journey” [Brigham Young University devotional, Nov. 13, 2007], 1, speeches.byu.edu).

  • A kis és egyszerű dolgokban rejlő erő: „[K]is és egyszerű dolgok visznek véghez nagyszerű dolgokat” (Alma 37:6).

  • Elkötelezettség: „[K]özületek [mindenki], nemde először leülvén felszámítja a költséget…?” (Lukács 14:28; lásd még 29–30. vers).

Beszélgetés:

Ezek közül a tantételek közül melyik vonatkozik leginkább rátok, miközben elindítjátok vagy bővítitek a vállalkozásotokat?

2. Miért akarok elindítani vagy bővíteni egy vállalkozást?

Olvasás:

Számos jogos indoka van annak, hogy miért indítanátok el vagy bővítenétek egy vállalkozást:

  • tulajdonjog

  • kiegészítő jövedelem

  • személyes meggyőződés

  • második pályafutás

  • az élményben rejlő kihívás

  • szükség (nincs nagyon más munkalehetőség)

  • személyes szabadság és irányítás

  • nagyobb anyagi biztonság

A vállalkozásoddal számos úton elindulhatsz. A következő példák megmutatják, hogy néhányan miként tették ezt.

Kép
négy példa arra, hogy miként indította el vagy bővítette valaki a vállalkozását

Olvasás:

Megáldattunk különböző erőforrásokkal, amilyen például az idő, az energia és a pénz. Mindennap mi döntjük el, hogy miként osztjuk meg ezeket az erőforrásokat a család, a munka, a szolgálat és egyéb érdeklődési körök között.

Egy vállalkozás biztosít bizonyos előnyöket, de ezeknek az előnyöknek gyakran ára van. Mindannyiunknak sugalmazásra kell törekednie, és az önrendelkezésünket kell használni ahhoz, hogy eldöntsük, miként hasznosítjuk az erőforrásainkat a családunk és az életünk érdekében.

3. Felmérni, hogy készen állok-e egy vállalkozás vezetésére

4. Üzleti készségek, melyeket a képzés során elsajátítok

Olvasás:

Ennek a képzésnek az egyik célja az, hogy segítsen nektek a sikeres vállalkozók szokásainak kifejlesztésében. A sikeres vállalkozók jó megfigyelők, kíváncsiak, és buzgón várják, hogy napról napra új ötletekkel gazdagodjanak. Felismerik, hogy az üzleti lehetőségükön folyamatosan dolgozniuk kell. Megértik, hogy még a sikeres elinduláshoz is sok finomítás vár a vállalkozásukra.

Ahhoz, hogy ilyen vállalkozókká váljatok, hitet kell gyakorolnotok és ki kell lépnetek a kényelmi zónátokból. El kell hagynotok a lakást vagy az irodát, és gyakran kell beszélgetnetek a lehetséges ügyfelekkel az igényeikről és az elvárásaikról. Olyan új tudnivalókra és visszajelzésre kell szert tennetek, amelyek segítenek majd a vállalkozásotok fejlesztésében. Azoknak a vállalkozóknak, akik nem hajlandóak kapcsolatot teremteni az ügyfeleikkel, folyamatosan tanulni és változtatni az üzleti elgondolásukon, nehéz lesz hosszú távon sikert elérni.

Miközben azon dolgozunk, hogy elindítsuk vagy bővítsük a vállalkozásunkat, arra fogjuk egymást buzdítani, hogy úgy gondolkodjunk és cselekedjünk, mint egy sikeres vállalkozó. A csoportgyűléseinken kívül teljesített kötelezettségvállalások közül több is segít majd nekünk, hogy kifejlesszük azokat a szokásokat, amelyek a sikerünkhöz szükségesek.

Minden héten gyakorolni fogjuk a következőket:

  1. Megfigyeljük az ügyfeleket, és beszélgetünk velük: hogy ötleteket gyűjtsünk, megértsük az ügyfelek igényeit, kipróbáljuk és átalakítsuk az üzleti elképzeléseinket, valamint visszajelzést kérjünk.

  2. Leírjuk a gondolatainkat: hogy feljegyezzük a megfigyeléseinket, mások ötleteit és a Szentlélektől jövő benyomásokat.

  3. Értékesítünk: hogy megtanuljunk odafigyelni mások szükségleteire és felismerni a megfelelő megoldásokat.

  4. Feljegyezzük a vállalkozásunk pénzügyi részleteit: hogy nyomon kövessük a vállalkozásunk kulcsfontosságú sikertényezőit, valamint megtervezzük a jövőt.

Ezen a héten az lesz a feladatotok, hogy gyakoroljátok ezeket a készségeket, majd számoljatok be a csoportnak. Elkezdtek majd lehetséges ügyfelekkel is beszélgetni, jövő héten pedig beszámoltok az eredményről.

5. Mit fogunk a csoporttal közösen tanulni és tenni?

Olvasás:

Azon fogunk együtt dolgozni, hogy segítsünk egymásnak elindítani és bővíteni a vállalkozásunkat. A tágabb célunk az, hogy önellátóvá váljunk. Amikor képesek vagyunk magunkról gondoskodni, akkor könnyebb másokon is segíteni.

A következő 12 hét során az alábbi fejezeteket fogjuk közösen végigvenni:

6. Az üzleti terveim rendszerezése: a Személyes üzleti tervező

Olvasás:

Néhányan elkövetik azt a hibát, hogy a vállalkozásukat megpróbálják a feltételezéseik vagy egy olyan „megérzés” köré felépíteni, hogy az elképzeléseik működni fognak. Ezek a vállalkozások általában nem járnak sikerrel. Ez a képzés arra buzdít majd benneteket, hogy hétről hétre figyeljétek az ügyfeleket és beszélgessetek velük, valamint hogy a tanultak alapján finomítsátok az elképzeléseiteket. Meg fogjuk tanulni, hogy miként rendezzünk össze „minden szükséges dolgot”, valamint hogyan tegyük folyamatosan jobbá a vállalkozásunkat és az életünk más területeit (T&Sz 88:119).

Ebben a csoportban egy Személyes üzleti tervezőt fogtok használni, hogy fokozatosan felépítsétek a vállalkozásotok tervét. A tervező segít majd rendszerezni a részleteket és kiértékelni az üzleti lehetőségetek életképességét. A tervező akkor is jól jön majd, amikor 12 hét múlva bemutatjátok a vállalkozásotokat a csoportnak. Miután végeztek a képzéssel, segít majd, hogy tovább folytassátok a vállalkozásotok bővítésére megalkotott terveteket.

Az üzleti tervetek részletei először legyenek képlékenyek, hiszen ezek változni fognak, ahogy egyre több ismeretre tesztek szert azáltal, hogy beszélgettek az ügyfelekkel, a beszállítókkal és más vállalkozókkal. A Személyes üzleti tervezőtökbe ceruzával írjatok, mivel ezt folyamatosan frissíteni fogjátok, amint finomítjátok a vállalkozásotok részleteit. Lapozzatok a Függelékhez, hogy megnézzétek a Személyes üzleti tervezőt, amit használni fogtok.

7. Gyakoroljatok naponta és tartsátok meg a kötelezettségvállalásokat!

Rövidfilm:

“Keeping Commitments Leads to Growth” [A kötelezettségvállalások megtartása növekedést eredményez]. Elérhető az srs.lds.org oldalon. (Nincs meg a rövidfilm? Olvassátok el a fejezet végén található szöveget.)

Beszélgetés:

Hogyan segíthetjük egymást a készségek gyakorlásában és a kötelezettségvállalások megtartásában?

Az üzleti siker eszköztára

A Függelékben megtalálható Az üzleti siker eszköztára. Ez az eszköztár összefoglalja a képzés során tanult kulcsfontosságú tantételek egy részét, és hasznos tájékoztató anyag lehet.

Teljesítést igazoló bizonyítvány

Olvasás:

Az összejöveteleket látogató és a kötelezettségeiket megtartó csoporttagok megkaphatják az LDS Business College [UNSZ Üzleti Főiskola] önellátási bizonyítványát. Lásd 12. fejezet.